Mi az a SUPERFOOD?

A SUPERFOOD – azaz szuperélelmiszer – elnevezés az ételeknek azt a kis csoportját illeti meg, melyek az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben tartalmazzák az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat. Bizonyos szempontból teljesen hétköznapi, minden háztartásban fellelhető élelmiszerekről van szó – olyanokról, mint például a méz vagy a kakaó –, a tudományos vizsgálatok azonban bebizonyították ezekről az ételekről, hogy kimagaslóan jó hatással vannak az egészségünkre, betegségmegelőző, öregedésgátló, immunerősítő, nemegyszer gyógyító hatással rendelkeznek. A szuperételek fontos kritériuma, hogy teljesen természetesek, nem tartalmaznak mesterséges adalékokat, természetes formájukban fogyaszthatók.

A SUPERFOOD-elmélet

 

superfoods-B1_218px

MEGVESZEM! kiadói kedvezmény!

A SUPERFOODok jótékony hatásait évezredek óta ismeri és használja az emberiség, azonban az elmúlt néhány évtizedben jelentőségük sokszorosára nőtt. A mesterséges adalékok, az ételek minőségének romlása, a környezetszennyezés hatására megerősödtek azok a mozgalmak, amelyek a természettel való harmonikus együttélést, a fenntarthatóságot és a testi-lelki egészséget helyezik középpontba. A SUPERFOOD-elmélet Amerikában rendkívül népszerű: már jóval több, mint az élelmiszer-kutatások új eredményeinek közlése: gyakorlatilag életformává vált, melynek nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik: egyél olyan ételeket, melyek a lehető legjobban szolgálják testedet, lehetőség szerint termeld meg saját magad, élj harmóniában a környezeteddel – és ne zsákmányold ki azt.

Könyvünk alcíme is ezt a célt szolgálja: „A jövő ételeiről” írunk, mert hiszünk benne, hogy hosszú távon több globális problémára is ezek az egyszerű növények jelentenek majd megoldást.

Hogyan használjuk a szuperélelmiszereket?

A SUPERFOODok legnagyobb előnye az, hogy önmagukban is fedezni tudják az emberi szervezet tápanyagigényeit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kizárólag mézen és kakaón kell élnünk, de ha beillesztjük a szuperélelmiszereket az étrendünkbe, kiválthatunk velük más, kevésbé egészséges alapanyagokat. A SUPERFOODok másik nagy előnye, hogy mellékhatások nélkül fejtik ki jótékony hatásukat. A szerző SUPERFOOD című könyvében kifejezetten hangsúlyozza: mindenki annyit és úgy használ a szuperételekből, amennyi és ahogyan jól esik. Készíthetünk reggelire egy turmixot csupa szuper-alapanyagból, de ha csak a salátánkhoz keverünk egy-egy adag szupernövényt, már azzal is rengeteget teszünk egészségünkért.

A szerző: David Wolfe

David „Avocado” Wolfe vérbeli amerikai ökosztár. A táplálkozástudomány legújabb kutatási eredményeit egy olyan szemlélettel tudja megközelíteni, amire igazán nagy szükség van manapság: a pozitív életszemléletet vegyíti a fenntarthatósággal, a lélek egészségét a test jól tartásával. David Wolfe a gyakorlatban is mintát ad hallgatóságának és olvasóinak: saját biokertészete van, vaníliát termeszt, méhészkedik, és nem utolsósorban: csokoládé-szakértő. Amerika egyik legnépszerűbb szépségápolási és egészségmegőrzési tanácsadója, emellett szenvedélyes utazó, elkötelezett nyersétel-fogyasztó, társalapítója a TheBestDayEver.com online egészségügyi magazinnak, valamint ő az ötletgazdája és elnöke a nonprofit The Fruit Tree Planting Foundation (www.ftpf.org) alapítványnak, melynek célja, hogy 18 billió gyümölcs-, dió- és gyógyhatású fát ültessen a Földön.

MEGVESZEM! kiadói kedvezménnyel

ISMERD MEG AZ ÖSSZES SUPERFOODOT

Keresse a SUPERFOOD termékeket a Herbaházban: www.herbahaz.hu