Metatron arkangyal üzenete: „Te csak összpontosíts legfelsőbb prioritásaidra. Én segítek neked abban, hogy szervezett legyél, és motivált maradj.”

Ki Metatron arkangyal?

arkangyalkartya b1 800
Ajánlatunk a témában

Két olyan arkangyal van, Metatron és Szandalfon, akiknek a neve nem az „Istentől származó” jelentéssel bíró el-re végződik. Azért van ez így, mert ők mindketten emberi próféták voltak, akik olyan jámbor életet éltek, hogy jutalmul az arkangyalok közé emelkedhettek.

A név eredetével kapcsolatban nem tudunk biztosat, de arról sincsenek feljegyzések, hogy valaha máshogy hívták volna. A Talmud, a Zohar és az apokrif Énok könyve „kisebb JHVH-ként” hivatkozik rá (a JHVH (vagy YHWH יהוה) a négybetűs héber Istennév, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve), egyben ezzel utalnak Metatron, Isten melletti, írnokként elfoglalt helyére is. Néhány rabbi úgy véli, hogy amikor az Exodusban Isten azt mondja, hogy kövessétek azt az angyalt, aki a tömegeket vezeti, mert „benne van az én nevem”, akkor Metatronra gondolnak.

Mikor hívjuk be Metatron arkangyalt?

Metatron arkangyal a Merkaba kocka segítségével gyógyít, és kitisztítja az alacsony energiákat. A kocka az óramutató járásával megegyező irányban forog, és a centrifugális erőt használva távolítja el a nem kívánt energiamaradványokat. A tisztítás érdekében hívd be Metatront és gyógyító kockáját. Metatron aurája sötét rózsaszín és sötétzöld.

Metatron Isten írnokaként és a szakrális geometriával az ezoterikus tudás tanítója. Ha célod a magasabb eszmék megértése, akkor nyugodtan fordulj Metatron arkangyalhoz, hiszen ő ezek a csodálatos tanítója.

Metatron arkangyal az ezoterikus bölcsesség tanítója gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Különösen azokra a nagyon érzékeny fiatalokra figyel oda, akiket félreértenek, vagy spirituális képességeik és fogékonyságuk miatt akár még be is gyógyszereznek, amelynek következtében félénkek lesznek, és nehezen illeszkednek be a társadalomba. Ha akár te küzdesz szocializációs problémákkal a munkahelyeden, akár a gyermeked az iskolában, akkor Metatron az, aki segíteni tud nektek.

Annak ellenére, hogy Metatron magasabb szintű élőlény, mégis könnyen áll mindenki rendelkezésére, mivel elköteleződött a tanítás és az ezoterikus bölcsesség gyakorlati alkalmazása mellett.

[row][col_3]

Színei:

Lila és zöld

[/col_3][col_3]

Kristály vagy drágakő:

Dinnye turmalin

[/col_3][col_3]

Csillagjegy:

Szűz. Szorgalmas, buzgó, leleményes, kíváncsi és végtelenül maximalista.

[/col_3][/row]

Ima Metatron arkangyalhoz:

„Köszönöm Neked, Metatron arkangyal, az iránymutatást és támogatást, amelyet a különösen érzékeny gyermekek gyógyítójaként és tanítójaként adtál nekem.”