„Különös érzékenységgel vagy megáldva. Fogékony vagy a különféle energiákra és érzelmekre. Tiszteld magadat, tiszteld érzéseidet”

Ki ő?

arkangyalkartya b1 800
Ajánlatunk a témában

A kabbala szerint Haniel felügyeli az Élet fájának hetedik szefiráját, a Netzahot, azaz Isten akaratának kiáradását. Ez a terület kapcsolatban áll a győzelemmel, emellett pedig intuíciónk, képzelőerőnk, valamint érzelmeink által vezérelt belső világunkat is képviseli.

A Netzah szefira jelzi az emberi szabad akarat kezdetét, egyben pedig a kitartás, valamint az állhatatosság kifejezésének jelképe. Haniel arkangyal a földi szeretet megtestesítője, aki úgy sugározza kifelé belső értékeit, ahogyan a telihold világítja meg az éjszakát. Rejtélyes és nőies, akit már az asztrológia és a vallás összeolvadása, azaz a babiloni korszak óta tisztelnek.

Mikor hívjuk be Haniel arkangyalt?

Haniel arkangyal segítségével fejlesztheted intuíciódat és tisztánlátásodat, valamint felerősítheted az áldott női energiákat is. Hanielt telihold idején a legkönnyebb behívni. Akkor lehet a legnagyobb segítségünkre, ha valamit el szeretnénk engedni, vagy ha valamely betegségből ki szeretnénk gyógyulni. Haniel a női jellegű bajok és problémák kezelésében a leghatékonyabb.

Az intuíció belső világának kifejezőjeként Haniel támogatja azokat, akik spirituális képességeiket, például tisztánlátásukat szeretnék fejleszteni. A Hanielt körülvevő kékesfehér fény a telihold fényére emlékeztet. Intuíciónk fejlesztése és a Haniel arkangyalhoz való kapcsolódás érdekében viseljük holdkövet.

A női nem mellett Haniel a férfiak javát is szolgálja, mivel a férfiakban is jelen vannak a női energiák (ahogyan a nők is rendelkeznek férfi energiákkal). Haniel tehát mindkét nemben felébreszti az intuíciót, és arra bátorítja a nőket és a férfiakat egyaránt, hogy hallgassanak a belső hangokra.

Szín

Halványkék (holdfénykék).

Kristály vagy drágakő

Holdkő.

Csillagjegy

Az összes csillagjegyre hatással van.

Ima Haniel arkangyalhoz

„Kedves Haniel arkangyal! Köszönöm, hogy segítesz elfogadni és értékelni magamat, másokat és az életet.”

Keresd a kártyát webáruházunkban