Doreen nagyon kedveli a természet angyalait, a tündéreket. Szereti, hogy olyan igazi indigó személyiségre jellemzően őszinték és bátrak. Nagyon fontos küldetésük van, meg kell védeniük ezt a bolygót és a környezetünket. Szó szerint minden fűszálra vigyáznak, és a levegőre, a Napra, az égre és mindenre, amit Isten teremtett, beleértve természetesen minden állatot is.

Amikor kint vagyunk a természetben, akkor kapcsolatba kerülünk ezekkel a természet-angyalokkal, tündérekkel. Sokan úgy vélik, a tündérek mítoszok, de ugyanolyan valóságos teremtmények, mint bármelyikünk. Ők is Isten angyalai. De ők is a Földön élnek, mint mi emberek és ezért van egójuk, ami miatt sokszor félreértik őket.

Doreen kéri Isten segítségét az üzenetek közvetítésében. Az angyalok pedig arra kérnek bennünket, hogy tegyük félre az aggodalmainkat és félelmeinket, hogy eljuthassanak hozzánk a valódi spirituális igazságok, a jó hírek, amiket Isten meg akar osztani velünk. Igyekezzünk észrevenni az áldást minden körülmények között.

Hétfőre és keddre a „Nézz magadba” elnevezésű lapot húzta.

Egy kis önelemzésre biztatnak bennünket az angyalok. img_6519Arra hívják fel a figyelmünket, hogy minden, amire szükségünk van, az megvan bennünk. Beleértve az erőt is, és azt a képességet, hogy meg tudunk birkózni bármilyen krízishelyzettel, csalódással, vagy bármilyen ijesztőnek tűnő dologgal, ami adódhat az életünkben. Arra gondolok például, hogy egy fontos változtatást végrehajtsunk az életünkben, amire még nem érezzük felkészültnek magunkat. Nézzünk magunkba, tegyük ezt most együtt:

„Drága Istenünk, drága Szentlélek és Jézus, drága őrangyalaink és természet-angyalok! Köszönjük Nektek, hogy segítetek nekünk, hogy kellemesen érezzük magunkat a fizikai testünkben földi tartózkodásunk alatt. Kérlek, segítsetek megőrizni a kiegyensúlyozottságunkat, és kérlek, adjatok bátorságot szembenézni olyan érzésekkel, amelyek kellemetlennek vagy ijesztőnek tűnhetnek. Kérlek, segítsetek szembesülni olyan igazságokkal, amelyekkel eddig nem mertünk.”

Azt üzeni ez a kártya, hogy be kell vallanunk magunknak, hogy változtatásokra van szükségünk. A változások pedig ijesztőnek tűnhetnek, hiszen az ismeretlenbe kell belemerülnünk. Ilyenkor a hitünkre tudunk támaszkodni segítségképpen.

Szerdára és csütörtökre a „Pozitív elvárások” című kártya érkezett.

A kártyán szereplő kép igazán szimbolikus. img_7157Ez a tündér koromsötétben ül, nem látja a fényt, kirekesztve érzi magát, így felfelé néz és imádkozik. Ezzel arra utal ez a lap, hogy ha esetleg olyasmin megyünk keresztül, amit a lélek sötét éjszakájának szoktak nevezni, amikor is a hitünket próbára teszik, vagy bizonytalanok vagyunk magunkban vagy bármiben az életünkkel kapcsolatosan, vagy esetleg valamilyen kapcsolatunk alakul másképp, mint ahogy számítottunk rá, akkor emlékezzünk erre az üzenetre, hogy a pozitív elvárások, a dolgok pozitív irányba való alakulásába vetett hitünk segíthet rajtunk. Ez lehet a kapaszkodónk a nehéz pillanatokban és az a bizalom, hogy minden történésben, körülményben felfedezhető az áldás még akkor is, ha pillanatnyilag az lehetetlennek is látszik. Néha az áldás az, hogy megtanulunk egy leckét az élettől.

Jelenleg az erős intuíciók időszakát éljük. Nagyon sok felismerésünk, aha-élményünk lesz az életünkkel, mintáinkkal, választásainkkal kapcsolatban. Fellebben a fátyol, és megértjük, hogy mi miért történt, vagy hogy miért hoztunk egy bizonyos döntést. Tehát ezeken a napokon jó lehetőségünk nyílik arra, hogy fényt hozzunk a sötétségbe a pozitív elvárásaink által. Mostanában a rádióműsoromban és a hírleveleimben is volt szó arról, hogy hogyan tudunk pozitívak maradni nehéz problémák közepette is úgy, hogy őszinték és hitelesek is legyünk közben. Az eszközünk ilyenkor az imádság, hogy imádkozunk a megoldásokért. Arra fókuszálunk, hogy mit tudunk tenni, hogy segítsünk a helyzeten:

„Istenem, nagyon feldúlt vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban. Kérlek, adj nekem világos útmutatást, hogy magam hogyan tudok segíteni a körülményeken.”

Ahogy ezt a segítségkérő imát elmondjuk, máris érkeznek a válaszok érzések, gondolatok jelek formájában. Például hallunk vagy olvasunk erre vonatkozóan valamit. Lehet egy álmunk vagy látomásunk ezzel kapcsolatosan, ami segít az ügy megoldásában, vagy üzenetet kaphatunk valaki által. Bízzunk meg ezekben a válaszokban, mert minden kérést, imát meghallgatnak és megválaszolnak égi segítőink. Nyugodjunk meg, csak olyan útmutatást kapunk, amelyet meg tudunk valósítani. Az is előfordulhat, hogy válaszképpen azt kapjuk, hogy imádkozzunk. Ne becsüljük le az imádság erejét, mert csodálatos dolgokra képes.

Péntekre, szombatra és vasárnapra az „Elengedés” az üzenet az angyalainktól.

Elengedni, átengedni Istennek az irányítást.113909380 Ha adódnak olyan dolgok, amiktől összezavarodunk, vagy amik aggasztanak vagy bosszantanak bennünket, vagy bármilyen nehézségünk támad, akkor forduljunk Istenhez:

„Édes Istenem, kérlek, segíts, hogy ezt vagy azt el tudjam engedni.”

Közben láttam Mihály arkangyalt, aki egyidejűleg ott tud lenni mindenki mellett és aki, akárcsak Isten, ego nélküli és határtalan. Nem kell attól tartanunk, hogy háborgatjuk őt a kérésünkkel, mert az lehetetlen, ugyanúgy, ahogy lehetetlen Istent háborgatni.

„Drága Mihály arkangyal, kérlek, segíts! Fényből való kardoddal vágd el a láncainkat, amik az egóhoz vagy drámafüggőséghez kötnek bennünket. Kérlek Istenem, segíts elengednünk ezeket és átengednünk Neked, mert tudjuk, hogy Te vagy a határtalan égi bölcsesség, aki mindenre tudja a megoldást.”

Az elengedés nem azt jelenti, hogy nem érdekel bennünket többé a dolog, vagy hogy nem veszünk részt a megoldásában. Ennek az ellenkezője igaz. Részt kell vállalnunk, és az igazi megoldás az együttműködés Istennel a válaszok meglelésében.

Összefoglalva tehát, az előttünk álló hét arról szól, hogy igazán bízzunk Istenben és abban, hogy mellettünk és körülöttünk van. Továbbá arról szól, hogy nagyon sok választ kapunk majd, amiket érdemes lesz feljegyezni. Nagyon sok információ érkezik majd hozzánk, azt üzenik az angyalok, hogy a „fátyol” nagyon áttetsző lesz ezen a héten. Így nagyon jó időszak lesz cikkeket, blogot, könyvet írni, vagy rádióműsort szerkeszteni, vagy bármilyen kreatív tevékenységet végezni. Csak engedjék, hogy az információk átáramolhassanak Önökön. Végezetül imádkozzunk:

„Édes Istenünk, felsőbb énünk, amely egy Istennel és mindenkivel. Szívünk áldásait küldjük ennek a csodálatos világnak, szeretteinknek a mennyben és itt a földön és mindenkinek, akinek az imádság erejére szüksége van. Áldásunkat küldjük minden állatnak is, amelyeknek szükségük van rá, és a környezetünknek is.

Ez az imádság kiterjed, körbejár és visszaér hozzánk, mert magunkról sem szabad megfeledkeznünk, amikor imádkozunk a világért.

Nagyon sok szeretetet és angyali áldást küldök Önöknek!”

Eredetiből fordította:
Molnár Andrea