Az embert csak a szeretet teheti kreatívvá. Csak akkor kezdünk el feloldódni a létezésben, ha megjelenik bennünk a szeretet, mert csak akkor tudunk bármit is adni másoknak, bármit is megosztani másokkal, ha szeretünk. Aki nem ismerte meg a szeretetet, nem lehet kreatív, az csak destruktív lehet. Ez egy és ugyanazon energia, mely ha szeretettel párosul, kreatívvá, szeretet nélkül pedig destruktívvá tesz.
„A szeretet olyan, akár a lótuszvirág a mocsárban. A lótusz a sárból nő ki, de mégsem veted meg azért, hogy a sárból született. Nem nevezed sem „sárosnak”, sem „koszosnak”. A szeretet a szexből ered, majd a szeretetből születik meg az ájtatosság. És az ájtatosságból az isteni minőség. Magasabbra tör: az ember így egyre magasabb rétegekbe jut el.”
Teljesen más lehetne a világ, ha az embereknek megengednénk, hogy szeressenek, és nem akadályoznánk őket ebben. Ha az embereknek szeretetteljes légkört biztosítunk, amelyben könnyedén szerető lényekké válhatnak, a Föld maga lesz a paradicsom. A világháborúk sora viszont addig nem ér véget, amíg fel nem szabadítottuk a szeretet energiáját. Igen, egyedül a szeretet energiája jelentheti az emberiség számára a fennmaradást és a jövőt. Az atomrobbanás ellenszere nem lehet más, csakis a szeretet robbanása. Máskülönben az emberiség feltartóztathatatlanul menetel tovább az egyetemes öngyilkosság felé.
Elfelejtettük, hogyan kell szeretni, és oly sok pusztító fegyvert alkottunk, hogy lassan már életben maradni is képtelenség, hacsak el nem jön a Földre a szeretet csodája. A jelenlegi helyzet olyan, mintha egy gyereket egy doboz gyufával beküldtek volna játszani a lőszerraktárba. Reménykedhetünk benne, hogy nem lesz baj, de sajnos bármi megtörténhet – mert ott a gyufa, ott a gyerek és ott a gyerek kíváncsisága. És ki fogja nyitni a gyufásdobozt, képtelen lesz ellenállni. És meg fog próbálni kezdeni vele valamit, nem fog tudni ellenállni. A sok lőszer pedig ott hever körülötte. A katasztrófa szinte elkerülhetetlen.
A helyzet a következő: az emberiség a szív dolgaiban tulajdonképpen retardált, ugyanakkor óriási hatalomra tett szert a tudománynak köszönhetően. Amíg ugyanilyen mértékben nem nyitjuk meg az utat a szeretet, a költészet, a lét élvezete, az élet, az ünneplés képessége előtt, szinte lehetetlen, hogy az emberiség fennmaradjon.
De nagyon fontos, hogy ha ilyen destruktív emberrel hoz össze a sors, ne haragudj rá! Inkább érezz együtt vele. Még az olyanoknak is, mint Adolf Hitler, szükségük van együttérzésre. A bennük működő energiák azért savanyodtak, azért keseredtek meg és azért mérgesedtek el, mert nem ismerték meg a szeretetet. A társadalom pedig úgy van felépítve, hogy állandóan csak a gyűlölködést szítja, és gátolja a szeretet kifejlődését. Versenyhelyzetet teremt, és nem támogatja a bajtársiasságot. Arra tanít, hogyan küzdj meg másokkal, nem arra, hogy miként légy barátja másoknak.
Én itt azon munkálkodom, hogy megnyissam benned a szeretet forrásait, hogy lángra gyújtsam a szeretetedet. És ha ez sikerül, onnan már minden megy a maga útján. Akkor pedig valóban kreatív életet élhetsz.
„Aki képes egyedül is meglenni, csak az tud igazán szeretni. Bármennyire paradoxonnak tűnik is, nem az. A létezés nagy igazsága ez: csak azok képesek szeretni, akik megvannak magukban is. Csak ők képesek arra, hogy osztozzanak a másikkal, hogy a másik lelkének mélyére hatoljanak, anélkül hogy birtokolni akarnák, anélkül hogy függővé válnának tőle, anélkül hogy puszta tárggyá degradálnák. Meghagyják a másik teljes szabadságát, mert tudják, hogy ha a másik elmegy, ők ugyanolyan boldogok maradnak, mint most. Az ő boldogságukat nem veheti el a másik, mert nem tőle kapták. Akkor meg miért akarnak együtt lenni vele? Az ő esetükben ez nem szükséglet, hanem egyfajta luxus, puszta élvezet. Próbáld ezt megérteni! Az igazi emberek számára az, hogy szeretik egymást, csak hab a tortán, annyi boldogság van bennük amúgy is, egyszerűen csak szeretnék rázúdítani valakire. És nagyon is tudják, hogyan kell szólistaként játszani az élet zenekarában.”
Osho napjaink misztikusa, akinek élete és tanítása milliók életére van hatással szerte a világon. A londoni Sunday Times szerint ő az egyik abból az ezer emberből, aki meghatározó szerepet töltött be a 20. század kialakításában. Az indiai Sunday Mid-Day szerint pedig Osho egyike annak a tíz embernek – Gandhi, Nehru és Buddha mellett –, akik megváltoztatták India sorsát.
Ő a 20. század egyik legismertebb és legprovokatívabb lelki tanítója, akire a hetvenes években figyelt fel először a nyugatról érkező, meditációt és átalakulást kereső fiatalság. Több mint egy évtizeddel 1990-ben történt halála után tanításának hatása tovább növekszik a világ szinte minden országában, a lelki keresők minden korosztályát megszólítva.
Osho munkája az, mint mondta, hogy segítsen megteremteni a feltételeket egy újfajta ember megszületéséhez. Ezt az új embert ő gyakran „Zorba, a Buddha”-ként, azaz egy olyan emberként jellemezte, aki ugyanúgy képes élvezni Zorba, a görög földi örömeit, mint Buddha csöndes, derűs nyugalmát. Osho egész munkásságát végigkíséri az a vezérfonal, mely szerint egyesíteni kívánja a kelet időtlen bölcsességét a nyugati tudomány és technika legnagyszerűbb vívmányaival. Jól ismert továbbá forradalmi munkássága a belső átalakulás területén, azaz olyan meditációs technikák kifejlesztésében, melyek figyelembe veszik a mai világ felgyorsult életritmusát. Sajátos „aktív meditációi” segítenek megszabadulni a test és az elme felgyülemlett feszültségétől, lehetővé téve ezzel a meditáció ellazult állapotának könnyebb megtapasztalását.
Részlet Osho: A szeretet ereje című könyvből