Ismerd meg Anand Dilvar magával ragadó erejű spirituális regényét a lélek belső összeomlásáról majd felszabadulásáról.
A történet főhőse kómában fekszik egy kórházban, ám hall, lát és érzékel mindent maga körül – családjának tagjait, jó és rossz embereket, segítő és ártó szándékokat. Fizikai tehetetlensége látszólag nem enged neki válaszutat. Szellemi vezetője segítségével végiggondolja, újraéli életének jelentős eseményeit, kapcsolatait a szüleivel, testvéreivel és barátnőjével, a kábítószerekhez való viszonyát, a saját hozzáállását, és meglepve tapasztalja, hogy aki „börtönbe zárta” őt, az csupán saját maga volt.
Milyen küzdelmek árán, milyen pozitív gondolatokkal és hozzáállással lehet kiszabadulni ebből a magunknak állított börtönből? Melyek az életünk valódi értékei? Mi az, amit el kell engedni, és miért kell kiállni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez az irodalmi szépséget árasztó, ám a humort sem nélkülöző mű.
– A legtöbben egész életüket álomban töltik, és ami a legrosszabb, nem is valami kellemes álomban. Képtelenek tovább látni az orruknál, és engedelmesen teszik, amit mondanak nekik. Taposómalomban vonszolják magukat körbe-körbe, és fogalmuk sincs róla, hogyan törhetnének ki belőle. Olyan viselkedésformák csapdájába estek, amelyek nem hozzák meg a kívánt eredményt, civakodással megmérgezett kapcsolatokban vergődnek, amelyek nem elégítik ki őket, olyan dolgokat hajszolnak, amelyek nem az ő osztályrészük, és a maguk számára is gyűlöletes szokásokat követnek. Mintha csak robotok lennének, amelyeket arra programoztak, hogy dolgozzanak, termeljenek, és halmozzák fel mindazt, amire mások szerint szükségük van. Egyszerűen automatikus reakciókat adnak a beléjük sulykolt meggyőződések alapján. Nem tanulták meg, hogy a saját fejükkel gondolkozzanak, hogy meglássák az igazságot, és éljék a saját életüket! Vakon követik a rájuk erőszakolt eszméket, amelyek nemzedékről nemzedékre szállnak, anélkül hogy valaha megkérdőjeleznék őket.
– De hát hogy törhet ki az ember egy kerékvágásból, amelyet egész életében helyesnek hitt? A szokások, a berögzült viselkedésformák és a rutin hatalmas visszahúzó erő.
– Minden az elméből fakad.
– Bárcsak megoszthatnám e bölcsességet az egész emberiséggel! Felmásznék a legmagasabb hegycsúcsra, és onnan kiáltanám világgá!
– És mit mondanál az embereknek?
– Arra kérném őket, hogy kérdőjelezzék meg a meggyőződéseiket! Arra buzdítanám őket, hogy kritikusan mérlegeljék eddigi gondolkodásmódjukat. Megmondanám nekik, hogy „minden az elméből fakad”, s hogy nem az számít, mi történik az emberrel, hanem az, hogy miként reagál rá.
