A kreatív tevékenységek kiváló lehetőséget nyújtanak érzelmi érzékenységünk kifejezésére, alkotásainkkal pedig másoknak is segíthetünk, akik hasonlóan érzékeny lelkületűek.

Az angyalok arra hívják fel a figyelmünket, hogy ideje lenne megválni egy mérgező helyzettől, az Istentől kapott útmutatások és az általa felénk sugárzott erő segítségével. Az érzelmi érzékenység csodálatos égi ajándék. Olyasmi, amiért igazán hálásak lehetünk. Ez az érzékenység eszköz lehet a kezünkben, hogy érzékeny lelkületű gyermekek és felnőttek segítségére lehessünk.

Ezen a héten Gábriel, a hírhozó arkangyal harsonáján keresztül érkeznek hozzánk az égiek javaslatai. Gábriel nagyon beszédes angyal, nem véletlen, hogy erre a hétre különösen sok lap emelkedett ki a csomagból.

angyali_uzenetek1Az égiek üzenete a hét elejére: Sebezhetőség; Elengedés

Gábriel segítségére van mindazoknak, akik valamilyen kreatív tevékenységet folytatnak, legyen az írás, festés, előadóművészet vagy művészetterápia.

A két lap együtt arra utal, hogy ha sebezhetőnek, törékenynek vagy fokozottan érzékenynek érezzük magunkat, adjuk át ezeket az érzéseinket Istennek, és fejezzük ki őket a művészetek segítségével. Engedjünk nekik szabad utat a kreativitásunkon keresztül, éneklés, festés, írás vagy bármi más révén, amivel ezt a törékeny énünket ki tudjuk fejezni. A művészetünkkel megérinthetjük mások lelkét, a hasonló lelkületűek pedig tudni fogják, hogy nincsenek egyedül a világban az érzéseikkel. Ez a felismerés szintén gyógyító erejű lehet.

angyali_uzenetek2Az üzenetkombináció arra is utalhat, hogy valamilyen mérgező vagy zavaró kapcsolat van jelen az életünkben, amelyből ideje kilépni. Előfordulhat például, hogy valaki folyton rossz érzéseket kelt bennünk, és akárhányszor találkozunk vele, utána mindig letörve érezzük magunkat. Az illető mindig hibáztat bennünket, megpróbál megszégyeníteni, vagy azt akarja éreztetni, hogy sokkal különb nálunk. Nos, ez esetben itt az ideje, hogy kilépjünk ebből a kapcsolatból. Kérjük meg Istent, hogy vezessen bennünket egészséges kapcsolatokhoz.
Lehet, hogy még sosem volt szerencséd ilyenhez. Onnan tudod felismerni, hogy egy harmonikus és egészséges kapcsolatban kölcsönösen és őszintén segítik egymást a felek. Nyíltan kedvelik, szeretik és tisztelik egymást. Most tehát nagy fordulópont jöhet az életedben, ha őszintén és mélyen a szívedbe nézel, megvizsgálod az érzéseidet, bátran szembenézel velük, és megtalálod a módját, hogy kifejezésre is juttasd őket.

angyali_uzenetek3Az angyalok útmutatása a hét közepére: Érzékenység; Hála

Az Érzékenység üzenete nagyon mély érzelmeket hordoz, amelyek hátterében éppen úgy állhatnak világi események, mint személyes élmények. Ez a lap felismerésekre is utalhat. A Hála üzenetével együtt értelmezve másra is gondolhatunk. Ahelyett, hogy őrületbe kergetne minket a saját érzékenységünk, és azt kívánnánk, bárcsak ne lennének ilyen erős érzelmeink, amelyek gyakran a padlóra küldenek, inkább legyünk hálásak ezért az adottságunkért. Az érzékenység ajándék. Isten spirituális ajándéka, melyet azért kaptunk, hogy az Ég szolgálatában használjuk, Isten akaratának beteljesítésére. Olyanokon tudunk segíteni általa, akik különösen érzékenyek.

angyali_uzenetek4Segíthetünk például hiperérzékeny gyerekeknek, hogy megérthessék a saját érzéseiket, adottságaikat, és kezelni tudják az érzelmeiket. Arra ösztönözhetjük őket, hogy ne zárkózzanak be, hanem elbűvölő, nyitott személyiségek maradhassanak, akik ki tudják fejezni csodálatos érzéseiket a világnak.

Gondoljunk tehát hálával az érzékenységünkre, mint egy különleges, Isten adta adottságra. Gábriel arkangyal segíthet nekünk, hogy kifejezhessük az érzelmeinket, az érzékenységünket. Akárcsak a többi arkangyal, Gábriel is határtalan, tehát képes egyidejűleg jelen lenni mindenki mellett, és mindenkinek segíteni, aki erre kéri.

 

angyali_uzenetek5Égi segítőink tanácsai a hétvégére: Vizualizációs tabló; Csak a szeretetre hallgass

A vizualizációs tabló inspirációt nyújthat a kreativitás kifejezéséhez. A táblánkra olyan képeket és szavakat ragaszthatunk, amelyek ösztönzőleg hatnak ránk. Gyűjthetünk hozzá képeket magazinokból vagy az internetről; csak az számít, hogy olyan képek legyenek, amelyek az elképzeléseinkkel vagy az életfeladatunkkal kapcsolatosak. Ha nem tudjuk pontosan, mi is a feladatunk vagy a célunk, akkor egyszerűen keressünk olyan képeket, kifejezéseket és szavakat, amelyek inspirálnak bennünket.

A tabló elkészítése nagyon jó alkalmat adhat a meditálásra, hiszen miközben a képeket vagdossuk és ragasztgatjuk, elmerenghetünk rajtuk, és megalkothatjuk – belőlük vagy általuk – az egyéni történetünket. A tablónk például azt is tartalmazhatja, hogy hova szeretnénk eljutni. Ez esetben nagyon fontos, hogy reális célokat tűzzünk ki.

angyali_uzenetek6Vannak, akik szeretnének lefogyni, ezért az inspirációs tablójukra egy nagyon vékony modell fényképét ragasztják. Ennek azonban nincs értelme. Nem kell másnak lennünk, mint akik valójában vagyunk. Inkább ragasszuk egészséges, boldog emberek fotóját a motivációs tablónkra, vagy olyan képet, amely a megvalósításra váró álmunkkal kapcsolatos. Ez a módszer nagyon jól működik, érdemes tehát időt szakítani rá.

Van viszont valami, amit figyelembe kell vennünk. Bármit képesek vagyunk megvalósítani, igazából nincsenek határok. De fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy amit realizálni készülünk, arra valóban szükségünk van-e, vagy csak az ego célkitűzése. Az ego olyan dolgokra vágyik, amelyek letérítenek bennünket az utunkról; olyanokra, amelyek csak átmeneti boldogságot nyújtanak a tartós boldogság helyett. Hogy tisztán láthassunk ebben a kérdésben, imádkozzunk Istenhez:
„Drága Istenem, áruld el, hogy erre a dologra valóban szükségem van-e, vagy csak az ego próbál eltéríteni engem az utamról, amelyet te jelöltél ki a számomra.”

Ehhez kapcsolódik a másik üzenet: „Csak a szeretetre hallgass”. Nem szabad hagynunk, hogy a félelmeink eltérítsenek minket égi küldetésünktől. Néha, amikor érzékenyebbnek vagy sebezhetőbbnek érezzük magunkat, hajlamosak vagyunk olyan dolgokat keresni, amelyektől jobban tudjuk érezni magunkat, vagy biztonságérzetet adnak. Ilyenkor önmagunkon kívül keressük a biztonságot, s ennek következtében persze csak olyasmit találunk, ami pusztán átmenetileg javít a helyzetünkön. Ez a folyamat letérít minket a valódi utunkról. Imádkozzunk most együtt az efféle helyzetekkel kapcsolatban:
„Drága Istenünk, te vagy a béke és az igaz, tartós boldogság forrása. Hálásan köszönjük neked, hogy jelen vagy mindenki mellett, és segítesz nekünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Köszönjük, hogy segítesz elfogadni igaz és mély érzelmeinket, és segítesz kifejezni őket az útmutatásaiddal, hogy ezáltal más, hasonló érzületű emberek segítségére lehessünk. Kérünk, hogy segíts nekünk egészséges kapcsolatokat találni, egészséges és támogató munkakörnyezetben dolgozni. Adj nekünk erőt és bátorságot, hogy végrehajthassuk életünkben a szükséges változtatásokat, annak érdekében, hogy összhangba kerüljünk mennyei szereteteddel. Jézus nevében, ámen.”

Ha van bármi más, amiben szükséged lenne Isten segítségére, most oszd meg vele gondolatban a kérésedet. Mindazok, akik olvasták a fenti a sorokat, összekapcsolódnak, és segítik egymást a közös ima erején keresztül.
Isten és az angyalok áldása és támogatása legyen minden kedves olvasóval.

Eredetiből fordította:

Molnár Andrea