Mikor ébredtél fel úgy utoljára, hogy azt érezted, hogy izgatott és tettre kész vagy, és alig várod, hogy valóra váltsd az álmaidat? Mikor veszítetted el ezt az érzést? No, és miért?

Ne aggódj, nem te vagy az egyetlen, aki nem tudja a válaszokat ezekre a kérdésekre. Ez ugyanis mindenkivel megtörténhet. A lendületvesztés oka a nyomás, amelyet magunkra helyezünk azzal, hogy úgy gondoljuk, hogy mindig motiváltnak kell lennünk. Büntetjük magunkat, ha éppen nem vagyunk ihletett formában. „Mi a baj velem? Miért nem tudok elköteleződni semmi iránt?” – kérdezzük magunktól. „Totális csőd vagyok. Semmit sem tudok normálisan megcsinálni” – ostorozzuk magunkat.

motivalatlan2De a bűntudat és a nyomás nemhogy meghozná, hanem inkább elapasztja kreativitásunkat. El kell fogadnunk, hogy az élet egy körforgás, és mindennek megvan a maga ideje. Igen, néha fontos előrehaladni, még akkor is, ha nehéz. Ha világosan meghatározod céljaidat, és valóban szeretnéd elérni azokat, akkor valahogy át kell préselned magad ezen az akadályon. Másrészről viszont, ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy, és egyáltalán nem vagy biztos a dolgodban, akkor lépj hátra egyet, és értékeld újra a helyzetet. Igen, ez is teljesen rendben van, sőt, éppenséggel szükséges is.

Ha kétségek között őrlődsz, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

1. Frusztráltnak érzem magamat, amiért vágyaim még nem teljesültek?

A motiváció elvesztésének fő oka az, hogy céljainkat nem érjük el olyan gyorsan, mint szeretnénk. A legtöbb fogyókúra is azért bukik meg, mert az eredmények és az elvárások nincsenek összhangban. Ha frusztrált vagy, amiért vágyálmaid eddig kicsúsztak a kezeid közül, állj meg, és gondold végig, hogy miért is kezdted el az egészet. Nemcsak az eredményért, hanem azért az érzésért is, amit akkor érez az ember, amikor eléri, amit szeretett volna. Tegyük fel, hogy a célod az, hogy megtaláld a lelki társadat, de egyszer csak eleged lesz a keresgélésből, és egyre csak a hiány érzése erősödik benned.
Ahelyett, hogy mérges lennél magadra azért, mert még nem találkoztál az igazival, koncentrálj arra, hogyan szeretnéd érezni magadat. Aztán add meg magadnak azokat a dolgokat, amelyekre ehhez szükséged van. Tedd magad szerethetővé, kívánatossá és olyanná, aki megérdemli a törődést. Ne várj másra! Erőt fog adni, ha a saját kezedbe veszed az irányítást. Légy türelmes, várd ki, hogy a hozzád leginkább illő személy és te magad is készen állj a találkozásra.

2. A jelenlegi helyzet már nem jelent kihívást számomra? Nem hordozza magában a fejlődés lehetőségét?

Minden helyzetnek egy-egy lehetőségnek kellene lenni arra, hogy fejlődjünk, és egyre többet tanuljunk magunkról. Ha azonban a fejlődés megáll, akkor egy csapásra unottak, bosszúsak és nyugtalanok leszünk. Ha stagnálsz, kérdezd meg magadtól, hogy érzed-e még a lelkesedést az adott dolog iránt. Ha nem, akkor kérdezd meg, hogy mit szeretnél helyette csinálni, hogyan tudnád lehetőségeidet szélesíteni.

motivalatlan33. Irreálisak az elvárásaim?

Az irreális elvárások meggátolják az embert az előrejutásban. Nehéz motiváltnak maradni úgy, ha állandóan csalódunk. Fontos, hogy legyenek elképzeléseink, de ha irreális célokat tűzünk ki magunk elé, akkor az egónk csalfa játékba kezd, és megakadályoz minket abban, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Az ego ugyanis reagál a félelemre, méghozzá úgy, hogy biztonságban akar minket tartani, hiszen az ego célja pontosan ez. Ám ennek gyakran megakadás lesz a vége. Mi lenne, ha ahelyett, hogy folyamatosan arra koncentrálnánk, hogy mit nem értünk még el, figyelmünket az örömteli végkimenetel érzésére helyeznénk át? Ez a hozzáállás szabaddá fog tenni minket, és visszavezet a kreatív folyamatok ösvényére.

4. Törődöm én magammal?

A motiváció hiánya sok esetben intő jel arra, hogy túl sokat adunk magunkból másoknak. A hátsó ülésre szorultunk saját életünkben? Ha igen, akkor figyeljünk oda arra, hogy ezentúl sokkal több figyelmet és törődést adjunk magunknak. Végy egy finom fürdőt, menj el masszázsra, légy kedves önmagadhoz! Ezek az apró cselekedetek igen messzire tudnak vinni.

5. Másokhoz hasonlítgatom magamat?

Az összehasonlítás egy igazi csapda, amely megfoszt minket a tisztánlátástól, kiöli belőlünk a szenvedélyt, és letérít a célunkhoz vezető útról. Összehasonlítgatás helyett nézz magadba. Fókuszálj a belső utazásra. Koncentrálj arra, amit jelenleg meg tudsz valósítani. Csak így juthatsz előre.

(Forrás: www.mindbodygreen.com – Shannon Kaiser)