„A Vagány vagy! egy olyan önsegítő könyv, amely azoknak szól, akik elszántan szeretnének javítani életminőségükön, de úgy, hogy közben nem akarják tönkretenni magukat.”

A következőkben egy olyan vagány szerzővel olvashatunk interjút, akinek eredetileg az volt a terve, hogy világhírű rocksztár legyen, de végül rocksztárlelkületű író és önsegítő coach lett belőle. Jen Sincerónak még postacíme sincs, mivel jelenleg is világkörüli úton van, és arra bátorítja nőtársait, hogy hagyjanak fel végre az önmagukban való kétkedéssel, higgyenek nagyszerűségükben, és tegyék klasszá az életüket.

vagany_vagy_150Szia, Jen! Ha már a klasszságról beszélünk… te igencsak az vagy, ahogyan a könyved is. Le se tudtam tenni! Írónak lenni kockázatos dolog, ugyanis írás közben ki kell tárni a lelked egy részét az olvasóknak. Láthatóvá és hallhatóvá teszed magad. Mikor és hogyan léptél az íróvá válás ösvényére?

Ah, köszi! Nagy és hangos családból származom, ahol gyakorlatilag állandóan azon versenyeztünk a többiekkel, hogy kinek vannak jobb viccei vagy sztorijai. Így a láthatóvá és hallhatóvá válással egyáltalán nem voltak gondjaim. Ez nekem teljesen természetesen jött, mivel nálunk ez élet-halál kérdés volt. Írni pedig mindig is tudtam. Úgy vélem, hogy ez egy velem született képesség, tehetség (én ezt kaptam, ahogyan mások is kapnak valamiféle tehetséget akkor, amikor leszületnek ide a Földre). Ráadásul mindig is igazi könyvmoly voltam. A legnagyobb íróktól tanultam, azoktól, akiket olvastam. Nem az a típusú író vagyok, aki epedezik az írásért, vagy úgy érzi, hogy muszáj írnia.  Nálam ez inkább arról szól, hogy vannak ötleteim, és tudom, hogy azokat írásos formában tudom a legjobban kifejezni. Mindig is ezt csináltam, mindig is azt mondtam az embereknek, hogy író vagyok, és pontosan így szereztem meg az összes valaha volt írói munkámat is.

A könyvedben azt mondod, arra biztatod az olvasókat, hogy hagyják maguk mögött bosszúságaikat, kétségeiket, és induljanak el a saját vagányságuk felfedezésére. Mi volt a legutóbbi vagy legemlékezetesebb vagány pillanatod?

Ironikus, de a legutóbbi ilyen pillanat néhány évvel ezelőtt volt, amikor végre kiadtam a Vagány vagy! című könyvemet. Az ügynököm eleinte nem tudta eladni a könyvet egyetlen kiadónak sem, pedig meglehetősen sok helyen kopogtattunk, olyanoknál is, amelyekkel korábban már dolgoztam együtt. Mindegyik azt mondta, hogy ez már lejárt lemez, nem kell még egy önsegítő könyv a piacra, mert úgy se lehetne eladni, stb. A szakma jeles képviselőitől hallani, hogy amit csináltál, az csak szemét, elég kellemetlenül tudja érinti az embert, ráadásul egy csomó kétséget ébreszt. Ettől függetlenül mi hittünk a könyvben, és mentünk tovább, míg végül találtunk egy kiadót, amelyik meglátta benne a lehetőséget, és íme, itt vagyunk a New York Times bestsellerlista első helyén. Ez egy csoda, és én bizony hiszek a csodákban.

Íróként hogyan inspirálódsz, hogyan tudod táplálni kreativitásodat?

Újra és újra felteszem magamnak a kérdést, hogy elsősorban miért is szeretném megalkotni ezt vagy azt. Azért, mert az ötlettől becsavarodok, vagy azért, mert úgy hiszem, hogy ezzel segíteni tudok másokon? Vagy talán azért, mert úgy vélem, hogy fontos mondanivalóm van? És zenét is hallgatok. Imádok zenét hallgatni, ahogyan sétálni is a varázslatos új-mexikói ég alatt. Más írók könyveit is olvasom. Olyanokét, akik képesek arra, hogy megmondják a tutit. Olyan sikeres írók könyveit is bújom, akik – szerény véleményem szerint – nem is tudnak olyan jól írni. Ez engem mindig inspirál valamilyen módon: van, hogy feltüzel, van, hogy bosszant, és azt mondom, hogy „én ezt sokkal jobban meg tudnám írni!”. Elvégre minden, amit papírra vetnek, az jogos kritika tárgya.

Hogyan választottad ki a címet? Miért az lett a könyv címe, hogy Vagány vagy!?

Eddig az összes többi könyvem címe egyszerűen csak az eszembe jutott, és gyakorlatilag azok inspirálták a könyvet. Ezzel azonban fordítva történt. Tudtam, hogy szeretnék írni egy szórakoztató önsegítő könyvet, és azt is, hogy olyan címet szeretnék választani neki, amely az emberek nagyszerűségét fejezi ki, valami olyasmit, amivel azt sugalmazom, hogy „klassz vagy, ne csinálj úgy, mintha nem lennél az”, de megtalálni ezt a címet nem volt egyszerű. Nagyon sokáig tartott, rengeteget ötleteltünk a nagyon türelmes és kevésbé türelmes barátaimmal. Csapatmunka volt.

 badass

 

Hogyan telik egy tipikus vagány nap?

Nem hiszem, hogy lett volna egyetlen tipikus napom is azóta, mióta 1996-ban felmondtam, és saját magamnak kezdtem el dolgozni. Már rég feladtam, hogy bármiféle rutint is vigyek az életembe. De ha mégis fel kell vázolni, akkor azt mondom, hogy a tipikus nap nagyjából úgy néz ki, hogy felkelek, megnézem a naptáramat, és igyekszem elvégezni a feladatokat a lehető legkevesebb feszkóval. És egy sétát mindig beiktatok.

Milyen „eszközökkel” űzöd el félelmeidet, amikor a kétség felüti a fejét?

Hangos zenével, sporttal. Hangos zenére mozgok. És SOS telefonhívásokkal. Felhívom azokat a fantasztikus embereket, akik mindig őszinték. Örökké hálás leszek ezeknek a barátoknak és családtagoknak. A meditáció is sokat segít: elcsendesíti a fejemben lévő káoszt, és hozzásegít ahhoz, hogy kapcsolatba lépjek belső szuperhősömmel.

Fiatalkori fotódra pillantva milyen levelet írnál akkori önmagadhoz? Milyen tanácsot adnál fiatalkori énednek?

Azt, hogy ne aggódjon túl sokat. Az aggodalmaskodás a legnagyobb időrabló, ráadásul nem old meg semmit. Folytatni kell, amiről úgy véljük, hogy a legjobb, és ne aggódjunk, ha nem tudjuk, hogy pontosan hová vezet, vagy ha nem a legtökéletesebb módja annak, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk. Csak bízz magadban, bízz az érzéseidben, és meglátod, előbb-utóbb ki fogod ismerni magadat az útvesztőben. A lényeg, hogy cselekedj.

Minden fejezet végén ott van a tanács: „szeresd magadat”. Nagyon bírom, szuper tanácsnak tartom! Nőként, a tükörbe nézve gyakran csak a hibáinkra koncentrálunk. Pedig olyan fontos lenne, ha meglátnánk és értékelnénk a szerethető dolgokat is, ha szeretnénk a testünket és egész lényünket. Te jelen pillanatban mit szeretsz a leginkább a testedben és miért?

A testem nagyon klassz. Most komolyan. El se hiszem, hogy ilyen remekül veszi az idő akadályait még úgy is, hogy sajnos tőlem nem sok támogatást kap. 51 éves vagyok, és imádom, hogy még mindig tudok túrázni és össze-vissza rohangálni. Szinte semmiféle testi panaszom nincs. Szeretem, ahogy kinézek. Emlékszem, hogy a 20-as éveimben tudatosan döntöttem el, hogy nem fogok magamról becsmérlően beszélni, méghozzá azután, miután fültanúja voltam egy csapat káprázatos és gyönyörű nő beszélgetésének, akik folyamatosan csak szidták magukat, hogy milyen kövérek, csúnyák stb. Őrültségnek tűnt az egész. Ez egy felejthetetlen fordulópontot hozott az életembe, valóban bevésődött az emlékezetembe. Eldöntöttem, hogy innentől kezdve úgy fogok magamra tekinteni, mint egy istentelen nagy csodára, ahelyett, hogy a sörhasam, a ráncaim vagy bármi miatt ekézném magamat. Bár tudom, hogy ezekért én vagyok a hibás, de többségében inkább azzal foglalkozom, hogy hálát adjak például azért, hogy meg tudom növeszteni a körmeimet, vagy éppenséggel a látás csodájáért, de mondjuk amiatt is, hogy meg tudok rágni bizonyos dolgokat.

Cameron Diaz nemrégiben adta ki új könyvét, amely A hosszú élet könyve címet viseli. A hosszú élet számomra napi gyakorlást jelent. Ismét diákká válok, az élet iskolájában tanulok, és a bölcsességet keresem. Számodra mit jelent a hosszú élet?

A hosszú élet számomra azt jelenti, hogy folyamatosan ellenőrzöm a megérzéseimet és a tudatomat. Olyan teremtmények vagyunk, akik folyamatosan változnak és fejlődnek. Szerintem pont ettől izgalmas az élet. Ez azonban félelmetes is lehet, mivel mi, emberek, megrémülünk az ismeretlentől. Az egyik legértékesebb dolog, amit tehetünk, ha hallgatunk megérzésünkre, mert az a legmegbízhatóbb iránytű, amely navigál minket ezen a hosszú és különös úton, itt a Föld nevű bolygón.

Milyen vagány kalandokat forgatsz a fejedben éppen?

A következő könyvemen dolgozom, amelynek az lesz a címe, hogy Vagány pénzcsináló. 2017 áprilisában fog megjelenni. Amint elkészülök az írással, készítek podcasteket is róla. Aztán elmegyek Kolumbiába vagy Tahitire, vagy ki tudja, hová, és lazulok egy kicsit egy függőágyban. Aztán nagyjából 75-80 évesen ismét elkezdek cigizni. Már alig várom!

Egy zárógondolat, tanács vagy egy idézet az olvasók számára?

Csinálj olyan dolgokat, amelyek azonos mértékben izgalmasak és rémisztőek számodra, ahelyett, hogy folyamatosan ugyanazt a régi lemezt tolnád. Nem kell lecövekelni, megvan benned az erő, hogy olyan életet teremts magadnak, amilyet szeretnél. Kockázatvállalás nélkül azonban ez nem lehetséges. Jobb, ha inkább hozzászoksz, hogy néha bizony ismeretlen és rémisztő területekre kell merészkedned. Csodálkozni fogsz, hogy milyen gyorsan és mennyire az alapjaiban fog megváltozni az életed, ha így teszel.

Nagyon szépen köszönöm, Jen! Igazán nagyra értékelünk téged és vagányságodat!

Szeretettel és hálával,
Amanda Kriebel

www.ourbodybook.com/spotlight-interview-jen-sincero-new-york-times-bestselling-author-you-are-a-badass/