Doreen Virtue akkor ismerte és vállalta fel életfeladatát – hogy az angyalokkal való kommunikációról tanítsa az embereket –, amikor megcsapta a halál szele.

Pszichológusként addigi pályája során ódzkodott tőle, hogy nyilvánosan beszéljen az angyalokhoz fűződő viszonyáról, mert úgy gondolta, őrültnek néznék. Annak ellenére, hogy negyedik generációs metafizikus, és egész életében hallotta az angyalok hangját, Virtue sokáig úgy érezte, hogy a társadalmi beilleszkedés fontosabb, mint a kitárulkozás és önmaga felvállalása. Egy neki szegezett pisztolycső aztán örökre véget vetett ennek.

Clipboard01 (1)

Az angyal azonban ekkor is mellette volt, és azt súgta neki, hogy ordítson. Virtue ezúttal hallgatott rá, és a támadók meghátráltak, ami pont elég időt adott neki addig, amíg néhányan a segítségére nem siettek.

Az angyalok ekkor már sok éve üzenték neki folyamatosan, hogy tanítsa meg az embereket, miként kommunikálhatnak velük. Ő azonban mindaddig nem vállalta fel ezt a spirituális küldetést, amíg kis híján meg nem halt. Ekkor azonban a hála és a felismerés arra ösztönözte, hogy élete teljes hátralévő részét az angyali munkának szentelje – hogy segítse ezeket a lényeket, és rajtuk keresztül az embereket, azáltal, hogy megtanítja az utóbbiaknak, miként hallhatják meg és értelmezhetik az angyali üzeneteket.

Clipboard02Mára ezen döntésének igencsak látványos eredményei születtek. Több mint húsz nagysikerű könyve és kártyacsomagja jelent meg, köztük az Arkangyal jóskártya és Az angyalterápia kézikönyve, valamint folyamatosan utazik a világban, hogy teltházas előadótermek lelkes közönségének beszéljen az angyalokról.

Emellett Virtue már 6000 angyali médiumot is kiképzett világszerte. Az angyalokkal gyógyítók a pszichikus médiumi tevékenység egy olyan ágát űzik, amelyben az alany angyalai szolgáltatják az információt; illetve energia feng shuit alkalmaznak a testen, elvágva minden olyan energetikai és éteri szálat és köteléket, amely akadályozza, gúzsba köti az egyént. Virtue munkájáról bővebben saját weboldalán olvashatunk: www.angeltherapy.com

Vajon tényleg segítségünkre lehetnek az angyalok életünk dolgaiban, legyen akár nagyok vagy kicsik? Vajon megkönnyíthetik számunkra a terheket, és megadhatják a magabiztosság, a biztonság érzetét, hogy jó döntéseket hozhassunk és helyesen cselekedhessünk?

Virtue válasza egyértelmű igen. Nem kell mást tennünk – mondja –, csak kérnünk őket. Beszélgetésünkben ez a nagyvonalú, melegszívű és kedves tanító, illetve gyógyító elmagyarázza, kik is az angyalok, hogyan kérhetjük a segítségüket, és miért is akarnak egyáltalán segíteni nekünk.

Ray Hemachandra: Doreen, kik is valójában az angyalok?

Doreen Virtue, Ph.D.: Az angyalok nem fizikai természetű lények, akiknek nincs egójuk – vagyis nem emberek. Egy angyal nem más, mint a Teremtő azon vágyának tiszta eszenciája, hogy kapcsolatba lépjen az emberrel.

Clipboard01 (2)Az „angyal” szó jelentése: Isten hírnöke. Az angyalok azonban nem tartoznak egyetlen vallási felekezethez sem. Az „Isten” szóban rejtezik némi zsidó-keresztény orientáció, ugyanakkor tudnunk kell, hogy az angyalok univerzális és ősi archetípusok. Képesek rá, hogy egyesítsék a vallások és spirituális határok által szétszabdalt emberiséget.

Vannak tanítványaim, akiknek nagyon rossz tapasztalataik voltak a vallásokkal. Ezek néha előző életbeli élmények – például az, hogy az inkvizíció halálba küldte őket.

Épp ezért eltávolodtak Istentől, és nem keresték vele a kapcsolatot. Az ilyen emberek számára az angyalok egy gyengéd és támogató utat mutatnak vissza a Teremtőhöz.

Ray: Hány angyal létezik?

Doreen: Végtelenül sok, annyi, hogy az emberi elme fel sem képes fogni. Minden egyes alkalommal, amikor a Teremtő szeretettel gondol az emberre, egy új angyal születik.

Ray: Mit nyújtanak számunkra az angyalok?

Doreen: Életvezetési tanácsadók, orvosok, pszichológusok, és szerelők, akik a nap 24 órájában házhoz jönnek, a hét minden napján, bármiféle ellenszolgáltatás és kötelezettség nélkül.

Az angyaloknak is megvan a maguk szakterülete, ahogyan az embereknek is. Te és én írók vagyunk. Mások a gépekhez értenek, vagy a zenéhez, megint mások a gyermekfelügyelethez vagy a művészethez. És mindannyiunkra szükség van. Az egyes angyaloknak más-más a rezgése, aszerint, hogy milyen területet képviselnek.

Ray: És léteznek az angyaloknak külön típusai, a szakterületükön túl?

Doreen: A legtöbb ember hallott már az angyalok kilenc karáról. John Milton, a híres író is említette őket Az elveszett paradicsom című művében, ami nem is feltétlenül egy spirituális könyv. Inkább abba a kategóriába sorolnám, amit ma vizionárius fikciónak nevezünk

A szeráfokat és a kerubokat a Biblia is említi, de vegyük azért végig őket, nehogy kihagyjunk egyet is a kilenc karból. Olyan ez, mint amikor az ember megpróbálja felsorolni a hét törpét. Tudort és és Vidort mindig kifelejti. (Nevet.)

Szóval, vannak a szeráfok, kerubok, trónusok, uralmak, hatalmasságok, erények – a legtöbb ember azt hiszi, hogy ez utóbbiak voltak az én névadó forrásom, holott ez nem így van (az erényeket angolul „virtues”-nak nevezik – a ford.) –, fejedelemségek, arkangyalok és angyalok. Ezek azonban inkább elméleti kategóriák, és kevésbé jól használhatók az emberi élet gyakorlatában.

Ray: Akkor hátClipboard02 (1), nézzük a dolgok gyakorlati oldalát, Doreen! Melyek azok az angyalok, akikkel az ember kapcsolatot teremthet?

Doreen: Mi itt a Földön igazából csak kétféle angyallal találkozunk: az angyalokkal, más néven őrangyalokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk, és az arkangyalokkal, akik az őrangyalokat irányítják. Utóbbiak egyik jól ismert példája Mihály arkangyal.

Őrangyalt mindannyiunk mellé kirendelnek fogantatásunkkor, vagy még azelőtt. Amikor a lelkünk felkészül az inkarnációra, beszél az angyalaival, és egy sor dolgot egyeztet az elkövetkező élettel kapcsolatban.

Megegyezel az angyalaiddal abban, hogy egész életeden keresztül melletted állnak majd, és védelmeznek. Ha pedig elkezdenél félelemből élni, és nem szeretetből, és letérnél a választott útról, mindig melletted lesznek, hogy gyengéden oldalba bökjenek, és visszatereljenek a jó útra.

Az őrangyalok mellett egyéb angyalaid is vannak, akik az egyes élethelyzetek szerint jönnek-mennek. Gyermekváráskor, költözéskor, vagy betegség esetén például extra angyalok sietnek a segítségedre. Ilyenkor nagy szükséged van rájuk, ők pedig ott is teremnek.

Ray: Ahhoz, hogy megkapjam az angyalok segítségét, vajon kérnem is kell?

Doreen: Az egyik legalapvetőbb dolog, amit az életben megtanultam, és nem győzöm elégszer ismételni, hogy nekünk, embereknek szabad akaratunk van. Ezért aztán még maga a Teremtő sem tud segíteni nekünk, ha mi nem kérjük meg rá.

Rajtad áll, hogy folyamatosan segítséget kérj, mindegy, kitől – közvetlenül Istentől, az angyaloktól, vagy az olyan felemelkedett mesterektől, mint Jézus vagy Kuan Yin. Valójában nem az a lényeg, hogy melyiküket szólítod meg. A lényeg, hogy kérj segítséget.

Clipboard03Ahogyan az is másodlagos, hogy miként kérsz segítséget. Az elsődleges, hogy kérj. Van, aki úgy fogalmaz, hogy „Megparancsolom Istennek, hogy segítsen”, mások azt mondják, „Megerősítem, hogy Isten segít”. Megint mások inkább könyörögnek és imádkoznak, és a „Kérlek, Istenem, segíts rajtam” formulát részesítik előnyben.

Mind működik. Mindegy, hogy hangosan mondod ki az imádságot, vagy gondolatban, esetleg ordítod, sikítod, leírod, vagy elénekled – egytől egyig ugyanolyan hatásos.

Ray: És mi van, ha nem teszek semmit? Az angyalok akkor is segítenek?

Doreen: Ha nem kéred a segítségüket, az angyalaid akkor is veled vannak, és folyamatosan küldik neked a tiszta, feltétel nélküli szeretet energiáját. Ha olyan helyzetbe kerülsz, amely az életedet veszélyezteti, még mielőtt eljönne az ideje, hogy elmenj ebből a világból, mindent megtesznek, hogy figyelmeztessenek, és megóvjanak.

Ennek ellenére a legtöbbször szerephez jut a szabad akaratod is. Rád kiabálnak: „Válts sávot most azonnal!”, vagy „Menj, és nézd meg a kisbabát!” Neked is részt kell azonban venned a táncban, ha azt akarod, hogy az imáid valóra váljanak.

Ray: Hogyan léphetek velük kapcsolatba?

Doreen: Ha szeretnél tudatos kapcsolatot teremteni az angyalaiddal – azért hangsúlyozom a „tudatos” szót, mert hiszek benne, hogy tudat alatt mindannyian folyamatosan kommunikálunk velük, akár tudunk róla, akár nem –, először is keress egy kényelmes helyet, ahol biztonságban érzed magad, és el tudsz lazulni. Fontos, hogy elengedd az önkontrollt. Aztán gondolj valamire, amiben segítségre van szükséged.

Mondd például, hogy “Angyalok, szeretnék egy csodálatos, új munkát, ahol minden tehetségemet és tudásomat kamatoztathatom – hogy örömmel kelhessek fel hétfő reggelenként, könnyedén be tudjam fizetni a számláimat, és még maradjon is valamennyi.”

Clipboard04A kérés után a következő lépés az elengedés. Nem aggodalmaskodhatsz azon, hogy miként fog teljesülni a kérésed. Ha a hogyanon rágódsz, vagy megpróbálod erőltetni a dolgokat, azzal valójában akadályozod az imád megvalósulását. Az imák ugyanis mindig olyan módon válnak valóra, amit az ember háromdimenziós gondolkodása nem képes felfogni.

Amikor segítséget kérünk az angyaloktól, az olyan, mintha elmennénk a postahivatalba. Be kell dobnunk, el kell engednünk a kezünkből a levelet, ha azt szeretnénk, hogy megérkezzen a címzetthez. Ha ez nehezedre esik, megkérheted az angyalokat, hogy segítsenek az elengedésben, és abban, hogy alávesd magad Isten akaratának.

A harmadik lépés pedig, hogy észrevegyük, felismerjük az ezek után adódó benyomásokat és késztetéseket. Ezek ugyanis az isteni útmutatás megnyilvánulásai. Erős érzeteink, gondolataink, sőt, látomásaink támadhatnak. Figyeljünk oda azokra a dolgokra, amiket hallunk; arra, hogy mit mondanak az emberek körülöttünk vagy a televízióban, újra meg újra.

Az angyaloktól származó üzeneteket mindig a bizonyosság és a béke érzése kíséri, még akkor is, ha maga az üzenet esetleg elbizonytalanító, mert arra késztet, hogy elhagyjuk a komfortzónánkat. Követnünk kell az útvonalat, amit az angyalok felrajzolnak előttünk, másképp meglehet, hogy imánk nem, vagy nem teljesen válik valóra.

Néha találkozom olyan emberekkel, akik arról panaszkodnak, hogy Isten és az angyalok nem figyelnek rájuk, de amikor beszélek velük és az angyalaikkal, mindig kiderül, hogy épp fordítva van: ők azok, akik nem figyelnek Istenre és az angyalaikra.

Fordította: Cziczelszky Judit

Az interjú második részét itt olvashatod, a harmadik része pedig itt olvasható!