Eckhart Tolle

Eckhart Tolle sokak szerint a ma elő legnagyobb spirituális tanító. Gondolatai nem igazodnak valamely konkrét valláshoz vagy tradícióhoz. Tanításaiban az ősi mesterek egyszerű és tiszta hangján mondja el mély üzenetét.

Eckhart Tolle spirituális tanító és író, aki Németországban született, és a Londoni és a Cambridge-i Egyetemen végezte a tanulmányait. 29 éves korában egy mély belső átalakulás radikálisan megváltoztatta az életét. A következő néhány évet annak szentelte, hogy megértse, egységesítse és elmélyítse ezt az átalakulást, mely egy intenzív belső utazás kezdetét jelentette. Később Londonban kezdett dolgozni tanácsadóként és spirituális tanítóként, egyénekkel és kis csoportokkal. 1995 óta a kanadai Vancouverben él. Eckhart Tolle A most hatalma (melyet 33 nyelvre fordítottak le),  A most hatalma a gyakorlatban  című bestsellerek szerzője, melyeket korunk legjelentősebb spirituális könyveiként tartanak számon világszerte.

Eckhart Tolle világhírű spirituális tanító és író, aki számos előadást tartott már, melyek legfőbb témái a megerősítések és lelki gyakorlatok voltak. Eckhart mély, mégis egyszerű tanításai számtalan embernek segítettek szerte a világon belső békére és nagyobb beteljesülésre találni az életükben. Tanításai magját a tudat átformálása, a spirituális ébredés jelenti, melyre az ember evolúciójának következő lépcsőfokaként tekint. Ennek az ébredésnek lényeges eleme, hogy átformáljuk az egónk által uralt tudatállapotunkat. Ez nem csupán a személyes boldogság, hanem az erőszak végének előfeltétele is bolygónkon.

Számos előadása, megerősítése és lelkigyakorlata jelent meg CD-n és DVD-n. Legtöbb előadását angolul tartja, alkalmanként azonban német és spanyol nyelven is előad. Eckhart emellett abban is úttörő, hogy a technikát használja előadásai terjesztéséhez. Az EckhartTolleTV.com nevű weboldalán havonta tart előadásokat, élő meditációkat és válaszol a nézői kérdésekre.

Eckhart Tolle könyvei az Édesvíz Kiadó gondozásában:

A most hatalma a gyakorlatban

Nélkülözhetetlen gyakorlatok és meditációk a jelen pillanat erejének felismeréséhez
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet.
E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük a gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon és a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket és világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.

Most hatalma kártya

MostHatalmaKartya

50 lapos meditációs kártya

Eckhart Tolle bölcsességét inspiráló kártyák formájában vehetjük kezünkbe.  A lapokon olvasható meditációk és megerősítések elősegítik a napi tudatosságunkat.

Témáik egytől egyig a jelen pillanatra nyíló kapuk. Akik rendszeresen használják a kártyát, azt állítják, egészen megváltoztatja az embert. Húzzunk egy lapot váratlan helyzetekben, vagy kezdjük azzal napjainkat, hogy megnyílunk egy kártya csodálatos üzenetének! Még jobb, ha kitesszük a lapot az asztalunkra vagy a kártya dobozára helyezzük, amelyet kifejezetten erre a célra terveztük! Így egész nap hathat ránk felemelő energiája, ami segíti a kapott útmutatás gyakorlati megvalósítását.
Kiváló ajándék bárkinek, aki lelki támaszt keres, vagy bölcs dolgokat szeretne tanulni.

Csend a világ közepén

Csend_a_vilag_kozepen

„…az, aki te vagy, valamint a csend egy és ugyanaz. És ha még nem őrültél meg teljesen ebben a bolond világban, az azt jelenti, hogy valahogyan el tudod érni a benned lévő csendet.”

Könyv és DVD
Eckhart Tolle 2004 tavaszán csodálatosan egyedülálló hétvégi lelkigyakorlatot tartott a skóciai Findhornban élő spirituális közösség, egy több mint háromszáz fős csoport számára, akik a személyes és globális átalakulás élharcosai. A teljes lelkigyakorlatról videofelvétel készült, aminek eredményeként – gondos szerkesztést követően – kétszer kétórányi megindító élményt nyújthatunk át olvasóink számára.

Eckhart Tolle cikkek:

10 szerző, akinek gondolataival leggyakrabban találkozhatsz az Instagramon

1. Osho Igazán érdekes, ugyanakkor sokat vitatott személy. Már kora gyermekkorától önálló, szabad életet élt, próbára téve a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Mindig azt hangsúlyozta, hogy a tudást az embernek magának kell megtapasztalnia, nem pedig vakon elfogadnia mások tudását és hitét. A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. Élete során Osho az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról…

Posted in Ezotéria, Deepak Chopra, Eckhart Tolle, Esther és Jerry Hicks, Gabrielle Bernstein, Louise L. Hay, Neale Donald Walsch, Önfejlesztés, Oprah Winfrey, Osho, Pam Grout, Rhonda Byrne | 10 szerző, akinek gondolataival leggyakrabban találkozhatsz az Instagramon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szerelemről és kapcsolatokról A Szív Erejének szakértőitől

Az univerzum alapvető energiája a szeretet. A szeretet energiája ott van körülöttünk és bennünk. Ha a megfelelő emberré, valódi énünké válunk, a szeretetet is tágabban értelmezzük majd. A hangsúly a gyakran görcsös más utáni keresgélésről áthelyeződik saját lelkünk táplálására és gondozására. „Saját barátunkká válunk. Saját szerető támogatónkká. És erre az erős alapra elkezdhetünk kapcsolatot építeni: magunkkal, bizalomból és szeretetből.” – Marci Shimoff…

Posted in a Szív ereje, Deepak Chopra, Eckhart Tolle, Marianne Williamson, Önfejlesztés | Szerelemről és kapcsolatokról A Szív Erejének szakértőitől bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szóbeli megerősítések 5 buktatója

A szóbeli megerősítések követező öt buktatója megakadályozhat abban, hogy valóra váltsd az álmaidat. Ha te is elgondolkoztál már valaha azon, hogy vajon mennyi időbe telik, amíg a megerősítéseid megteszik a hatásukat, nem árt meggyőződnöd róla, hogy ezek a gyakori korlátok nem állják útját szándékaid megvalósításának. 1. Olyan szavakat használsz a megerősítéseidben, amelyek nem váltanak ki érzelmeket. Az érzelmek energiát hordoznak, és ez…

Posted in Eckhart Tolle, Florence Scovel Shinn, Louise L. Hay, Önfejlesztés | A szóbeli megerősítések 5 buktatója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hol vagy most? – Interjú Eckhart Tolléval

Eckhart Tolle sokak szerint a ma elő legnagyobb spirituális tanító. Gondolatai nem igazodnak valamely konkrét valláshoz vagy tradícióhoz. Tanításaiban az ősi mesterek egyszerű és tiszta hangján mondja el mély üzenetét. Németországban született, a Londoni és Cambridge-i Egyetemen tanult. Huszonkilenc évesen egy mély belső átalakulás gyökeresen megváltoztatta az életét. Következő éveit e transzformáció megértésének, egyesítésének és elmélyítésének szentelte, amely kezdetét jelezte egy intenzív belső…

Posted in Eckhart Tolle, Önfejlesztés | Tagged , | Hol vagy most? – Interjú Eckhart Tolléval bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szeretni vagy akarni

Kim Eng beszélgetése Eckhart Tolle-val Utazásaim során az egyik leggyakrabban nekem szegezett kérdés: „Milyen egy megvilágosodott lénnyel kapcsolatban lenni?” Miért kérdezik ezt? Talán van valamiféle elképzelésük vagy képük egy ideális kapcsolatról, és többet akarnak tudni róla. Talán az elméjük egy olyan jövőbe szeretné vetíteni őket, ahol ők maguk is egy ideális kapcsolatban élhetnek, és ezen keresztül megtalálhatják magukat. Milyen egy megvilágosodott lénnyel…

Posted in Eckhart Tolle, Önfejlesztés | Tagged , | Szeretni vagy akarni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva