Rhonda Byrne

Rhonda Ausztráliában született, rádióproducerként kezdte karrierjét, majd televíziós műsorgyártással foglalkozott. 2006-ban teljesen más irányt vett a pályafutása, amikor bemutatta A Titok című filmet, melyet szerte a világon több millióan láttak. Ezt követte A Titok című könyv, amely mára már 50 nyelven elérhető, 20 millió példányban megjelent nemzetközi bestseller lett.

2006. novemberi megjelenése után A Titok könyv 190 hétig maradt a New York Times bestsellerlistáján, és a USA Today szerint az elmúlt 15 év húsz legjobb bestsellere közé tartozik. 2007 januárjában Rhonda A Titok filmből ismert négy tanítóval együtt szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban. 2007 májusában Rhonda Byrne-t a világ egyik legbefolyásosabb emberének nevezték a TIME magazin „TIME 100: A világunkat formáló emberek” listáján, és nem sokkal később megjelent a Forbes „100 Híresség” listáján is.

2010-ben Rhonda Az Erő című könyvvel folytatta munkásságát, A Titok könyvsorozat második részével, amely azonnal New York Times bestseller lett. Az Erő immáron 43 nyelven érhető el. A Titok könyvsorozat harmadik része, A Varázslat 2012-ben jelent meg, A Hős, pedig 2013-ban került a polcokra. Ezt követte a Határtalan gondolatok majd legújabb kötete, A titok, ami megváltoztatta az életem 2016-ban.


A titok, ami megváltoztatta az életem

a_titok_ami_megvaltoztatta-az-eletem_b1_218px
Keresd webáruházunkban

Az elmúlt évtizedben Rhonda Byrne A Titok című bestsellere igazi jelenségként változtatta meg a világot, és tagadhatatlanul rendkívül nagy hatást fejtett ki olvasók millióira az egész világon.

 A Titok, ami megváltoztatta az életem azokról a hétköznapi emberekről szól, akiknek a Titok tanításait alkalmazva sikerült tökéletesen megváltoztatniuk a pénzhez, az egészségükhöz, a kapcsolataikhoz, a szeretethez, a családjukhoz és a karrierjükhöz fűződő viszonyukat. A könyv segítségével te is megtudhatod, hogyan változtathatod meg az egész életedet a világegyetem fantasztikus erejével.

A Titok, ami megváltoztatta az életem egy tekintélyes válogatás a legszívmelengetőbb és legfelemelőbb történetekből. Mindegyik történet hitelesen mutatja be azt az utat, amelyik az élet minden területén sikerhez vezet: a pénzügyek, az egészség, a kapcsolatok, a szerelem, a család és a karrier területén egyaránt.

Olvass bele a könyvbe


A titok

A_titok_800
Keresd webáruházunkban

“Ha megismered a Titkot, megtudod,hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben.” – a Bevezetésből

A Nagy Titok töredékei eddig is fellelhetők voltak szájhagyomány útján fennmaradt bölcsességekben, irodalmi művekben, különböző vallásos és filozófiai szövegekben. A darabkák azonban most először állnak össze teljes kinyilatkoztatássá, mely képes megváltoztatni mindazok életét, akik kapcsolatba kerülnek vele. Ez a könyv megmutatja, hogyan használhatod a Titkot életed minden területén – legyen szó pénzről, egészségről, kapcsolatokról, vagy a boldogságról úgy általában. Segítségével felfedezhetsz egy benned rejlő, kiaknázatlan erőforrást, amely képes megszépíteni az életedet. A könyv lapjain mai tanítómesterek szólalnak meg, akik már megtapasztalták ezt az erőt. Ők a Titok által megszabadultak betegségeiktől, mesés vagyonra tettek szert, legyőzték az előttük tornyosuló akadályokat, és olyan dolgokra voltak képesek, amelyeket a legtöbb ember lehetetlennek gondol.

Olvass bele a könyvbe


Az erő

ERO_800
Keresd webáruházunkban

“Az élet sokkal egyszerűbb, mint gondoltad, és ahogy megérted, hogyan is működik, és mire képes a benned lakozó Erő, megtapasztalhatod a létezés varázsát a maga teljességében – és akkor valóban csodálatos életed lesz. Most pedig kezdődjön a varázslat!” – részlet Az Erőből.

A világegyetem leghatalmasabb erejének kézikönyvét tartod a kezedben – Az Erő segít, hogy mindent elérj, amit csak akarsz. Az Erő nélkül meg sem születhettél volna. Az Erő nélkül egyetlen emberi lény sem élne a bolygón. Az Erő minden felfedezés, találmány és emberi teljesítmény forrása. A tökéletes egészség, a boldog kapcsolatok, az álomkarrier, az örömteli élet és a pénz, amelyre szükséged van, hogy elérj mindent, ami lenni akarsz, amit tenni akarsz, és amit a magadénak szeretnél tudni – mind Az Erőből fakad. Álmaid élete mindig is sokkal közelebb volt hozzád, mint gondoltad, mert Az Erő – hogy megkapj minden jót az életben – benned lakik! Bármit megteremthetsz, bármit megváltoztathatsz, és ehhez csupán egyetlen dolog kell…
AZ ERŐ.

Olvass bele a könyvbe


A varázslat

Varazslat_800
Keresd webáruházunkban

A Varázslatban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtanítja, hogyan alkalmazd a mindennapjaidban. Nem számít, ki vagy, nem számít, hol vagy, nem számít, milyenek a jelenlegi körülményeid, A Varázslat meg fogja változtatni az egész életedet!

A Varázslat szerint meg kell tanulnunk hálásnak lenni mindazért, amink van. A hála varázslatos ereje pedig beindítja majd a jó irányú változásokat. Hiszen ha hálát érzünk minden kis semmiségért és óriási dologért, amiért csak hálásak lehetünk, tulajdonképpen beleszeretünk az életünkbe. A törvény szerint adnunk kell ahhoz, hogy kaphassunk. Ha hálát adunk mindenért, cserébe megkapunk mindent. A varázsige tehát egyetlen szó, amely megváltoztat mindent. Ez a szó pedig a köszönöm.

Olvass bele a könyvbe


A hős

Hos_B1_218px
Keresd webáruházunkban

Képzeld el, mi lenne, ha létezne egy térkép, amelyik megmutatná, hogyan juthatsz el onnan, ahol jelenleg vagy, az elképzelhető leggazdagabb, legteljesebb és legkáprázatosabb életig, amelyben csak részed lehet. Képzeld el, hogy ez a térkép feltüntetné az ide vezető út minden egyes lépését; megmondaná, hogyan győzheted le a felmerülő akadályokat; miként küzdheted le a nehézségeket, és dacolhatsz a csapásokkal, és megmutatná, hogy minden szükséges képesség és tulajdonság rendelkezésedre áll a győzelemhez. Nos, pont ilyen térképet tartasz a kezedben. Életed térképét – a nagyszerűség felé vezető út térképét.

A mai világ tizenkét legsikeresebb embere követte már ennek a térképnek az útmutatásait. Most megosztják velünk úti tapasztalataikat, és ennek nyomán kiderül, hogy mindannyian születésünktől kezdve megkaptunk mindent legmerészebb álmaink valóra váltásához; ezáltal tehát teljesíthetjük küldetésünket, örökké tartó boldogságra lelhetünk, és a szó szoros értelmében megváltoztathatjuk a világot. Ezért vagy itt, a Földön.

Olvass bele a könyvbe


Határtalan gondolatok

Hatartalan gondolatok_HU_borito_800
Keresd webáruházunkban

„Amikor tudatába kerülsz ennek a nagyszerű törvénynek, annak kerülsz tudatába, hogy milyen hihetetlenül nagyhatalmú teremtmény vagy, hogy képes vagy létre GONDOLNI az életedet.”
Rhonda Byrne

Tedd meg a következő lépést… A Titok egyértelmű alapelvei megmondják, hogy miként éld az életedet az Univerzum természeti törvényeivel összhangban. A lényeg azonban mindig az, hogy MEGÉLD ezeket az elveket. A Határtalan gondolatokban Rhonda Byrne végigvezet az év napjain, minden egyes napra egy-egy bölcsességet vagy felismerést nyújtva, amelyek összhangban vannak az embereket irányító törvényekkel. A Titok nagyhatású igazságain alapuló gondolatok tovább bővítik a vonzás törvényére vonatkozó ismereteidet, hogy igazán sorsod kovácsa lehess. Több öröm, jólét és nagyszerűség – az év minden egyes napján.

Olvass bele a könyvbe

10 szerző, akinek gondolataival leggyakrabban találkozhatsz az Instagramon

1. Osho Igazán érdekes, ugyanakkor sokat vitatott személy. Már kora gyermekkorától önálló, szabad életet élt, próbára téve a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Mindig azt hangsúlyozta, hogy a tudást az embernek magának kell megtapasztalnia, nem pedig vakon elfogadnia mások tudását és hitét. A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. Élete során Osho az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról…

Posted in Ezotéria, Deepak Chopra, Eckhart Tolle, Esther és Jerry Hicks, Gabrielle Bernstein, Louise L. Hay, Neale Donald Walsch, Önfejlesztés, Oprah Winfrey, Osho, Pam Grout, Rhonda Byrne | 10 szerző, akinek gondolataival leggyakrabban találkozhatsz az Instagramon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Döntsd el most, hogy boldog akarsz lenni!

Rhonda Byrne felívelő pályája A Titok című filmmel kezdődött, amelyet milliók láttak szerte a világon. Ezt A Titok című könyv követte, amely világsiker lett, 50 nyelvre fordították le, és több mint 24 millió példány fogyott belőle. A Titok 198 hétig szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, és a USA Today az utóbbi 15 év 20 legkelendőbb könyve közé sorolta. A kötetet újabbak…

Posted in A Titok, Önfejlesztés, Rhonda Byrne | Tagged , , | Döntsd el most, hogy boldog akarsz lenni! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Valóra vált álom

2012-ben került a kezembe A Titok című könyv, miután szakítottam a barátommal. Akkoriban teljesen le voltam sújtva, és minden reményt elvesztettem. Aztán véletlenül megkaptam ezt a könyvet. Miután elolvastam, szinte minden említett módszert kipróbáltam. Kitűztem a falra minden dolgot, amit akartam, és a legnagyobb vágyam az volt, hogy eljussak abba az országba, ahol le akartam élni életem hátralévő részét. Kinyomtattam egy képet…

Posted in A Titok, Önfejlesztés, Rhonda Byrne | Valóra vált álom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az elképzelt élet lett a valóságom

Ültem egy egyetemi előadáson 2012-ben, és közben hallottam, hogy pár lány A Titokról beszélget, és hogy mennyire bevált nekik mindenben, amit csináltak. Mivel fogalmam sem volt, mi az A Titok, éltem tovább az életem. De a cím ott motoszkált a fejemben. Bár nappal később láttam egy fickót sétálni az utcán, kezében A Titok című könyvvel. Megborzongtam tőle, de még mindig nem figyeltem…

Posted in A Titok, Rhonda Byrne | Az elképzelt élet lett a valóságom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fogyás A Titok segítségével

Idén az összes barátom elkezdett fogyókúrázni, így én is kedvet kaptam, hogy hasonlóan tegyek. Beiratkoztam edzésekre, próbáltam kevesebbet enni, de nem fogytam valami sokat. Aztán eszembe jutott A Titok! Elkezdtem arra összpontosítani, hogy csupán az elmém szabályozásával képes lehetek a fogyásra. Elkezdtem hinni abban, hogy egy hét alatt lefogyhatok egy kilót, anélkül hogy éheztetném magam, és anélkül hogy le kellene járnom az…

Posted in A Titok, Rhonda Byrne | Fogyás A Titok segítségével bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az univerzum megajándékozott a lelki társammal

Tizennyolc évesen szerelmes lettem egy végzősbe, és a miénk igazi szerelmi történet. Amikor tizenkilenc lettem összeházasodtunk a bíróságon, hogy megvédjük a kapcsolatunkat, és titokban tartottuk, mert a szüleim nem álltak rá készen. Mindketten próbáltuk meggyőzni a szüleimet, és végül be kellett vallanunk a kapcsolatunkat. Sajnos húszéves koromban a szüleim kényszerítésére elváltam, és egy másik városbeli hostelbe küldtek, több szász kilométerre az otthonomtól.…

Posted in A Titok, Rhonda Byrne, Uncategorized | Az univerzum megajándékozott a lelki társammal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A megbocsátás ereje

Egy éves koromban örökbe fogadtak. Hároméves koromtól huszonegy éves koromig vert és szóval is bántalmazott az anyám. Az apám ilyenkor elvonult, és nem lépett közbe. Anyám alkoholista volt, és nyilvánvalóan depressziós. A testvéremet ugyanilyen erőszaknak tette ki, bár nála abbamaradt, amikor belépett a seregbe. Ez egész addig tartott, amíg huszonnégy éves koromban Londonba költöztem. Annyira függtem az anyámtól, mint ő tőlem. A…

Posted in A Titok, Rhonda Byrne | A megbocsátás ereje bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Titok története

2004 vége felé egy sor traumatikus magánéleti és szakmai esemény után Rhonda Byrne nagy titokra lelt – egy titkos törvényre és az univerzum alaptörvényére. Rhonda a lányától kapott egy példányt Wallace D. Wattles 1910-ben írt A meggazdagodás tudománya című könyvéből. Erről a pillanatról Rhonda ezt mondja: „Valami belül arra késztetett, hogy egyesével átlapozzam az oldalakat, és még most is emlékszem rá, ahogy…

Posted in A Titok, Rhonda Byrne | A Titok története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva