Ariel arkangyal: „Anyagi szükségleteid biztosítva lesznek, ha követed a megérzéseidet, és megvalósítod az álmaidat.”

 

Kicsoda Ariel arkangyal?

Ariel arkangyal a kopt, az apokrif és a zsidó-keresztény miszticizmusban is feltűnik mint a természet irányítója és az alvilág szervezője. Később vad, szenvedélyes alakként ábrázolták, aki megbüntette azokat, akik átléptek a sötétség birodalmába. Arielt mint a természet szellemének képviselőjét Shakespeare tette halhatatlanná, aki „Vihar” című művében faként ábrázolta. A darabban Ariel titkos tudást szerez a varázsló, Prospero nevében.

Mikor hívjuk be Ariel arkangyalt?

arkangyalkartya b1 800

Ajánlatunk a témában

Ariel gyógyító angyal, aki szoros együttműködésben dolgozik Rafael arkangyallal, különösen akkor, ha madarakat, halakat és más állatokat kell meggyógyítani. Ariel arkangyalról úgy hiszik, hogy az angyalok erénykórusának vezetője – ezek az angyalok kezelik a fizikai világegyetemből érkező rendeléseket, és vigyáznak a Napra, a Holdra, a csillagokra és valamennyi bolygóra, beleértve a Földet is. Ebből az okból kifolyólag Ariel alakja nagy mértékben össze van fonódva a környezetvédelemmel. Ha úgy érzed, hogy vonzódsz azokhoz a mozgalmakhoz, amelyek a Föld, az óceánok és az állatok védelmét, illetve a levegő minőségének javítását tűzték ki célul, Ariel segíthet neked.

Bolygónk természeti erőforrásainak angyalaként Ariel gondoskodik arról, hogy küldetése részeként az emberekről és az állatokról is megfelelő gondoskodjanak. Vigyáz arra, hogy elegendő egészséges étel, tiszta víz, megfelelő szállás és egyéb szükséges eszköz álljon a rendelkezésünkre. Ha ahhoz szeretnénk segítséget kérni, hogy kielégíthessük földi szükségleteinket, Arielhez kell fordulnunk.

Ariel abban is segíthet, hogy kényelmes és biztonságos módon kerüljünk kapcsolatba a természettel. Ariel egy csodálatos angyal, akit bármikor hívhatunk, ha például kirándulunk, vagy kempingezünk. Ha szeretnénk, az arkangyal a természet nem fizikai oldalával is megismertet minket. Ha mindig is kapcsolatba szerettél volna kerülni a tündérekkel vagy más elementálokkal, hívd Arielt, hogy vezessen téged. Segíteni fog eligazodni a természet birodalmában, hogy találkozhass azokkal a jóindulatú lényekkel, akik benépesítik a kerteket, parkokat, virágokat, fákat és vizeket. Ariel arra is képes, hogy meggyógyítsa a vad vagy házi emlősöket, madarakat és halakat. Többször előfordult már velem, hogy a tenyeremben ringattam egy sérült madarat, miközben Ariel segítségét kértem. A madár percek múlva visszanyerte életerejét, és elrepült.

 

[row][col_3]

Szín

Világos rózsaszín.

[/col_3][col_3]

Kristály vagy drágakő

Rózsakvarc

[/col_3][col_3]

Csillagjegye

A fényes, gondtalan, boldog szellem, a Kos.

[/col_3][/row]

 

Ima Ariel Arkangyalhoz

„Köszönöm Ariel Arkangyal, hogy megmutatod nekem azt az utat, amelyiken a leginkább segíthetek a környezeten.”

 

Keresd a kártyát webáruházunkban