Érezted már valaha azt, hogy egyes történések egybeesése mögött több van, mint csupán vakszerencse vagy véletlen?

Karl Jung, a pszichológus és Wolfgang Pauli, a fizikus mindketten ezen az állásponton voltak, ezért nevezték el ezt a jelenséget „valami több” szinkronicitásnak.

Az ilyen esetekben olyan különös, kölcsönös függőségi kapcsolat van két esemény között, amely a megfigyelő számára teljesen nyilvánvaló, az ok-okozat elvével azonban képtelenség megmagyarázni.

Úgy tűnik, hogy ezek az egyidejű történések olyan módokon befolyásolják egymást, melyekkel a tudomány a mai állás szerint még nem tud mit kezdeni.

Jung az objektív „véletlenszerű” történések és ezek megfigyelőinek szubjektív, „pszichikus” állapota közötti viszonyt vizsgálta. Egyik elmélete szerint a belső és a külső világ között valamiféle rejtélyes kapcsolatnak kell fennállnia, ami által a külvilág eseményei befolyásolják belső világunk történéseit és fordítva.

A legtöbb, pszichikus erővel kapcsolatos teória vagy azt állítja, hogy az elmének hatalma van az anyag felett, vagy azt, hogy képes érzékelni vagy megjósolni bizonyos, időben és térben távol eső történéseket.

fogaskerek

A „valami több’” jelenségek másik lehetséges magyarázata az, hogy a jelenben zajló események egy nagyobb és korábban felállított séma részét képezik.

És az sem elképzelhetetlen, hogy ezek az egybeesések egyfajta, a történések összehangolását végző kozmikus hatalom befolyása alatt állnak. Az itt zajló „kozmikus véletlen-felügyeletben” minden bizonnyal angyalok is részt vesznek.

Az én saját véleményem az, hogy a szinkronicitásért az angyalok a felelősek. Ezzel a speciális képességükkel nem csupán szerencsés véletleneket rendeznek meg, de üzeneteket is eljuttatnak hozzánk.

Úgy is mondhatjuk, hogy a szinkronicitás az angyali kommunikáció egyik formája. Ilyen esetekben az ember mindig megtapasztalja azt a bizonyos fura „valami több”-érzést. Nem könnyű elmesélni, mi is valójában a szinkronicitás; sokkal inkább személyesen kell megélni és megvizsgálni azt.

Az első lépés a szinkronisztikus események megtapasztalása felé az lehet, ha ráhangolódunk és nyitottá válunk a különböző, számunkra különleges jelentést hordozó eseményekre és szimbólumokra.

A szinkronicitás felfedezésének jó módja az is, ha használjuk az ANGEL® kártyát, az I Chinget, vagy a hagyományos tarot kártyát. Ezek a rendszerek még véletlenül sem a jövő megjósolására valók, hanem arra, hogy aktuális elmeállapotunkat és az általunk éppen járt utat tükröztetve megmutassák, hogy mi is történik valójában a jelenben.

Soha ne tedd fel újra és újra ugyanazt a kérdést; egyszer épp elég. (Régi angol közmondás szerint a mester csak egyszer beszél.) Csak megérzéseid fejlesztésére használd ezeket az eszközöket, és ne akarj fontos döntéshelyzetekben folyton rájuk támaszkodni. A szinkronicitás tulajdonképpen abban segít, hogy rájöjjünk, mi is folyik a tudatalattinkban.

A szinkronisztikus események mindig személyesek, ezért csak magad jöhetsz rá, hogy milyen „valami több”-üzenetet hordoznak. Ez persze csalóka, hiszen honnan is tudhatnád, hogy egy esemény mit jelent?

Ezért aztán vigyázz, hogy ne váljon mániáddá a szinkronisztikus részletek keresése. Odáig semmiképp ne menj el a dologban, hogy fontos döntéseket alapozz olyan rejtett értelmekre, melyeket Te magad láttál bele az adott szituációba.

Én például elsősorban arra használom az egybeeséseket, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a jó úton haladok, és jókor, jó helyen, a megfelelő leckét kapom. Az is sokszor előfordul, hogy egy lenyűgöző hatású szinkronisztikus esemény maga az üzenet, mely arra figyelmeztet, hogy mindannyian egy láthatatlan erők által irányított grandiózus terv részesei vagyunk.

És nem utolsósorban a történések egybeesése nagyon mókás dolog is, ami izgalmasabbá és sokszor vicesebbé varázsolja az életünket.

A végső tanulság az, hogy a szinkronisztikus eseményeket nyugodtan felfedezheted és definiálhatod a saját magad módján; szabályok ugyanis nincsenek.

Terry Lynn Taylor

Ajánlatunk a témában:

Arkangyalkartya B1 218
Napi_utmutatas_angyal_150
Foldreszallt_angyalok_B1_218px