Horoszkópok a Vízöntő-Teliholdra
Az elmúlt heteket terítéssel és a megfelelő hangulatvilágítás beállításával töltötted, de augusztus 15–16-án a Vénusz betáncol levegős otthonába, a Mérleg jegybe. Egy kecses házigazdához hasonlóan, aki sebtében magára ölti koktélruháját mielőtt a vendégek megérkeznek, a Vénusz is készen áll arra, hogy ismét mindent könnyednek mutasson, és élvezze a társasági atmoszférát, amit annyi odaadással készített elő.
A legtöbben tudjuk, hogy a házigazda szerepe néha nem fenékig tejfel. A saját területükön álló bolygóknak a vállára sok felelősség is nehezedik, és a Mérleg egy kardinális jegy, amelyik nem sokat ácsorog arra várva, hogy majd a többiek nekilátnak a dolgoknak. A Mérlegben járó Vénusz figyelmének központjában a megegyezések, a békekötések és a közös boldogulás áll.
Így a dologhoz az is hozzátartozik, hogy figyeled a teremben a történéseket, és bemutatod a szingli barátodat annak a munkatársadnak, akivel szerinted jól el tudnának beszélgetni, hiszen azt szeretnéd, hogy mindenki jól érezze magát vigyázó szemeid tekintete alatt. A Mérlegben járó Vénusz egy jó divatdiktátorhoz illően arra buzdít, hogy akár te magad lehetsz az, aki kinyújtja az olajágat, vagy aki odafigyel a másik szükségleteire.
Ha olyan projekten dolgozol, aminek jót tenne egy kis szerkesztés, akkor augusztus 18-án elérkezik a megfelelő alkalom, hiszen a Merkúr csatlakozik a Szűzben járó Marshoz. A Szűz jegyében a Merkúr már önmagában is eléggé szigorú szerkesztő tud lenni. Azonban a Marssal való konjunkcióban könyörtelenül szikét ragad. Nincs olyan sor, amit ne lehetne kivágni, nincs olyan elgépelés, ami elkerülné a figyelmedet, mielőtt az „elküld” gombra kattintanál. Bár az kétségtelen, hogy a projektjeidnek jót tehet, ha ilyen szemmel nézel rájuk, azért ügyelj, hogy ne ess át a ló túlsó oldalára. Használd fel ezt az alkalmat arra, hogy kicsit megszerkeszted a szerkesztőt is. Ha egy adott pillanatban már csak azt látod, hogy az a bizonyos projekt vagy vállalkozás miért nem működik, akkor ez egyértelmű jel arra, hogy ideje egy kis szünetet tartani. Térj vissza a tárgyra később, amikor friss szemmel tudsz ránézni a dolgokra.
Augusztus 22-én itt a második Vízöntő-Telihold. Az elsőnek, a július 23-ainak, kevésbé volt pompázatos finálé jellege, sokkal inkább olyan volt, mint egy disszertáció megvédése vagy egy munkahelyi évértékelő. A Szaturnusz hatása alatt a Telihold fénye az alapok repedéseit világíthatta meg: ezek olyan információk, amelyekről nagyon fontos tudni, ugyanakkor az ember ritkán örül nekik. Az augusztus 22-ei Telihold ezzel szemben kevésbé kritikus szemmel tekint az eredményeidre. Az önmagaddal való őszinteség nem egyenlő a hiperkritikussággal – fontos részét képezi az is, hogy elismered az eredményeidet is.
Az alábbi horoszkópok arra invitálnak, hogy a poharadat ne csak félig töltsd meg, hogy élvezd a találkozások gyönyöreit, és kapcsolódj azokkal, akik az elmédet és a szívedet egyaránt meg tudják pezsdíteni.

Kos & Kos aszcendens
(március 21 – április 20)
Szórj rózsaszirmokat a szeretőid lába elé, és rázz kezet a szövetségeseiddel! A Mérlegben járó Vénusz damiána teával és eperrel kínál, miközben a pároddal együtt élvezitek a masszázst. Augusztus 15–16-ától kezdődően az együttműködéseid és az üzleti vállalkozásaid is megédesednek, különösen, ha valamilyen új szerződés megkötéséről van szó.
A legtöbbet a szociális életed nyerhet ezekből a balzsamos fuvallatokból. A hangulatépítés is könnyedebben megy majd, és kevésbé lesz komplikált végre szemtől szembe találkozni azokkal, akikkel együtt szeretnétek közösséget teremteni.
Ezt a társasági könnyedséget terjeszd ki magadra is!
Augusztus 18-án felteszed a hibakereső szemüvegedet, így aztán nem csoda, ha úgy tűnik, hogy semmi sincsen rendben vagy semmi sem olyan, mint amilyennek elképzelted. Csábító lehet azt gondolni, hogy csupán a képzeletben lakozó dolgok lehetnek „tökéletesek”, és hogy a megvalósítás folyamata valamiféleképpen lerontja az álmodban rejlő potenciált.
Azonban a tökéletes pusztán egy másik szó arra, hogy „teljes”, és semmit sem lehet befejezni anélkül, hogy ne tennéd meg az első lépéseket a terveid megvalósítása felé.
Azok a baráti vagy közösségi helyzetek, amelyek az utóbbi hónapban nyűggé váltak, augusztus 22-én kicsit fellazulnak. Itt az idő ünnepelni és a Telihold fénye alatt összeverődni azokkal az arcokkal, akik látják a fejlődésedet és az elért eredményeidet. Ha rászánsz egy pillanatot arra, hogy élvezd a babérjaidat, az motivációval tölthet fel az utad következő szakaszára.

Bika & Bika aszcendens
(április 21 – május 21)
A Mérlegben járó Vénusz épp időben érkezik ahhoz, hogy emlékeztessen, hogy miből áll az olajozottan működő csapatmunka lényege. Nem számít, hogy mivel jár a munkád vagy a mindennapi teendőid, a Vénusz kicsit megolajozza a kerekeket és szociális szinergiát csöpögtet a helyzetekbe. Még a nyűggel teli melók is könnyebben mennek, ha a résztvevők jól kijönnek egymással.
Most a jólléti szokásaid is harmonikusabban áramolnak. Az egyensúly jegyében a Vénusz a „mindent mértékkel” elvét követi, és egy kicsit több gyönyört hoz az öngondoskodásodba – kivéve persze, ha az is kezd teherré válni.
Augusztus 18-án könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy túlsterilizálod azt, ami egykor pusztán játékszer volt. Ha a minőségi követelményeknek való megfelelés kezd perfekcionizmusba hajlani, akkor jobb az acsarkodó kommenteket és kritikákat pórázon tartani. Tépd össze a forgatókönyvet, ha az túl feszes, és nem ad teret az invenciónak.
A hétvégi Vízöntő-Telihold arra invitál, hogy merülj el abba, ami különösen jól megy. A múlt hónapban történt szakmai konfrontációk lassan eltűnnek a visszapillantó tükörben. A helyüket az elvégzett munka utáni megelégedettség érzése tölti be.
A munkád kapcsán végzett erőfeszítéseidet most lehet, hogy fennhangon ismerik el – ebből az első kóstoló augusztus 22-én érkezik. Nézz rá a hegycsúcsokra, amelyeket az elmúlt hónap(ok)ban másztál meg, és mindarra, amit ennek során tanultál, és tapasztaltál.
Merj büszke lenni magadra!

Ikrek & Ikrek aszcendens
(május 22 – június 21)
Amennyire csak az aktuális helyzeted megengedi, kapcsold be az automatikus válaszküldőt, és töltsd teli a naptáradat randikkal, jam sessionökkel, múzeumlátogatásokkal és szülinapi bulikkal. A Vénusz visszatért a Mérleg jegyébe, hogy kimasszírozza a vállaidból a feszültséget, és hogy bele tudj lazulni a legfincsibb romantikus esti hangulatodba.
Ha eddig belemerültél a tanulmányaidba, akkor a gőz kieresztése különösen jól jöhet az egyensúly visszaállításához. Néha pont, hogy a játék táplálja a filozófiát. Egy festmény elkészítése vagy egy dal megírása nem más, mint az Istennő imádatának egy-egy formája.
Az elmúlt pár hétben végzett alapos otthoni takarítás augusztus 18-án lobbanáspontra ér. Bár az kétségtelen, hogy eljött az ideje végre kihalászni azt az elkóborolt cukkinidarabot a sütő alól, de könnyű átesni a ló túloldalára, és addig ügyeskedni a szerelgetéssel-felújítással, míg végül valóban szakértőt kell hívni.
Ha a tanulmányaid és a spirituális utad is ugyanezt a szigorú figyelmet kapták az elmúlt időszakban, akkor augusztus 22-én egy kicsit megengedőbb szemüvegen át fogod látni a dolgokat. A hétvégi Telihold az elmúlt hónapban már a második reflektor, ami az életednek ezt a területét világítja meg, és ez a mostani a benned rejlő növekedési potenciálra és bölcsességre veti a fényét.
Van még mit dolgozni ahhoz, hogy ezeket elérd, de most annak van itt az ideje, hogy egy picit megünnepled azt is, amit eddig megtanultál és elértél.

Rák & Rák aszcendens
(június 22-július 22)
A következő néhány hétben a Vénusz mint egy kecses és elegáns vendég költözik a pamlagodra, ahonnan ízléses belsőépítészeti tippeket ad, valamint elűzi az otthonodból a bajkeverő kísérteteket is. Az ő hatása alatt megtisztul a menedéked. Az otthoni tárgyaid, mintegy varázsütésre, ikebana kiállítássá rendezik magukat.
Ez nem azt jelenti, hogy otthon minden hirtelen példaértékűvé válna – különösen, ami a családot illeti. De ez a harmonizáló bűverő segíteni fog lehűteni a felforrt kedélyeket, lehetővé teszi a szeretet szabad áramlását az őseidnek állított oltáron keresztül, és felpezsdíti a vacsorapartijaidat egy kis extra mágiával.
Augusztus 18-án a kommunikációs stílusod precizitása több galibát okoz, mint amennyi megoldást hoz. Nem arról van szó, hogy tele kéne szórnod az üzeneteidet emojikkal vagy felkiáltójelekkel, de azért az egyszavas válaszok lehet, hogy kicsit túl lazák. Az egyszerű és autentikus önkifejezés felé vezető út valahol a szűkszavúság és a fellengzősség között vezet.
Lehet, hogy az elmúlt hónapban az együttműködéseidben is hasonló aprólékossággal vettél részt. Ez azért is lehetett, mert az elmúlt időszak a határok egyértelmű meghúzásáról és az apróbetűs részt olvasható méretben szerepeltető szerződések megkötéséről szólt, annak érdekében, hogy ne legyenek bizonytalan vagy tisztázatlan dolgok közted és azok között, akikkel megosztod az életedet.
Olyasvalaki vagy, aki érti, hogy mit is jelent az, hogy valami valakinek a tulajdona, valakihez tartozik. Az „enyém” és a „tied” közötti szegélyek elvarrása lehet, hogy szőrszálhasogatónak vagy kevéssé romantikusnak tűnik. Ha ez a munka eddig nyűgnek tűnt, akkor a hétvégi Teliholddal egyfajta változást tapasztalhatsz meg, mert a meghúzott vonalak nem annyira kerítésnek, hanem egy zöldellő közös udvarnak fognak tűnni.
A bőség tudatállapotának egyik alapvető tulajdonsága, hogy ragadós. Minél többet osztasz meg, annál nagyobb bőkezűségnek leszel te is tanúja vagy részese.
Rák & Rák aszcendens
(június 22 – július 22)

Oroszlán & Oroszlán aszcendens
(július 23 – augusztus 23)
A következő néhány hétben a csoportos chatek, az e-mailes levelezések és kávézóbeli flörtölések szintet lépnek, még cukibbak lesznek. A „mit olvasok/mit hallgatok éppen” listáid összeállítására több figyelmed jut, és a napi rituáléidat is betölti valamiféle kiválasztottság érzése.
Amikor a Vénusz a Mérleg jegyében sétál, akkor a hírfolyamodtól kezdve a városi bevásárlókörutadon át a testvéreiddel és a barátaiddal kialakított viszonyig mindent áthat egy édesebb, egy harmonikusabb, egy kölcsönös nyereséget biztosító erő.
Az elmúlt hétben a csillagállás arra buzdított, hogy nézd át a számokat, hallgass vagyonteremtő podcastokat, és úgy általánosságban keress új információkat arra nézve, hogyan lehet kiépíteni a bőséget. Ha augusztus 18-ára a gazdagság új struktúráinak téglánkénti felépítését túl fáradságosnak érzed, akkor segíthet, ha egyet hátralépsz, és ránézel a támogató rendszerek egészére – nem csak anyagi, de belső, lelki szempontból is.
A hétvégi Telihold pontosan erre invitál. Soha senki nem mondta, hogy kapcsolatban lenni könnyű, és ez az elmúlt pár hónapban különösen igaznak bizonyult. Ugyanakkor a fejlődésnek és a tanulásnak ez az egyik legjobb módja.
Akár kedveskedő sms-eket küldesz a legjobb barátaidnak, akár az együttműködő partnereidnek hozod tudomására, hogy mennyire nagyra értékeled őket, most annak van itt az ideje, hogy élvezd a kapcsolódások által megtestesített gazdagságot.

Szűz & Szűz aszcendens
(augusztus 24 – szeptember 23)
A Mérleg jegyében járva a Vénusz cukrot önt a pénztárcádba, elvisz vásárolgatni, és emlékeztet rá, hogy minden kereskedelmi cselekmény lényegében egy kapcsolatteremtő aktus. Bár nem kizárt, hogy a koffereid mostani feltöltése tényleg elősegíti azt is, hogy az anyagi javak megtaláljanak, bele fogsz botlani olyan tanulságos pillanatokba is, amelyek a kapcsolatok ápolásáról és a méltányos energiacseréről tanítanak.
A Mérleg köztudomásúlag az egyensúly csillagjegye. Mennyire kiegyensúlyozottak az egyenlegeid? A mostani csillagállás segít visszaállítani a helyes arányokat, ha a kölcsönösség kicsit kibillent az életedben, és különösen akkor, ha te voltál az, aki eddig a rövidebbet húzta.
Augusztus 18-án ugyanez a szimmetriakeresés a személyes célkitűzéseid vonatkozásában jelenik meg, különösen, ha „személyiségfejlesztés” címén kissé könyörtelenül bántál önmagaddal az utóbbi időben. Az uroboroszhoz, a saját farkába harapó ősi kígyóhoz vagy sárkányhoz hasonlóan a perfekcionizmus is önmagát felfaló szörnyeteg.
Ha az én-beszéded kezd vádló hangvételt kapni, akkor ne feledd ugyanilyen mértékben dicséretekkel is kényeztetni magadat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy megerősítésekkel ragasztod teli a fürdőszobai tükrödet.
A hétvégi Telihold a munkáddal vagy az egészségeddel kapcsolatosan elért sikereid ünnepléséről szól. Lehet, hogy két kilométerrel többet tudtál futni, vagy egy perccel többet tudtál meditálni, vagy elegendő teendőt tudtál kihúzni a listáról ahhoz, hogy aznapra lehúzd a rolót.
Tégy így! Tölts magadnak egy pohár italt, és ne is gondolj arra, hogy mi a következő. Jut majd idő arra is. De most megérdemelsz egy szusszanásnyi szünetet.

Mérleg & Mérleg aszcendens
(szeptember 24 – október 23)
Hagyd, hogy a fodrászod újjávarázsoljon, csípd ki magad, készíttess magadról néhány új fotót, és engedd, hogy mindenki elmondja, hogy miért te vagy a kedvence. Sőt, mi több, vedd magadra a feladatot, hogy személyesen közvetítesz az Istennő és a körülötted lévő világ között.
A következő néhány hétben a Vénusz ragyogó szelfikkel és makulátlan megjelenéssel áld meg, valamint feltuningolja a kedvenc fegyveredet: a sármodat. A Vénusz Mérlegen keresztül vezető útja azonban több egy hosszúra nyújtott „jó a hajam”-napnál, hiszen teljesen feltölti energiával a lényedet, amit átadhatsz a közvetlen környezetednek – akár azáltál hogy szebbé, akár azáltal, hogy harmonikusabbá, vagy igazságosabbá teszed azt.
Függetlenül attól, hogyan érzed magadat a testedben, az alkalmanként megjelenő, demoralizáló én-beszéd nem tűnik el egyik napról a másikra. Augusztus 18-a körül lehet, hogy egész éjszaka csak forgolódsz majd, miközben azt elemzed, hogy mit kell még az életedben a helyére tenni.
Helyezz egy füzetet vagy diktafont az ágyad mellé, hogy a fejedben zsongó gondolatokat áthelyezhesd valamilyen külső tárolóba. Néha a félelmeid eloszlatásához épp elegendő az, ha kifejezésre juttatod őket.
A hétvégi Telihold számtalan okot ad az élvezetekre. Ne azt kérdezd magadtól, hogy megszolgáltad-e a pihenést, hanem engedd bele magadat azzal a tudattal, hogy igen, megérdemled. Sőt! Ahelyett, hogy ráfeszülnél arra, hogy mi az, ami nem ideális a kreatív projektjeidben, inkább vedd számba, hogy milyen jó dolgok születtek már eddig is általad.
Függetlenül attól, hogy a környékeden most éppen aktuális-e a termények betakarítása: itt az idő, hogy megkóstold a gyümölcsöket.

Skorpió & Skorpió aszcendens
(október 24 – november 22)
A következő néhány hónapban a Vénusz beköltözik a privát öltöződbe, hogy a titkos búvóhelyedet egy luxusüdülővé varázsolja. Még ha ez egy olcsó szálloda is, ahová fájdalmas szakítások után szoktál elvonulni sírdogálni és megemészteni a dolgokat, a Vénusz tesz róla, hogy jó hangulat és elegendő Michelin csillagos finomság legyen, amíg ott tartózkodsz.
Valamilyen szinten ez nem csak arról szól, hogy jobban be tudd gyógyítani a sebeidet és meg tudj békélni a veszteséggel, hanem hogy ismerd fel, olyasvalaki vagy, aki titokban sóvárog arra, hogy szeressék, aki bízni akar másokban, pusztán csak azért, mert nem adtak okot arra, hogy ne tegyen így.
Még ha erődítményekkel is vetted magad körül a kiüresedett cirógatások és mézes-mázos árulások ellen, most lehet, hogy jó alkalom nyílik egy kicsit a lágyabb, sebezhetőbb éneddel is időt tölteni. Ha lehet a medence partján, koktélt szürcsölgetve.
Ha augusztus 18-án az online beszélgetések vagy a csoportos chatek kisiklanak egy adott ponton, kérdezd meg magadtól, hogy az egész megéri-e a vesződést és a figyelmedet. Lehet, hogy azzal szolgálod a legjobban a kollektív előrelépést, ha hátralépsz és ránézel a teljes képre. Egy pointilista festmény apró pettyei is csak akkor állnak össze értelmezhető képpé, ha látod az egészet.
Mindeközben, ha az elmúlt hónapban a plafon foltjaitól, vagy az otthoni piszkos ablakoktól már a falnak tudtál volna menni, a hétvégi Telihold alkalmával kellemesen „rusztikusnak” tűnhetnek. Amit eddig egy hibának láttál, most már az otthonod bájosságának részét képezi.
Ugyanez a hozzáállás a családi dinamikákra is alkalmazható úgy, hogy a figyelmedet arra vezeted, amit kedvelsz, még akkor is, ha vannak még megoldandó feszültségek is.

Nyilas & Nyilas aszcendens
(november 23 – december 21)
Néha a koalícióalakítás olyan, mintha macskákat akarnál egybe terelni. Időnként megmagyarázhatatlanul bonyolult elérni azt, hogy a barátaid megegyezzenek a találkozó helyszínében. Gyakran egy online közösség tagjának lenni azt jelenti, hogy belépsz a Twitter-dráma öngerjesztő ciklusaiba.
A Vénusz Mérlegen keresztül vezető útja során azonban te is frissítően harmonikusan tudsz keresztülszaladni a szociális köreid parkján.
Botorság volna azt képzelni, hogy ez örökké így marad, azonban a következő pár hétben viszonylag simán lehet konszenzust elérni a szervezeteid berkein belül, könnyen lehet kapcsolatokat kiépíteni és közös barátok révén új emberekkel ismerkedni.
Augusztus 18-án első kézből tapasztalhatod meg, hogy a pedáns gürcölés több kárt okozhat, mint amennyit a házhoz hoz. Bár a pontosság és a tervezés minden vállalkozásnak fontos sarokköve, pusztán a „tökéletességre” való törekvés megfojtja a kreativitást. Nem utolsósorban azért, mert a tökéletesség hiú ábránd csupán.
Bármilyen csábítónak tűnik is, valójában nem létezik.
A hétvégi Telihold segít visszaszerezni az energikusságodat és újra meglátni a teljes képet. Ezúttal mindez a napi információbeviteleden és a környéken tett sétáid révén történik meg. Ha éppen válaszokat keresel, lehet, hogy pont az orrod előtt hevernek, még akkor is, ha első pillantásra nem vetted őket észre.
Függetlenül attól, hogy ténylegesen visszatérsz-e az iskolapadba, ez most egy lehetőség az új kezdetek és a fejlődés rituáléinak élvezetére.

Bak & Bak aszcendens
(december 22 – január 20)
Vénusz újra a nyeregbe került, és bizonyos szempontokból te is. A következő néhány hétben V királynő rázza fel a párnákat az igazgatói lakosztályodban, nyilvános kampányt szervez a legújabb projektjeid számára, így aztán temérdek időd jut a dicsőségben sütkérezni és a munkádat csodáló emberektől kapott szerelmesleveleket olvasgatni.
Bár most annak van itt az ideje, hogy feltöltekezz a dicséretből, hogy elismeréseket szerezz és közelebb kerülj a céljaidhoz, ne feledd, hogy valójában nem csupán rajtad múlik az egész, hanem sokkal inkább a kapcsolati hálódban végbemenő kölcsönös energiacseréken. Amikor a díjkiosztón elmondod a beszédedet, ne felejts el köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette a győzelmedet.
Augusztus 18-án figyeld meg, hogy az, ami valaha a lehetőségek buja dzsungelének tűnt, nem szűkült-e le az előnyök és hátrányok szegényes listájára. Az új élményekre való étvágy nem kodifikálódott túlságosan? Van, amikor tényleg az aprólékos jegyzetelésre van szükség, de könnyen lehet, hogy nem érted meg az üzenet lényegét, ha túlságosan rágörcsölsz arra, hogy minden szót leírj.
Milyen finomságot, energetikai elmozdulást vagy sokat ígérő szünetet veszel észre, ha egy pillanatra úgy igazán odafigyelsz?
A hétvégi Telihold alkalmat ad arra, hogy alaposan rá tudj nézni a pénzügyi terveidre. A múlt hónapban lehet, hogy hajlamosabb voltál inkább arra fókuszálni, hogy mi az, ami hiányzik, mint arra, hogy mi mindennel vagy bőségesen ellátva. Azonban most a hozzáállásod úgy alakul át, hogy nem veszíted szem elől azt sem, hogy mi mindent értél már el.
Igen, ez azt is jelenti, hogy értékeled az anyagi áldásokat csakúgy, mint a készségeid és tehetséged gyümölcseit.

Vízöntő & Vízöntő aszcendens
(január 21 – február 19)
A Vénusz Mérlegen át vezető útja az év legjobb időszaka számodra, a világi étvágyad kielégítésére. A kifinomult és művelt Mérleg-Vénusz valóságos és képzeletbeli kalandozásokra hív a múzeumok, operaházak, filmiskolák, templomok, csillagvizsgálók és régmúlt történetek csarnokaiba.
Ez az időszak eltelhet úgy, mint egy utazgatással, tanulással és kulturálódással töltött fölöttébb kellemes periódus is, de nem kizárt, hogy a Mérleg igazságkereső aspektusa valamilyen legális vagy társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kalandba visz. Ha kétségeid támadnak, figyeld meg, hogy milyen módon tudod visszabillenteni az egyensúlyt az adott szituációban.
Augusztus 18-án az egyensúlyozás a szoros együttműködéseidben is felüti fejét. Úgy érezheted, hogy szigetelő szalaggal kellene jól láthatóan kijelölni a határokat, hogy kihez mi tartozik. Ez a fajta precizitás hamar lelohasztja a hangulatot.
Azonban nemsokára a rugalmasság, a meglepetés és az újító szellem szolgál varázserejű italokkal a problémamegoldó éned számára. Amikor ezekkel felfegyverkezve érkezel az asztalhoz, mindenkit le tudsz venni a lábáról.
A két Vízöntő-Telihold második érkezése augusztus 22-én esedékes. Míg az előző hónap holdtöltéje a megoldandó problémákra világított rá, a vasárnapi Telihold sokkal inkább a megoldásokat fedi fel.
Viszonylag ritkán történik meg, hogy ugyanabban a jegyben egymás után két Telihold is legyen, úgyhogy ezt akár isteni üzenetnek is veheted, hogy nincsen meghatározva, hogy hány „második esélyt” adhatsz önmagadnak.
Van még teendő, ám oly sok mindent lehet ünnepelni is már!

Halak & Halak aszcendens
(február 20 – március 20)
A szerelemben minden egyenlő, az étteremben mégis furcsán osztottátok ketté a számlát? A Mérleg jegybe hazatérő Vénusz égisze alatt az igazán kölcsönös dolgok kecses szinergiával telnek meg, míg mindaz, ami az „adok-veszek”-áramköreidben kibillent az egyensúlyból, beavatkozásért esedezik.
Mindenesetre a Mérleg jegyében járva a Vénusz örömet akar okozni, és ez a tranzit nagy valószínűséggel megédesíti az egyezségeket, elhalmoz ajándékokkal és az együttműködéseidet egy kooperatívabb irányba löki. Ha szponzorokat vagy a termékeidre éhes új klienseket keresel, a Vénusz segít elegyengetni a hozzájuk vezető utat.
Augusztus 18-ára az interperszonális dinamikáidat átfésülve több tűre is akadhatsz a szénakazalban. Ugyanakkor a kapcsolataidban a tökéletlenségekre fordított hiper-figyelem csak olaj a kölcsönös elégedetlenség tüzére.
A másik szükségleteire/vágyaira való ráhangolódás a kapcsolatok természetes velejárója. Van, hogy a nézőpontváltás hatására át kell alakítani, vagy le kell tisztázni a szabályokat. Bízz benne, hogy a most kapott üzenetek a köztetek kialakult kötelék megerősödéséhez járulnak hozzá.
Ha az elmúlt hónapban belső démonokkal birkóztál, most akár el is kezdhetsz megbarátkozni velük. A hétvégi Telihold egyértelműen a belső életed gazdagságára veti fényét. Most és a következő néhány hétben az ebből az epizódból fakadó legkedvezőbb szelek terápia vagy gyümölcsöző önreflexió pillanataiban találhatnak rád.

Forrás: http://chart.chaninicholas.com/