Horoszkópok a július 12-ei hétre

Az Ikrekben töltött kéthónapnyi intellektuális mulatozás és jel-zavarás után a Merkúr július 11. és július 27. között a Rák szégyenlősebb vizeire érkezik. Akármennyire is örvendünk, hogy a hírnökünk végre tempót vált, és most kegyesen és fürgén halad előre, azért jól tesszük, ha a radarjainkat ráhangoljuk azokra burkolt utalásokra, amelyek általában észrevétlenül suhannak el a víz felületi feszültsége alatt.

A Merkúr még öltözik, amikor július 12-én trigont alkot a Jupiterrel. Ilyenkor szépen csengenek a szavak és jó hírekről értesülhetünk. Most szabadon bókolhatunk, dicsérhetjük egymást, énekelhetünk a zuhany alatt, és az sem árt, ha van nálunk egy jegyzetfüzet, hogy a felbugyogó ötleteket ott rögtön lejegyezzük.

A klasszikus asztrológiában a vízjegyeket tartják a társaság legcsendesebb tagjainak – hivatalosan azért, mivel olyan lények reprezentálják őket, amelyek nem adnak ki hallható hangot; nemhivatalosan pedig azért, mert a vizes jegyben járó Merkúr gyakran inkább hangulatokkal, mintsem szavakon keresztül fejezi ki magát. Minden kommunikáció jelentős része nonverbális csatornákon át történik meg.

Van úgy, hogy az, amit nem mondunk ki, hangosabban szól, mint az, amit igen. Amikor a Rák vizein evezünk, akkor nem az az igazán fontos, hogy mit mondasz, hanem az, hogy hogyan. Könnyen megsértődhetsz, ha félreértelmezed a másik érzelmi jeleit. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy az érzékelt finom energiaváltozások a másik ember lelkiállapotának pontos jelölői.

Ez a fajta hangulatolvasás jól jön július 13-a körül, amikor a Vénusz és a Mars együttállnak. Archetipikusan a Vénusz és a Mars a Naprendszer szeretői. Anód és katód, mágnes és vas, az alkímiai só és kén. Ők az albatrosz-szeretők, akik éveket töltenek a tengeren, mégis, a párzási időszakban visszatérnek egymáshoz, és húszperces szárnycsapkodással üdvözlik egymást. Ez most a hierosz gamosz, a kettő szent egyesülésének ideje. Lehet, hogy ez két személyt jelent. Lehet, hogy a személyiséged két oldalát. Lehet, hogy egy kreatív projekt két elemét. Mivel ez most az Oroszlánban kap teret, engedd le a sörényedet, rakj nagy tüzet és tápláld a szent lángjaidat.

A július 15-ei Nap–Neptunusz trigon még több lehetőséget nyit a múzsákkal való kokettálásra és a mulatozásra. Míg a Nap az önkifejezésünk felett uralkodik, a Neptunusz azzal a különleges mámorral szolgál, amit csakis a képzeletünk biztosíthat számunkra: a belső világunk és fantáziánk mélységeit. Ez a szégyenérzet nélküli álmodozás napja. Szánj magadra valamennyi időt, amit a festőállványnál, a táncstúdióban vagy az íróasztalodnál töltesz majd.

Mindeközben a Nap és a Plútó szembenállása július 17-én földmélyi fészkekbe vezet bennünket. A Plútó a lelkünk poros, ásványi mélységeit reprezentálja, a Nap pedig ragyogó, mennyei sugaraival teljességgel bevilágítja azt. Egyfelől a titkaink, a rejtett zugocskáink és privát részeink most napvilágra kerülnek. Másfelől ez egy lehetőség a radikális őszinteségre és a velejáró radikális integritásra.

Az alábbi horoszkópok arra invitálnak, hogy figyeld a teremben zajló finom rezdüléseket, minden kommunikációt a maga teljességében, 3D-ben tapasztalj meg, és bízz egy kicsit jobban az intuíciódban.

Kos & Kos aszcendens

(március 21 – április 20)

A – Merkúr Rák-jegyben történő kis kiruccanása alatt – napi elintézendők összeállításakor érdemes beiktatni egy kis extra időt, amit otthon, vagy a tieiddel töltesz.

Ezen teendők összeírása olyan szeretetnyelv, ami közvetlenül az otthon melegét szólítja meg. Ha elérhetőbbé teszed magadat a családi beszélgetésekre, az olyan, mintha kedves szavak kíséretében helyeznél egy csésze forró teát az őseid oltárára.

Függetlenül attól, hogy ki van a másik oldalon, a Rákban járó Merkúr segít az érzelmi töltetet olyan megértéssé átalakítani, ami konkrét tetteket is lehetővé tesz. Az e heti egyik ilyen teendő a kreatív és a szerelmi ügyeiddel kapcsolatos. A Vénusz és a Mars július 13-ai összekapcsolódásával az alkotó energiáid dúskálnak a szinkronicitásokban és a végzetszerű összecsengésekben.

Lehet, hogy egy művészeti projekt önálló életre kel, vagy találkozol valakivel, akivel mindenféle szégyenérzet nélkül tudsz flörtölni. Ez a konkrét ösvény inspirál és serkentőleg hat rád: nézd meg, merre vezet!

Ami július 12-e körül valamiféle emlékkeresésnek indul, mélyebb kutatásba torkollik, amint rájössz, hogy a teljes képből hiányzik egy kirakósdarab. Próbáld a dolgokat nem túl személyesnek venni – ha ez sikerül, lehetőséged nyílik egy apró, ám annál gyógyítóbb hatású attitűdváltás megélésére.

Bika & Bika aszcendens

(április 21 – május 21)

Rövid időt tölt itt, de a Rák jegyében járó Merkúr az inspiráció kenyérmorzsáival hinti fel a jól ismert utcákat. Egy hétköznapi csevegés a kisboltban elég lehet ahhoz, hogy újra közvetlenül tudj kapcsolódni a múzsákhoz. A kedvenc közeli kávézód kiváló helyszíne lehet annak, hogy újra fellobbanjon a láng közted és az Élet között.

Ahogy július 13-án a Vénusz és a Mars összeölelkeznek, az otthonod és a családi életed középpontjában is fellobban a tűz. Ez a házi tűzhely, a hajlékod horgonya, ahol a régiek a házi istenekhez és az ősökhöz imádkoztak. Használd fel a mostani szent egyesülést arra, hogy új életet lehelj a családi kapcsolataidba, hogy feldíszítsd az otthonodat, vagy hogy friss virágot tegyél az őseid oltárára.

A Rákban járó Merkúr felizzítja a telefonodat, így mondj igent a  rég nem látott barátokkal való találkákra. Egymás viszontlátása jó móka, és legalább az egyik ilyen régi kapcsolat mélyebb kutakodásra is ösztönöz.

Amíg ebben a jegyben jár, a Merkúr egyszersmind érzékenyebbé is tesz arra, hogy milyen hatást gyakorol összességében a kommunikációd. A szavaknak érzelmi visszhangja van, a küldött üzenetek néha olyan helyekre találnak be, amelyekre nem is gondolnál, a sértettség érzése pedig gyakran áttöréseket hoz az öntudat és az önismeret terén.

Ikrek & Ikrek aszcendens

(május 22 – június 21)

A következő pár hétben kedved támad rendszerezni a gyűjteményeidet, és átnézni a dolgaidat, hogy jobban ráláss arra, hogy mire van szükséged. A Rákban járó Merkúr azonban távolról sem nevezhető száraznak és szisztematikusnak, sokkal inkább követi az önmaga teremtette, érzelmi alapú, nonlineáris logikáját.

A szekrények kirámolása azonban nem kell hogy egy unalmas házimunka legyen: tekints rá úgy, mint egy lehetőségre, hogy időt tölts azokkal a tárgyakkal, amelyek összekapcsolnak az emlékeiddel. Amikor kézbe veszed őket, és ráhangolódsz a tested által küldött jelekre – akár fájdalmasak, akár örömteliek – akkor azt is könnyebben fel tudod idézni, hogy honnan jöttél.

A Merkúr Rákon át vezető útja bátorítóan kezdődik, ám végül több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Július 12-én jó híreket kapsz, amelyek rádöbbentenek, hogy többel rendelkezel, mint hitted.

Július 13-án úgy sétálj az otthonod körül, mintha a szerelem istenei és istennői figyelnék minden léptedet. Használd a nyelvi készségeidet jó célokra és flörtölésre. Akár félénk, akár kacérkodó a beszédstílusod, itt az idő, hogy kimondd, amit akarsz, és hogy szerelmi bűbájokat suttogj az éter hálás csendjébe.

Rák & Rák aszcendens

(június 22-július 22)

A következő néhány hétre a Merkúr a horizontodra telepszik, és egyúttal gyorstalpalót ad a liminális létezés gyakorlatából – vagyis abból, hogyan lehetsz jelen egyszerre kétféle térben, hogyan lehetsz egyszerre test és lélek, hogyan állhatsz a sokszínű érzelmi állapotok keresztútján.

A megtapasztalt érzéseket nem lehet pontosan megfogalmazni, de a hírnök bolygó olyan eszközöket ad a kezedbe, amelyeknek segítségével mégis képes lehetsz szavakba önteni a létezésedet. Bár eddig is minden nap lelkiállapotok széles skáláját élted meg, a Merkúr most szárnyakat ad és egy kis ideig még elfoglaltabbá tesz.

Ezzel a frissen megszerzett rugalmassággal a tarsolyodban úgy érezheted, hogy július 12-én kitárul előtted a világ, és ezt az optimizmust július 13-án arannyá is tudod változtatni, amikor a szeretők végre találkoznak és elvégzik a szakrális alkímia műveleteit. A Vénusz és a Mars jelenlegi konjunkciója két ellentétes hajtóerő szent egyesülését jelzi.

Munka tekintetében a szeretők arra buzdítanak, hogy rakd egymás mellé a megélhetésed egymásnak látszólag ellentmondó részeit. Ehhez lehet, hogy úgy kell egymáshoz igazítanod a bevételi forrásaid arányát, mint ahogy az alkimista edényekben a folyadékokat szokás. Miből van szükséged többre vagy kevesebbre ahhoz, hogy az aktuális helyzetedben az ólmot nemesfémmé alakíthasd?

A hét vége felé egy olyan gubancba ütközhetsz, ami aktiválja a világban való megjelenéseddel kapcsolatos sebeidet – ugyanakkor a túlparton egy kisebb mentális áttörés vár rád.

Rák & Rák aszcendens

(június 22 – július 22)

Oroszlán & Oroszlán aszcendens

(július 23 – augusztus 23)

Mialatt a hírnök bolygó átvitorlázik a lefátyolozott tudatosságod ködös vizein, a valódi válasz megtalálásában sokat segíthet, ha beleengeded magadat a nonlineáris gondolkozás mélységeibe. Ahogy megmártózol önmagad legnagyobb rejtelmeinek eldugott vizeiben, a hatodik érzékedet követve képes lehetsz dekódolni a tudatalattid falaira felfestett hieroglifák némelyikét.

A Merkúr Rákban töltött időszaka támogatja a nehéz érzelmi témák átvizsgálását, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy tisztán fogod látni, hogy mire is gondolt a barátod vagy egy követőd, amikor megírta azt a bizonyos kommentet. Az intuíciód segíthet kiolvasni azt, amit esetleg nem mondtak ki, de ugyanilyen fontos, hogy mielőtt feltételezésekbe bocsátkozol, keress külső megerősítést is.

Július 13-án a szeretők az erdődben találkoznak egy kis szabad téri hancúrozásra. A Vénusz és a Mars konjunkciója az Oroszlán jegyében egyesülésre hívja a személyiséged különálló részeit. Lehet, hogy az identitásod két eleme összeegyeztethetetlennek tűnik, vagy az életed két aspektusa húz különböző irányokba. Hogyan tudod megtisztelni ezen erők szent különbségeit úgy, hogy közben tető alá hozd magasztos egyesítésüket is?

A hét végén szívedre vehetsz valamilyen félvállról odavetett megjegyzést vagy gesztust, de ez a kicsiny seb végül valamilyen értékes áttöréshez vezet.

Szűz & Szűz aszcendens

(augusztus 24 – szeptember 23)

A Merkúr felpörgeti a kapcsolataidat, így végre késznek érzed magadat, hogy élő közönség előtt is bemutass valamit abból, amin eddig a kulisszák mögött dolgoztál. A talonban pihenő kipofozott weboldal, feltuningolt portfolió, vagy nagy csinnadrattával övezett bemutató a barátok, követők és tágabb közösséged figyelmében fürdőzve teljes pompába borul.

Röviden: a megosztással segítesz. Ha többet osztasz meg önmagadból – és áttételesen a munkáidból – akkor az újra összehangol a célközönséged érzelmi rezgésével. Azzal, hogy miért is csinálod az egészet.

A július 12-e körüli beszélgetések után úgy érezheted, hogy sokkal inkább támogatnak, mint gondoltad. Ez a váratlan biztatás beragyogja a sötétben kanyargó ösvényt, amin másnap valamilyen rejtély vagy ellentmondás feloldását keresve mész végig.

A Vénusz és a Mars a képleted „Ne zavarjanak!” felirattal ellátott szegletében hancúrozik, s közben egyedül érezheted magadat, miközben próbálsz két, egymással nehezen összeegyeztethető igazságot megtartani. Ez már önmagában egy alkímiai művelet, és jó esély van arra, hogy a csomók oldozása közben több felfedezést tudsz tenni, mintha egyből a végső megoldásra ugranál.

Mégis, a mostani beszélgetések és üzenetváltások több kérdést vethetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. A hét vége felé úgy érezheted, hogy senki sem tud kielégítő választ adni semmilyen kérdésre, úgyhogy jól teszed, ha igyekszel az inkvizíció bevonása nélkül kérdezősködni.

Mérleg & Mérleg aszcendens

(szeptember 24 – október 23)

A Merkúr Ikrekben töltött hosszas kitérője során alkalmad nyílt pontosan meghatározni a kozmológiádat, és letisztázni a féligazságok és nyílt dezinformációk viharával szembeni politikádat. Ahogy a hírnök bolygó a születési képleted legláthatóbb részén ver tábort, késznek érezheted magadat arra, hogy a küldetésed frissített megfogalmazását szétkürtöld a világban.

A Rák jegyében a Merkúr halkan, ám rendkívül határozottan beszél. A világra való érzelmi fogékonysággal kéz a kézben jár az, hogy a mondandódat magabiztosan tárod a hallgatóság elé.

Ez a tranzit július 12-e körül valamilyen jó hírrel, vagy izgalmas szakmai bejelentéssel kezdődik, melynek fogadója vagy közvetítője is lehetsz. Mindeközben július 13-án, a társasági életed tengerparti tábortüze felett egymásba kapcsolódnak a tekintetek. A Vénusz és a Mars egymáshoz simuló tangója viszonylag ritka esemény, amely végzetszerű találkozásokat hoz.

Ha éppen most nem is keresel romantikus partnert, de a levegőt belengő hangulat felizzítja a már kialakult barátságokat, és ennek köszönhetően különösen inspirálónak bizonyulhat a cimboráiddal töltött idő.

Skorpió & Skorpió aszcendens

(október 24 – november 22)

A Merkúr most csak egy rövid, ám kellemes kitérő erejéig néz be a Rák jegyébe, ám ezalatt megolajozza a kerekeidet és arra bátorít, hogyha átmenetileg is, de merészkedj ismeretlen terepre.

Ez jelenthet akár egy tényleges kirándulást, de akár egy új szakterületben való megmártózást is. Az is lehet, hogy pusztán annyi történik, hogy bepillantást nyersz abból, hogy valaki más periszkópján át mi látszik a világból. Mindenesetre most kanyargós ösvényeket választasz, ahogy az intuíciód apró lökéseire hallgatsz. Egy megérzés teljességgel elégséges ok az útirány megváltoztatásához.

Az utad kezdetén, július 12-én napos idő és tiszta égbolt várható. Ez kezdetben pusztán bátorítás arra, hogy bonts vitorlát, hosszú távon viszont arra sarkall, hogy feltárd a térkép távoli sarkában meglapuló árnyékos lagúnát is. A kíváncsiságod végig elkísér az utadon, de ne felejts el arra is odafigyelni, hogy olykor nem kell már tovább bolygatni a dolgokat.

Mindeközben július 13-án a Vénusz és a Mars viszonylag ritkán bekövetkező egyesülése is megtörténik, mégpedig az Oroszlán jegyében, ami számodra a karrierhez kapcsolódó terület. Ez a konjunkció két, egymással ellentétes rész szent egyesülését jelöli. A nyilvános vagy szakmai életed mely részei oldalaznak finoman egymás felé? Most éppen mely ösvényeket érzed végzetszerűnek vagy ellenállhatatlanul vonzónak? Milyen irányba fordul újra meg újra a belső iránytűd?

Az előtted álló munka nem feltétlenül könnyű vagy kényelmes, de fokozatosan olyan megigéző iramba lendül, ami segít végigmenni az úton.

Nyilas & Nyilas aszcendens

(november 23 – december 21)

A következő néhány hétben a Merkúr lélekvezető módba kapcsol, és oda-vissza hozza az üzeneteket a folyókon keresztül, amelyek közted és a szívednek kedves elhunytak között folynak. Akár egy gyászfolyamatban mozdítja a dolgokat előre, akár olyasvalamivel kapcsolatban segít összekötni a pontokat, amit nem kellett elengedned, a hírnök most abban segít, hogy hagyd az alvó szellemeket nyugodni.

Július 12-e körül jó híreket kaphatsz, vagy egy lelkesítő felismerésben lehet részed, ám ahogy telik az idő, egyre kevésbé érezheted kielégítőnek az elérhető információkat. A hét végére már számlák után fogsz kutakodni, és csak rajtad múlik, hogy mikor parancsolsz megálljt magadnak.

Másfelől, az egész nem nyúlik olyan mélyre. A Rákban járó Merkúr segít megérezni ösztönösen, hogyan állsz az adósságaiddal, és az is lehet, hogy segít azt is kiszámítani, hogy miképpen tudsz lerendezni néhány tartozást.

Július 13-a körül kalandokra hív az önkiteljesedésed területén egyesülő Vénusz és Mars. A rég keresett tanító vagy mentor végre felbukkan, illetve megtörténhet, hogy a figyelmed valamely messzi horizontra repül: akár földrajzi, akár intellektuális vagy más értelemben.

A libidó szó pusztán vágyat vagy szenvedélyt jelent, és jelenleg ezt a vitális energiát maga az Élet felé csatornázod: fedezz fel egy várost, országot vagy gondolatmenetet úgy, mint egy szerető testét – és viszont.

Bak & Bak aszcendens

(december 22 – január 20)

A következő néhány hét során a Rákban járó Merkúr arra bátorít, hogy amikor másokkal beszélgetsz, ne csupán elmondd, hanem sugalld is, amit szeretnél kifejezni. A munka oroszlánrészét a gesztusaid és a hanghordozásod végzik el. A szükséges kontextus javarészét a sorok között olvasva ismerheted meg.

Bizonyos tekintetben ez egy invitáció arra, hogy más szemeknek is megmutass egy projektet, amin az elmúlt hónapokban dolgoztál. Még ha mások nem is feltétlenül öntik szavakba minden gondolatukat, a testbeszédük és az érzelmi reakciójuk tisztán zengik, hogy mi az, ami együtt rezonál velük, és mi az, amin még csiszolni kell.

Ez a tranzit július 12-én jó hírekkel vagy lelkes beszélgetésekkel indul, és végül kényszeres mélyre ásással végződik. Ez egy meghívás annak megértésére, hogy mikor veszel fel akaratlanul is pókerarcot, vagy mikor nem adod meg a többieknek a kellő információt. Sokat dobhat a kölcsönös kötődésen, ha a „pihenő boszorkány”-arcodat olykor-olykor megtöröd egy-egy mosollyal vagy szívecskés emojival.

Július 13-án szent tüzek gyúlnak, ahogy a Vénusz és a Mars a közösködéssel, az árnyakkal és a titkos találkákkal kapcsolatos területeden bújik össze. Ez az a lassú tűz, amiből a szerelmi történeteket szövik. Mivel mindez a születési képletednek a közös erőforrásokkal kapcsolatos részén történik, könnyen lehet, hogy azon kapod magadat, hogy éppen arannyá transzmutálod az ólomdarabokat.

Vagy az is lehet, hogy a mély és kölcsönös megtartásba kuckóztok be, ápoljátok egymás árnyékait, meggyújtjátok egymás gyertyáit, és hazakíséritek egymást az éjszakában.

Vízöntő & Vízöntő aszcendens

(január 21 – február 19)

Ha az elmúlt pár hónapban, amíg a Merkúr az Ikrekben járt, játékokat játszottál, akkor most, hogy ez a bolygó belépett a Rákba, alkalmad nyílik arra, hogy egy vagy két friss találmányodat végigvezesd a projektmenedzsmenten.

Nem kell minden kreatív önkifejezést a végsőkig finomítani, és van úgy, hogy az ember csak úgy odafröccsent valamit, és nem érdekli, hogy mi lett belőle. Ugyanakkor lehet, hogy most kedvet kapsz, hogy csak kezdjél valamit a múltkori szójátékkal. Bárhogy is legyen, a Merkúr a Rákban arra bátorít, hogy kövesd a tested szeszélyeinek kígyózó ösvényeit, és ne felejtsd el szükség szerint néha pihentetni az agyadat is.

Július 12-e körül nagyon optimista lehetsz azzal kapcsolatban, hogy mit tudsz magadra vállalni, és ez már önmagában felér egy utakat nyitó varázslattal. Másnap, július 13-án pedig a partnerségeid kapnak egy segítő lökést a Vénusz és a Mars együttállásától.

Ez a körülbelül kétévente egyszer bekövetkező konjunkció a hierosz gamoszt, vagyis a szent házasság rituáléját jeleníti meg. Ha szerelemre vágysz, most nagy számban bukkanhatnak fel a végzetszerű találkozások, a szerelmi bájitalok pedig most különösen hatékonynak bizonyulhatnak. Ugyanakkor ez az egyesülés legalább annyira szól a integritásod, a saját szent egységed ünnepléséről is, akár van párod, akár nincs.

Halak & Halak aszcendens

(február 20 – március 20)

A Merkúr a szokásosnál hosszabb Ikrek-kitérője után most pár hétre a Rák jegyében veri fel a sátrát, így a mentális erőforrásaid egy része felszabadul az alól a feladat alól, hogy a családi vagy életvitellel kapcsolatos ügyeket bogozza. Ebben a frissen megnyíló térben csak úgy hívogatnak a kreatív gyakorlatok.

A Merkúr csak egy rövid, ám annál szebb időszakot tölt most a Rákban, és ezalatt arra ösztönöz, hogy játssz a szavakkal, és írj leveleket a belső gyermeked számára. Most nincs szükség egy kiszámítható, lineáris vezérfonalra, ez az önkifejezésre buzdító csillagállás támogatja, hogy gondolatfolyam-szerűen írj a naplódba, és olyan gondolatébresztő formátumokkal és anyagokkal kísérletezz, amelyek kilépnek a szavak birodalmából.

Július 12-e körül bőséggel lesz mit adnod magadból. Új kreatív lehetőségek nyílnak, amikor túlcsordul a kelyhed. Előbb vagy utóbb ezen alkalmak valamelyike (akár több is) olyan ajtóhoz vezethet, amelynek nem egyértelmű a nyitja. A hét végére egy kifürkészhetetlen titokkal szembesülsz – a kifelé vezető út, lehet, hogy nem konkrétan az ajtón keresztül, hanem a metaforák ösvényén át vezet.

Július 13-án a kozmikus szeretők besétálnak a szakmai és az egészséggel kapcsolatos rituáléid terébe. Ha eddig fejtörést okozott, hogyan egyeztesd össze a munkaidőd vagy az edzésterved egymással ütköző elemeit, akkor ez az együttállás biztosítja a kellő kémiát és lendületet ahhoz, hogy a dolgok illeszkedését friss és ragyogó fényben láthasd.

Arra is van esély, hogy az illető, akiért odavagy az edzőteremben, vagy a munkahelyeden, esetleg az orvosi rendelőben vagy a kutyasétáltatóban, viszonozza a vonzalmadat. Gondolkodj el rajta, hogy ezek az emberi kapcsolódások már önmagukban varázslatot hordoznak, még akkor is, ha semmi komoly, mélyreható vagy egyértelműen sorsfordító nem származik belőlük.