Az Oroszlán havának érkeztével – július 22. és augusztus 23. között – asztrológusunk, Chani Nicholas elénk tárja az állatövi jegyek szerinti horoszkópunkat

Az Oroszlán hava hőséget és hevességet hoz magával. Ezt az időszakot övező asztrológiai hatás készen áll az oroszlánüvöltésre és a mentegetőzést nem ismerő életre, arra kérve minket, hogy szakítsunk az olyan szokásrendszerekkel, melyek nem adnak teret a kísérletezésnek, a növekedésnek és a hitelesen élt életnek.

Augusztus 3-án teliholdra kerül sor a Vízöntőben, tömve váratlan eseményekkel, melyek arra bátorítanak minket, hogy rúgjuk fel a konvenciókat és utat adjunk az éppen legszükségesebb rendszerszintű változtatásoknak. Emellett augusztus 18-án egy virgonc újholdra kerül sor az Oroszlánban, amely segít fellobbantani a kreatív győzelmek lángját.

Erre a lelkesedésre nagy szükség lesz, ugyanis 2020 második fele embert próbáló asztrológiai helyzeteket hoz majd. Élvezd ki az öröm utadba kerülő perceit, mert az augusztus végét és az egész szeptembert egy sor komoly kihívás kíséri majd. Minden erőforrásunkra szükségünk lesz ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük.

Kos

(március 21 – április 20)

A múltad és a jelened közötti különbség okozza a súrlódást. Egy részed haza szeretne menni, hogy kényelemben, a család és a közeli barátok körében időzzön; míg egy másik részednek szüksége van rá, hogy függetlenül, bátran megtalálja a saját útját a világban. Természetesen ez a két oldalad nem összeegyeztethetetlen. Nem ápolhatod a belső életedet, amíg erőre nem lelsz ahhoz, hogy otthonod biztonságát magad mögött hagyd – ugyanakkor nem maradhatsz örökké egyedül a vadonban. Az Oroszlán hava felteszi neked a kérdést, hogy ki vagy és milyen lehetne az életed, ha a szükségleteidet és a vágyaidat egyaránt figyelembe veszed.

Bika

(április 21 – május 21)

Mindennapi életedet elöntik a jelentőségteljes beszélgetések, kellemes érzetek és leckék azzal kapcsolatban, hogyan élheted minden napodat szándékossággal. Emlékeztetőket kapsz arról, hogy ha szókimondó vagy a vágyaid és a szükségleteid témájában, az támogatja a kapcsolataidat, a közösségedet és a jövőbeli önmagadat is. A mókuskereket taposva csak kimerülsz, és az időd elszáll. Az augusztus emlékeztet rá, hogy minden módon élvezd ki a napjaidat és tömd meg őket örömökkel.

Ikrek

(május 22 – június 21)

Az Oroszlán havában elrugaszkodsz a rajtvonaltól, és útközben begyűjtesz pár jutalmat. Elfoglalt vagy, ugyanakkor boldog is a tevékenykedésben, és ez a serénység öngerjesztő. Augusztus elejére pénzügyeid simábban mennek, mint egy ideje bármikor, de azért ez nem ok arra, hogy üresre vásárold a fehérneműboltot. Ha most egy kicsit óvatosabban költesz, később annál több luxust engedhetsz meg magadnak. Ellenvéleményeiddel hullámokat keltesz és néha mások lábára lépsz – ami jól jön, ha fel szeretnéd hívni magadra a figyelmet, azonban nem annyira, ha inkább a háttérbe húzódnál. Bölcsen válaszd meg a kalandodat.

Rák

(június 22-július 22)

Miközben életedet mostanában csurig töltötték a meghozandó fontos döntések, már némi könnyedséget ígérő időszak közeleg. Augusztus elejére a Vénusz – a szeretet, az öröm és az apró luxusok bolygója – belép a csillagjegyedbe. Míg az Oroszlán periódusa arra ösztönöz, hogy szedd ráncba a pénz áramlását, a Vénusz a szépséges dolgok folyamatos érkeztét szeretné. Eleget tehetsz e követelésnek azzal, ha érzékeidet a természet szépségével töltöd meg, lelkedet a szeretteiddel folytatott beszélgetések megnyugtató élményével táplálod, és minden okot megtalálsz arra, hogy azokat az örömöket élvezd ki, amelyek már most is megtöltik az életedet.

Rák

(június 22 – július 22)

Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

Ez a te hónapod, és megtöltik a váratlan születésnapi jókívánságok, áldások, előre nem látott fordulatok. Unalomban biztos, hogy nem lesz részed. Több mozgalmas szakmai projekten dolgozol, így a nyár második felében elfoglalt vagy, miközben helyet próbálsz csinálni annak, ami igazán megdobogtatja a szívedet. Ha nehezedre esik, hogy lelassulj és a közvetlen közeledben élvezetet lelj, bosszankodás várhat rád. A következő kör, melyet megteszel a Nap körül, nem ad módot rá, hogy távoli tájakra látogass (legalábbis nem a közeljövőben), viszont alkalom arra, hogy saját belső dimenzióidba utazz, amelyhez hasonlót még nem láttál – pedig igencsak szükséged van rá. A szorongás helyett vedd elő a felfedezőkedvedet.

Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

Az Oroszlán hava tökéletes időszak arra, hogy lázadó hévvel fordulj az önmagaddal való törődéshez. Légy radikális, ha úgy találod, hogy egy szertartás gyógyulást hoz. Nyugodtan adj magadnak egy kis plusz szeretetet az intéznivalók, házimunkák és rutinfeladatok között. Tégy rá erőfeszítést, hogy kielégítsd a társaságra való igényed, amennyire ez biztonságosan megtehető. Ahogy kora augusztusban a Vénusz visszaérkezik a Rák jegybe, a kapcsolati hálóid sokkal kellemesebbé válnak. Hagyd, hogy a barátaid segítsenek neked.

Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Miközben a karriered a kora augusztus érkeztével jelentős lendületet kap, a kapcsolataid tisztulási folyamaton mennek keresztül, amely majdnem az egész évben tartani fog. E hosszas tanulóidő során megérted majd erőd természetét, és azt is, hogy milyen finomabb lehetőségeid vannak ennek másokkal való megosztására. Kapcsolataid csak akkor töltenek meg élettel, ha őszinteségen alapulnak. Feladatod az, hogy megtanuld, hogyan legyél igazságos és őszinte, valamint, hogy ne mutass hajlandóságot elárulni magadat a szerelemben és a mindennapi életben.

Skorpió

(október 24 – november 22)

Nagy örömet lelsz majd az utadban, ha arra fókuszálsz, amit megtanulhatsz. Minden este, lefekvés előtt írj egy kicsit arról, hogy mit értettél meg magaddal kapcsolatban a nap eseményeiből. Figyeld meg, hogy ki vagy mi volt a legnagyobb tanítód. Figyeld meg, milyen gyakran tanulsz olyat, ami emlékeztet a kapcsolatok és a törődés fontosságára. Minél erősebben gyökerezel jelentést adó filozófiákban, szakmai sikereid annál inkább javadra válnak. Az Oroszlán hava neked szurkol – játssz mindenképp őszintén és becsületesen.

Nyilas

(november 23 – december 21)

Állj könnyedén a terveidhez! Ha 2020-ban szeretnéd elérni céljaidat, légy játékos, gondolkodj nyitottan, és ne vedd komolyan, hogy igazad van-e, de ugyanakkor elkötelezett legyél az igazság iránt. Az Oroszlán időszaka a hosszú távú terveidre irányítja a figyelmedet, és ennek során megmutatja, mely projektjeidet érdemes újrakezdened, átírnod, vagy újragondolnod. Maradj nyitott arra, amit ebből tanulhatsz, még akkor is, ha felforgatja, ahogyan a munkádat, magadat, és a világot látod.

Bak

(december 22 – január 20)

Továbbra is hangsúlyosak a dinamikák, a kommunikáció és a szükségleteid a kapcsolataidban. A szerelmeid felbecsülhetetlen értékű leckéket tanítanak meg arról, hogyan fejezd ki magad világosan az elutasítástól való félelem árnyékában is. Ahogy elérkezik az augusztus eleje, kapcsolataid az adás színterévé válnak. Légy nagylelkű a riválisaiddal – kibillentheted őket az egyensúlyukból, ha egy kis váratlan kedvességet tanúsítasz. Kapcsolataidban úgy vegyél részt, hogy kész vagy dolgozni azon, amit általában elkerülsz, így elnyered majd azokat az áldásokat, amelyek máskor el szoktak kerülni.

Vízöntő

(január 21 – február 19)

A munka és a pihenés most egyforma jelentőséggel bír. Fenntartja a lelkesedést, ha olyan projekteken, együttműködésekben és csoportokban tevékenykedünk, melyek motiválnak, de ugyanilyen fontos, hogy néha kiengedjük a gőzt, és végiggondoljuk a következő lépésünket. Ne becsüljük alá az álmaink fontosságát, és hogy milyen meghatározó időt tölteni olyan emberek társaságában, akik szintén nem adják fel vágyaikat.

Vízöntő

(január 21 – február 19)

Az Oroszlán hava megvilágítja a számos változást, amelyen mostanában átmentél. Bár 2021-ben fordulnak igazán komolyra a dolgok személyes fejlődésed tekintetében, 2020 hátralevő része is meglepetéseket tartogat, ha arra számítottál, hogy könnyen, gyorsan és egyszerűen intézheted az ügyeidet. Bár ez igazán bosszantó lehet, valójában nagyon is fontos témákat kezdesz körbejárni általa. Ne stresszelj, ha az időbeosztásod inkább időhuroknak kezd érződni. Minél türelmesebb vagy, annál nyíltabban megmutatkozhatnak az élet leckéi. Akkor érkezhetsz vissza a jövőbe, ha a jelen ügyei megkaphatták, amit akartak.

Halak

(február 20 – március 20)

A nyár második fele azt szeretné, ha időt szánnál a játék hatalmának felelevenítésére. A felnőttesség megviselő tud lenni még a legjobb körülmények között is, de egy kis gyermeki csodálkozás nélkül minden csillogását elveszti. Bár a szakmai élet és a munkakapcsolatok nagy elégedettséget adhatnak, ne felejtsd az eredményeidet kiegyensúlyozni azzal, hogy szünetet tartasz, és átérzed a belőlük származó örömet. Ha azt veszed észre, hogy túl kevés a könnyedség, figyeld meg, lehet, hogy csak lezavarod a teendőidet, vagy olyan munka tölti ki a napjaid, amelyben nem találsz szeretetet?

Forrás: https://chaninicholas.com/