Spiritualitás az anyagi világban

„A tudatosság nem olyasvalami, amit egyszer csak elérsz” – vallja Deepak Chopra. „Sokkal inkább akkor történik meg veled, amikor már nem törekszel rá minden erőddel.”

A Time magazin Deepak Choprát „az alternatív gyógyítás költőjének” nevezi. Dr. Deepak Chopra a kaliforniai Carlsbadban található Chopra Center for Well Being alapítója és vezérigazgatója. Indiában született és nevelkedett, s 1970-ben érkezett az Egyesült Államokba, hogy belgyógyászatot és endokrinológiát tanuljon, ami aztán orvosi praxisának is a részét képezte. Azóta kidolgozta a jóllétről alkotott saját filozófiáját, amely az ájurvédikus gyógyítást a nyugati orvostudománnyal ötvözi, s az elme, a test és a lélek egyensúlyát tartja szem előtt. Dr. Chopra több mint harminc könyv szerzője, melyek a gyógynövénytantól, az öregedéstől és a meditációtól egészen a kvantummechanikáig, a golfig és Rúmi költészetéig a legkülönbözőbb témaköröket ölelik fel. Ezúttal a Titkok könyvéről beszélgettünk vele.

 

Meglepett, amit ön a spirituális útkeresésről mond. „Az útkeresés eleve kudarcra van ítélve, mert valójában egy olyan hajsza ez, amely kivetkőzted önmagadból” – írja. Mégis, a legnagyobb rajongói között sokan vannak, akik vérbeli lelki útkeresők.

Tudja, mindannyian áthaladunk ezeken a fázisokon az életünk során. Az útkereső végül ráébred arra, hogy amit keres, az maga az útkereső. A keresés stresszes is lehet, ha ugyanazokat az elveket vonatkoztatod rá, amelyeket az anyagi világban is használsz – kemény munka, alaposan kidolgozott tervek, lendületes ambíciók és az eredményhez való ragaszkodás. Végső soron a spirituális tudatosság akkor bontakozik ki, amikor rugalmassá, spontánná, ragaszkodásmentessé válsz – amikor könnyed lelkületre teszel szert önmagaddal és másokkal kapcsolatban egyaránt.

 

Ajánlana néhány gyakorlati tanácsot a tudatosság növelésére?

Hogyne! A keleti tradíciókban ezek a gyakorlatok a különböző jógatípusok mentén alakultak ki. A jóga szó szerint ezt jelenti: egység. A jóga egy tudomány, s mint ilyen, tudományos megközelítése annak, hogyan is működik a világ. A szeretet jógája például a szeretet késztetésére összpontosít, ami valójában az egység iránti késztetés. Aztán ott a csönd, az elmélkedés jógája, a meditáció. Vagy az akció jógája, amely a tetteidet kísérő beállítódásra koncentrál – a jóga ebben az értelemben egy lelki imádat, illetve egy olyan belső meggyőződés, hogy bármit is teszel, az Istentől jön, Istenhez tartozik, s minden egyes lélegzetvételed és mozdulatod az örök lény fenséges mozgása. Tehát ha ezekre a dolgokra szenteled a figyelmed, az mindenképp közelebb fog vinni téged ahhoz a legfelsőbb értelemhez, amely az univerzumot vezényli.

 

A könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a test kémiája a tudatunkról is sokat elárul. Hogyan értsük ezt?

Elég egy pillantást vetni a sejtekre és azok működésére, azt láthatjuk, hogy minden egyes sejt magasrendű tudatossággal rendelkezik. Teszi, amit tesz, hogy ezáltal is hozzájáruljon a test jóllétének fenntartásához. A gyomorban lévő sejtek sosem mondják ezt: „Miért is emésszem meg az ételt a szív és az agy számára?” S az agy sem morfondírozik így: „Miért bajlódjak a gyomor tetteinek igazgatásával?” Tehát egymástól elválaszthatatlanok, egymástól függenek. Egy magasabb rendű tudatosság hatja át őket.

Minden egyes sejt kreatív erővel van megáldva, hiszen bármikor is kerül a test valamilyen megpróbáltatással szembe, kreatív megoldással kell kezelnie a szituációt. Minden egyes sejt tudja, hogyan kommunikáljon a többi sejttel késlekedés nélkül, lokális és nem lokális szinten egyaránt; minden egyes sejt összeköttetésben áll az összes többi sejttel; s minden egyes sejt a legnagyobb hatékonysággal teszi azt, amit tennie kell – sosem halmoz fel semmit önmaga számára. Továbbá minden sejt követi az adás és kapás törvényét; mindegyik tudatában van annak, mi történik a testben; s végül minden áldott sejt ismeri a halhatatlanság titkát, mert ha el is pusztul, átad mindent, amit tud a sejtek következő nemzedékének.

Az emberi test tehát nagyon jól, közvetlenül szemlélteti a tudat működését. A tudat befogadja a világot, irányít, épít, s a test cselekvő energiájaként funkcionál. És minden emberi testben, azaz minden biológiai organizmusban megtalálható egy belső értelem, amely az univerzum bölcsességét, a világmindenség legnagyobb és mindenek fölötti géniuszát tükrözi vissza.

 

 

Azt írja, a testünk folyamatosan átéli a meghalás élményét, s hogy a „sejtek folyamatosan elpusztulnak és kicserélődnek”. Felvetődik hát a költői kérdés: akkor mitől félünk mégis? Ön szerint miért van belénk építve a haláltól való félelem?

A halálfélelem a korlátozott tudatosság velejárója. Mindaddig, amíg úgy véled, hogy valódi önmagad az a valaki, akit a tükörben látsz, természetes, hogy félni fogsz a haláltól. De mi is a személy? A személy egy nagyobb tudatosság viselkedésmintázata. A kétéves meghal, mielőtt felbukkan a hároméves, s ugyanígy a hároméves is meghal, mielőtt megszületik a tinédzser.

Valódi önmagad tehát sem nem a megfigyelő, sem nem a megfigyelés tárgya, hanem az az alak nélküli lélek, amely folyamatosan fejlődik, s néha még olyan kvantumugrásokat is képes végrehajtani, melynek eredményeként egyszerre fejeződik ki a megfigyelőként és a megfigyelés tárgyaként. Ha pedig el tudod mozdítani a belső iránytűdet a bőrrel borított egódról a tudatosságnak eme magasabb régiójának irányába, rádöbbensz majd, hogy ezzel a szabadságba vezető menetjegyedet váltottad meg, s arra is ráébredsz, hogy többé nem kell félned a haláltól, hiszen már mindezidáig is minden egyes pillanatban meghaltál. A haláltól való félelem valójában az ismeretlentől való félelem, holott éppen ez történik velünk nap mint nap: az életünk, s minden egyes lélegzetvételünk és mozdulatunk az ismeretlen birodalmában megy végbe. Az ismeretlen tulajdonképpen az ettől a pillanattól számított többi pillanat; de ha jobban belegondolsz: már most ebben az ismeretlenben létezel. Egy olyan szerepjáték része vagy, amelyben úgy véled, hogy a már megismert valóságban élsz, miközben a megismert valóság nem is létezik többé – már a múlté. Minden, amit tudsz, a múltról szól. A rád váró nagy feladat tehát nem más, mint hogy intellektuálisan és a tényleges megtapasztalás síkján is teljes lényeddel arra vágyj, hogy magadhoz öleld a bizonytalant, a változót, s lépj be az ismeretlen birodalmába. Az ún. ismert valóság múltbéli kondicionáltságunk börtöne. Az ismeretlen viszont mindenkoron a lehetőségek friss, üde mezeje.

 

Ez a folyamatos fejlődés és újrateremtődés vajon nem magával a reinkarnációval azonos?

Így is fogalmazhatunk, de tudnunk kell, hogy az út legvégén csupán egyetlen „én” áll, aki úgy tesz, mintha ez a számtalan egyéb „én” lenne. Ami engem illet, nem is igazán hiszek benne, hogy létezik az a dolog, amit személynek, egyénnek hívunk. Csak a végtelen létező valóságos, aki egy átmeneti viselkedésmintázat révén eljátssza, hogy egy személy. Ami tehát úgymond reinkarnálódik, az a múltbéli tapasztalatokból származó emlék- és vágyszövedékek megnyilvánulása.

 

Azt írja, hogy az egység, a dualitással ellentétben, „az evolúció célja”. Mit ért ez alatt?

Emberi lényként az elszigeteltség érzésével szembesülünk, ám valójában ez csak az érzékelés folyománya. Csupán egyetlen valóság létezik, amely elmére és testre bomlik szét, majd pedig testre és az azt körbevevő fizikai térre. A környezetünkről alkotott érzékszervi tapasztalatunk más, mint amit a testről, s megint más, mint amit az elméről alkotunk, végül pedig az elme és a lélek is különböznek egymástól.

Kétfajta tudatlanság vesz körül minket, amikor megérkezünk ebbe a világba: az egyik tudatlanság velünk született, ami nem más, mint az érzékszervek által létrehozott elszigeteltség tapasztalata, a másik pedig egyfajta kulturális tudatlanság.

 

 

Ahogyan például a DNS-ünk is megjelenik a testünk különféle sejtjeiben – a szívünk, az agyunk és a vesénk sejtjeiben. Jóllehet ezek a sejttípusok látszólag különböznek egymástól, a lényegüket tekintve mégis ugyanolyanok. A DNS-ünknek ugyanabból a kettős spiráljából jönnek létre, s ha elkülönítenénk a testünk minden egyes sejtjének DNS-ét, noha különböző szervekhez tartoznának, mindegyikben ugyanazt az információt találnánk. Tehát miközben a testben lévő különböző szervek megjelenése más és más, a lényege mindnek ugyanaz. Ugyanígy minden megfigyelő ugyanannak az egyetlen megfigyelőnek az elkülönült aspektusa, s a megfigyelés minden egyes tárgya szintén ugyanannak a megfigyelőnek a más-más megnyilvánulása, mivelhogy a megfigyelő és a megfigyelt valóság, a látó és a látvány, a tudó és a tudott mind-mind ugyanannak a tudatnak a különvált aspektusai. Minden egyes spirituális útkeresésnek az a célja, hogy erre az egyéni megtapasztalás, valamint az értelem síkján ráébredjünk. A kettő közül az egyéni megtapasztalás a lényegesebb.

A kulturális tudatlanság az, amikor fogjuk a dualitásnak ezeket az eszméit, s intézményeket hozunk létre körülöttük – ilyeténképpen vallásos, kulturális és társadalmi eszmerendszerek épülnek a tudatlanság talajára.

 

Hisz-e abban, hogy az emberiség mint egész az egység felé halad, az „Új Idők” felé, amelyet globális szinten is a tudat egy új szintje jellemez majd?

Igen. Úgy vélem, ehhez egy kritikus tömegre lesz majd szükség; azaz megfelelő számú ember hatására ahhoz, hogy az emberiség egésze a tudatosság egy új szintjére lépjen, úgyhogy nem tudom megmondani, hogy ez pontosan mikorra várható. Sokat nyom a latban az is, hogy ma már rendelkezésünkre áll az a technológia, például az internet – s ezen belül megemlíthetném a Beliefnetet is –, melynek révén az információ és a tudás rendkívül gyorsan eljut az emberek nagy tömegeihez. Ilyesmire nem lett volna lehetőség, teszem azt, kétezer évvel ezelőtt. Napjainkban azonban, az internetnek köszönhetően – amit én személy szerint a kollektív tudat, vagy a kollektív lélek egyfajta klónozott formájának tekintek –, mindez jóval gyorsabban is lejátszódhat, mint ahogy gondolnánk.

 

 

Egyik interjújában azt mondta, „a vallások széthúznak minket, a spiritualitás viszont összehozza az embereket a szeretet égisze alatt”. Mit gondol, vajon egy intézményes vallás követőjének javára válnának az ön könyvei, illetve a filozófia, amit képvisel?

A vallásos emberek kizárólag akkor tudnak egy ilyen filozófiából gazdagodni, ha visszatérnek vallásalapítóik eredeti tapasztalataihoz, s ráeszmélnek arra, hogy Krisztus nem volt keresztény, Buddha nem volt buddhista, s Mohamed sem volt muszlim. Ezeknek a személyiségeknek az egységes és univerzális tudat élményében volt részük, s ezt szavakban is átadták követőiknek. Ha tehát igazi keresztény vagy, hallgasd meg figyelmesen, mit is mondott Krisztus a hegyi beszédében, s akkor megtapasztalod majd az univerzális lelki tudatot a maga valójában.

Mert ha azt hirdeted, hogy a vallásod kizárólagos, s hogy a te Istened is az, akkor hogyan tudná ez az Isten az egész világmindenséget irányítani? Világunk csupán egyetlen kis porszem a végtelenség szeméttelepén, s a miénken túl galaxisok milliárdjai keringenek még, bennük a bolygók és naprendszerek milliárdjaival. Nem szabadna lefokoznunk Isten magasztos lényét azzal, hogy szexista módon férfi nemmel ruházzuk fel, hogy egy bizonyos népcsoporthoz kötjük, vagy hogy egy adott testet, élettörténetet, illetve földrajzi tájegységet rendelünk hozzá. Ezáltal egyáltalán nem fejezzük ki tiszteletünket a Mindenható fensége előtt.

 

Egy hindu családban nőtt fel Indiában. Ma is hindunak vallja magát?

Nem. Nagyon elkeserít, hogy a hinduk ugyanolyan erőszakosak tudnak lenni, mint bárki más. Az egyetlen különbség, hogy ők vegetáriánusok.

 

Beszélne még egy kicsit a saját spirituális gyakorlatáról?

Reggelente két órát, este pedig úgy fél órát meditálok. Edzőteremben nagyjából napi egy órát töltök el, amit szintén egy kiadós spirituális gyakorlatnak fogok fel. Továbbá a nap többi részére kialakítottam magamban azt a mentális alapállást, hogy az egyedüli valós lépések, amiket a nap folyamán megteszek, a jelen pillanat lépései, vagyis igyekszem nem mérlegelni a jövőt, és nem töprengeni a múlton, hanem az adott pillanatban létezni. Tulajdonképpen nagyjából ezek a napi gyakorlataim – meditáció, edzés és a pillanatban létezés. Három-négy havonta pedig, ha tehetem, csendes elvonulásra megyek valahová a szabadba, ahová néha a családom is velem tart, máskor viszont egyedül indulok útnak.

 

Amikor két évvel ezelőtt interjút készítettem a fiával, azt mondta, két jellemvonás inspirálta őt nagyon önben: a kíváncsisága, és az, hogy nem veszi túl komolyan az életet.

[Nevet.] Ez valószínűleg tényleg így van.

Mit gondol: ezek a tulajdonságok spirituális szempontból is kedvezőek lehetnek?

Úgy vélem, igen. A komolykodás szerintem az önhittség, a fontosságtudat álarca, az önhittség pedig szintén egy álarc csupán, mégpedig az önsajnálaté. Ha tehát valóban arra törekszel, hogy spirituális módon létezz a világban, könnyűszívűvé kell válnod, gondtalanná, önfeledté, továbbá legyen jó humorod, légy rugalmas, ne rettegj a nem kőbevésett dolgoktól, ugyanakkor öleld magadhoz a bizonytalant és a változót, s legyél megbocsátó önmagaddal és mindenki mással szemben.

Forrás: www.beliefnet.com

 

Ajánlott könyvek: