Jelentős támogatás áramlik felénk ezen a héten az életfeladatunkkal és a szükségleteinkkel kapcsolatban, ha erős a hitünk, és egyensúlyt teremtünk a segítség nyújtása és elfogadása között.
Az égi útmutatások A bőség angyalai jóskártyákon keresztül érkeztek, mely egy vadonatúj kártyacsomag: Doreen most használta őket először.
Az erre a hétre vonatkozó üzenetek kapcsolódnak a múlt hetiekhez: továbbra is az életfeladat témaköre áll a középpontban. Doreen sokéves tapasztalata ezzel kapcsolatban az, hogy nagyon sokan úgy gondolják, csak akkor tudnak belevágni a számukra igazán fontos tervek vagy álmok megvalósításába, ha előbb nyernek a lottón, fizetésemelést kapnak, vagy kifizetik az adósságaikat. Ez szomorú, mert a dolog nem így működik. Isten arra kér bennünket, hogy a hitünk által előlegezzük meg neki a bizalmat, még mielőtt bármi jelét adná a támogatásnak. Akik racionálisan próbálják megközelíteni a dolgokat, természetesen nem akarnak kilépni egy jó munkahelyről, hogy gyógyítók legyenek. Könnyítésképpen sokan választják azt a megoldást, hogy félállásban kezdenek bele a számukra igazán fontos tervekbe, tevékenységekbe. A heti üzenetek azzal kapcsolatosak, hogyan kapunk támogatást az álmaink megvalósításához.
Üzenetünk a hét elejére: Váratlan bőség és a bőség szavai
Váratlan bőség:
Bízzunk benne, hogy valamilyen váratlan formában érkezik hozzánk a szerencse és a bőség.
Ne csak pénzügyi bőségre gondoljunk! A bőség érzése azt jelenti, hogy úgy érezzük, van elég mindenből, amire szükségünk van. Például van elég időnk, önbizalmunk, vannak barátaink, elég szeretetet kapunk, egészségesek vagyunk stb. Valami olyasmi érkezik hozzánk, amit jutalomnak érzünk.
A bőség szavai:
Ez az üzenet arra utal, hogy nagyon oda kell figyelnünk, miként beszélünk a saját pénzügyi helyzetünkről, illetve általánosságban a gazdasági helyzetről.
A kimondott szó rendkívül erős teremtő erővel bír. Doreen erről a témáról egy könyvet is írt A bőség angyalai címmel, amelyben rengeteg történetet olvashatunk arról, hogy amikor az emberek a pénzügyi helyzetükkel kapcsolatban panaszkodnak, sajnos panaszra okot adó helyzeteket vonzanak magukhoz, ilyeneket teremtenek maguknak. Hagyjunk fel tudatosan a panaszkodással, és kezdjünk pozitívan beszélni az anyagi helyzetünkről. Ne feledjük, hogy Istennek módjában áll végtelen bőséggel elárasztani mindenkit, és a hiány állapota valójában nem létezik. Engedjük, hogy az isteni bőség keresztüláramoljon rajtunk, és osszuk meg másokkal is, például olyan jótékonysági szervezetekkel, amelyeknek a céljaival egyetértünk. Amint magunkévá tesszük ezt a szemléletet, és ennek megfelelően tekintünk az anyagi helyzetünkre, kedvező változások következnek be a körülményeinkben és az életünkben.
Útmutatás a hét közepére: Adományozás, önkéntes munka és az imádság ereje
Adományozás, önkéntes munka:
Ha úgy éreznénk, hogy valamiből nincs elegendő, akkor adjunk másoknak, és tapasztaljuk meg, hogy cserébe több dolgot kapunk, mint amennyire szükségünk van. Például, ha új bútorokra van szükségünk, ajándékozzunk el már nem használt bútorainkból; ha nincs elég időnk, szánjunk időt másokra; ha több pénz kellene, adakozzunk. Ez a módszer egy titkos ősi teremtő gyakorlat, és valóban működik. Ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy ne csupán azért adjunk, mert kapni szeretnénk, hiszen az önzés akadályozza a teremtő folyamatot. Ha számításból adakozunk, magunk is ezt fogjuk megtapasztalni. Aki önző, nem boldog; márpedig a legfontosabb célunk az, hogy boldogok legyünk és helyesen cselekedjünk. Próbáljunk hát segíteni azoknak, akik szükséget szenvednek, és nehéz időket élnek meg.
Az imádság ereje:
Ez az üzenet az előzőhöz kapcsolódik: az is egyfajta segítségnyújtás, ha imádkozunk azokért, akik nehéz időket élnek meg. Mindegy, hogy olyasvalakikről van szó, akiket ismerünk, vagy olyanokról, akiről a hírekben hallottunk – aggodalom és sajnálat helyett inkább imádkozzunk. Az ima képes segíteni, az aggódás és a sajnálkozás viszont nem. Tegyük meg, amit tudunk, rengeteg helyen szívesen fogadják a segítséget. A közösségi finanszírozás például Amerikában egyre népszerűbb módszer arra, hogy kisebb kezdő vállalkozások a közösség anyagi támogatásának segítségével belevághassanak tervezett tevékenységükbe. Ha valakinek szimpatikus az ötlet vagy a cél, anyagilag támogathatja az adott vállalkozást. Azért is jó ezzel kapcsolatos oldalakat böngészni, hogy lássuk, jó dolgok is történnek az életben: rengeteg jó szándékú ember szeretne áldást hozni vállalkozásával a világra, és az is nagyon felemelő, hogy a közösség támogatja ezeket a törekvéseket.
Égi javaslatunk a hétvégére: Együttműködés
Doreen Legyen bátorságod kreatívnak lenni (Courage to be creative) című könyvéhez nagyon sok tanulmányt olvasott el a mai vállalkozásokkal kapcsolatban. Arra jutott, hogy a vállalkozások többségének érdemes másokkal együttműködve megvalósítania elképzeléseit, mert ezáltal sikeresebb lehet. Sokaknak támadnak nagyszerű ötleteik arra vonatkozólag, hogyan tudnának segítségére lenni a világnak, mégis megtorpannak, mert nincs elég tudásuk vagy tőkéjük a vállalkozáshoz. Az együttműködés lehet tehát a kulcs ahhoz, hogy bele merjünk vágni egy vállalkozásba. Nem kell, hogy mindent magunk intézzünk, és nem kell, hogy rendelkezzünk az összes szükséges ismerettel és pénzzel. Temérdek potenciális partner létezik, akikkel közösen célt érhetünk. Csak meg kell találnunk a megfelelő társakat, akik birtokában vannak azoknak az ismereteknek, amelyekre nekünk szükségünk van. A közösségi finanszírozás lehetőségeit is akárki igénybe veheti. Bárkinek támadhat olyan csodálatos ötlete, amellyel képes segíteni mások problémáin vagy a világon. Doreen arra biztat bennünket, hogy ne mondjunk le a terveinkről csak azért, mert úgy érezzük, nem rendelkezünk minden szükséges erőforrással. Imádkozzunk, aztán tegyük meg a szükséges lépéseket, amelyek útmutatásként érkeznek, válaszképpen az imáinkra. Imádkozzunk együtt:
Drága Teremtőnk, te, aki ezt a pompás bőséget és ezt a sok szépet és jót alkottad! Kérünk téged, hogy add áldásodat mindenkire, aki ezeket az üzeneteket olvassa, és mindenkire az egész világon. Kérünk, hogy emeld fel azokat, akik megkapták az útmutatásaidat. Kérünk, segíts mindnyájunknak, hogy hinni tudjunk abban, hogy rajtunk keresztül te munkálkodsz. Adj nekünk önbizalmat, hogy tudjuk, képesek vagyunk végrehajtani azokat a feladatokat, amelyekre te ösztökélsz bennünket, hiszen te megadsz nekünk mindent, ami a feladataink megvalósításához szükséges. Kérünk, hogy támogass bennünket minden szükséges módon, hogy megvalósíthassuk azokat az ötleteket, amelyeket te sugallsz nekünk, válaszul az imáinkra. Kérünk, segíts mindazoknak, akik egészségügyi problémákkal küzdenek, hogy legyen energiájuk, legyenek örömteli napjaik és pillanataik. Segíts, hogy megkaphassanak minden szükséges kezelést, amire szükségük van a gyógyulásukhoz és az egészséges életmód kialakításához. Kérünk, támogass mindenkit, aki valamilyen értelemben megsérült. Adj nekünk bátorságot, hogy merjünk segítséget kérni és elfogadni. Jézus nevében, ámen.
Doreen bőségben gazdag hetet kíván minden kedves olvasónak.
Eredetiből fordította:
Molnár Andrea