Ezen a héten a Rafael arkangyal-kártyák közvetítik az égiek útmutatásait.

Rafael a gyógyító angyal, akihez a smaragdzöld szín társul. Doreen nagyon sokszor tapasztalta tanácsadásai során, hogy páciensei körül smaragdzöld szín jelent meg, amely Rafael arkangyal jelenlétére utalt, aki a zöld fény segítségével hívta fel a figyelmét kliensei problémás területeire. Így ezek után már célzottan tudtak imádkozni a problémás testrész gyógyításáért. Rafael szorosan együttműködik a gyógyító munkában Jézussal.

Hétfői és keddi üzenetük: Javuló egészségi állapot.

heti_angyali_uzenet_javuloAzt üzenik az angyalok, hogy az olvasók között vannak olyanok, akiknek problémáit a borús gondolkodás okozta. Előfordulhat, hogy sebezhetőnek érezzük magunkat ebben a küzdelemben. Az angyalok szerint irigység is állhat a háttérben. Akár mi vagyunk irigyek, akár ránk azok mások, mindkét eset igen mérgező energetikailag, kihat az egészségünkre és lehúz bennünket. Azt is üzenik az égiek, hogy a mentális és érzelmi egészségünkben javulás várható. Minél inkább elengedjük a sötét gondolatokat, a negatív érzelmeket, annál több fény áramolhat az életünkbe. Ez is része annak a feladatunknak, hogy optimisták maradjunk. Nem naiv értelemben, hiszen történnek a világban és az életünkben is rossz dolgok, amelyekkel tisztában kell lennünk, és nem dughatjuk a fejünket a homokba. Az a megoldás, ha beengedjük a fényt az életünkbe. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy rész Máté evangéliumából, amit pont a héten olvastam. Ha sikerül megszabadulnunk a negatív gondolataink, érzéseink egy részétől, és nem töltjük fel a keletkező űrt Isten szeretetével, akkor hétszer annyi „sötétség” áramlik vissza a helyére. Ez nagyon nagy hatással volt rám, hiszen évek óta gyakorlom az elengedést, és tanítom az embereknek is. Így most szeretnék egy imát mondani erre vonatkozóan:

Uram, kérlek, segíts minden olvasónak, hogy el tudja engedni azt a részét, ami nem tőled való, legyen az bármilyen mérgező hatású dolog, negatív érzés vagy gondolat, irigység, ami csak lehúz minket, és meggátol abban, hogy felismerjük igazi valóságodat, Uram. És kérlek, segíts, hogy a negatív érzések, gondolatok helyére a te isteni fényed és szereteted áramolhasson be. Kérlek, segíts, hogy biztonságban érezhessük magunkat, és segíts felismernünk, hogy mindannyian megérdemeljük a szeretetet, ami után sóvárgunk.

Van az olvasók között dohányos. Neki üzenik az angyalok, hogy tökéletesen meggyógyulhat a függőségből, amint megengedi, hogy az égiek meggyógyítsák. Mindig a kezünkben a döntés, a lehetőséget az égiek felajánlják nekünk, és Isten ott áll mindenki mellett készenlétben. Csak rajtunk múlik, hogy nem hallgatunk tovább a félelmeinkre, hanem megnyitjuk magunkat a szeretetnek, és nem félünk többé átadni neki magunkat.

Szerdára és csütörtökre az Elfogadás nevű lapot kaptuk.

heti_angyali_uzenet_elfogadasSokszor előfordul, hogy az emberek haboznak elfogadni a spirituális egészséget, szeretetet és gyógyítást, mert tartanak az égiek ítéleteitől. De Jézussal együttműködni például csodálatos dolog. Egyszerűen nehéz szavakba önteni, hogy milyen magas rezgésű teremtés is ő. Doreen sosem tapasztalta még, hogy közös gyógyító munkájuk során Jézus ítélkezett volna bárki felett is. Ehelyett inkább útmutatásokat ad, mint egy szerető szülő, és ez igazán nagy különbség. Ha valamit elhibáztunk, akkor megmutatja, hogy hogyan tehetjük jóvá, ahelyett hogy rossznak bélyegezne bennünket. Az igazi szeretet nem ítélkezik, így Jézus és Isten sem teszi ezt. Az égiek még azt üzenik nekünk, hogy saját magunk elfogadásával is kell foglalkoznunk, ez legyen az első. Ha van esetleg olyan részünk, amit elutasítunk vagy elítélünk, esetleg úgy véljük, hogy kevesebbet érünk másoknál, rosszabbak vagyunk náluk, vagy csak különbözünk másoktól. Vagy esetleg olyat tettünk, amiért nem tudtunk magunknak megbocsátani. Ha bármi ehhez hasonló dolog igaz ránk, akkor ezen dolgoznunk kell. Következzen egy ima ezzel kapcsolatban:

Uram, kérlek, érintsd meg és lágyítsd meg minden olvasó szívét. Segíts, hogy lebontsuk a fájdalom és a csalódás ellen emelt védőbástyáinkat, és így befogadhassunk téged a szívünkbe és a tudatosságunkba. Segíts, hogy úgy tudjuk magunkat szeretni, ahogy te szeretsz bennünket. Segíts, hogy meg tudjuk látni magunkban a jót, az értékeset. Segíts, hogy megtaláljuk a helyünket és a feladatunkat az életben. Kérlek, Uram, érj el mindenkit, aki olvassa ezeket a sorokat, hogy megbocsássanak, elsősorban maguknak, de másoknak is, akiket esetleg elítélnek. Mert igaz a mondás: Ne ítélj, hogy ne ítéltess. És ítélkezéssel nem érhetjük el a szeretetet. Kérlek, segíts megszabadulni az ítélkezés szokásától. Az nem adhat nekünk biztonságot. Az útmutatásaidat követve érhetjük el a biztonságot. És te tudod, hogy kikkel kellene vagy nem kellene együtt lennünk.

Szóval fogadjuk el magunkat, mert Isten okkal teremtett olyannak bennünket, amilyenek vagyunk. Így tudjuk betölteni az életben a nekünk szánt szerepünket.

Péntekre, szombatra és vasárnapra így szól az égiek útmutatása: Kérd Rafael arkangyal segítségét.

heti_angyali_uzenet_kerdRafael arkangyal az egyik főszereplője a híres zsidó iratnak, a Tóbiás könyvének. Ez egy gyönyörű történet, amelyben Rafael Tóbiás segítője és útitársa, meggyógyítja az ő vak apját, segít neki társat találni egy olyan asszony személyében, akinek korábban sikertelenek voltak a házasságai. Ez a történet jól példázza, hogy Rafael nagyszerű és nagyon is létező, megbízható angyal, akit Isten teremtett. Ő az, aki segít a gyógyító munkát végzőknek, vagy azoknak, akik gyógyítónak készülnek. Képes leborítani a könyveket a polcról, hogy felhívja a figyelmünket bizonyos ismeretekre. Rafael arkangyal segít nekünk Jézussal vagy bármelyik szenttel közösen. Természetesen fordulhatunk közvetlenül, angyali közreműködés nélkül is Istenhez, de ha Rafael arkangyalt kérjük, az olyan, mintha Isten gyógyító energiája egy tűzoltó tömlőn keresztül áradna hozzánk. Következzék ismét egy ima azokért, akiknek valamilyen fizikai, lelki vagy spirituális fájdalmuk van:

Istenem, tudom, hogy mindenki mellett ott állsz minden pillanatban, és hogy ott vagy mindenkiben, de most arra kérünk, hogy segíts ennek tudatosításában. Segíts, hogy egyre inkább el tudjuk fogadni a tőled felénk áramló gyógyító energiát. Azt mutatják az angyalok, hogy ez az energia folyóként vagy vízesésként áramlik felénk, és állandóan átjár bennünket ez a gyógyító erő. Nekünk egyszerűen csak be kell fogadnunk. Ha van esetleg olyan testrészünk, ahol probléma van, akkor fordítsuk a figyelmünkkel ezt a gyógyító energiát oda. Ha van olyan részünk, amely azt hiszi, szükségünk van a fájdalomra, mert például így szimpátiát vagy sajnálatot tudunk kiváltani az emberekből, akkor segíts ettől a tévhittől megszabadulnunk. Mert az igazság az, hogy a saját képedre teremtettél bennünket tökéletesnek, szentnek és teljesnek.”

A Bibliában szerepel egy gyönyörű ígéret: ha Jézus nevében kérünk valamit Istentől, az azonnal meg is lesz. És megint hangsúlyozom, hogy kérhetjük Istent közvetlenül is, mert ő így is meggyógyíthat bennünket. De kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor megrekedünk a félelmeink miatt. Ha ilyenkor Jézus nevében kérünk segítséget, az nagyon gyorsan meg is érkezik hozzánk.

Doreen üzeni az olvasóknak, hogy mindenkiért imádkozik, kéri, fogadjátok ezeket az imádságokat jó szívvel. Szeretetből teszi.
Angyali áldást küld minden kedves olvasónak!

Eredetiből fordította:
Molnár Andrea