Talán veled is megesett gyerekkorodban, hogy téged hibáztattak másvalaki csínytevéséért, ráadásul meg is büntettek puszta feltételezések alapján. Ha igen, akkor biztosan megérted a  burgonya helyzetét. Hosszú ideje gonosz csapdában vergődik. Az élelmiszeripari háború veszteseiként félreérthetetlenül a „betegségokozó” címkével bélyegezték meg. Olyan betegségek okozóinak tartják, amelyekhez soha nem volt és nincs köze. Tévesen azt állítják, hogy a burgonya az elhízás, a diabétesz és a rákbetegségek oka, hogy ő felelős a Candida túlszaporodásáért és még sok más nyavalyáért. Az igazság ezzel szemben az, hogy ez a csodálatos gumó képes visszafordítani ezeket a betegségeket. Ez az igazság! A burgonya jó hatással van például a cukorbetegekre, mert stabilizálja a vércukorszintet.

Az egyik elterjedt tévhit szerint a burgonyafélék családja mérgező. Azonban a burgonya, a paradicsom, a padlizsán és ehető rokonaik nem súlyosbítják a betegek állapotát, ehetik az ízületi gyulladással bajlódók is, mivel a burgonya nem gyulladáskeltő (lásd még Az egészségre ártalmas hóbortok és irányzatok című fejezetben). Az igazság a burgonya mérgező sütőolajában, a tetejére locsolt sajtos öntetben, a tejben, a vajban és a tejszínben rejlik, amiket a pürébe keversz. Nem a burgonya állítólagos bűneiről, hanem ezek ártalmasságáról kellene szólniuk a híreknek. Az olaj magas hőfokú égetése során keletkező ártalmas anyagok, illetve a tejtermékek magas zsír- és cukortartalma indíthatja be az inzulinrezisztenciát és a magasabb glikolizálthemoglobin-szintet – ez a szint a diabétesz belépőkapuja. A zsírok és a laktóz ilyetén kombinációja mindenféle rák táptalaja. Nem a burgonya okozza a bajt, hanem az elkészítésekor használt és vele feltálalt zsiradékok.

Óvatosnak kell lennünk, nehogy egy kalap alá vegyük a feldolgozott „fehér termékek” és gabonák iránt érzett félelmeinket a burgonya színe iránti érzéseinkkel. Ha egyébként kerülöd a „fehér termékeket”, tehát a finomlisztet, a hántolt rizst, a finomított répacukrot és a tejtermékeket (tej, sajt, joghurt, tejszín, tejföl stb.), akkor se hagyd ki az étrendedből a burgonyát. Végtére is a burgonya a maga teljességében színes gumó, nem pedig fehér – tápanyagokban gazdag barna, aranysárga, rőtvörös, lila, kék vagy fekete héja van. Ezek a héjak a világ legtáplálóbb élelmei – az aminosavak, fehérjék és fitokémiai anyagok gazdag tárházai. Csak akkor láthatod meg a burgonya fehér vagy inkább fehéres jellegű belsejét, amikor felvágod – de ez nem jelenti azt, hogy értéktelen. Az almát, retket, hagymát sem gondoljuk értéktelennek fehér húsuk miatt.

A gyümölcsök természetes színe nem egyenlő a színek hiányával. Ahogy a kívül-belül sötétlila színű fekete áfonya sem azért nem került a „fehér termékek” listájára, mert színes. További töprengés helyett az a biztos, ha az élelmünket a maga egészében vizsgáljuk, mert akkor derül ki, melyik mennyit ér. Így van ez a burgonyával is.

Az egész burgonyagumó a héjával együtt az egészségedet szolgálja. A krumplitő minden hasznos tápanyagot a gumóiba gyűjt. A gumók nagy koncentrációban tartalmaznak makroásványokat és ásványi nyomelemeket, ezeket a gyökereikkel a földből gyűjtik be. A burgonya szintén gazdag káliumban és B6-vitaminban, továbbá az aminosavak fantasztikus forrása, többek közt biológiailag jól hasznosuló lizin van benne. A lizin nagyon erős fegyver a rákbetegségek, a májproblémák, a gyulladások, a vírusok (például Epstein–Barr-vírus) vagy az övsömört is okozó Varicella Zoster vírus ellen, mely az autoimmun reumás ízületi gyulladás, valamint az ízületi fájdalmak, autoimmun betegségek és sok hasonló állapot hátterében áll.

A burgonya akkor is jó szövetségesed, ha krónikus betegség ellen küzdesz – kivédi a májbetegségeket, erősíti a veseműködést, csillapítja az idegrendszert és a gyomorműködést, általában jól hat az emésztőrendszerre, valamint vissza tudja fordítani a Crohn-betegséget, a vastagbélgyulladást, az irritábilis bél szindrómát, sőt a gyomorfekélyt is. Ráadásul vírus-, gomba- és baktériumölő egyes tápanyagainak koenzimjei és bioaktív hatóanyagai révén. Ezek segítik megőrizni az egészséged, és igen hatásosan támogatják a stressz levezetését. Továbbá, a burgonya remek táplálék az agy számára, mert fenntartja a koncentrációt.

Kísérleteztél gyerekkorodban a növények csíráztatásával? Szúrtál valaha fogpiszkálót egy krumpliba, hogy aztán egy pohár vízben az ablakpárkányra állítva várd, hogy mikor és hogyan hajt ki? Hány meg hány növény csírázását, növekedését figyelted meg, és élvezted, hogy mindez a szemed láttára megy végbe? Az életerő a burgonya csodája – egy erő, amit nem szabad alábecsülni –, és ennek már gyermekkorunkban a tanúi lehettünk. Hogyan történhetett, hogy felnőttként képesek vagyunk azt gondolni róla, hogy gyenge, tartalmatlan és nevetséges növény? Mintha elfelejtettük volna a csodát, amelynek gyermekként tanúi voltunk. Igazából azt kellene kérdeznünk magunktól a burgonyákról: ugyan, mire mennénk nélkülük? Ők jelentik létezésünk életerejét.

Talán az utóbbi években tisztáztad a félreértéseket, és nem hagyod ki a burgonyát – a szervezeted hálás is ezért –, és talán most újabb érvek szólnak amellett, hogy méltányold a krumplit. De ha még mindig azt hiszed, hogy a burgonya csak egy keményítőhalmaz, amitől hízol, és nő a derékbőséged, akkor ideje felülvizsgálnod a gumósokhoz való hozzáállásod! Remélem, van benned egy kis bátorság, és képes vagy túljutni a kereskedelem által sulykolt népszerű téveszméken. Bőven megéri, mert a burgonya természetes formájában fontos étel, és a föld legnagyobb ajándéka számodra.

 

 

ÁLLAPOTOK

Amennyiben az itt felsorolt állapotok bármelyike téged is érint, vezesd be a burgonyát az étrendedbe.

Szívbetegségek, vastagbélrák, mellrák, hasnyálmirigyrák, prosztatarák, májbetegségek, májrák, ve sebetegségek, veserák, hipoglikémia, diabétesz, elhízás, ízületi gyulladások (a reumás ízületi gyulladások is), gyomorfekély, aranyér, irritábilis bél szindróma, Crohn-betegség, cöliákia, vastagbélgyulladás, vékonybélgyulladás, kontaminált vékonybél szindróma, az összes egyéb bélrendszeri betegség, álmatlanság, depresszió, Graves–Basedow-kór, Hashimoto-pajzsmirigybetegség, ivarszervi alacsony energiaszint, herpesz, endometriózis, rejtélyes terméketlenség, övsömör, szorongás, Addison-kór, az összes autoimmun betegség és rendellenesség, krónikus obstruktív tüdőbetegség, fülfertőzések, szemfertőzések, méhgyulladás, petefészek- és/vagy petevezeték-problémák.

 

TÜNETEK

Amennyiben az itt felsorolt tünetek bármelyikét tapasztalod, vezesd be a burgonyát az étrendedbe.

Gyulladás, gombásodás, fáradtság, ködös gondolkodás, alvásproblémák, szédülés, fülzúgás, fülcsengés, diabéteszes neuropátia, bizsergés és zsibbadás, rossz közérzet, kedvetlenség, hallás elvesztése, pajzsmirigy-alulműködés és -túlműködés, szájfekély, nyugtalan láb szindróma, ételallergiák, nyugtalanság, bőr elszíntelenedése, vállízületi merevség, a Candida túlszaporodása, Bell-féle bénulás, nemi vágy hiánya, görcsök, nyilalló fájdalmak, ajakherpesz, a központi idegrendszer érzékenysége, epehólyag-gyulladás, gyomor-, bél- és vastagbélproblémák.

 

ÉRZELMI TÁMOGATÁS

A burgonya állóképességet és erőt kínál nekünk, amikor képtelenek vagyunk világosan gondolkodni, szédelgünk, ködös a fejünk, nyugtalankodunk vagy sodródunk az életben. Ha az egód túlságosan leköti a figyelmed, akkor a burgonya visszahoz a belső szerénység és valódi önbizalom világába, segít túljutni a mérgező érzelmeken, amelyek eddig visszatartottak az igazán fontos dolgoktól. A krumpli átgyúr, átalakít, segítségével ismét kellemes és örömteli lesz minden tapasztalatod. Elvezet arra a felismerésre, hogy nem az egód követelései, hanem stabil belső meggyőződésed szerint érdemes döntened.

Érezted már valaha, hogy rengeteg áldozatot hozol másokért, és mégis észrevétlen maradsz a körülötted élők szemében? A burgonya tele van lehetőségekkel, mégis a végsőkig elnyomott lény, átnéznek rajta és megtapossák (néha szó szerint). A burgonya a rejtett adottságainkra utal, eredeti céljainkra és a bennünk rekedt tehetségre, amely lefojtva beleragad a mindennapi életként ismert földi forgalom sarába.

A burgonya egyszerű ereje a nevelésük eredménye. Csoportban növekednek, körülvéve más burgonyákkal, olyanok, akár egy nagy, kiterjedt család. Amennyiben kis családban nevelkedtél, nehéz körülmények között, a burgonya energetikailag visszavezet az alapjaidhoz, létrehozza benned azt a jó érzést, mintha egy nagy, támogató családi hálóból érkeznél. Ha egy nagy, szerető családból származol, a burgonya segít fenntartani a kapcsolataid folyamatosságát. A sokféle burgonya mind egyetlen céllal érkezik hozzád valamiféle népes üdvhadsereg tagjaiként: meg akarnak menteni.

Amikor úgy érzed, mintha egy titkos szekta hitrend szerében vergődnél, amely megszabja, mit kellene tenned, kinek kellene lenned, teremts gyorsan összeköttetést a burgonya bölcsességévével és stabilitásával. Emlékeztesd magad arra, hogy a személyiséged java a felszín alatt van, de megérdemled a támogatást és a segítőket, hogy napvilágra hozhasd az igazi természeted, és megoszthasd azt a világgal.

 

 

ÖTLETEK

  • A burgonya esetében határozottan az a legjobb, ha organikus termőhelyről származó, vegyszermentes darabokat veszel.
  • A legjobb módszer, hogy a konyhai előkészítés és a főzés során megőrizd a burgonyák minden értékes tápanyagát, ha érintetlenül, héjastól párolod meg őket. Amennyiben a hagyományos recepteket kedveled, és vajjal, sajttal vagy tejföllel ennéd, ám kedveled az avokádót, próbáld vele helyettesíteni a tejtermékeket. Kockára aprítva szórd a krumpli tetejére, vagy passzírozva rakd rá. A csípős zöldségmártás, más néven salsa, vagy a sűrű szezámkrém, azaz a tahini is remekül kiegészíti a burgonya ízét.
  • Amikor nagyobb adag krumplit főzöl, néhány szemet rakj félre, ha kihűlt, tedd a hűtőbe, és nagyjából egy óra múlva elő is veheted. Szeleteld fel és aprítsd kockára, add spenóthoz, fodros kelhez vagy leveles zöldhöz. A burgonya kioldódó enzimjei fokozzák a leveles zöldek alkaloidjainak gyógyító erejét, és maximalizálják az étel gyógyhatását.
  • Ha ajakherpeszed van, rakj egy szelet nyers krumplit a hólyagra. Enyhíti a kellemetlenségeket.
  • A burgonya képes elnyelni és csökkenteni az vezeték nélküli elektromos készülékek, mobiltelefonok, internetvonalak és egyéb elektromágneses mezőt keltő eszközök jeleinek negatív hatásait. Még azokat a negatív érzelmi energiákat is képes elnyelni, illetve semlegesíteni, amelyeket nap folyamán szedtünk össze akaratlanul, és vittünk haza. A burgonya ilyesfajta képességeit úgy kamatoztathatjuk, ha a lakás elektromosan túlzsúfolt pontjára egy nagy tálban kirakunk néhány válogatott, nagy krumplit. Ötnaponta cseréld ki az elektroszmogot elhárító burgonyákat. Ezeket a darabokat semmiképp se edd meg!
  • Kerüljön burgonya az ünnepi asztalra is. Legyen az eljegyzés, esküvő, születésnap, vizsgaünnep, előléptetés, hagyományos nemzeti vagy vallási ünnep, minden alkalommal legyen burgonya is a fogások között. A burgonyának köszönhető stabilitás és derű fenntartja az ünnepi alkalom jó hangulatát, sőt akár napokig kitart.

 

 

CHILIS ZÖLDSÉGGEL RAKOTT SÜLT BURGONYA KESUTEJFÖLLEL

6-8 adag

Ez a chilis fogás tökéletesen laktató, hevítő étel a hideg hónapokban, amely az év más hűvösebb napjain is remek. Igaz, kicsit munkaigényes recept, és időbe telik elkészíteni, de nagyon megéri a fáradságot. Az eredmény egy kellemes, hatalmas adag chilis-zöldséges burgonya lesz, amellyel népesebb vendégsereget is jól tarthatsz. Nyugodtan rakhatsz bele több erős paprikát, ha úgy jobban ízlik.

6 nagyobb burgonya
45 dkg fekete bab vagy vesebab
1 evőkanál kókuszolaj
4 csésze felkockázott hagyma
4 gerezd fokhagyma
2-2 csésze felaprított sárgarépa, szárzeller, gomba és kaliforniai paprika
2-2 kávéskanál őrölt kömény, baromfi fűszerkeverék, fokhagymapor és chilipor
1 kávéskanál tengeri só
1 kávéskanál pirospaprikapehely (elhagyható)
2 evőkanál paradicsompaszta
2 csésze felaprított paradicsom
1 kockára vágott avokádó
1 felaprított jalapeño paprika
¼ csésze korianderzöld

 

A KESUTEJFÖLHÖZ:

1 csésze nyers kesudió
½ citrom leve
½ hámozott, magozott datolya
1 gerezd fokhagyma
 ½ csésze víz

 

Melegítsd elő a sütőt 220 Celsius-fokra. Szurkáld be a krumplikat több oldalról. Rakd egy tepsin a sütőbe, és süsd negyvenöt-hatvan percig, míg porhanyósra puhulnak.

Szűrd le az előző éjszakára beáztatott babot, és rakd bele egy 3,5 vagy 4 literes lábosba. Öntsd fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Forrald fel, utána vedd vissza a lángot, és lassú tűzön főzd tovább körülbelül egy órán át, míg megpuhul. Időnként nézz rá, és ha kell, öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Miután elkészült, szűrd le ismét, és tedd félre.

A chilis zöldség elkészítéséhez egy nagy lábosban melegítsd fel a kókuszolajat, rakd bele a hagymát és a felaprított fokhagymát. Magas hőmérsékleten pirítsd a hagymákat átlátszóra, illatosra. Ha szükséges, önts alájuk egy kevés vizet, nehogy odaégjenek. Add hozzá a répát, a szár zellert, a gombát, a felaprított kaliforniai paprikát, a fűszereket, a sót és a pirospaprika-pelyhet (ha szeretnéd). Keverd össze. Fedő alatt főzd tovább kb. tizenöt percig, míg puhára főnek. Időnként keverd meg. Ha a zöldségkeverék megpuhult, öntsd a lábosba az előfőzött babot, add hozzá a paradicsompasztát és a paradicsomot, majd keverd össze alaposan az egészet. Fedd le, és főzd tovább közepes hőmérsékleten újabb negyed óráig. Ekkor vedd alacsonyra alatta a hőmérsékletet, és hagyd ott még egy kis időre.

A kesutejfölhöz turmixold simára az összes alapanyagot, apránként add hozzá a fél csésze vizet, illetve annyit, amennyi a turmixoláshoz feltétlenül szükséges.

Vágd félbe a burgonyákat. Tálald a rájuk halmozott chilis zöldséggel és avokádóval. A tetejükre kanalazd rá a kesutejfölt, és hintsd meg a jalapeño paprikával és a felaprított korianderzölddel.

* A szárazbab helyett használhatsz sómentes konzerv babot is, ha ehhez van kedved.

 

Forrás: Gyógyító ételek

 

Ajánlott könyvek:

EGÉSZSÉGES
PAJZSMIRIGY

A siker alapelvei könyv

GYÓGYÍTÓ
ÉTELEK

TISZTULJ
ÉS GYÓGYULJ