Azzal, hogy az ember olyan ügyesen mozog, az a legnagyobb gond, hogy – a felszínen – nem jelent komoly fenyegetést a megszokott, mindennapi mozdulataink végrehajtása.
Amint azonban egy alapvető sémát borítunk azokra az igen változatos és egymástól látszólag teljesen eltérő mozdulatokra, amelyeket természetes módon végrehajtunk, máris sokkal emészthetőbb egységként jelentkezik az emberi mozgás nyelvezete.
A járás az egyik legbiztonságosabb és legkönnyebb módja annak, hogy testmozgást végezz, és fokozd a testedzésen kívüli aktivitásodat a nap során.
Ha a jól ismert javallatot megfogadva naponta legalább 10 ezer lépést megteszel, a saját jól felfogott érdeked, hogy biztosítsd a jó járástechnikát. Nem kell, hogy a derekad minden alkalommal sajogjon, ha több mint másfél kilométert megteszel, és nem kell, hogy emiatt bütykök vagy fura bőrkeményedések nőjenek a lábadon.
A rossz járástechnikának és/vagy a szövetek kötöttségének megvannak a tünetei.
A jó hír az, hogy a járásunk könnyedén javítható. Sőt, drasztikus mértékben jobbá teheted a járástechnikádat a következő néhány irányelv betartásával.
A cél egyszerű: tanulj meg jó tartásba rendezett gerinccel járni, hajolni, guggolni és stabilizálni a válladat, majd alkalmazd ezeket az alapelveket a valóban végrehajtandó feladataidhoz.
Ha ezt eléred, nemcsak az üléssel és az íróasztali munkával összefüggő sok problémától szabadulsz meg, hanem drasztikusan csökkented az esélyét annak is, hogy a későbbiekben mindenféle fájdalmaktól szenvedj.
Kezdjük hát az egyik legalapvetőbb feladatnál, ismerd meg a helyes járás mechanizmusát Dr. Kelly Starrett útmutatásai alapján!
A járás mechanizmusa
1. lépés: Póz és elrendezés.
Ha cipőben vagy, vedd le. A lábfejed legyen közvetlenül alattad, körülbelül egy ökölnyi távolsággal a két lábad között. Mindkét lábad ujjai nézzenek egyenesen előre. Most végezd el a megtámasztó gyakorlatsort.
2. lépés: Lépj előre, és helyezd át a testsúlyodat az első lábadra, amint áthalad a csípőd alatt.
A járással kapcsolatos egyik leggyakoribb hiba az, hogy túl messzire kilépünk a testünktől, vagyis túl nagy léptekkel haladunk. Ha túl hosszú a lépésed, az olyan, mintha minden egyes kilépéssel a féket is lenyomnád.
A hatékony járás titka: csak lépj ki a tested elé, és miközben elhalad a lábad a csípőd alatt, helyezd rá a testsúlyodat. Jobb gyakrabban rövidebbeket lépni, mint túl hosszú lépésekben haladni.
A következőkben bemutatott gyakorlat segíthet megérteni a leírtakat: megtámasztott, semleges testtartásodból dőlj előre, anélkül hogy lenéznél vagy csípőből meghajolnál.
A lényeg, hogy bokából ess előre, mintha csak ezek az ízületeid léteznének, majd így tegyél meg néhány lépést. A legtöbb emberhez hasonlóan valószínűleg te is úgy véded ki az arcra esést, hogy a domináns lábaddal kilépsz előre.
Ahelyett hogy túl nagyot lépnél, és elosztanád a testsúlyodat a lábadon, miközben azt a tested elé helyezed (amint azt esetleg nagyon kipárnázott cipőkben teszed), a lábad csak néhány hüvelykkel a tested előtt érintkezik a talajjal, és akkor helyezed át a testsúlyodat erre a lábadra, amikor az elhalad a csípőd vagy a tömegközpontod alatt.
Tehát előreesel, kilépsz a lábaddal, hogy visszanyerd az egyensúlyodat, majd áthelyezed a súlyodat. Ha megfigyeled a kisgyerekeket járás vagy futás közben, láthatod, hogy ők lényegében „esnek”, hogy elindítsák az előre haladó mozgást.
A jó járás lényegében ennek az esésgyakorlatnak a finomabb változata.
Szintén igen lényeges kérdés, hogy a lábad hogyan találkozik a talajjal. Ha nagyon kilépsz a tested elé, az túlságosan nagy lépteket eredményez, amit általában a nem megfelelő boka és csípő mozgástartomány okoz.
Ha például nem megfelelő a csípőfeszítő izmod mozgástartománya (gondolj arra, amikor a lábad a tested mögött mozog), ezt általában úgy kompenzálod, hogy túlságosan is kilépsz előre. Amit a hátsó végén nem tudsz befejezni, azt az első végén pótolod.
Ha ezt a tendenciát ráadásul még egy nagyon kipárnázott cipővel párosítod, túlságosan a földhöz fogod csapkodni a sarkadat. Ha kivonod az egyenletből a cipőt, a káros járásminta nem marad életképes. Túl erős hatással lenne a sarkadra. A tested szó szerint nem hagyja, hogy ezt túl sokáig csináld vele.
Próbáld ki ezt a kísérletet: vedd fel magadat, amint a kedvenc tornacipődben, normál sebességen megteszel 10-15 métert. Most ismételd meg ugyanezt mezítláb.
Mit figyeltél meg?
Fogadjunk, hogy drasztikusan eltérő volt a két járási stílus. Cipő nélkül valószínűleg rövidebb, gyakoribb léptekkel haladtál, az első lábad a tömegközpontodhoz sokkal közelebb érintkezett a talajjal, és már nem csaptad oda olyan mániákusan a sarkadat. Na és itt a bökkenő: a járási mechanikádnak a cipődtől függetlenül mindig azonosnak kellene lennie.
A lényege az, hogy a sarkadtól a lábujjadig gördüljön a lábad, így:
3. lépés: Tartsd egyenesen a lábfejedet.
Ehhez referenciaként szükséged lesz egy egyenes vonalra a talajon. Használhatod erre a fuga vonalát egy járólapos padlón, vagy leragaszthatsz egy sávot magadnak. Vedd a lábaid közé a vonalat – a két lábfejed között megint tarts egy öklömnyi távolságot –, és végezd el a megtámasztó gyakorlatsort.
Most végezd el az esési gyakorlatot a 2. lépéstől, de ezúttal figyelj oda arra, hogy hogyan érnek földet a lábaid. Ha a járási mechanizmusod jó, a lábadnak ugyanolyan távolságban kell lennie a vonaltól, mint mielőtt elléptél vele, és párhuzamosnak kell maradnia vele.
Ha a lábujjaid kifelé néznek, végezd el újra ezt a lépést, de most koncentrálj arra, hogy a földet éréskor tartsd egyenesebben a lábfejedet.
Ha nincsenek rossz szokásaid, és nem korlátozott a mozgástartományod, az imént leírt 3 egyszerű lépést követve könnyedén korrigálhatod a járásodat. Csupán gyakorlat kérdése az egész.