A testedzés és az öt életerő kapcsolata

Mint már említettem, én magam gyerekkorom óta kemény edzést végzek. Sok más sport mellett fociztam, tanulmányoztam a testmozgás fiziológiáját, majd másokat is edzettem, köztük sportolókat, sőt olimpikonokat is.

Máig megbotránkozom azon, hogy némelyik egyébként remek fizikai állapotban lévő fiatal mennyire helytelenül táplálkozik. Huszonöt évvel ezelőtt én is ugyanezt csináltam. Ezek a közép- és főiskolás gyerekek a kemény edzés és gyilkos kiképzés után fogják magukat, és meg sem állnak egy gyorsétteremig. Pedig azt gondolná az ember, ha már ilyen keményen edzenek, biztosan úgy is esznek és isznak, akár egy bajnok. De hát nem.

Olyan felnőtteket is ismerek, akik ugyanezt csinálják. Azt mondják maguknak, mivel ma elégettek 900 kalóriát az edzőteremben, nyugodtan bedobhatnak három szelet pizzát vagy fél doboz fagyit vagy pár tequilát.

Pedig ez nem így megy. Először is a testünk másképp bánik az egészséges, tápanyagdús élelmiszerekből származó kalóriákkal, mint az egészségtelen, alacsony tápanyagtartalmú ételekből származókkal. Másodszor pedig a rossz ételek nem csak az üres kalóriákkal károsítják a szervezetünket. Ezt pedig semmiféle edzés nem hozhatja helyre.

És képzeljük el, mi lenne, ha ezek a remek fizikai állapotban lévő sportoló srácok, akik mindent összeesznek, nemcsak keményen edzenének, hanem helyesen is táplálkoznának. Biztosra veszem, hogy még erősebbek és gyorsabbak lehetnének. És nemcsak erről van szó, hiszen ők sem lesznek örökké fiatalok, és egy napon ezek a rossz szokások visszaütnek majd. Középkorú emberként ott ülnek majd egy irodában, és ugyanazt fogják enni, mint tizenkilenc éves sportolóként. A világ tele van olyan egykori sportolókkal, akik mára elhíztak, betegesek és teljesen szétcsúsztak. És mint láthattuk, a szívbetegség és a rák csírája gyakran évtizedekkel azelőtt megjelenik az emberben, mint hogy annak látható jele mutatkozna.

 

A fizikai aktivitás és az öt életerő közötti összefüggések száma végtelen.

Minél többet mozgunk, annál több oxigén kerül a testünkbe. És ehhez még csak konkrét sport sem kell – mindössze napi rendszerességű, folyamatos mozgás. Mint azt a későbbiekben részletesebben is tárgyaljuk majd, az oxigén testünk minden egyes sejtjének üzemanyaga. Ez az a bizonyos energiát gerjesztő szikra, amely megkönnyíti a felépülésünket, segít rendbe hozni a sejtjeinket és a szöveteinket, hatékonyabbá teszi a véráramlást és a tüdőnk működését. Egy kísérletben idősebb nőket kértek meg arra, hogy napi fél órát gyalogoljanak – és az alanyoknál már csupán ezzel is jelentősen csökkent a légzőszervi megbetegedések kockázata.

Az edzés növeli a testhőmérsékletet, ami a test hűtését szolgáló izzadáshoz vezet, így több vizet fogunk inni, ami pedig rengeteg jótékony hatással bír. A fokozott izzadás ezenkívül a méreganyagoktól és a savaktól is segít megszabadítani a szervezetünket.

A méregtelenítő rendszerünk másféle előnyökkel is szolgál a számunkra. A Journal of the American Medical Association című folyóiratban megjelent kutatásban háromezer mellrákos nő vett részt: azon hormonérzékeny daganattal diagnosztizált betegeknél, akik heti 3–5 órát sétáltak élénk tempóban, feleakkorára csökkent a halálozási arány, mint azok esetében, akik ülő életmódot folytattak.

Amikor sportolunk, a szívünk keményebben dolgozik, hogy több oxigént pumpálhasson a test minden részébe, főként az izmokhoz, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ilyenkor a hajszálerek munkája is fokozódik: még a legkisebb ér is azon dolgozik, hogy oxigént juttathasson a sejtjeinkhez, ami az egész érrendszerünkre jótékony hatással van. Ráadásul a plusz oxigén a vörösvérsejtek számát is növeli.

Az edzés fokozza az energiaszükségletünket, így felgyorsítja a természetes anyagcsere-folyamatainkat, hogy még több méreganyag távozhasson a szervezetünkből. A fizikai aktivitás a nyirokkeringést is serkenti, amely pedig segít a betegségek megelőzésében.

Ha eleget mozgunk, csodálatos testünket még csodálatosabbá tehetjük. Ha fokozzuk oxigénellátottságunkat, lúgosságunkat, hidratáltságunkat, a jó tápanyagok arányát és méregtelenítő rendszerünk hatékonyságát, szinte mindent megtettünk azért, hogy olyan egészségesek legyünk, amennyire csak lehetséges. Ha emellé még mozgunk is, akkor pedig pláne.

 

 

Sokat kellene mozognunk, nagyrészt közepes intenzitással: sétálnunk, illetve állómunkát végeznünk, lehetőleg cipő nélkül. Ez megdolgoztatja a láb izmait, amelyeket gyakran elhanyagolunk, illetve javítja az egyensúlyt, valamint segít újra kapcsolatot teremtenünk az anyafölddel.

Több közelmúltbeli kutatás is összekötötte a sok ülést a halál megnövekedett kockázatával. A kutatók szerint az ülés befolyásolja az anyagcserénket. Azt nem tudják pontosan, miért, de azt igen, hogy így van. Tehát álljunk, amikor csak tehetjük, és tovább fogunk élni.

Ám rövid ideig tartó intenzív testmozgásra is szükségünk van. Ezen időszakokban mindent bele kell adnunk. A sprint – amikor rövidtávon olyan gyorsan futunk, úszunk vagy biciklizünk, hogyan csak tudunk – sokkal többet ér, mint fél óráig vagy még tovább kocogni a futópadon, ahogyan annyi embernél látom. Szórakoztatóbb is. Napi öt perc is elég belőle, sőt, nem is kell, hogy konkrét edzés legyen: fussunk a gyerekeink vagy a kutyánk után, ugráljunk, másszunk fára, dobáljunk egy teniszlabdát a falnak, vagy bokszoljunk a levegőbe egy kicsit. A lényeg, hogy lihegjünk és izzadjunk közben.

E rövid ideig tartó, magas intenzitású edzések számtalan jótékony hatással bírnak. Fokozzák az anyagcserét, az erőt, a gyorsaságot, az állóképességet, a természetes növekedési hormonok és a tesztoszteron termelését, illetve az öregedésgátló tényezők működését.

Súlyt is emelhetünk, vagy végezhetünk valamilyen, akár csak saját súlyos ellenállásedzést; a lényeg, hogy az a lehető legnagyobb kihívást jelentse az izmaink számára. A nők is, bátran! A súlyzózástól senki sem lesz vastag. Ez csak egy mítosz, amely túl régóta hódít. A súlyemeléstől még nem telik meg a testünk férfihormonokkal. Ha arra kényszerítjük az izmainkat, hogy keményebben dolgozzanak, mint ami még kényelmes a számukra, azok az erre adott válaszképp megerősödnek. Az a zsírmentes tömeg, amelyet ma felépítünk, életünk teljes hátralévő részében szolgál majd minket. Senki sem szeretne időskorára arra eszmélni, hogy elesett, és nem tud felállni. A rendszeres súlyemelés jóvoltából mindig lesz erőnk ellátni hétköznapi feladatainkat. Ha pedig az izmaink erősödnek, a csontjaink is sűrűbbé és vastagabbá válnak, így csökken a csontritkulás kockázata.

 

 

A testedzés az egyensúlyunkat is javítja, így kevesebb eséllyel esünk el, vagy ha mégis, csonttörés nélkül megússzuk, illetve lesz elég erőnk és energiánk, hogy azonnal talpra szökkenjünk.

A jó öreg „izompumpálósdi” mára a múlté. Ma már tudjuk, nem feltétlenül az a fontos, hogy minél nagyobb súlyt tudjunk megemelni, hanem, hogy megőrizzük testünk ideális állapotát, azazhogy az a sokféle mozgás közben megfelelően működjön. És hogy ezt mivel érhetjük el? Olyan mozdulatsorokkal, mint a kettlebell-lengetés, a négyütemű fekvőtámasz, illetve saját testsúlyos gyakorlatokkal, mint a fekvőtámasz, a húzódzkodás, a guggolás vagy a kitörés. Még csak nem is kell a szó szoros értelmében „edzenünk”: az is jó, ha egyszerűen kimegyünk az udvarra, és kertészkedünk egy kicsit, vagy mindennap teszünk egy hosszú sétát.

Manapság számtalan lehetőségünk van a testmozgásra. Ha nincs a közelünkben edzőterem, és a sétához vagy a kerékpározáshoz sem találunk társakat, jógázhatunk DVD-re, vagy akár még virtuálisan csatlakozhatunk is egy magas intenzitású tréninget végző csoporthoz saját otthonunkból (ilyen csoportok pl. a P90X, a 21-Day Fix vagy a T25, amelyeket a kollégáim vezetnek a Beachbody fitneszközpontban).

 

Találjuk meg azt a mozgásformát, amit élvezünk, és csináljuk. Nem kell túlbonyolítanunk a dolgot: mindössze mozogjunk rendszeresen, szórakozzunk, játsszunk sokat, és élvezzük ennek hosszú távú jótékony hatásait.

 

Tiszteljük állati mivoltunkat – azt a lényt, aki eleven kapcsolatra vágyik a fizikai világgal. Együtt sportolok egy barátommal, a szörfisten Laird Hamiltonnal, aki egyszer edzés közben ezt a bölcsességet találta mondani: „Csináljuk azt, amire nem vagyunk képesek, hogy aztán jobban csinálhassuk, amit szeretnénk.”

Ettől természetesen még nem fogok tudni harmincméteres hullámokat meglovagolni és hasonló mutatványokat végrehajtani a vízben, mint Laird, de igenis érdemes új, nehéz dolgokat és mozgásformákat kipróbálnunk, amelyek kihívás elé állítják a gyengeségeinket. Csak így lehetünk erősebbek. A reakcióképesség, a játék és a tartalmas élet ígérete motivál, amikor edzek. Nem szeretném, ha a testem korlátai az utamba állnának. Fantasztikus életet akarok magamnak! Fontos számomra, hogy játszhassak, mozoghassak, és azt csinálhassak, amit csak szeretnék.

 

 

Ám a testedzésnek nem kell kínszenvedésnek lennie. Lehet játék is. Versenyezzünk, ha csak saját magunkkal is. Csináljunk olyasvalamit, amibe a szívünket-lelkünket beleadhatjuk, akárcsak a gyerekek. Az intenzitás jó barátunk: serkenti a növekedésihormontermelést, és erősíti az izmainkat. Nem jó, ha csak a futópadon cammogunk, a szobabiciklire görnyedve tekerünk, beülünk a lábgépbe, vagy a padon fekve nyomjuk ki a súlyokat, az egyiket a má sik után. Szélsőségesség kell: teljes nyugalom, majd őrült kemény erőfeszítés – az, hogy a mozdulataink némileg kiszámíthatatlanok legyenek. Kell egy kis káosz – persze tervezett és ellenőrzés alatt tartott formában.

Akárcsak a kosárlabdában: a játékosok kocognak, majd hirtelen a kosár alatt találják magukat, és a játék rendkívül intenzívvé válik – ugrálnak, blokkolnak, a pálya egy kis darabján rohangálnak, passzolgatják a labdát, elkapják, kosárra dobnak. Majd a labda visszapattan a pályára, és az egész kezdődik elölről.

Ha olyan gyorsan futunk vagy olyan nehezet emelünk, ahogyan vagy amekkorát csak tudunk, nemcsak az egészségünkért teszünk, de még jól is fogjuk magunkat érezni. Ezekben a pillanatokban tudatosul bennünk, hogy az izmok is képesek az örömre. Az intenzív testedzés folyamán dopamin szabadul fel és kerül a véráramunkba, és átjár a „futók eufóriája”, még ha igazából nem is vagyunk futók vagy sportolók. Eljutni az ehhez hasonló tökéletes fizikai élvezet állapotába csodálatos dolog. Tudatosítja bennünk, milyen igazán élni.

Hiszek abban, hogy legbelül mindannyiunkat a mozgás éltet. Azon belső rendszereink mindegyike, amely meggyógyít minket vagy megvéd a betegségektől, akkor működik a legjobban, ha aktívak vagyunk. A gyógyulás, az optimális egészségi állapot, az agyi aktivitás, a szerotonin, a dopamin és más hasonló neurotranszmitterek termelése, a megfelelő minőségű alvás, illetve annak mechanizmusa, általánosságban hogyan tekintünk az életre, mind-mind az aktivitáson alapul.

Ha nem mozgunk, és nem kapjuk meg az abból eredő energiát, azt máshol fogjuk keresni, például a kávéban, az energiaitalokban vagy a cigarettában. A kémiai stimulálószerek kikészítik a mellékvesét, illetve olyan anyagcsere- és hormonzavarokat okoznak, amelyek gyulladásokat, rossz alvásminőséget, emésztési problémákat, magas vérnyomást és más negatív testi tüneteket eredményezhetnek. Ha nem mozgunk eleget ahhoz, hogy estére elfáradjunk, altatókhoz vagy alkoholhoz nyúlunk majd, hogy aludni tudjunk.

Korábban úgy gondoltuk, egy műtét után akkor épülünk fel a leggyorsabban, ha ágyban fekszünk. Vagy, ha egy-egy testrészünk megsérül, jobban gyógyul, ha nem mozgatjuk. Pedig a mozgás a gyógyulás fontos része.

Több kutatás kimutatta, hogy jelentősen veszítünk az izomzatunkból, amennyiben nem használjuk azt. Az izomtömeget nem lehet „megtartani” – vagy erősebbek leszünk, vagy gyengébbek.

 

 

De nem kell erőszakosan gyötörnünk magunkat, hogy formában legyünk – ez így nem működik. Nem kellene ráfeszülnünk a témára. Rengetegen vannak, akik minden egyes nap lemennek a konditerembe, a testük mégsem változik, és nem is érzik jobban magukat. Pedig jól kellene éreznünk magunkat. Csak ez számít.

 

Nem az a lényeg, hogy tökéletes testünk legyen, vagy tökéletes edzéstervet alakítsunk ki. Ami igazán fontos, az a tartalmas élet. A nap ma is felkelt, élünk, és rendelkezésünkre áll mindaz a levegő, víz és étel, amelyre szükségünk van. A kérdés az, mit kezdünk vele.

 

Heti hatszor edzek egy csapatnyi srác társaságában. A legfiatalabb huszonéves, a legidősebb hatvanas. Három alkalommal az edzőteremben vagyunk, a maradék három napon pedig az uszodában vagy az óceánnál. Együtt is szörfözünk. Mindannyiunk elfoglalt ember, de erre mindig szakítunk időt. Elég keményen edzünk, de egyben jól is szórakozunk – kíméletlenül ugratjuk egymást, és néha elszabadulnak az indulatok. De ösztönözzük is a másikat, és ügyelünk arra, hogy mindent jól csináljon, és nehogy megsérüljön. Az egónkat a küszöbön hagyjuk. Sokat morgunk, szitkozódunk, izzadunk és nevetünk. Mára nemcsak edzőtársak vagyunk, hanem barátok is. Érdekel, hogy mi történik a másikkal.

Felnőtt létünkre egész jól csináljuk. De még sosem láttam olyan felnőttet, aki jobban csinálta volna bármelyik gyereknél. A gyerekek nem „edzenek” – hanem játszanak. Folyamatosan mozognak, kihívások elé állítják saját magukat, versengenek, és kifárasztják a testüket – de nem azért, mert tudják, így helyes. Nem azért, mert az orvos azt mondta. Mindössze azért, mert remekül szórakoznak közben. És ennek kellene mozgatnia minden tettünket. A szórakozás ígérete remek motiváció, amikor már semmi más nem segít, még az egészséges élet vágya sem.

A legjobb, amit tehetünk annak érdekében, hogy formába hozzuk magunkat, az, ha mindezt szórakoztató formában műveljük. Amikor a barátaimmal edzek, mindig remekül szórakozunk.

Forrás: Szuperélet

 

Ajánlott könyvek: