“Azt érdemled, hogy meggyógyulj. Azt érdemled, hogy boldog légy. Azt érdemled, hogy teljesnek érezd magad.”

Anthony William, a Gyógyító médium olyan tudást mutat neked, amit nem találsz meg máshol.

Elsőre talán hihetetlennek hangzik a története. Egy fiatal férfi, aki azt állítja: gyerekkora óta magasabb szintű szellemmel folytat párbeszédet, tűpontos egészségügyi információkat megjósolva, melyek gyakran jóval megelőzik a maguk idejét. Anthony egyedi képalkotó technikájának és látói képességeinek köszönhetően milliók életén segített már. Olyanokén, akikről az orvostudomány sem tudta megállapítani, mi okozza rejtélyes tüneteiket. Olyanokén, akiket félrediagnosztizáltak, vagy akik az orvosi diagnózis felállítása után döntötték el: a gyógyszeres kezelés megkezdése előtt kipróbálják a Gyógyító médium tanácsait és útmutatásait. És olyanokén is, akik eddig ismeretlen, vagy gyógyíthatatlannak bélyegzett betegségekben szenvedtek.

Gwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő így vall róla:

„Míg a munkáját minden kétséget kizáróan egy másvilági rejtélyes elem járja át, abból, amire Anthony William rávilágít – különös tekintettel az autoimmun betegség témakörére – sok minden azonnal és ösztönösen helyesen és igazan cseng. És ami még jobb: az általa ajánlott protokollok természetesek, elérhetők és könnyen követhetők.”

Robert De Niro és felesége pedig egyenesen világítótoronynak nevezik Anthony munkásságát, akihez mindig megbízható forrásként fordulhatnak, és aki rengeteget jelent számukra.

Váratlan vendég a vacsoraasztalnál

Anthony különleges képességeire négyéves korában derült fény, amikor egy családi vacsorán váratlanul egy ismeretlen, ősz férfit pillantott meg az asztal mellett, aki mindenki más számára láthatatlan maradt. A férfi arra kérte a kisfiút: közölje, hogy az asztalnál ülő nagymamának tüdőrákja van. A mindenkit sokkoló kijelentés hamarosan bebizonyosodott. 

Anthony nyolcéves korában lépett folyamatos kapcsolatba a magasabb rendű szellemmel, mégis évekig küzdött a ténnyel, hogy valóban megmagyarázhatatlan erő birtokosa. A világtörténelem során csak néhány kiválasztott kaphatta meg ezt az egyedi, óriási nyomással és hatalmas felelősséggel járó feladatot, amit egy médiumnak bátorsággal és alázattal kell viselnie.

Az együttérzés győzelme a bűntudat felett

A rendkívüli felelősség és a bűntudat, hogy nem segíthet mindenkin, végül Anthonyt több mélypont után a maximális elköteleződés irányába terelte, és életét mára teljesen a gyógyításnak szenteli. Nemcsak bárki egészségi állapotát és a rá leselkedő kockázatokat képes megjósolni, de azt is elmondja, a már elindult negatív folyamatok hogyan csökkenthetők, sőt, akár vissza is fordíthatók. Diagnózisai, jóslatai és következtetései sokszor megelőzik az orvostudomány által jelenleg hirdetett tanokat, és új összefüggéseket rajzolnak fel.

Sikeres gyógyításainak aránya annyira magas, hogy mára milliók követik őt és tanításait. Csúcsvezetők, filmszínészek, rocksztárok állnak sorba tanácsaiért. Anthony azonban megfogadta, hogy különleges képessége nemcsak a gazdagok kiváltsága. Szeretné, ha te is tudnád: “Ha úgy érzed, hogy túl régóta keresed a választ az egészségügyi problémáidra, nem vagy egyedül.” 

Anthony célja és küldetése, hogy neked ne kelljen felszállnod a gyógyulás körhintájára – vagy, ha már rajta ülsz, minél előbb megszabadulj. Ez az az áldatlan állapot, amikor az emberek orvostól orvosig járnak a problémájukkal, gyakran hiába. A páciens hiába állja ki a hosszú vizsgálatok sorát, hiába sorolja el újra meg újra a rejtélyes tüneteket, a végén azt hallja, hogy minden rendben van. Sőt, a beteg gyakran mindössze annyi választ kap a fájdalmaira: mindez csak az Ön fejében létezik.

A Gyógyító médium ezzel szemben azt tanítja:

“Úgy gondolj a testedre, mint egy régi barátra, aki bajban van. Képzeld el, hogy segítő kezet nyújtasz ennek a barátodnak, amint kimászik egy hasadékból. Neked kell elkötelezned magad amellett, hogy szabad akaratod és szándékod erejével megadd a testednek mindazt a támogatást, amit kér tőled.”

A mindenki számára elérhető tudás legjava

Anthony tudásának legjavát könyvek formájában adja tovább a világnak, hogy bárki számára elérhető legyen. A gyógyító médium című, világsikerű kötetében a legfontosabb népbetegségeket – mint a Candida, a migrén, a cukorbetegség, a depresszió, a Lyme-kór, a szklerózis multiplex, a rák, vagy az autoimmun betegségek – veszi górcső alá, hogy feltárja azok valódi okait, és természetes gyógymódokat javasoljon rá. Személyes történetek során keresztül mutatja be, hogy a negatív folyamatok visszafordíthatóak, és a legegyszerűbb megoldások sokszor az egész életünket képesek megváltoztatni, ha igazán akarjuk. 

Az egészséges pajzsmirigy című kötetében a saját pajzsmirigyed szakértőjévé avat, és arra tanít, hogyan vállalj felelősséget testedért és gyógyulásodért, mentsd meg pajzsmirigyed, és kapd vissza a régi önmagad. Az egészséges májműködésből megtudhatod, mit tesz érted a májad, és többek között válaszokat kapsz az ekcéma, pikkelysömör, puffadás, epekő, és még rengeteg egyéb, fajsúlyos betegséget érintő kérdésedre. A Gyógyító ételek ötven gyógyhatású növényt és az ez ezekből készíthető ételek receptjeit sorolja fel, amelyek a betegségek megelőzésében és visszafordításában meghatározó szerepet játszanak. Elmondja, milyen természetes módszerrel mérsékelhető a magas vérnyomás, miért a „feltámadás növénye” a vad áfonya, mitől a fiatalság forrása a spárga, és miként tudja frissíteni szellemed a citrom, amikor rossz hírek nyomasztanak. Bebizonyítja, hogy a megfelelő táplálkozás szinte felfoghatatlan hatással lehet egészségünkre, érzelmeinkre és szellemi életünkre.

Ha már kezedbe vetted Anthony könyveit, magad is szembesülhettél legfontosabb üzenetével: “Jól érezni magunkat a testünkben és egészségesnek lenni kincs, de nem kell hozzá csoda.”

Mi ellen vértez fel?

Merülj el Anthony világában, hogy ne kelljen többé tartanod a meg nem nevezett, rejtett betegségektől, a hatástalan kezelésektől és a téves diagnózisoktól. Mindez segít neked abban, hogy elfogadd és szeresd a testedet. Megérteti veled, hogy mennyi mindent tehetsz érte olyan természetes módszerekkel, amelyek látszólag egyszerűek, valójában viszont elemi erővel hatnak az életedre és az egészségedre.

A Gyógyító médium egy életformát és egy komplex gondolkodási metódust ajánl fel neked. Megtanítja, hogyan hangolódj rá a testedre és add meg neki azt a gondoskodást, amire vágyik. Segítségével megtisztíthatod a szervezeted a mindent átható toxikus fémektől, megtudhatod, mit NE egyél, bevezet téged egy 28 napos gyógyító kúrába, és lélekgyógyító meditációs technikákba. 

Miért kell neked is változtatnod? Mert akkor a tested is veled változik. Hiszen:

“Az emberi test mindig megbocsát. A tested gyógyulni akar. És képes meggyógyulni. Még akkor is, ha évek óta semmibe veszed, rosszul bánsz vele, vagy félreérted a jelzéseit, a tested úgy küzd érted, ahogyan senki és semmi más nem tudna. Ha jól bánsz vele, a tested képes megfiatalodni és helyreállni a legszélsőségesebb körülmények és betegségek után is.”

Engedd meg, hogy Anthony tanítson. Vedd fontolóra Josh Donovan, az AT&T Communications vezérigazgatója szavait: „Minden nagy tehetséget alázattal is felruháznak. Anthony-ban van alázat. És mint minden igazi gyógyír, az övé is intuitív, természetes és kiegyensúlyozott. A kettő hatalmas és hatékony kombinációt eredményez.”

Ajánlott könyvek:

Anthony William – Csodatévő zeller

Anthony William – Egészséges máj

Anthony William – Egészséges pajzsmirigy

Anthony William – Gyógyító ételek

Anthony William – Gyógyító médium