A dinnye olyannyira létfontosságú az egészség szempontjából, hogy amikor valaki olyan betegséggel küzd, amely nem javul, a betegség kimenetele nagyban függhet attól, hogy fogyaszt-e dinnyét vagy sem. Görögdinnye, mézharmat, kantalup, Crenshaw, mézdinnye, Santa Claus, gália, charentais, Casaba – mind-mind az egészség palotájába vezető kulcsok. Gondold végig, mennyi dinnyét ettél az elmúlt évben. Lehet, hogy nehéz lesz összeszedni, mert valószínűleg csak néha ettél egy-egy szeletet vagy falatot más ételekkel együtt.

A legtöbb ember számára a válasz az, hogy az elmúlt 12 hónapban mindössze körülbelül egy dinnyét evett, ha egyáltalán. Ez nagy hiba. Miért? Mert a dinnyét csak nekünk teremtette Isten és Földanya. Olyan, mint az anyatej, sőt, még egy kicsivel jobb is, mert a dinnye már elő van emésztve, vagyis a húsa annyira könnyen emészthető, hogy a szervezetünknek alig szükséges feldolgoznia. Ennek az az oka, hogy nagyon magas az enzim- és bizonyos koenzimtartalma – ezt a tudomány még nem azonosította pontosan –, amelyek támogatják az enzimeket. A benne található fruktóz kevesebb mint egy percen belül elhagyja a gyomrot, majd a gyümölcs többi része közvetlenül a bélrendszerbe kerül, azonnal erősítve és feltöltve a szervezetet.

A dinnyefogyasztás olyan, mint egy intravénás tápanyagkúra. A dinnye azt adja minden szinten, beleértve a biokémiait is, amire a szervezetünknek szüksége van. A dinnye lényegében egy tisztított vízgömb. A nagymértékű aktív folyadék mindenféle méreganyagot magához köt a testben – beleértve a penészt, mikotoxinokat, vírusos neurotoxinokat, emésztetlen fehérjetoxinokat, ammóniagázt, bakteriális toxinokat –, majd kimossa őket, és hagyja, hogy az immunrendszer helyreállítsa önmagát. Sőt, a gyümölcs magas elektrolittartalma segíti az agy és az idegrendszer védelmét az olyan betegségektől, mint a stresszhez kapcsolódó stroke, aneurizma és embólia. A sárgadinnye hígítja a vért, csökkenti a szívroham kockázatát, segít megelőzni a szív- és érproblémákat, valamint csökkenti a máj- és vesebetegségeket – ha pedig valakinek már kialakult máj- vagy veseproblémája van, a dinnye élet és halál között dönthet.

Gyogyito_Medium_B1_800px

Könyvajánló a témában

A dinnyében található víz majdnem ugyanolyan, mint a vérünk, ugyanúgy tele van nátriummal, káliummal és glükózzal, amelyek miatt az egyik legjobb hidratáló étel, amit csak fogyaszthatsz. Ez a hidratálás létfontosságú, mivel többek között csökkenti a magas vérnyomást. A dinnye az egyik legjobban lúgosító ételünk. A gyümölcsben található, nagy mennyiségben rendelkezésre álló bioaktív nyomelemek felelősek az elektrolitok magasabb vezetési képességéért, megkönnyítve ezzel a szervezet munkáját. Ezért cserébe a szervezet méregtelenítési folyamatai még hatékonyabbak lesznek, a dinnye kivezeti a DDT-maradványokat, egyéb növényvédő szereket és gyomirtókat, továbbá a szervekben található nehézfémeket is. Magas kovasavtartalma miatt a dinnye kiválóan helyreállítja az ínszalagokat, ízületeket, csontokat, fogakat, kötőszöveteket és inakat. Az egyik leghatékonyabb vércukorszint-szabályozó, megelőzi az inzulinrezisztenciát, és csökkenti a magas A1C-szintet.

Betegségek

Ha a következők közül bármelyik betegségben szenvedsz, akkor iktasd be az étrendedbe az dinnyefogyasztást:

meghatározatlan eredetű terméketlenség, Crohn-betegség, vastagbélgyulladás, gyomorfekély, Barrett-nyelőcső, érzékenygyomor-szindróma (IBS), alacsony termékenységi képesség, aneurizma, embólia, stroke, szívroham, szívbetegségek, májbetegségek, májzsugor, májrák, vesebetegségek, emlőrák, hasnyálmirigyrák, hasnyálmirigy-gyulladás, ínhüvelygyulladás, epilepszia, szepszis, csontritkulás, H. pylori-fertőzés, szklerózis multiplex, amiotrófiás laterális szklerózis (ALS), Addison-kór, Parkinson-kór, kényszerbetegségek, figyelemhiányos hiperaktivitási zavarok (ADHD), poszttraumásstressz-zavar (PTSD), cukorbetegség, hipoglikémia, akne, depresszió, idegesség, herpeszfertőzés, húgyúti fertőzések, tranziens ischaemiás attak (TIA), nehézfémmérgezés, E. coli-fertőzés, gombás fertőzés, penészfertőzés

Tünetek

Hamarosan megjelenik

Hamarosan megjelenik

Ha tapasztalod magadon a következőkben felsorolt tünetek bármelyikét, próbáld meg beilleszteni a dinnyét a diétádba:

székrekedés, alacsony gyomorsavszint, gyomorfájdalmak, felfordult gyomor, gyenge keringés, túlzott öregedés, fogászati problémák, ételallergiák, kötőszöveti gyulladás, remegés, reszketés, rohamok, gyengeség, vércukorszint-ingadozás, krónikus dehidratáltság, savasodás, ízületi fájdalmak, csontsűrűség-problémák, vesefájdalom, hátfájdalom, görcsök, tikkelés, érthetetlen beszéd, homályos szem, gyulladás, ételérzékenység, végbélviszketés, hólyagok, vérmérgezés, inzulinrezisztencia, gondolkodási zavarok, izommerevség, törékeny körmök, krónikus hányinger, láz, viszkető bőr, lábgörcsök

Érzelmi támogatás

Ha könnyen megijedsz, és nehezen viseled a rossz híreket, vagy erős lelki nyomás alatt állsz érzelmi problémák vagy PTSD miatt, a dinnye segít megszabadulni bármilyen idegességtől, nyugtalanságtól, szorongástól vagy kényelmetlenségtől. Ha pedig nagyon vársz valamilyen hírre, a dinnye támogatást, türelmet adhat a várakozás alatt. Kínálj dinnyét egy türelmetlen barátnak vagy családtagnak, vagy annak, aki ítéletével és véleményével falat húz maga köré. A dinnye lecsillapíthatja a körülötte lévő energiákat, és megnyithatja őt, így válva sokkal elfogadóbbá.

Spirituális lecke

A dinnye előemésztésének csodája megtanítja, hogy fontos dolgok is lejátszódhatnak anélkül, hogy tudatában lennénk. Nem kell minden jóért az életben vérre menő küzdelmet folytatni. Néha a jó csak úgy megtörténik: erős gyógyulás zajlik a testünkben, szellemünkben és lelkünkben, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk. Számunkra kitervelt helyzetekkel találkozunk, és nekünk csak meg kell ragadnunk a lehetőséget. Engedd be a mindennapjaidba ezt a kegyelmet!

Tippek

  • A dinnye jótékony hatásainak kiaknázása érdekében egyél minden nap egy fél kisebb dinnyét.
  • Az előemésztés miatt a dinnyét összefüggésbe hozhatod a hasfájással. Ha egyszerre eszed valami nehezebbel vagy egy napon egy megterhelő étkezéssel, bennragadhat a belekben, és fermentálódni kezdhet, mivel a dinnye nagyon gyorsan keresztülmegy az emésztőrendszeren. Legjobb a nap első étkezéseként fogyasztani, akár magában, akár friss gyümölcslével együtt.
  • A különböző dinnyefajták érési ideje más és más. Az édes illat és a puha vég a virágnál jelezheti, hogy érettek.

Görögdinnye mentával és lime-mal

Bár ez a görögdinnye-saláta egyszerűnek tűnik, az ízek kombinációja nem is lehetne ennél tökéletesebb. A görögdinnye enyhe édességét a lime-lé és egy csipetnyi menta csak kihangsúlyozza. Egész nyáron erre az ételre fogsz vágyni!

Hozzávalók 2 adaghoz:

8 csésze kockázott görögdinnye

2 lime leve

1/4 csésze apróra vágott mentalevél

Tedd a görögdinnyét egy tálba, majd facsard rá a lime-ok levét. Szórd meg finomra vágott mentalevéllel, és tálald.

Forrás:

http://www.medicalmedium.com/blog/healing-melon