Az én történetem + könyvismertető
2006-ban egy borzasztó autoimmun betegség támadott meg, amelyet az endokrinológusom Hashimoto-thyreoiditisként diagnosztizált.
Először pajzsmirigy-alulműködést állapítottak meg nálam a második terhességem alatt, azután, amikor a lányom fél éves lett, a legszörnyűbb tünetek jöttek elő, amit valaha átéltem.
Fáradt voltam, fáztam, teljesen ködös volt a gondolkodásom, erősen lüktetett a szívem, görcsös voltam, gyenge, a legbénítóbb tünet pedig a szorongás volt, amely 2006 hálaadásakor a sürgősségire juttatott. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy a testem teljes pánikban van.
Durván egy héttel a sürgősségin tett látogatásom után, 45 percig ültem az endokrinológusom irodájában, azt kérdezgetve, hogy miért megyek át a poklon ebben az állapotban. Azt mondta, vegyem be a gyógyszereimet minden reggel, mert ki van zárva, hogy ő meggyógyítsa a tüneteimet. A fő célja az volt, hogy normális értékre csökkentse a TSH-szintemet, amely nagyon magas volt, magasabb, mint amit valaha látott. Legalább három különböző pszichológushoz küldtek el, de egyik sem tudott segíteni. Annyit tudtak tenni, hogy felírtak nekem benzodiazepint – egy gyógyszert, amelyet sosem akartam szedni, és már a sürgősségin is elutasítottam a hálaadás előtti éjszakán. Épp ekkor diplomáztam az egyetemen, egészségügyi területen, és világos ismereteim voltak számos gyógyszert illetően. Kardiológiai vizsgálaton is átestem, hogy rájöjjenek, mi okozta az erős szívverést, de semmi eredmény. Azután sem, hogy a Chicagói Egyetemen részt vettem egy még átfogóbb vizsgálaton.
Az idő múlt, eltelt egy év, és Lexaprót írtak fel nekem, ami semmit sem használt. Végül Klonopint írattam fel, ami egy másik benzodiazepin, melyet nem akartam szedni, de úgy éreztem, hogy nincs más választásom. Tennem kellett valamit, hogy megszüntessem a pánikrohamokat. Föl kellett nevelnem a gyerekeimet. Tudtam, hogy ezek a tünetek lelki eredetűek, és hogy amit ezek a pszichológusok próbáltak nekem mondani, nem más, mint halandzsa. Miután felírtak egy normál adagot, annak csak a felét vettem be, amikor szükségem volt rá, emellett pedig napi szinten küzdöttem a szorongással. Kognitív viselkedési terápián is átestem, hogy megállítsam a pánikot, ami segített, de a szorongás megmaradt, a folyamatos ingerültséggel együtt, amely minden látható ok nélkül jelentkezett. Több orvos is azt mondta, hogy ezeknek a tüneteknek semmi közük a diagnosztizált betegségemhez.
2007 végén a szorongásom alábbhagyott kicsit, és szerettem volna még egy gyereket. Nem hagytam, hogy bármi is a vágyott családom útjába álljon. Abbahagytam a gyógyszerek szedését, és a szorongásom visszatért ugyan, de jelentősen javult, és a TSH-szintem (pajzsmirigyserkentő hormon – amely magasabb volt, mint amit a doktor valaha látott) visszatért a normális, biztonságos tartományba.
Továbbra is mutatkoztak a tünetek a terhességeim alatt, és minden gyermek után jött a büntetés: mindig ugyanaz a forgatókönyv játszódott le. 2013-ban, az ötödik gyermekem után egy másik, súlyosabb autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam, és a lányom születése után egy borzasztó hetet töltöttem a kórházban. Megint semmi magyarázat, de a vértesztem nagyon rossz lett, ezért transzfúzióra volt szükségem. Egyszer sem kaptam magyarázatot arra, hogy mi történik a testemben, azon kívül, hogy az immunrendszerem összezavarodott, és most megtámadta a saját szöveteit és a szerveimet. Megnagyobbodott a lépem (megmagyarázhatatlanul), a vérsejtjeim pedig megzavarodtak. Egy csontvelő-biopszián is átestem, de továbbra sem kaptam semmilyen választ.
Valójában a tüneteim miatt sokan hipochondernek bélyegeztek. Egy orvos például azt mondta, hogy mindez csak a fejemben létezik, annak ellenére, hogy számos abnormális tesztet mutattam neki, amelyek azt bizonyították, hogy valami történik, a halott pajzsmirigyet is beleértve. Egy másik orvos a gyerekkoromra és a családi genetikára fogta a szorongásom, egy pedig megkérdezte, hogy szívtam-e már füvet. Egy újabb képes volt azt mondani, hogy a lányom szívének állapota tett rám ilyen hatást. Ezek után eltűnődtem, hogy vajon hol szerezték ezek az emberek a képesítésüket. Egyetlen orvos sem volt hajlandó belátni, hogy ezek a tünetek fiziológiaiak, és a testemben lezajló folyamatok okozzák őket. Annyit tudtak tenni, hogy engem hibáztattak mindezért. Őrjöngtem. Ha a tünetek nem lettek volna elegendőek, hogy az őrületbe kergessenek, ez a sok bolond orvos megtette a hatását. Az egyik legfőbb oka annak, hogy abba akartam hagyni a benzodiazepin szedését, az volt, hogy eleve nem akarták nekem felírni a gyógyszereket. Ezek a gyógyszerek nyugtatók, és nem akartam egyiket sem. Tudtam, hogy ezekre rá lehet szokni, és nem akartam, hogy mankóvá váljanak. Találnom kellett egy módot, hogy távol maradjak tőlük.
2017-re ugorva, még mindig jelen vannak a 2007-es tüneteim, de már megtanultam kezelni őket. Elviselhetőbbek, és már nem bénítanak meg. Már semmilyen gyógyszert nem szedek, a pajzsmirigyhormon-tablettámat kivéve (ezt biztosan szednem kell majd életem végéig), amely szükséges, hiszen az immunrendszerem megölte a pajzsmirigyemet. A legtöbb tünetre már érzéketlen vagyok, és minden tőlem telhetőt megteszek, diétával és mozgással. Őszintén, legtöbbször csak figyelmen kívül hagyom, ami történik. A szívverésem 100-ig képes felgyorsulni ok nélkül. Van, hogy épp nyugodtan és boldogan főzök, amikor hirtelen előtör a szorongásom, és ekkor csak ki akarok rohanni az ajtón a házból, olyan gyorsan, ahogy csak tudok, és amilyen messze csak lehet.
A testem bekerül az „üss vagy fuss” állapotba, mintha valami komoly veszély közeledne, holott erre semmi ok sincs. Megtanultam, hogy ne féljek ettől, de továbbra is előjön, magyarázat nélkül.
A másik, komolyabb autoimmun betegségemet (szerencsére) sikerült legyőznöm. Azokkal a változásokkal, amelyeket bevezettem, vagy csak folytattam – levek, smoothie-k, nyers diéta, illóolajak, stresszlevezetés, rendszeres allergiatesztek, étrend-kiegészítők és minden olyan dolog kiiktatása, amely zavarta a rendszert –, a laboreredményeimet normális szintre tudtam vinni, és azt mondták, legyőztem a Lupust. Amikor ebben az évben utoljára látogattam meg a reumatológusom, továbbra sem értettem, miért magas az ANA-tesztem. Szerinte lehetséges, hogy a Hashimoto a felelős a „maradékért”. Rám nézett, és azt mondta: „Mindenkinek vannak pajzsmirigygondjai”. Biztosan nincs mindenkinek, gondoltam, de az igaz, hogy a pajzsmirigybetegségek elszabadultak, és sokkal gyakoribbak, mint valaha. Egyre több és több ember mondja, hogy ilyen-olyan pajzsmirigyproblémával küzd. Néhányuknak rejtélyes betegségeik vannak, és nem tudnak rájönni, mi is az. Mindez kavarog a fejemben, és azon tűnődöm, bizonyos emberek (engem is beleértve) miért nem tudnak teljes életet élni? Miért beteg ennyi ember? Miért küzdenek ennyien a rákkal? Mindez arra lenne visszavezethető, hogyan élünk, és miképp döntünk? Vagy ez valami más?
Számos könyvet elolvastam, tanultam a genetikáról, az epigenetikáról, a negatív hatású ételekről és azokról a vírusos betegségekről is, amelyek autoimmun betegséghez vezetnek. Rajtam is végeztek vírusteszteket, hogy bebizonyosodjon, megfertőződtem-e citomegalovírussal vagy Epstein–Barral, és egy vérátömlesztésen is átestem az ötödik gyermekem után, ami megmagyarázhat néhány dolgot, például a megnövekedett lépet. Mindezek ellenére sosem kaptam válaszokat a tüneteimre, és mostanáig mindent csak spekulációnak tartottam. Lehet egy vírus felelős az autoimmun problémáimért?
Aztán belebotlottam Anthony William Egészséges pajzsmirigy című könyvébe. Majdnem elsiklottam felette, mert szinte minden könyvet olvastam már, ami a pajzsmiriggyel kapcsolatban létezik, és mindegyik ugyanazt akarja mondani. Hazavittem a könyvet, és alig bírtam letenni, amint elkezdtem.
Minden, amit William leír a könyvben, teljes értelmet nyer számomra. Számos „aha” élményem volt, és nem hittem a szememnek. Dióhéjban a könyv egy pajzsmirigyvírusról szól, az Epstein–Barr-ról (EBV). Kigyullad a lámpa – tudom, hogy megfertőzött már ez a vírus. Lehet, hogy mindvégig ez volt a tünetek oka?
Természetesen Anthony William azt állítja, hogy a tünetek többségét a vírus okozza, amelyek négy lépcsőben jönnek elő. Néhány tünet, amely rémlik: szorongás, fejfájás, hidegrázás, erős szívverés, álmatlanság, fájdalmak; és néhány másik, amely nem tűnt el, csak csillapodott az idő során. A tünetek jönnek és mennek, de a stressz, az ételek, amelyeket a szervezetem nem visel el, a terhesség, a hormonváltozások úgy általában, vagy bármilyen zavar a testemben, például az antibiotikumok használata, mindig visszaléptetnek a startmezőre. Konkrétan én vagyok az az ember, akiről ír a könyvében. Ha az előbb említettek közül bármelyik megtörténik, az olaj a tűzre (EBV), és újra előhozza a tüneteket. Lehet, hogy ez a válasz?
Mindegyik tünetet elmagyarázza, ahogy azt is, hogy a pajzsmirigybetegek miért mennek keresztül ezeken. Beszél az étrend-kiegészítőkről, az ételekről, amelyek segítenek, és amelyeket kerülni kell, számos akciótervet ajánl, és recepteket is leír. Már el is kezdtem az egyik tervet, és kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle. Annak ellenére, hogy meglehetősen egészséges maradtam, és sikerül tartanom az egyensúlyt a szervezetemben, a tünetek szinte mindig előbukkannak, és ott maradok a kérdéssel, hogy mi történik a testemben.
Akönyv olvasása közben feltettem magamnak a kérdést: ki ez az Anthony William? A könyv hátuljára lapoztam, és rájöttem, hogy Anthony William nem orvos, hanem gyógyító médium. Olyan ember, aki azzal a különleges képességgel született, hogy kommunikálni tud egy magasabb szintű spirituális lénnyel, ami a könyv összes információjának alapja. Ezt lenyűgözőnek tálaltam, miközben mégis szkeptikus maradtam. A legelképesztőbb a könyvben az, hogy teljesen értelmezhető. Ez az első könyv, amely választ adott az eddig megmagyarázatlan tüneteimre.
Szóval itt vagyok az első szabálynál, amelybe beletartozik bizonyos ételek elhagyása (sokat már így is kerülök), és új dolgok felvétele, pl.: citromos víz és zellerlé. Mindent úgy fogok tenni, ahogy le van írva a könyvben, és az eredményeket 2-3 hetente megosztom. Az egész folyamat durván 90 napot vesz igénybe, de tudom, hogy a munka itt nem áll meg. Folytatom az eddig kialakított egészséges szokásaimat is.
Zellerlé
Pajzsmirigygyógyító smoothie
Pajzsmirigygyógyító erőleves
Amint a könyv végére értem, eltűnődtem, vajon miért nincs több történet azokról az emberekről, akiknek Anthony William segített meggyógyulni. Az esettörténet a könyvben említi Sallyt, a nőt, aki számos hasonló tünettel rendelkezik, mint én. Egy kicsit többet kutattam, és találtam egy videót a YouTube-on Anthonyvel és Sallyvel, amely az alábbi linken megtekinthető:
Hasonlóan érzek, mint Sally. Nincs semmi vesztenivalóm, és a többségét annak, amit Anthony William felsorol a gyógyuláshoz, én is megtettem már, és hiszek a táplálkozási tanácsaiban. Szkeptikus vagyok, hogy ez eltünteti az összes tünetem, de reménykedem. Azt kívánom, bárcsak lehetne egy beszélgetésem Anthony Williammel, de olvastam, hogy a várólistája egy mérföld hosszúságú. Fogalmam sincs, mennyibe kerülhet találkozni vele, de ez a könyv egy jó kezdet, és megéri elolvasni mindenkinek, aki autoimmun betegségben, krónikus fáradtságban vagy bármilyen misztikus betegségben szenved. A könyv jól lett megírva, és nagyon jók az egészségügyi tanácsai. Lehet, hogy ebben lesz a válasz számodra.
Anthony William: Gyógyító Médium – Egészséges pajzsmirigy: A Hashimoto-betegség, a Graves–Basedow-kór, az álmatlanság, a pajzsmirigy-alulműködés és az Epstein–Barr hátterében meghúzódó igazság
Ajánló: Ha szenvedélyes olvasója vagy az egészségügyi könyveknek és cikkeknek, és úgy gondolod, hogy birtokában vagy a legfrissebb információknak a pajzsmirigy gyógyításával kapcsolatban, akkor meg fogsz lepődni, hogy mennyi mindent lehet még megtudni. Az Egészséges pajzsmirigy című könyv semmihez sem fogható, amit eddig olvastál vagy hallottál, és életedben először igazi megértést fog adni a pajzsmirigy fel nem fedezett belső szerkezetéről.
Tapasztald meg a fantasztikus igazságot a pajzsmiriggyel kapcsolatban a New York Times sikerkönyvírójától, a Gyógyító médium sorozatot olvasva!
A pajzsmirigy az új fő téma az egészségügyben. Korosztályokon átívelve, a „baby boom”-osoktól kezdve az Y-generáción át a gyerekekig, egyre több és több ember – főleg nő – hallja, hogy a pajzsmirigye a hibás a kimerültségért, súlygyarapodásért, ködös gondolkodásért, memóriazavarokért, fájdalmakért, zsibbadásért, álmatlanságért, hajhullásért, hőhullámokért, a hidegre való érzékenységért, székrekedésért, puffadásért, szorongásért, depresszióért, heves szívverésért, libidócsökkenésért, fáradt lábakért stb. Mindenki tudni akarja, hogyan szabaduljon ki a pajzsmirigy csapdájából.
Annak ellenére, hogy a pajzsmirigy egyre több figyelmet kap, a tünetek nem tűnnek el, és az emberek nem gyógyulnak meg. A Hashimotóval vagy pajzsmirigy-alulműködéssel való megbélyegzés nem magyarázza a számtalan egészségügyi problémát, amelyet az ember átél. Ez annak a döntő fontosságú igazságnak tudható be, amelyet az emberek nem vesznek észre: a pajzsmirigyprobléma nem a betegség fő oka. A problémás pajzsmirigy inkább egy másik tünete valaminek, ami nagyobb, mint ez a kis mirigy a nyakban. Ez valami sokkal áthatóbb a testben, valami, ami szétterjed, és felelős a tünetek és problémák hosszú soráért, amelyek a pajzsmirigy megbetegedéséhez köthetők.
A Gyógyító Médium – Egészséges pajzsmirigy című könyvében Anthony William, a médium, egy teljesen új képet mutat a pajzsmirigybetegség járványáról. Biztatva az olvasót, hogy maga váljon a saját pajzsmirigyszakértőjévé, részletesen elmondja, hogy mi a fő probléma, beleértve azt is, mi történik a gyulladásnál, autoimmun betegségnél és egy tucat más tünetnél és problémánál. Ezután felkínál egy teljes eszköztárat, amely megváltoztathatja az életünket, és számos új receptet a pajzsmirigy megmentéséért, és hogy az olvasót visszasegítse az egészségbe és a vitalitásba. Ez egy semmihez sem hasonlítható megközelítés, és ahogy a több millió rajongója és követője is bizonyítja, ez az eredményes megközelítés.
Még több a Gyógyító médium sorozat harmadik könyvéről
Ha bármilyen krónikus betegségben szenvedsz, nem vagy egyedül – egy vagy a milliók közül, akik szembeszállnak a misztikus tünetekkel, melyeket az orvosok a pajzsmirigybetegségekkel hoznak összefüggésbe. És mint sokan mások, te is tudni akarod az igazságot a pajzsmiriggyel kapcsolatban.
Már több mint száz évet vártunk az igazi megfejtésre az orvosoktól, de még mindig nem érkezett meg. Még a legújabb szakvélemények sem tudják igazán elmondani, mi lehet a szenvedésed oka. A Hashimoto-betegség nem azt jelenti, hogy a test megtámadja saját magát, és a pajzsmirigyrák is többről szól, mint amit tudatnak velünk. Nem vagy reménytelen, ha nincs már pajzsmirigyed, és a pajzsmirigybetegségért nem kellene a géneket hibáztatni. A mai pajzsmirigy-diagnosztikák nem magyarázzák meg a misztikus tüneteket, amelyektől szenvedsz.
Nem kellene további 10, 20, 30 vagy több évet várnod arra, hogy a tudomány megtalálja az igazi válaszokat. Ha ágyhoz vagy kötve, végigszenveded a napokat, és el vagy veszve az egészségedet illetően, nem kellene ezt még egy napig sem átélned, nemhogy még egy évtizedig. És nem kellene végignézned azt sem, hogy a gyermekeid is ezen mennek keresztül.
A napjainkban elterjedt pajzsmirigybetegségek jelentősége sokkal nagyobb, mint azt bárki is valaha felismerte. Amit olvasni fogsz, az semmihez sem hasonlítható, amit valaha láttál. Itt az ideje, hogy átvedd az irányítást, és valódi pajzsmirigyszakértővé válj. Találd meg az igazi okokat, és a gyógyulás útját a több tucat tünetre és állapotra, mint például:
- Fájdalmak
- Szorongás és depresszió
- Autoimmun betegség
- Ködös gondolkodás
- Rák
- Epstein–Barr-vírus
- Terhességi komplikációk
- Fáradtság
- Mononukleózis
- Fibromialgia
- Krónikusfáradtság-szindróma
- Hajhullás és kopaszodás
- Hashimoto-betegség
- Fejfájás és migrén
- Szívdobogás
- Szédülés
- Pajzsmirigy-túlműködés
- Pajzsmirigy-alulműködés
- Menopauzás tünetek
- Súlygyarapodás
- Alvászavarok
- Zsibbadás és érzéketlenség
„Amióta a Gyógyító Médium – Egészséges pajzsmirigy című könyvet olvasom, kitágult a szemléletmódom, és kibővültek a gyógymódjaim a pajzsmirigy-megbetegedésekkel kapcsolatban, és ez hatalmas jelentőségű a pacienseimnél. Az eredmények kielégítőek és örömtelik.”
– Dr. Prudence Hall, a The Hall Center alapítójának és egészségügyi igazgatójának előszavából
Forrás: Readrantrockandroll.com
Ajánlott könyv: