Közel 35 millió amerikai szenved a migréntől, azaz olyan intenzív lüktetéssel járó, visszatérő fejfájástól, amely jellegzetesen az egyik oldalon összpontosul. (A migrén szó a görög hemicrania kifejezésből származik, melynek jelentése: „a koponya fele”.) Bárkit, bármilyen életkorban sújthat migrén, de a nők körében sokkal gyakoribb. Az Egyesült Államokban a nők közel 35 százaléka él át migrénes fejfájást az élete valamely szakaszában.
A migrént ismerők jól tudják, hogy a fájdalmat kísérheti a fényre, hangra és/vagy szagokra való szélsőséges érzékenység, homályos látás, fényvillanások, émelygés és/vagy hányás, akadozó beszéd, valamint szédülés, mely ájulást is okozhat. Egy migrénes roham pár órától akár pár napig is tarthat, miközben az ember leginkább nem vágyik semmi másra, csak arra, hogy egy sötét, csendes szobában feküdhessen, amíg elmúlik.
Ez a rejtélyes betegség annyira elerőtlenítheti az embert, hogy akár az állása megtartása vagy a társadalmi élet élvezete is problémás lehet. A migrénben szenvedők gyakran úgy érzik, hogy az egész életüket a fejfájásukhoz kell igazítaniuk. Folyamatosan próbálják megjósolni, hogy vajon a tárgyalásaikat, megbeszélt találkozásaikat vagy baráti ebédjeiket mikor teszi tönkre a betegség.
Néhányaknál akár babona is kialakulhat emiatt – nem mondhatják ki a migrén szót, mert félnek, hogy azzal esetleg kiválthatnak egy rohamot. Voltak pácienseim, akik életfogytiglani börtönbüntetéshez hasonlították. A tudattól, hogy a migrén uralkodik rajtuk és minden mozdulatukat szabályozza – a fizikai fájdalom degradáló hatásaival együtt –, hihetetlenül sebezhetőnek érzik magukat, és nagyon érzékenyek lesznek.
Komplex rejtélyes betegség ez. A kiváltó tényezők összetétele pedig mindenkinél más és más. Az orvosok próba-szerencse módszerrel összeállított „koktélokkal” próbálják kezelni a migrént. Ha egy kupac szer nem jön be, az orvosod felír egy másikat, majd még egy újabbat, amíg csak enyhülni nem kezdenek a tüneteid. A gyógyszerek mellékhatásai azonban teljesen új problémákat okozhatnak; ráadásul az is lehet, hogy csak ideiglenesen működnek. Néhány esetben a test idővel ellenállóvá válhat a gyógyszerekkel szemben – ugyanakkor az is kiválthatja a migrént, ha le akarsz szokni róluk.
Most megismerheted azon ételek listáját, amelyek kiválthatják a migrént.
Az ismertebb migrént kiváltó ételek
Nem valószínű, hogy rád tör a migrén egy bizonyos élelmiszer elfogyasztása miatt, ha különben nem vagy érzékeny rá, vagy nincs valamilyen migrént kiváltó alapbetegséged.
Annak azonban van esélye, hogy több probléma járul hozzá a fejfájás kialakulásához. Ilyenkor a következő ételek nagy valószínűséggel kiváltó okként szerepelhetnek:
- Tejtermékek: nyálkaképzők, melyek nyomást gyakorolnak a nyirokrendszerre, és végezetül a központi idegrendszerre.
- Tojás: legyengült emésztőrendszer mellett (az alacsony sósavtartalmat is ideértve) a tojás növelheti az ammónia mennyiségét, ami nagy töménységben irritálhatja a központi idegrendszert.
- Glutén (például búza, rozs, árpa, tönkölybúza): a glutén megzavarja az immunrendszert és megemeli a hisztaminszintet, ami kiválthatja a migrént.
- Hús (például marha, csirke, disznó): legyengült emésztőrendszer mellett (az alacsony sósavtartalmat is ideértve) a tömény fehérje ammóniatermelődéshez vezethet, ami nagy töménységben irritálhatja a központi idegrendszert.
- Erjesztett ételek (például savanyúságok, kimchi, avagy koreai savanyú káposzta, ketchup): az erjesztett vagy ecetes ételek csökkentik a bélcsatornák pH-értékét, és ezzel elsavasítják a szervezetet, ami migrént válthat ki.
- Só: a kelta tengeri só és a Himalája-kősó a legjobb. Ne használj asztali sót!
- Olajok: a repce-, a kukorica-, a gyapotmag- és a pálmaolaj gyulladáskeltő hatású.
- Adalékanyagok (például nátrium-glutamát vagy aszpartám): neurotoxikus hatásuk van, agresszív kiváltó okok a migréneseknél.
- Alkohol: erősen dehidratáló hatású, és a májat is károsítja.
- Csokoládé: túlzottan élénkítő hatású és agresszívan hat a központi idegrendszerre, ezért a csokoládé olyan, mint egy migrénkeltő hatású neurotoxin. Néhányak szerint a csokoládé és a koffein egyéb formái jót tesznek migrén esetén. Azért tapasztalták ezt, mert a koffein hatására a mellékvese adrenalinnal árasztja el a testet, ami ideiglenesen kezeli a migrént kiváltó gyulladást. Idővel azonban a koffeinnek haszontalan utóhatásai vannak.
A gyógyulást elősegítendő azt ajánlom, hogy legalább addig ne fogyaszd az imént felsoroltakat, amíg a migrénedtől búcsút nem veszel. Ha ez túl nehéz, kezdd azoknak az elhagyásával, amire képes vagy, és erre építsd a továbbiakat. Ha bármilyen előremutató lépést teszel, az már jó!
Allergiás reakciók
Amikor olyasmivel találkozol, amire allergiás vagy, a tested hisztamint termel, hogy megvédjen a potenciális veszélyeket hordozó anyagtól. Néhány esetben a tested ezt túlreagálva túl sok hisztamint termelhet – ez pedig migrént válthat ki. A reakció később, azaz akár napokkal az allergén étel elfogyasztása után is jelentkezhet.
Gondold át, hogy van-e olyan dolog, amit megeszel, megiszol, belélegzel, amihez hozzáérsz vagy akármilyen módon találkozol vele, és felbolygathatja az immunrendszeredet. Ez a passzív dohányzástól a polleneken át a szomszéd új kutyájáig bármi lehet.
Ha csak nemrégiben kezdődött a migréned, szisztematikusan gondold végig, hogy mi az, ami potenciális allergénként az első migrénes eset előtt nem sokkal került be az életedbe. Ha azonosítottál minden lehetséges okot, ami allergiás reakciót válthatott ki, próbáld kizárni ezeket, és figyeld meg, hogy megszűnnek-e a migrénes fejfájások. Az azzal kapcsolatos intuícióid, hogy mire lehetsz érzékeny, sokkal pontosabbak, mint az orvos hivatalos allergiatesztje, mert az hibás – ezért figyelj oda a testedre, és maradj éber!
A migrén kezelése
A migrént potenciálisan kiváltó okok száma szédítő, az okok szerteágazóak, az ételek mellett természetesen a legismertebb befolyásoló tényezők lehetnek: agyrázkódás, agyhártyagyulladás, stroke, agyi aneurizma, agytumor, agyi ciszta vagy mikrociszta, az idegek zavara. És íme a rejtélyesebb okok, mint az Eptein-Barr vírus és az övsömör, ormelléküreghez köthető migrén, ammóniaáteresztés, stressz, mentruációs ciklus által kiváltott migrén, alvási nehézségek, nehézfémek és egyéb káros anyagok által kiválottt migrén. – Ezekről bővebben többek között a Gyógyító Médium könyvben olvashatsz.
Ha beazonosítottad a fejfájásod lehetséges okait, akkor azzal segíthetsz a legtöbbet, ha kizárod ezeket az életedből.
A gyógyító élelmiszerekként bevetett gyógynövények és étrend-kiegészítők szintén fontosak. Ezek segítenek a fájdalom és a gyulladás csökkentésében, az allergiás reakciók enyhítésében, az idegek csillapításában. Nyugtató hatásúak, javítják a belek egészségét és enyhe méregtelenítőként működnek.
Gyógyító élelmiszerek
Bizonyos élelmiszerek a következő módokon segíthetnek kiküszöbölni és/ vagy meggyógyítani a migrénedet: az izmok ellazításával, a méreganyagok kiürítésével, az agyszövetek élénkítésével, az emésztés javításával, az idegek csillapításával és lényeges tápanyagok biztosításával.
A friss zellerlé, a koriander, a kendermag, a papája, a chilipaprika, a fokhagyma, a gyömbér, a fodros kel, a fahéj és az alma a migrén kezelésével kapcsolatban legjobbnak tartott élelmiszerek közé tartoznak.
Gyógynövények és étrend-kiegészítõk
- Krizantémtea: a hisztamint csökkentve csillapítja az allergiás reakciókat.
- Őszi margitvirág: segít egyensúlyban tartani a véredények tágulását migrénes rohamok és hasonló krízisek esetén.
- Acsalapu: erősíti a bazofil sejteket (a fehérvérsejtek egy típusa) a migrénes roham idején.
- Magnézium: csökkenti a háromosztatú idegben és a körülötte fennálló feszültséget.
- Ester-C: a C-vitamin ezen formája kivonja a hisztamint a véráramból, hogy több oxigén jusson a kérdéses területekre. Immunrendszer-erősítő hatása is van.
- Ginkgo biloba: a hisztamint csökkentve csillapítja az allergiás reakciókat. • Fehér fűzfakéreg: gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatású.
- Kava-kava: csillapítja a feszült idegeket.
- Citromfű: gyulladáscsökkentő hatású, csillapítja a központi idegrendszert. Elpusztítja a vírusokat, amelyek gyulladást okozhatnak az idegekben.
- Rozmaringlevél: elősegíti a vérerek védelmét.
- Riboflavin (B2-vitamin): segíti az idegműködést.
- Q10 koenzim (CoQ10): gyulladáscsökkentő hatású, és fokozza az idegek üzenetküldő képességét.
- Cayenne-bors: fájdalomcsökkentő hatású, segít fenntartani a hisztaminegyensúlyt.
- Vízmelléki csukóka (Scutellaria lateriflora): csillapítja a feszült idegeket.
- Macskagyökér: ellazítja a bolygóideget, és csökkenti a migrénes fájdalomhoz köthető magas vérnyomást.
Forrás: Gyógyító Médium