Mindinkább olyan időket élünk, amikor az emberek ráébrednek, hogy nem az minden álmuk, hogy találjanak egy stabil állást, felmorzsolódjanak, szolgáljanak egy céget, amely nem elégíti ki lelki igényeiket, nyugdíjszámlát építsenek, és késleltessék az elégedettséget, amíg nyugdíjba nem mennek 65 évesen, amikor már golfozhatnak és heverészhetnek Florida partjain, míg be nem dobják a törölközőt. Nem csak arról van szó, hogy egyre kevesebb és kevesebb biztos állás létezik; még a látszólag stabil munkahellyel rendelkező emberek is úgy találják, hogy valami sokkal fontosabb dolog hívja őket: olyan lélekemelő munkát végezni, amit szeretnek csinálni, ami szolgál másokat és a bolygónknak is hasznára válik.

Szeretett barátom, Scott Dinsmore jogyogyulas_gyogyszerek_nl_b1_218pxbban hitt az olyan munkavégzésben, amit szeretettel csinál az ember, mint bárki más, akit ismerek. Azon túl, hogy elindította a Live Your Legend weboldalt, előadott egy TEDx rendezvényen is, és az erről készült videót (Hogyan találd meg és végezd a munkát, melyet szeretsz) már több mint 3 millió ember látta. Szeptemberben a Kilimandzsáró megmászása közben egy tragikus baleset miatt Scott átlépett a szellemvilágba, de öröksége tovább él mindazok szívében, akik ismerték. Nem tudjuk nem feltenni magunknak a kérdést: megéljük-e a saját történetünket ITT és MOST?

A hívás anatómiája

Miközben Scott a „történeted megéléséről” beszélt, engem mindig a „hívás” fogalma foglalkoztatott. Orvosként úgy éreztem, az orvostudomány úgy hívott engem egyfajta spirituális küldetésre, mint másokat a papság.

De mi a „hívás”? A „hívás” egy meghívó a lélektől, amely arra szólít, hogy egy sokkal szebb világot hozz létre a saját, tökéletesen egyedi módodon. A hívás nem az egód fantáziálása arról, hogy a strandon legyél, miközben nagy könyveladást produkálsz és kövér fizetést kapsz (nem mintha bármi gond lenne ezzel!). Ez egy mélyebb dolog, egy vágyódás, hogy egy szívből jövő, isteni célt szolgálj, a legtöbbször oly módon, amely enyhíti más emberek, állatok vagy az esőerdők szenvedését.

Személyes utazásom a saját hívásom megtalálása és beteljesítése felé fájdalmas volt és felkavaró. Azt hittem, az orvostudomány felé hívattam, de aztán úgy éreztem, az orvostudomány elárult, mintha nem tudtam volna szinkronban maradni lelkem teljességével egy olyan rendszerben, amely elvárja, hogy 40 pácienst lássak el egy nap. Ott kötöttem ki, hogy remegve bújtam az orvosi köpenyembe, ezért otthagytam a biztos állásomat 2007-ben, hogy csatlakozzak egy, a fejtől a szívhez tartó utazáshoz. Ahhoz az úthoz, amely egyenesen a torokszorító ismeretlenbe vitt engem, ahol rejtélyek vártak rám, sárkányok és csodák. Új, The Anatomy of a Calling című könyvemben elmesélem az egész őrült, tragikus, csodálatos történetet arról, hogyan hagytam ott a műtőt, hogyan számoltam fel egy 200 000 dolláros adósságot, és kötöttem ki valaminek a segítségével – amit én csak KEGY-nek hívok – a könyvírásnál, a közszolgálati tévés szerepléseknél és az egészségügyi tréningprogramokat szervező Whole Health Medicine Institute megalapításánál. Bár a The Anatomy of a Calling rólam és a történetemről szól, valójában rólad, és a te történetedről is. Megtalálni és beteljesíteni a hívásodat a hős utazása, mint ahogy Josepf Campbell írta Az ezerarcú hős című művében; a modell, amit térképként használok arra, hogy segítsek felderíteni és nyomon követni a saját feladatodat hivatásod megtalálásának és beteljesítésének útján. Határozottan hiszek benne, hogy mindegyikünk egy hős. Egyesek csupán még nem tudnak róla.

Mit jelent tehát tulajdonképpen megtalálni és beteljesíteni a hívást? Sok hatalmas, félremagyarázott mítosz lengi körül azt, hogy mi az élet célja, és mivel immár 5 éve tanítok orvosokat és más látnokokat az isteni célról, tudom, hogy legnagyobb részük teljes sületlenség. Szedjünk tehát össze pár ilyen mítoszt, hogy beleérezhess az igazságba, miért vagy itt, és mire lehetsz hívatott.

8 mítosz a küldetésed megtalálásáról

  1. mítosz – A hívások üzleti tervekkel érkeznek

Soha nem tudtam üzleti tervet készíteni azokra a váratlan és megdöbbentő dolgokra, amelyek megtételére hívást kaptam, és a legtöbb általam ismert olyan ember sem képes erre, aki pontosan a céljai középpontjában él. Annyit tehetsz, hogy egyszerre csak egy morzsát akarsz, és lelkesedést gyűjtesz, hogy IGEN-t mondj rá, amikor az a morzsa felbukkan, akkor is, ha fogalmad sincs róla, merre vezet.

  1. mítosz – Csak egy hívást kapsz

Van úgy, hogy megérkezik a hívás egyfajta szolgálatra, és az is lehet, hogy van lejárati ideje. Teszed, amit tenned kell. Befejezed. Aztán valami más teljesítésére leszel hívatott. Még az is lehet, hogy egyidejűleg több szolgálatra érzel késztetést. Ez nem azt jelenti, hogy szétszórt vagy, csupán azt, hogy több szenvedélyed is van, és a szolgálataid talán más területeken is szükségesek, mint amelyeken látszólag jónak érzed magad.

  1. mítosz – Csak a kiválasztottak kapnak hívást

A hívás nem luxus, mely az Isten által kijelölt különleges emberek számára van fenntartva. Mindegyikünknek a saját egyedi dallamát kell játszania a saját isteni hangszerén a kozmikus zenekarban.

  1. mítosz – A hívások a fizetéssel együtt érkeznek

Vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy főállású anyukák legyenek. Másokat önkéntes munkára szólítanak, hogy ételt osszanak egy afrikai menekülttáborban. Nem kell, hogy a hívásod beteljesítése fizetéssel járjon együtt, bár azok, akik megtalálták és beteljesítették saját hívásukat, úgy találták, hogy a pénz a saját adottságok és szolgálatok valamilyen lélekemelő tevékenységének természetes velejárója.

  1. mítosz – Ha követed a hívásod, az élet mindig egyszerű

A hívásod megtalálása és beteljesítése egy hős utazása. Ez azt jelenti, hogy kapni fogsz egy hívást – és egy ideig habozol a válaszadással. Majd amikor már végre elég bátor vagy igent mondani, rákerülsz a próbák útjára, ahol akadályokba ütközöl – próbára teszik a meggyőződéseidet és az elkötelezettségedet –, és találkozol a szövetségeseiddel, akik felemelnek, és az ellenségeiddel, akik letaszítanak. Eléred majd a legbensőbb barlangot, ahol kiállod a megpróbáltatásokat, és megtalálod a szent grált. De mindezek után még mindig meg kell találnod a bátorságot arra, hogy hazahozd a grált, ahogy az igaz hősök teszik. A hívásod megtalálása és beteljesítése talán nem egyszerű, de valószínűleg a legmélyebben tápláló és jutalmazó tapasztalat, amelyet ebben az életben magadévá tehetsz.

  1. mítosz – A hívásod megtalálása azt jelenti, hogy ott kell hagynod a stabil állásod

A hívásod megtalálása olykor arra késztet, hogy nagy levegőt végy, és otthagyd a munkád, amelyre nem hívattál. De a hívások nem mindent vagy semmit alapon működnek. Nincs oka annak, hogy ne fizesd ki a számláidat egy stabil állás segítségével, amely nem gyújt benned tüzet, miközben a másik oldalon beteljesíted a hívásodat. Még arra is van mód, hogy az aktuális munkádat hívássá formáld, egyszerűbben, mint azt gondolnád.

  1. mítosz – Össze kell törnöd ahhoz, hogy megtaláld a hívásodat

Sokak számára – engem is beleértve – egy mélypont egy áttörést előz meg. Keresztül kellett mennem azon, amit én „a tökéletes viharomnak” hívok, mielőtt rátaláltam az igaz hívásomra. De nem kell megvárnod, hogy széthulljanak a dolgok ahhoz, hogy igent mondhass arra, ami szólít.

Az emberek gyakran kérdezik tőlem: „Honnan tudod, ha eljön az ideje hittel ugrani az ismeretlenbe?” Azt szoktam válaszolni: „Ha a maradástól való félelmed meghaladja az ismeretlentől való félelmedet, ugorj.” Ez az, amikor a hős utazása igazán felgyorsul.

  1. mítosz – A hívásoknak grandiózusnak kell lenniük

Nem kell színpadra állnod, TED-beszédet tartanod, könyvet írnod vagy nonprofit vállalkozást indítanod ahhoz, hogy megtaláld és beteljesítsd a hívásod. Némely hívás szerénynek tűnhet, de ezek ugyanolyan jelentőségteljesen emelik a bolygó rezgésszintjét. A hívásod talán arra szólít, hogy otthagyd a biztos állásodat, maradj otthon, és gondoskodj a beteg nagymamádról. Szólhat arról is, hogy tudatos gyermekeket nevelj. Lehetsz te az az ember, aki megölel mindenkit az irodában, és vírusként terjeszti a szeretetet a kapzsiság kultúrájában. Lehetsz a nő, aki minden este végigsétál a parton és összeszedi a szemetet. Minden apró szeretetteljes tett egy másik emberi lényért, állatért, növényért vagy a természet bármely aspektusáért hozzájárul a szeretet forradalmához, amely segíti globális gyógyulásunkat.

http://lissarankin.com/8-myths-about-finding-your-calling

Keresd a könyvet webáruházunkban

Olvass bele a könyvbe