A nekem mesélt történetek nem hasonlítanak azokra a fájdalmakról és betegségről szóló panaszokra, amelyeket a legtöbb orvos hall. Ezek a sztorik a visszanyert egészség happy endjével zárulnak. Mi lehet ennél kielégítőbb – mindkettőnk számára?

Hadd meséljem el neked az egyik ilyen történetet.

A középkorú Chrisszel Bostonban ismerkedtem meg egy előadásom után, melyet a Harvard Dana-Farber rákkutató intézetében tartottam – ő ott dolgozott. Azért jött el az előadásomra, mert bár már körülbelül tíz éve diagnosztizálták 2-es típusú cukorbetegséggel, nem volt hajlandó berendezkedni arra, hogy egész életében gyógyszereket szedjen és kontrollokra járjon – amint azt az orvosa a sorsaként előrevetítette neki.

Az orvosa azt mondta, hogy a cukorbetegsége valószínűleg rossz gének következménye, ezért Chrisnek gyógyszert kell szednie, majd hozzátette, hogy „figyeljen oda a cukorra” – akármit jelentsen is ez. Chris tudta, hogy a cukorbetegség szövődményei között a vakságot és az amputációt is meg szokták említeni, az orvosa pedig nem tűnt optimistának a prognózissal kapcsolatban, és javaslatokkal sem állt elő.

Chris tíz évvel ezelőtt a reménytelenség és a tehetetlenség érzéseitől kísérve lépett ki a rendelőből. Úgy érezte, hogy éppen a halálos ítéletét hallgatta végig. Ennek ellenére azóta is folyamatosan a válaszokat kutatta – az előadásomra is így jutott el. Miután Chris elmesélte ezeket, azt mondtam neki, hogy – dacolva az orvosa gondolkodásmódjával – igenis nagy hatalmunk van az egészségünk felett.

 

A  korai elhalálozás és megbetegedések nagyon nagy részben megelőzhetők növényi alapú étrenddel és más egészséges életmódbeli változtatásokkal,
és a 2-es típusú cukorbetegség a jól kontrollálható betegségek csoportjába tartozik.

 

Ekkor tette elém Chris a Hogy ne halj meg egy példányát, hogy írjam alá. Amint azt a dedikálások során szoktam, neki is megadtam a személyes e-mail címemet és a mobilszámomat, és biztattam, hogy keressen meg, ha úgy érzi, hogy bármiben segíthetek neki vagy a családjának.

Körülbelül tíz hónapra rá ezt az e-mailt kaptam tőle:

 

Kedves Doki,

Ezt nem fogja elhinni! A cukorbetegségem MEGSZŰNT. Megcsináltam, Doki! A Hogy ne halj meg megmentette az életemet! És tudja, mi történt még? A feleségem tinikora óta a kilóival küzdött. Együtt váltottunk növényi étrendre, és ő – évek óta először – elérte a normál súlyát. Mindketten nagyon boldogok vagyunk, és úgy érezzük magunkat, mint kamaszkorunkban. (Említettem, hogy a gimiben jöttünk össze? Ez nagyon régen történt, de ma már mégsem annyira távoli az emlék!)

Azt is szeretném elmondani, hogy ezzel az étrenddel rengeteg pénzt megspórolunk! Azelőtt havonta több mint hetven dollárba kerültek a  cukorbetegségre szedett gyógyszereim, a cukorszintmérő és a hozzá tartozó tesztcsíkok. És a gyógyszereken megspórolt összeggel tudja, mit csinálunk? Félretesszük egy takarékszámlára!

Mindketten mindig is szerettünk volna kutyát, és amikor végre sikerült leküzdenem a cukorbetegséget, a feleségem ezt mondta nekem: „Az a nap, amikor visszanyerted az egészségedet, az életem legjobb napja. Ezt meg kell ünnepelnünk!” Azt válaszoltam erre, hogy menjünk el a menhelyre, és hozzunk haza egy kutyát. Amikor a menhelyen dolgozók megkérdezték, hogy milyen kutyára gondoltunk, azt mondtam nekik: „Egy olyan kedves állatra, amelyet szerintük senki más nem akarna elvinni. Arra a kutyára, akiről már mindenki más lemondott. Egy »második esély« kutyát szeretnék, ő lesz az ÉN kutyám.

Tanakodtak egy percig, majd előhoztak egy nagy, fekete nőstényt. Lesunyta a fejét, a farkát pedig behúzta a hátsó lábai közé. Egymásra néztünk. Kiderült, hogy a neve Móka. Furcsa egy kutyanév, igaz? A lényeg az, hogy hamar összemelegedtünk, és most Mókával és a feleségemmel minden reggel együtt sétálunk. Ez a mi Mókasétánk! Móka ma már valóban rászolgál a nevére, és úgy vélem, hogy ő ugyanannyira megmentett engem, mint én őt.

A legtöbbször nem esik nehezemre az új, egészséges étrendem szerint választani, ha azonban letérnék a helyes ösvényről, elég egy pillantás Mókára, hogy visszaemlékezzek, hogy álltak régen a dolgok, és emlékeztessem magam, hogy abba az állapotba soha nem térek vissza.

Köszönöm, hogy beszélgetett velem, és hogy törődik velem és a családommal. Fogalma sem lehet róla, hogy ez milyen sokat jelent nekem. Remélem, mindenkinek el tudja mondani, amit nekem mondott azzal kapcsolatban, hogy a génjeink NEM egyenlők a végzetünkkel. Van remény, és (legalábbis nálunk) van Móka és öröm is!

Köszönöm, Dr. Greger!

 

 

Szívesen, Chris!

Csakhogy nem mindenki ilyen nagylelkűen megbocsátó ám. Vannak, akik dühösek lesznek. Miért nem beszélt nekik az orvos arról, hogy az étrendjük megválasztása életmentő lehet? Amikor több évtizede megjelent tanulmányokat mutatok arról, hogy milyen könnyedén visszafordíthatók a vezető halálokaink, a közönség soraiból sokan ilyesmiket gondolnak: „Na, várjunk csak egy kicsit! Ezek szerint a testvéremnek nem is kellett volna meghalnia?!” Vagy a nővéremnek, vagy az anyámnak, vagy a legjobb barátomnak? Dr. Dean Ornish már az 1990-es években publikált tanulmányokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a szívbetegség igen is visszafordítható. A cukorbetegség visszafordíthatóságáról szóló tanulmány, amelyről azon az elő adáson beszéltem, ahol Chris is megjelent, 1979-ben készült. Az áll benne, hogy olyan emberek, akik húsz éve élnek 2-es típusú cukorbetegséggel és napi harminckét egység inzulint adnak be maguknak, igen rövid idő, akár már tizenhárom nap alatt teljesen leállhatnak az inzulinnal.

Hagyjuk ezt most ülepedni egy pillanatig: húsz éve cukorbeteg emberek kevesebb mint két hét alatt abbahagyhatják az inzulinkezelést. Azért tűrték a  cukorbetegséget húsz éven át, mert senki nem beszélt nekik a növényi étrendről. Évtizedeken keresztül mindössze tizenhárom nap távolságra voltak a szabadulástól…

 

Bár gyakorlatilag az, én mégsem tekintek a könyvemre vegetáriánus szakácskönyvként. Az egészséges táplálkozás nem teljes mértékben a vegetarianizmusról,, a veganizmusról vagy bármilyen egyéb „izmusról” szól. Táplálkozástani szempontból azért nem szeretem a vegetáriánus és a vegán kifejezéseket, mert ez csak azt határozza meg, amit az illető nem eszik. Gyakran találkozom olyan vegánokkal, akik állati termékektől mentes étrendjükkel büszkélkednek… holott úgy tűnik, hogy az alapvetően sült krumpliból, húsutánzatból és növényi tej alapú fagylaltból áll. Lehet, hogy ez az étrend vegán, mégsem mondhatni, hogy kimondottan egészséges lenne.

Ezért szeretem jobban a teljes értékű növényi táplálkozás megnevezést. A hozzáférhető legértékesebb bizonyítékok alapján az tekinthető a legegészségesebb étrendnek, amely minimalizálja a hús, a tojás, a tejtermékek és a feldolgozott silány ételek bevitelét, és emellett maximalizálja a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek (bab, feles borsó, csicseriborsó és lencse), teljes kiőrlésű gabonafélék, diófélék és magvak, valamint a gomba és a zöldfűszerek és egyéb fűszerek – azaz alapvetően az igazi, földön termő élelmiszerek – fogyasztását. Ezek a legegészségesebb étrendbeli választások.

 

És hogy mit értek teljes értékű élelmiszereken? Azokat az ételeket, amelyek nem túlságosan feldolgozottak. Más szóval, amihez nem adtak hozzá semmi rosszat, és nem vontak ki belőle semmi jót.

 

Az élelmiszerek feldolgozásának iskolapéldája a gabonafélék őrlése, melynek során a teljes értékű búzát fehér lisztté alakítják, vagy a barna rizst fehér rizzsé „polírozzák”. Miközben a fehér rizs szép, tiszta kinézetre tett szert, lényegében megfosztották a barna rizsben található olyan nélkülözhetetlen tápanyagoktól, mint például a B-vitaminok. Mielőtt az élelmiszergyártók elkezdték vitaminokkal újradúsítani a  fehér rizst, milliószámra szedte az áldozatait a beriberi – ez egy B-vitamin-hiány következtében létrejött betegség, melyet az üres tápértékű fehér rizs fogyasztása okozott. Bár a finomított gabonaféléket ma már általában vitaminokkal dúsítják, akkor sincs bennük elegendő a teljes értékű gabonákra jellemző tengernyi növényi tápanyagból.

Az előbbi meghatározásom alapján – nem adtak hozzá semmi rosszat, és nem vontak ki belőle semmi jót – a vágott zabot, a zabpelyhet és még a (sima) instant zabkását is viszonylag feldolgozatlannak lehet tekinteni, bár a legjobb választás lehetőség szerint mindig a teljes, érintetlen gabonaszem.

 

 

Növényi alapú étrend alatt azt értem, amely a lehető legnagyobb mértékben a  teljes értékű növény élelmiszerekre összpontosít. Hogy ne halj meg című könyvemhez kidolgoztam egy közlekedési lámpás rendszert a gyakran fogyasztandó zöld lámpás élelmiszerek, a csökkentendő sárga lámpás élelmiszerek és az ideális esetben kerülendő piros lámpás élelmiszerek besorolására. Nem nagy súllyal esik a latba az, amit az ember a születésnapján, ünnepnapokon, illetve más különleges alkalmakkor fogyaszt. A  mindennap magunkba tömött dolgok adódnak össze. A Kaiser Permanente The Plant-Based Diet: A Healthier Way to Eat című étkezési iránymutatásának megfogalmazása szerint aki nem képes áttérni száz százalékban növényi étrendre, célozza meg a nyolcvan százalékot. Minden olyan elmozdulás, mely a több növényi és kevesebb állati termék (és feldolgozott élelmiszer) felé vezet, javíthat az egészségen!

Igyekeztem gondoskodni róla, hogy a könyvben található receptek kizárólag csupa zöld lámpás hozzávalóból álljanak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az összes feldolgozott élelmiszer rosszat tesz. Az élelmiszerek nem annyira jók vagy rosszak, mint inkább jobbak vagy rosszabbak. A  feldolgozatlan élelmiszerek általában egészségesebbek a feldolgozottaknál. Gondolj erre így: jobb mandulát vágni a zabpehely mellé, mint mandulatejjel leönteni a zabkását, ugyanakkor jobb a mandulatej, mint a tehéntej.

Forrás: Receptek, hogy sokáig élj

 

Ajánlott könyvek:

EGYÉL ÚGY,
HOGY NE HALJ MEG

HOGY
NE HALJ MEG

RECEPTEK.
HOGY SOKÁIG ÉLJ