Ha széles körben ismernék a zellerlé rendkívüli gyógyerejét – úgy, ahogy én is megtapasztaltam –, akkor csodatévő szupertáplálékként tartanák számon. Véleményem szerint a zeller bámulatos hatással képes javítani az egészség területén.
A ZELLERLÉ EGYEDÜLÁLLÓ
A zellerlé az igazi megmentő, ha krónikus betegségekről van szó. Több ezer rejtélyes és krónikus betegségben szenvedőnél tapasztaltam gyógyulást pusztán attól, hogy éhgyomorra minden nap megittak fél liter zellerlét.
Ezért indítottam útjára már régen a tiszta zellerléivó mozgalmat, és ezért szeretném mindenkivel tudatni, hogyan használják megfelelően és sikeresen ezt a hatékony italt. A zellerlé ugyanis akkor a leghatásosabb, ha ÖNMAGÁBAN iszod.
Noha nagyon jót teszel a szervezetednek, ha zöld ivólevet vagy zöldséglét fogyasztasz, amelyhez spenótot, kelkáposztát, petrezselymet, koriandert vagy almát adsz, ne az üres zellerlével fogyaszd ezeket a kevert turmixokat. Ezek az elegyek ugyanis más hatásmechanizmussal működnek, mint az egészséged helyreállításának legnagyszerűbb eszköze. Ha reggel zellerlével indítod a napot, azzal egész napra hatékonyabbá teszed az emésztésed.
Hogyan készítsem el a zellerlét?
Hozzávalók:
- 1 nagy zellercsomó
Elkészítés:
- Mosd meg a zellert, majd zöldségprésben préseld ki a levét! A legjobb eredményért fogyaszd azonnal!
- Másik megoldás lehet, ha felkockázod a zellerszárakat, és nagy fokozaton simára turmixolod. Szűrd le és fogyaszd azonnal!
Gyakori kérdések a zellerléről
1. Hogyan készítsem el a zellerlét?
Hozzávalók:
- 1 nagy zellercsomó
Elkészítés:
- Mosd meg a zellert, majd zöldségprésben préseld ki a levét! A legjobb eredményért fogyaszd azonnal!
- Másik megoldás lehet, ha felkockázod a zellerszárakat, és nagy fokozaton simára turmixolod. Szűrd le és fogyaszd azonnal!
2. Mi az ideális mennyiség a gyógyhatás eléréséhez?
Fél liter tiszta zellerlé az ideális mennyiség a gyógyhatás biztosítására. A napi 7 dl vagy 1 liter adagok fogyasztása rendkívül hasznos bárki számára, aki krónikus betegségben vagy ezek tüneteitől szenved.
3. Mennyi zeller kell fél liter zellerlé elkészítéséhez?
Egy nagy zellerszár-csomóból rendszerint fél liter (2 csésze) zellerlét nyerhetsz.
4. Mikor a legjobb a zellerlét fogyasztani?
A legideálisabb időpont a reggel, éhgyomorra, mielőtt vízen vagy citromos vízen kívül bármi mást fogyasztanál (ha citromos vizet iszol, akkor is várj 15–30 percet, mielőtt elfogyasztod a zellerlét). A zellerlé csupán gyógyital, a kalóriatartalma alacsony, ezért utána még mindig szükséged lesz reggelire, hogy ellásson energiával a délelőtt folyamán. Az zellerlé elfogyasztása után egyszerűen várj 15–30 percet, mielőtt bármi mást bevinnél a szervezetedbe.
Ha nem tudsz éhgyomorra, evés előtt zellerlét inni, akkor a másik lehetőség, ha 15–30 perccel reggeli előtt, vagy 30–60 perccel néhány falat után fogyasztod, esetleg két órával bármilyen nehezebb étel után a nap bármely szakaszában.
Ha napi egy litert iszol, talán szeretnéd kétszer fél literes mennyiségre bontani. Idd meg az első adagot reggel éhgyomorra, majd a másodikat késő délután vagy kora este, legalább 15–30 perccel a következő étkezésed előtt.
5. Milyen présgépet ajánlasz?
A Greenstar, az Omega és az Aicok gyümölcs- és zöldségprései különböző árkategóriájúak, ám mind kiválóak, de bármilyen márkájú présgép megteszi.
6. A zeller legyen organikus?
Az organikus zeller a legjobb, de akkor se aggódj, ha ilyet nem tudsz beszerezni. Nyugodtan vásárolj hagyományos körülmények között termesztett zellert. Mosd meg alaposan mindegyik szárat egy csepp természetes, illatanyagmentes mosogatószerrel, majd öblítsd le vízzel! Ha nincs tiszta, természetes mosogatószered, akkor gyorsan öblítsd le a zellerszárakat meleg vízben. Ügyelj arra, hogy mindegyik szárat alaposan leöblítsd!
7. Előre is elkészíthetem a zellerlét?
Az a legjobb, ha közvetlenül elkészítés után fogyasztod. Ha azonban nincs más lehetőséged, akkor se hagyd állni egy napnál (24 óránál) tovább! Ha úgy döntesz, hogy előre elkészíted, akkor zárd le és tedd be a hűtőbe.
8. Levágjam a zellerszárak levelét? Keserű?
Le is vághatod, de a szárakon is hagyhatod a leveleket. Van, aki inkább az előbbi megoldás mellett dönt, mert kissé keserűvé tehetik a zellerlé ízét.
9. Lefagyaszthatom a zellerlét, hogy előre elkészített adagjaim legyenek?
Ha elkészítés után nem tudod azonnal meginni a zellerlét, és az előre préselés, majd fagyasztás az egyetlen lehetőséged, akkor rendben. De legyen ez a legutolsó megoldás, és ne csinálj belőle rendszert! Mindig a friss a legjobb. A zellerlé erős gyógyhatása a fagyasztással csökken.
10. Felapríthatom előző este a zellerszárakat?
Igen, ez remek előkészület, így másnap reggel időt takarítasz meg.
11. Mit tegyek, ha ki nem állhatom a tiszta zellerlé ízét?
Ha túl erősnek találod a tiszta zellerlét, adj hozzá egy uborka és/vagy alma levét. Ahogy fokozatosan megszokod az ízét, egyre növeld a zellerlé arányát az ivólében; a legerősebb gyógyhatást a zellerlé önmagában fejti ki.
12. Adhatok citromot vagy lime-ot a zellerléhez?
A zellerlé önmagában fogyasztva a leghatékonyabb. Bármilyen más hozzávalót is adsz hozzá, azzal mérsékeled a gyógyhatását. A zellerlé fogyasztás után várj 15–30 percet, mielőtt bármilyen más táplálékot bevinnél a szervezetedbe.
13. Az is jó, ha zellerlé helyett magát a zellert eszem meg?
Azért választottuk a zellerléivást a zellerevés helyett, mert a levesítés és a zellerpép (rostok) eltávolítása az egyetlen mód a krónikus betegségekből felépüléshez szükséges, erős gyógyhatások eléréséhez. Az utóbbi időben felbukkant egy trend, amely azt javasolja, hogy hagyjuk a rostot a lében, és csak turmixoljuk össze a zellert – szemben a tiszta zellerlével, amely eltávolítja a rostot. Ne hagyd, hogy félrevezessen ez a divat! A pép elfogyasztásával elhatárolod magad a zellerlé egyedülálló gyógyhatásától.
A zellerevés segít, és legyen az étrended része, de nem tudsz annyi zellert megenni, amely felérne a zellerlében koncentrálódó tápanyagokkal. Nem tudsz ilyen koncentráltan hozzájutni a klasztersókhoz, amelyek az alábbi hatásokkal bírnak:
- Gyorsan regenerálják a sósavat, így a gyomor le tudja bontani a fehérjét. A nem megfelelő fehérjelebontás rothadást idéz elő a belekben. Az erős sósav fontos a szájon keresztül bejutó kórokozók elpusztításában.
- A zellerlé növeli és megerősíti az epét. Az erős epe nagy szerepet játszik a zsírok lebontásában és a szervezetbe bejutó mikróbák elpusztításában. A zellerevéssel nem jutsz elegendő klasztersóhoz, amely fertőtlenítőként működik a kórokozókkal szemben.
- A zellerlé helyreállítja a központi idegrendszert. Eltávolítja a májadból az olyan régi toxinokat és mérgeket, mint például a régebben elfogyasztott gyógyszerek.
14. Várandósan fogyaszthatok zellerlét?
Igen, a zellerlé fogyasztása az állapotosság alatt egészséges és biztonságos. Ha bármilyen aggályod van ezzel kapcsolatban, fordulj az orvosodhoz.
15. Tehetek jeget a zellerlébe?
Jobb nem tenni, mert a jég felhígítja a zellerlé gyógyhatását.
16. Normális, hogy zellerléivás után megváltozik a bélműködésem?
Vannak, akik a zellerlékúra elején változást észlelnek a bélmozgásukban. Ez teljesen normális méregtelenítési reakció azoknál, akiknek a szervezetében magasabb a toxinszint.
A zellerlé elpusztítja a belekben tanyázó haszontalan baktériumokat és elősegíti a májtisztulást is. Mindez eredményezhet laza székletet, ahogy a test kitolja a rendkívül toxikus májból a mérgeket és a toxinokat. Napjainkban szinte minden ember mája károsodott egy bizonyos mértékig, ami – ahogy az Egészséges májműködés című könyvemben bemutatom – számtalan tünetet és betegséget okozhat.
A test gyógyulásával a laza széklet is megszilárdul, és azt tapasztalhatod, hogy a bélmozgásod rendszeresebb és egészségesebb, mint valaha. Ha túl erősnek találod a zellerlé tisztító hatását, akkor kezdd fél liter uborkalével a kúrát! Az uborkalé nem rendelkezik a zellerlé gyógyhatásával, ám nagyon kíméletes és remek választás mindaddig, amíg visszatérhetsz a zellerléhez.
17. A zellerlé fogyasztása felerősíti majd a tüneteimet?
A zellerlé nagyon hatékony gyógyital, és a ma még felfedezésre váró klasztersók azonnal elkezdik pusztítani a szervezetben élősködő kórokozókat, köztük az olyan vírusokat is, mint az Epstein-Barr és az övsömör, és az olyan baktériumokat, mint a Streptococcus.
Azoknál, akiket időszakosan egész életükben gyötörtek a különféle tünetek – például a fáradtság – elképzelhető, hogy ideiglenesen kiújulnak a tünetek. Ezek azonban röviden és gyors lefolyásban jelentkeznek, ahogy a test meggyógyul és kitisztul. Ez egy nagy lépés, amit a zellerlé kínál a hosszú távú – tünetek NÉLKÜLI – jövőbeni egészség érdekében.
Előfordulhat, hogy valaki a tünetek felerősödéséről számol be, és a zellerlének tulajdonítja. Valójában azonban valami más történik a szervezetében, életmód- vagy étrendbeli probléma, ám igazságtalanul a zellerlét éri a vád.
Fontos megérteni, hogy milyen más folyamatok működhetnek még a testben, hogy az étrendbeli, valamint egyéb életmódbeli tényezők hozzájárulhatnak még az esetlegesen észlelt tünetekhez és betegségekhez, és hogy miként támogassuk a szervezetünket a teljes gyógyulás érdekében.
Ezekről a témákról olvashatsz részletesen az Egészséges májműködés, az Egészséges pajzsmirigy, a Gyógyító ételek és a Gyógyító médium című könyveimben. Soha nem volt még ekkora szükség arra, hogy felvértezd magad, és a tüneteid, betegségeid valódi szakértőjévé képezd ki magad.
18. Normális, ha felpuffadok a zellerléfogyasztás után?
Nem, nem normális jelenség felpuffadni azután, hogy zellerlét iszol. Mégis elképzelhető, hogy tapasztalják azok, akiknél a puffadás már korábban is problémát okozott.
A zellerlé felgyorsítja az emésztést. Mégpedig azzal, hogy a májat epetermelés növelésére serkenti és azonnal megerősíti a gyomor sósavtermelését. Ez pedig elkezdi lebontani a régi, megemésztetlenül maradt, rothadó proteint, valamint a több évtizede a gyomor és a vékonybél-csatorna alján felhalmozódott öreg, avas zsírokat.
Ezeknek a zsíroknak és fehérjéknek az elbomlása után a puffadás szinte mindenkinél megszűnik, akik korábban krónikusan hajlamosak voltak a puffadásra.
A puffadásérzet az enyhétől a súlyosig terjedhet, attól függően, hogy az érintett bélcsatornája mennyire toxikus, és mennyi régi, megemésztetlen törmelék halmozódott fel.
Amikor ezek a személyek hosszú távon, megfelelően tartják magukat a zellerlékúrához, az emésztőrendszerük állapota javulni kezd, a toxikusság mérséklődik, a puffadás pedig nyomtalanul elmúlhat – feltéve, hogy az étrendjük követi a Gyógyító médium című könyv táplálkozási útmutatásait.
19. Zellerléfogyasztás után megfájdul vagy felkavarodik a gyomrom. Mi okozza ezt?
Ezt a jelenséget az érzékeny gyomoridegek okozzák. A bolygóideg az az ingereket kiküldő főideg, amely segítségével a gyomrunk működik. Gyakran a – például az övsömör és az Epstein Barr vírusok okozta – gyenge vírusfertőzések sok neurotoxint termelnek, amelyek enyhe gyulladásba hozzák a bolygóideget. Így, amikor a zellerlét iszod, az elkezdi lepucolni a neurotoxinokat a gyomorfalon található apró idegvégződésekről. Ez pedig enyhe reakciót okozhat. Sokak gyomra továbbá tele van olyan baktériumokkal, mint az E. Coli, a Streptococcus és a H. Pylori. Ezek a baktériumok gyorsan elpusztulnak; a folyamatot enyhe görcsök kísérhetik, amelyek ideiglenesen fájdalmat okozhatnak.
20. A zellerlében van oxalát?
Létezik egy olyan mítosz, miszerint bizonyos zöldleveles-zöldségek és fűszernövények oxalátban gazdagok, ezért károsak. Ez a téves elképzelés sokakat megakadályoz ezeknek a magas oxaláttartalmúaknak kikiáltott ételek fogyasztásában, így hatékony, szükséges és gyógyító tápanyagoktól fosztják meg magukat. Az oxalátok a közhiedelemmel ellentétben nem adnak aggodalomra okot.
A világ minden egyes zöldségében és növényében található oxalát. Az úgynevezett magas oxaláttartalmú zöldleveles-zöldségekben és a zellerben található rengeteg tápanyag a rendelkezésünkre álló legerősebbek közé tartoznak.
Az egészségügyi kutatás és orvostudomány még nem fedezte fel, hogy a gyümölcsök, a zöldségek és a zöldleveles-zöldségek anti-oxalátokat is tartalmaznak, amelyek semlegesítik az oxalátokat, így azok nem is okozzák a trend által hirdetett károkat. Valójában ezek az ételek egyáltalán nem ártalmasak, mi több, olyan létfontosságú, gyógyító tápanyagokkal látnak el bennünket, mint a fitokemikáliák, a vitaminok és az ásványi anyagok.
21. Hatékonyabbá tehető a zellerlé valamilyen kiegészítővel?
A zellerlé a krónikus betegségek gyógyitala. Világszerte emberek millióit gyógyította meg, és gyógyítja ma is. Sajnálatos módon néhányan megpróbálnak előnyt kovácsolni a zellerlé népszerűségéből; megváltoztatják a receptet és új alapanyagokat adnak hozzá, hogy a sajátjukénak nyilvánítva profitra tegyenek szert belőle.
Olyan kiegészítőket javasolnak mint a kollagén, az almaborecet és az aktivált szén – ez a három dolog azonban tönkreteszi és hatástalanítja a zellerlét, mert kivonják belőle egyedülálló gyógytulajdonságait és a gyógyulást nem támogató anyagokat juttatnak a szervezetedbe.
Az egészséged védelme érdekében tudnod kell arról, hogy milyen félrevezetőek és haszontalanok ezek az irányzatok, amelyek megbontják a zellerlé erejét és tisztaságát. Ezeket a trendeket olyanok bocsátották útjukra, akik még csak nem is hisznek a zellerlében és annak gyógyhatásában.
Nem is hallottak gyógyitalként a létezéséről mindaddig, amíg el nem indítottam a globális zellerlémozgalmat, hogy emberek millióit elérhessem, mert hatékony mindenféle tünet és betegség kezelésében.
Ezeknek a pénzügyi befektetők által felfogadott trendalkotóknak fogalma sincs arról, hogy mitől lesz a zellerlé annyira eredményes; nem ismerik a kórokozók sejtmembránjait elpusztító nátrium-klasztersókat, és azt sem tudják, hogy ezek a klasztersók megerősítik a gyomor sósavját.
Anélkül, hogy tudnák, hogyan működik a zellerlé, azt sem tudják, hogyan kell megfelelően fogyasztani, és azt sem, hogy létfontosságú nem kiegészíteni olyan anyagokkal mint a kollagén, az almaborecet és az aktivált szén.
A zellerléfogyasztás megfelelő technikájának ismerete elengedhetetlen a gyógyhatások működéséhez. De van néhány alapanyag, amely valóban aktiválhatja vagy fokozhatja a zellerlé gyógyerejét. Ilyen például a magnézium, a glutamin és a kolineszteráz.
22. Szoptató anyák ihatnak zellerlét?
A zellerlé hihetetlenül hasznos a szoptató anyáknak. Rengeteg nyomelem található benne, C-vitamin és olyan neurotranszmitter kémiai vegyületek, mint például a még fel nem fedezett nátriumos klasztersók, amelyek elősegítik a csecsemő egészséges, erős szerveinek a kialakulását. A zellerlé megtisztítja és méregteleníti az anyatejet, így a kisbaba a létező legtisztább anyatejet kapja.
23. A csecsemők és a kisgyerekek ihatnak zellerlét?
Igen, a zellerlé csodálatosan hat a csecsemők és a kisgyerekek egészségére és fejlődésére is.
24. A friss zellerlé helyett zellerléport is fogyaszthatok?
Nem, a zellerlépor és a zellerpor nem helyettesítheti a friss zellerlét. A zellerlépor és a zellerpor nem tartalmazza a fél liter friss zellerlé előnyeit. Egyre népszerűbb tendenciává válik a zellerlépor és a zellerkapszulák értékesítése, mert a zellerlé ismertségének az elterjedésével egyre többen próbálnak profitálni a globális zellerlémozgalomból, amely meggyógyítja a krónikus betegségekben szenvedőket.
Próbáld meg elkerülni ezeket a hamisítványokat! Csupán pénzkidobás mind, mert nem rendelkeznek a napi fél liter, friss zellerlé elfogyasztásával járó gyógyhatásokkal.
25. A zellerlében van nitrát?
A zeller és annak leve nem tartalmaz aktivált vagy káros nitrátot, hacsak nem oxidált vagy szárított állapotban kerül hozzád. Oxidálódás nélkül nem található a zellerben vagy a friss levében természetesen jelenlévő nitrát sem.
Amikor a friss zeller valóban oxidálódik, ugyanúgy, ahogy bármely más fűszernövény, zöldség vagy gyümölcs, akkor keletkezhet természetesen előforduló nitrát. Ez a nitrátfajta azonban semmilyen tekintetben nem káros. A zeller(lé)port oxidálják, így az oxidációs folyamat következtében tartalmazhatnak természetesen előforduló nitrátokat.
Ezek a nitrátok azonban nem irritálják az emberi szervezetet. Fontos tudni, hogy a nitrátok nem egyformák, ugyanúgy, ahogy az emberek sem egyformák, a víz sem, a cukorfajták, de még a fehérjék sem.
A glutén például a húsokban vagy a dió- és mogyorófélékben található fehérjéktől teljesen eltérő protein. A zeller oxidált formáiban – például a zeller(lé)porban – kialakuló, természetesen előforduló nitrátok szintén nem ugyanolyanok, mint a húsfélékhez és más termékekhez adott káros nitrátok.
Mi több, a nitrát különbözik a nitrittől is; még csak nem is ugyanaz a két dolog. Még a természetesen előforduló nitrátot valóban tartalmazó zellerpor sem ellensúlyozza az olyan ételeket mint a savanyúság vagy a húsok, mert nem tartalmaz nitritet.
A zeller(lé)ben semmi nem káros! Ugyanez érvényes a tiszta zeller(lé)porra. Előfordulhat azonban, hogy káros nitrátok kerülnek a zeller(lé)porba, ha óvatlan a gyártó cég vagy egy más termékben használja fel ezeket. A friss zellerlében nem lehet káros nitrát, hacsak nem te magad adod hozzá.
Ha azért nem iszol zellerlét, mert elhiszed, hogy káros nitrátot tartalmaz, akkor sajnos megfosztod magad a nitrátmentes, friss zellerlé egyedülálló gyógyhatásától.
26. Mennyi idő múlva érezni a zellerlé hatását?
Az attól függ, hogy milyen állapotban van az, aki issza. Szinte mindenki tapasztal valamilyen előnyt már az első héten, ha megfelelő módon, mennyiségben és naponta fogyasztja a zellerlét. Sokan már az első adag után tapasztalják a jó hatásokat.
Minden az érintetten és a körülményein múlik, például az egészségügyi állapotán, a tünetein, hogy mennyire vált toxikussá és túlterheltté a mája a különféle kórokozók és mérgek, például rovarirtó- és oldószerek, növényvédő szerek, toxikus nehézfémek, valamint mindenféle más vegyi anyag és toxin miatt. (Az Egészséges májműködés című könyvben részletesebb információt találsz a toxikus májról, az előfordulási gyakoriságáról és arról is, hogy miként gyógyíthatod meg a tested.)
A gyógyulási időt az is befolyásolja, ha valaki súlyproblémákkal küzd, ha sok rothadó és avas zsír rakódott le a vastagbelében, és/vagy sok olyan baktérium van a bélcsatornájában, mint a Streptococcus.
A jelenlévő stressz, a zellerlé mellett fogyasztott ételek és italok, az életmódunk és a szokásaink mind közrejátszanak abban, hogy mennyi idő kell a gyógyhatások jelentkezéséhez. A legtöbben azonban hamar elkezdik érezni a jótékony változást.
A zellerlékúrát régóta folytatók közül néhányan megszokják ezt az új, sokkal jobb egészségi állapotot. Majd sokakhoz hasonlóan abbahagyják a zellerlékúrát, és már nem érzik olyan jól magukat. Ekkor ismerik fel, hogy mekkora szerepet játszik a zellerlé az egészségük megőrzésében.
Fontos tudni, hogy ha nem is érzed azonnal a zellerléfogyasztás előnyeit, attól a jótékony folyamatok még elindulnak. A zellerlé nemes tulajdonságai azonnal jelentkeznek mindenkinél, aki elkezdi fogyasztani, mert a gyógyhatás azonnal elkezd dolgozni, ahogy az ital a szervezetbe kerül.
Néhány embernél beletelik némi időbe, amíg kézzelfogható változásokat észlel, noha a zellerlé az első kortytól kezdve kifejti gyógyító hatását.
27. A zellerlében túl sok a nátrium?
A sók nem egyformák, ugyanúgy, ahogy a cukrok sem. Az egészségre káros, magas fruktóztartalmú kukoricaszirup fogyasztása nem ugyanazt a hatást eredményezi, mint egy alma elfogyasztása, mert ez utóbbi gyógyítja a májat és számos létfontosságú tápanyagot juttat a szervezetbe. Ezért ne hagyd magad megtéveszteni azzal az elképzeléssel, hogy minden só egyforma, mert nem az!
Ha valaki azt mondja neked, hogy a zellerlében túl sok a só, tudd, hogy téved. A zellerlében található nátrium klasztercsoportok a nátrium egyik alcsoportja. Az orvostudomány még nem fedezte fel a zellerlében található összes nyomelemfajtát és nátrium-alcsoportot. A nátrium klasztersók gyógyítják a szervezetet, és nem tudunk eleget fogyasztani belőlük. Napi fél liter zellerlé biztosítja a szervezetünk számára ezeket a létfontosságú nátriumos klasztersókat.
A kelta-tengeri és a himalájai só a nátrium teljesen más formái. Nem számít, hogy milyen kiváló minőségűek ezek a sók, nem ugyanaz, ha kelta-tengeri vagy himalájai sót teszel az ételedbe/italodba, mint ha a zellerlében lévő, ma még ismeretlen nátrium klasztersókat fogyasztanád.
A nátriumos klasztersók a nátriumnak az egyetlen olyan csoportja, amely elpusztítja a kórokozókat, elősegíti a test méregtelenítését, helyreállítja az elektrolitokat és a neurotranszmitter kémiai vegyületeket. A zellerlében található nátrium orvosi nátrium, amelyre a véráramodnak és a testednek szüksége van. Ezzel szemben csak mértékkel szabad fogyasztani a sókból származó nátriumot, még akkor is, ha a legkiválóbb minőségű sóról van szó.
28. A zellerszár helyett a zellergumót is levesíthetem?
Nem, a zellergumó másfajta növény, mint a nagy csomókban összenőtt, leveles zellerszár. A zellergumó levesítése nem rendelkezik ugyanazzal a gyógyhatással.
A zellerlé gyógyerejéről még többet megtudhatsz Gyógyító médium, Gyógyító ételek, Egészséges pajzsmirigy és Egészséges májműködés című könyveimből.
Forrás: Medicalmedium.com