A mágia valójában erőt jelent, a képzelet önmagát megvalósító varázserejét. Szepes Mária idegerő-, és önfejlesztő gyakorlatai segítenek szárnyat bontani a kozmosz irányába, áttörni a beszűkült tér-idő káprázat ködfalait, és – tapasztalni fogjuk – hatalmas gyógyító erő támad fel bennünk.

Az idegességről többféle meghatározás ismert, lényegét azonban általában kevéssé értik. A láthatóvá lett életjelenségek gyakran kisiklanak a megfigyelés alól, mert az ok, amelyből erednek, s ahová visszatérnek, láthatatlan. Az idegességet leginkább a lélek elégedetlenségének nevezhetnénk. Olyan pszichikai energiák ömlenek be az idegpályákra, amelyek túlzott terhelést, az egészséges módon lereagálhatónál nagyobb feszültséget keltenek. A pszichikai energiák mindig kielégülésre törekszenek valamelyik síkon: a fény állapotát keresik gyönyör, műalkotás vagy eksztázis formájában, és csak ezek által pihennek el a teljesülésben. Ha céljukat nem érik el, megerjednek, felforrnak, elégetik a vezetéket: felőrlik az idegzetet.

A lélek elégedetlensége mögött a képzelet mágikus erői lüktetnek. A képzelet ereje a teremtés ősenergiája, a minden egyes emberen át dinamikus kiteljesedésre törő Logosz. Az idegzet vezeték, amely a teremtő képzelet forrásától a Műig vezet. Mivel az ember teste, pszichéje és szelleme közötti energiaáramlás mai válságos állapotában szakadozott, rövidzárlatos, ezért különféle keringési zavarok, meghasonlások, bénulások és trombózistünetek elfajulásait mutatja. Veszedelmes kisülései vannak. Mellékirányba vezetődik, ahol rombol. Tüzeket gyújt. Sorvaszt. Szigetelését áttöri, és szorongásos neuraszténiát, hisztériát, elmezavart, félelmetes rögeszméket okoz.

 

Minden betegség a szimbólumbeszéd egy formája. Minden idegbaj és elmebaj a szervezet lidércnyomásos álma, amelyben bűntudatát, mulasztásait és hiányérzeteit reagálja le.

 

Az a reakció, amelyet igen helytelenül idegrohamnak neveznek, akkor szokott kitörni rajtunk, amikor azt hisszük, szabadjára engedhetjük magunkat. Sértődöttségünk, feszültségeink, elégedetlenségünk dühét rendszerint nekünk kiszolgáltatott embereken töltjük ki: családtagjainkon vagy beosztottainkon. Általánossá lett s igen méltatlan tévhit nyújt mentséget erre, az ugyanis, hogy az idegesség kitombolása előnyös a szervezetre. Pedig minél többet idegeskedik valaki, annál idegesebbé válik, mintegy szokássá lesz nála. Kielégülést nyújt számára. Mellékmedret váj az elégedetlen teremtőenergiának, s a megfélemlítés által gyakorolt hatalom perverziójává zülleszti. Az idegesség kitombolása a feszültségektől való szabadulás legreménytelenebb és legveszedelmesebb formája. Ne higgyük, hogy bárkivel szemben büntetlenül lehetünk utálatosak. Az általunk kisugárzott pszichikai méreg visszahat ránk. Nem csak olyan módon, hogy a legalantasabb helyzetben lévő embernek is lehetősége támadhat rá, hogy bosszút álljon rajtunk, hanem rossz benső atmoszféránk felfokozódásával, amelytől e kirobbanás által menekülni akartunk. A ganglionsejtek feljegyeznek minden érzelmi megmozdulást. Amit ismételten elkövetünk, annak folytatólagos gyakorlására erős hajlam keletkezik. Az idegeskedő, idegességét szabadjára engedő ember öntudatlanul is szabályszerű idegzetrongáló tréninget folytat.

Ha erőt vesz rajtunk az idegesség, gondoljunk arra, hogy az ember, akivel szemben állunk, életünk titkos kémje, bíránk vagy ítéletünk feloldója. Általa vizsgázunk. Irritáló lénye ott, azon a ponton sorsunk misztériumának fontos próbáját jelenti. Minden alkalommal, amikor a  dühödt idegroham feszítő gőzeit sikerül az értelem szelepén át megenyhítenünk és feloldanunk, nagy erőhöz jutunk: izmosodik az önuralmunk.

Fontos, hogy ösztöneinket sohase engedjük ki a kontroll alól. Az önuralom önmagunknak adott gondolatparancs, amely erkölcsi meggyőződésből fakad.

 

Az ember nívóját erkölcsi gátjainak mennyisége és minősége szabja meg. Ezek duzzasztógátak. A lélek erőinek hatalmas emelői.

 

 

Az idegesség természete kétféle. Van olyan idegesség, amelyet túlfeszített munka, a fizikum teljesítőképességét meghaladó erőfeszítések váltanak ki. Ennek oka a szervezet fizikai energiáinak elégtelensége. Ez az az állapot, amelyen könnyebb segíteni:

Az idegtorna a következőkből áll: A gyakorlatot legcélszerűbb este és reggel végezni, amikor már és még nem vagyunk felöltözve, mert a ruha szorítása gátolja a tornát. Az ágyon hanyatt fekve kényelmesen elnyújtózunk. Egészen elernyesztjük tagjainkat, azután mély lélegzetet veszünk. Annak ellenére, hogy mellkasunkat teleszívjuk levegővel, érzésünk az legyen, hogy még egy kevés levegőt be tudnánk fogadni. E pozitúrában mellkasunk magasra duzzad, s hasunk mélyen besüpped. Most hirtelen, lökésszerű mozdulattal, anélkül hogy tüdőnk a levegőt kiengedné, kitoljuk hasunkat, míg mellkasunk ennek megfelelően besüpped. Ebben az állapotban maradunk, amíg a tüdőnkben lévő levegőből futja. Ha már nem bírjuk tovább, kilégzés következik. A gyakorlatot négyszer-ötször egymás után megcsináljuk, azután két-három perc szünetet tartunk.
E gyakorlatot a jógában „mérleggyakorlatnak” nevezik a has és mell mérlegszerű mozgása miatt. Néhány heti idegtorna után idegenergiánk csodálatos mértékű növekedését észlelhetjük, mivel a mérleggyakorlat serkentő masszázst ad a napidegfonatnak, és több belső elválasztású mirigyet késztet fokozottabb munkára.

Ugyancsak fontos idegenergia-forrásunk a napfény. Napi 15 percet érdemes a napon töltekezni.
Tudjuk, hogy a Nap fénye stimuláló, tápláló elemeket rejt. Nemcsak radioaktív természetű, hanem az élőlényekben lejátszódó összes fiziológiás folyamatokat is pozitívvá teszi. Hatására szunnyadó vitaminok és hormonok szabadulnak fel szervezetünkben. De frissítő hatása csak alacsony adagolás esetén jelentkezik. Túlzásba vitt, negyedóránál hosszabb napozás elbágyaszt. Elégeti, felszívja a felszabaduló hormonokat. Rendszeres kúrákat március végétől október végéig folytathatunk.

A másik fajta idegesség, amely a testi kimerüléstől függetlenül jön létre – sőt, a tétlenség sokszor károsabb neki, mint a legmegerőltetőbb munka –, abból a bizonyos asztromentális elégedetlenségből fakad. Itt a gyógyszer mindig egyéni. Kikeverése nagy hozzáértést, türelmet s főleg a páciens teljes értékű együttműködését igényli. Oka a lelki kivérzés, elvértelenedés, táplálékhiány s egy bizonyos pszichikai hormoncsere kiesése. A test tápláléka, amelyet növényi és állat termékekből, vízből, levegőből és napfényből magába szív, fenntartja az ember fizikai testét. Az embernek azonban nem csak fizikuma van. A táplálkozás kényszere más-más formában, de analóg a két másik síkon is, ahová lénye kiterjed. A léleknek is táplálkoznia kell a maga feltételei szerint. A lélek is él, lüktet, fényre szomjas, tevékeny energiák feszülnek benne, meg akar nyilatkozni, egyesülni, gyümölcsözni kíván a lét kettős ritmusa alapján, amely beszívásból és kilégzésből áll.

 

A léleknek tápláló, megújító gyógyerőkre, reményekre és inspirációkra van szüksége, de másik ütemében arra is, hogy megtermékenyülve valami aktivitás, alkotás formájában kilélegezze ezeket magából.

 

A gyógyulás kiindulása az, hogy lelki-szellemi táplálkozásunkat és rendszeres tevékenységünket éppoly fontosnak ismerjük el, mint testi táplálkozásunkat. Az okkult praxis koncentráció-meditáció rendszere e táplálék legideálisabb formája. Olyan forrásból merít, amely az anyatejhez hasonlóan az élet minden szükséges elemét magában rejti.

 

Aki be tud lépni a jelenbe, aki jelen tud lenni valami semleges, békés, szimbolikus szépségtől zengő mozzanatban teljes, önfeledt intenzitással, abba hatalmas gyógyító áramok ömlenek.

 

 

A gyógyulás első állomása a görcsös attitűd tudatosítása, meglazítása és helyes pozitúrával való felcserélése, amely lehetségessé teszi, rögzíti a jelenben való kellemes és semleges lebegést. S e fellazult, friss életforrások felé kinyílt jelenben kell hozzálátnunk az asztromentális erőbeszíváshoz, transzcendens szomjunk, etikai éhségünk, esztétikai sóvárgásunk kielégítéséhez. Vegyünk fény-, szín-, hang- és formafürdőt a természetben, de a képzőművészet nagy műalkotásai között is. Mossuk át lelkünket zenével, költészettel, filozófiával, tudománnyal. Szőjük tovább a gondolatokat, amelyeket megzengettek bennünk. Ha körülményeink zárlattal veszik körül testünket, nyissuk rá a szemünket arra a tényre, hogy lakik bennünk egy szárnyas lény is, akit csak hitünk szuggesztiója tart lenyűgözve. Ha azonban ráemlékezünk szárnyaira, felrepül, mint álmunkban pszichikai testünk. Használjuk tehát a szárnyaló képzeletet. Ezt senki sem veheti el tőlünk.

Gondoljuk csak el, hogy a kedvenc ételeinkre való emlékezés valóságos gyomorsavat termel fizikai szervezetünkben. Az erotikus olvasmányok, képzetek ugyancsak a leghevesebb módon erotizálnak. De milyen kevéssé élünk e stimulussal konstruktív irányban! Vajon miért nem helyezkedünk vissza képzeletben mitikus erdőélményeink miliőjébe? Miért nem gondolunk élő, izzó fantáziával az oxigén dús fákra, az egészség meseforrásaira, a csend varázslatára valamely tájban, amelyet egy múló pillanatra megízleltünk? Miért hagyjuk portól ellepetten tudatunk raktáraiban heverni azokat a gazdagító műveket, élményeket, amelyeket összegyűjtöttünk, s amelyek imaginációnk érintésére új, makulátlan életre kelnek, s  plasztikus valóságukkal gyógyerőket árasztanak? A fák illatoznak, a források üdítenek, a csend elnyugtat, a magasztos gondolatok megvigasztalnak, a zene friss alkotótevékenységre serkent, és a szellem óriásai reményekkel töltenek el. Iktassunk be életünkbe ilyen jelenlétgyakorlatokat. Lazítsuk el görcsös, védekező magatartásunkat, s ebben az elernyedésben ejtsük le, engedjük el személyiségünket minden bonyolult problémájával együtt. Vegyünk szabadságot a jelenben – mintha két határ között, a múlt és a jövő két erődje között, a senki földjén haladnánk terhek nélkül, fütyörészve, névtelenül, mint az otthontalan vándorok. Csináljuk ezt rendszeresen, tudatosan, akár csak néhány percen át naponta – és láthatatlan benső betegünk, akinek krízisei lappangó ideglázakkal terhelik meg szervezetünket, lassan gyógyulni kezd.

Néhány fontosabb axióma a könyvből:
1. Ez a viaskodásokból szőtt, szüntelenül mozgásban lévő világ csak még nagyobb dinamikával, még lendületesebb erőfeszítéssel és szívós kitartással hódítható meg.
2. A determináció ott végződik, ahol a mágia kezdődik.
3. Külső és belső magatartásunk, gondolataink, szavaink és mozdulataink mágikus idézőformulák.
4. Minden testet öltött dolog nemzője az idea, tehát nemzője betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is.
5. Az egészséges, építő, harmonikus gondolatokegyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.
6. Aki sorsán, depresszióin, démoni kötésein úrráakar lenni, annak úrrá kell lennie gondolatain.
7. Gondolkodni annyi, mint hatással lenni.
8. A környezetünkkel szemben tanúsított jóindulat láthatatlan, pszichomagnetikus zónát teremt körülöttünk.
9. Semmit el nem gondolhatunk egy bizonyos érzés vagy indulat intenzitásával anélkül, hogy környezetünk tudattalanja erről tudomást ne szerezne.
10. Kivétel nélkül minden jelenségnek van egy fogantatási pillanata. És minden későbbi fejlemény ettől a fogantatástól függ
11. Aki kapni akar, annak először adnia kell.
12. A körülményekhez való szemléleti viszonylatunk megváltoztatásával megváltoztathatjuk magukat a körülményeket is.

Forrás: A mindennapi élet mágiája

 

Ajánlott könyvek:

A MINDENNAPI ÉLET MÁGIÁJA

A siker alapelvei könyv

AZ ÉLET
HÉT TÖRVÉNYE

AZ ÖT
EGYEZSÉG