„Gyakran kérdezik, én magam mit tanultam Az ébredés könyvéből. Ezt: teljes szívünkkel és igazul élve a világ fenntartásához szükséges szeretet és gondoskodás erős közvetítői vagyunk. Ha találgatnom kellene, azt mondanám, ez a könyv azért érinthetett meg oly sokakat, mert a szeretet és gondoskodás óceánjának vizéből ad inni egy kicsit.” – Mark Nepo

Az ébredés könyve kétség kívül egy igazán különleges kötet, ami százezrek polcain szerepel a nagyvilágban és immáron kiadásának huszadik évfordulóját ünnepli. Nem más ez, mint a lélek útját segítő kalauz. Egy napi elmélkedéseket, bölcseleteket, meditációkat, gyakorlatokat tartalmazó könyv az év minden napjára. A szeretet nyelvén szól hozzánk, a lélekről, a barátságról, a legmélyebb mélységekig megélt életről szól. Mindegyik felismerés szüntelenül arra emlékeztet bennünket, hogy bármilyen nehézség kerüljön is az utunkba, szeressük az életet!

 

„Mindannyian küszködünk az élet értelmével – azzal, hogy célt találjunk magunknak. Legtöbben a szüleink mintáit és bevésődéseit követjük, és úgy érezzük, hogy az életbe vetve egy flipperjáték labdájaként pattogunk ideoda, míg végül ki nem jutunk alul; megkönnyebbülten, hogy itt vagyunk nagyjából egy darabban, még ha az utazástól elnyűtten is.”

Ez a folyamatos feszültség az új nap ígérete és az élet valóságának tehetetlenségi ereje között – amit John Steinbeck „a kondicionálás kábító kalapácsütéseinek” hív – a szabad és nyitott szellemű emberi lény mindennapos küzdelme.
Sokan kerestük-kutattunk a módját annak, hogy az egész értelmet nyerjen. Vannak, akik felmenőik vallásához ragaszkodnak, míg mások menekülnek a vallástól, úgy érezve, elárulta őket bizonyos tantételek ellentmondásossága, gyakorta pedig az igazságtalansága. Sokan mások tapasztalatait olvassák, segítséget remélve ahhoz, hogy megtalálják helyüket az univerzumban. Az én utam is ez volt.

Az úton nagy segítséget nyújtott a pszichoterápia, a felépülés és a család támogatása, azonban volt egy olyan könyv, amely megváltoztatta az életemet: Mark Nepótól Az ébredés könyve.

Emlékszem arra a napra, amikor megkaptam Az ébredés könyvét. Régebben ellenálltam a napi bejegyzéseket tartalmazó könyveknek, idegenkedtem tőlük. Azért is elfogultvoltam velük szemben, mert az anyámnak volt egy Napi ige című „mindennapra egy gondolat” típusú könyve, és mint legtöbben, én sem akartam olyan lenni, mint az anyám. Persze a vicc az egészben az, hogy nagyon is olyan vagyok. Az az igazság, hogy az ő kedvességre és nagylelkűségre való képessége a legjobb tulajdonságaim.

Való igaz, hogy Mark írásában van valami, ami leszámol a megtévesztéssel, és felfedi a lényegi igazságokat, amelyek után mindig is kutattam. Sok éve olvasom napi rendszerességgel, és számtalanszor adtam ajándékba. Ezt a könyvet mindenfelé küldtem már a világon. Felajánlásként. Házavatóként. Gyászra gyógyírként. Újszülöttnek kincsként. Ajándékoztam barátságban és viszályban, örömben és bánatban.

 

Az a könyv szépsége, hogy átlépi az életkor, gazdasági helyzet, faj, vallás, politika és műveltség minden határvonalát. Egyszerűsége abban áll, hogy az elképzeléseket, gondolatokat és történeteket mélyértelműen kristályosítja ki, és gyakran más bölcsek elgondolásain, szavain vagy tettein keresztül mutatja be. Mark magasztosan ír a nagy gondolkodók bölcsességéről miközben kibontja és továbbfejleszti a régi idők gyönyörű tanításait. Ezek a szövegek korszakokon át összekötnek minket, és mindig jobban érzem magam attól, hogy velük kezdem a napomat. A napi üzenet gyakran közvetlenül vonatkozik valamely engem épp foglalkoztató gondra vagy küzdelemre, mintha nekem íródott volna abban a pillanatban. Nincs olyan oldal a példányomban, amely ne lenne valahol kiemelve és aláhúzva. Ez az életem állandója. Az én igaz iránytűm.

 

„Az élet folyója széles, és az utunk együtt annyival gyönyörűbb, jelentősebb és megindítóbb, ha összeköt minket ez a könyv.”
– Jamie Lee Curtis előszavából

 

Forrás: Az ébredés könyve

Mark Nepo – AZ ÉBREDÉS KÖNYVE