A Vörös Oroszlán, a Bölcsek Köve; az alkimisták „vörös pora”, amelynek oldatából készül az életmeghosszabbító Elixír. Az Elixír eszméjének megszállottja a könyv transzcedens nyugtalansággal terhelt hőse, Hans Burgner, a Swandorf-i molnár fia is, akit ez a belső korbács 1553-ban Nürnbergbe hajszol, hogy ott összetalálkozzék Eduard Anselmus Rocharddal, a szerény, utazó francia orvos álruhájában rejtőző adeptussal. Szolgája, tanítványa lesz.
Hans Burgner nem akar meghalni. Zavaros, szenvedélyes lelkének fókusza, éretlen agyának lebírhatatlan rögeszméje a gondolat: hogy a halál ténye elviselhetetlen. A halál íze megrontja az életet, amelynek kimerítéséhez, legalábbis évszázadok kellenek. Rochard, az adeptus látja jellemének gyöngéit, veszélyes indulatait és megtagadja tőle az elixírt. Hans Burgner sóvárgása az élet után lebírja erkölcsi ellenállását. Megöli, kirabolja Mesterét, és iszik az Elixírből, amelynek hatására egy harmadik szem nyílik fel benne. Ezt a veszedelmes, különös ablakot a szenvedélyek sűrűjében veszteglő más halandónál jótékony fátyol takarja. Hans Burgner azonban látóvá lesz az indulatok asztrál-alvilágában, amelyhez fokozatánál fogva tartozik. A fizikai világ halvány káprázata mögött egy intenzív, borzalmas második birodalom tárul fel előtte fenyegető, érthetetlen jelképeivel. Ha teste nem volna az Elixírrel szupranormális életre átkozva, megölné az elszörnyedés, de így élnie kell a félelem poklában, két világ üldözöttjeként…”
Így ír Szepes Mária összefoglalójában, nagyszabású regényéről.
A kategória kiemelt könyvei:
„Minden szenvedés, kötés, szerelem, rémület, nyomor, betegség és halál csak képzet. Addig van ereje, míg hitünkkel, gondolaterőnkkel anyagot, testet adunk létéhez.”
Szepes Mária
A Vörös Oroszlán izgalmas cselekménye négy évszázadot fog át, valójában az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti olyan keresők számára, akik, ha többször elolvassák, rájönnek, milyen sok s mindig új pszichoarcheológiai rétegre találnak benne.
„Bizonyos, hogy engem megrendített a lángolás, amely írása közben váratlanul felgyúlt bennem. Ráébredtem, nem egy novella lélekvesztőjébe szálltam ezúttal, hanem kozmikus rakéta repít olyan kiterjedések közé, amelyektől elszédülök. S ezt a csillagutazást nem tudom abbahagyni. Egyre szélesedik. Tűztenger hullámaira emel. S noha a cselekmény vázlatát ismerem, meghökkentő mondatok ömlenek a tollamból, amelyekre másodpercekkel előbb gondolni se mertem volna.
Egyfajta énhasadás volt ez. Énem egyik részét, a képzeletemet olyan képek, színek, szenvedélyek, bizarrul hiteles karakterek közé merítette, amelyeket „józan eszem” riasztónak talált, szűkölt tőle. „Úristen, mi ez? Mit fognak szólni hozzá?” Belső vívódásomra a felelet mindig az volt: úgysem adják ki soha. Öt évig írtam. Egy szomszédnőnk Leányfalun, a „Noé bárkáján”, aki gyakorlott gépírónő volt, észrevette, micsoda kéziratköteg halmozódik előttem kis szobánk íróasztalán. Addig fogalma sem volt róla, hogy író vagyok. Érdekelte a téma. Felajánlotta, járjak fel hozzájuk, ő diktálásra harminc oldalt tud gépelni naponta. A háború utolsó borzalmait éltük. Budapest körül bezárult az ostromgyűrű. A tőlünk huszonöt kilométerre lévő fővárost szőnyegbombázások tarolták romhalmazzá.
Esténként piros nyomjelző rakéták sztakkatói rajzolódtak az égre, nappal tüzek sűrű, fekete füstgomolyai emelkedtek a látóhatárra. Óriási dördülések rengették meg a mi kis házunkat is. Egy közeli bombatalálat betörte ablakainkat. Robbanások öklözték bezárt ajtóinkat. Azt sem tudtuk, ki él, ki halt meg rokonaink, barátaink közül, akik a város pincéiben rekedtek. S én ebben a repülőtámadások, ágyúk, gépfegyverek dübörgésétől, kelepelésétől hangos apokalipszisben diktáltam-diktáltam naponta harminc oldalt e furcsa könyvből, amelyet senki sem ismert, olvasott addig, amíg gépelése el nem készült teljesen.
Se férjem, bátyám, szüleim, se barátaim. És amit nem hittem, nem is reméltem háromévnyi lélegzetnyi szabadságban, A Vörös Oroszlán első kiadása megjelent a Hungária Kiadónál 1946-ban. Bestseller lett. 1947-ben államosították a kiadókat, és mint valamennyi könyvet a boltokból, könyvtárakból, amelyek tartalma eltért az egyetlen törvényes „ideológiától”, A Vörös Oroszlánt is bezúzták, elégették. Nagyon jót tett neki. A halhatatlanságról szól, tehát nem lehetett megölni. Hamvaiból felrepült, mint a főnixmadár.
Második kiadását 1984-ben, „fantasyként” hozta ki a Kozmosz Kiadó, némi rövidítéssel, utószóval. Harmadik, teljes szövegét a Háttér Kiadó. Az is elfogyott. Münchenben kitűnő német fordításban a „hónap könyve” lett 1984-ben. S azóta ott a hetedik kiadás fogy. Megjelent Amerikában magyarul és angolul is, de fontos tárgyalásokat folytat róla e legszebb magyar kötet gondozója – az Édesvíz Kiadó -több világnyelv komoly, nagy cégeivel.
Az örök emberi problémákat felvető s azok megoldását kínáló A Vörös Oroszlán tovább folytatja tehát sorsa által kijelölt saját pályáját, hogy átadja soha aktualitását nem vesztő üzenetét e nyugtalanító korszak szellemi támaszt kereső, gondolkodó olvasóinak.”
A Vörös Oroszlán igazi feltámadása 1989-ben jött el, amikor végre teljességében jelenhetett meg a mű hazánkban is. Külföldön is többször publikálták különböző nyelveken, legtöbbször német (Der rote Löwe), illetve angol (The Red Lion) nyelvterületen. 1984-ben a Német Szövetségi Köztársaságban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is helyezést kapott. Abban az időben erről csak kevesen tudhattak a magyarok közül. Ma már spanyol, portugál, szlovák, olasz, cseh, román, orosz és szerb fordításait is több országban olvashatják.”
„Amikor írni kezdtem, éppen az alkimisták érdekeltek a legjobban. Megragadott e kényszerűen bujkáló kísérletezők tragikus sorsa. Őket a pénzre, hatalomra éhes nagyurak éppúgy félreértették, mint véres történelmünk valamennyi nagy elméjét. A mentális alkímia beavatottjainak sosem célja az aranycsinálás. Ők az emberi szellem arannyá szublimálását, saját lényük átformálását tekintik elsődlegesnek. Azon fáradoznak, hogy lelkükben, szellemükben létrejöjjön a Bölcsek Köve, az Iható Arany, az Örök Élet igazi elixírje.”
Forrás: A Vörös Oroszlán