Beszélgetés Gregg Bradennel Az emberiség ereje kapcsán

Gregg Braden, a New York Times ötszörös bestsellerírója, és világszerte olyan úttörő személyiségként ismerik, aki hidat épít a tudomány, a spiritualitás és az emberi potenciál közé.

Gregg 1979 és 1990 között Fortune 500-as cégeknek dolgozott, és az volt a feladata, hogy krízisek idején problémákat oldjon meg. Ma sem tesz mást, amikor beleszövi a modern természettudományokat és a távoli kolostorokban, elfeledett szövegekben megőrzött bölcsességeket a valódi megoldásokba.

Felfedezései nyomán tizenkét díjnyertes könyv született, amelyeket több mint negyven nyelvre lefordítottak. Legújabb könyve, cikkünk témája, magyarul Az emberiség ereje címmel jelent meg. Gregg előadásait megismerte az ENSZ, a Fortune 500-as cégek, de őslakos öregek, vallási vezetők, diplomaták és az Amerikai Egyesült Államok hadserege is, és ma már világszerte sugározza a média azokat az adásokat, amelyekbe meghívják.

Az Egyesült Királyságban a Watkins magazin Gregget már ötödik éve felveszi „a világ száz legbefolyásosabb spirituális személyisége” közé, 2018-ban pedig a tekintélyes Templeton-díjra jelölték. Ez utóbbival ismerik el a „kiválóságokat, akik tehetségüket annak szentelik, hogy az emberi lét értelméről és a végső valóságról alkotott képzeteinket tágítsák”.

Truly Alive magazin (TA): Darwin evolúció-elmélete hogyan befolyásolta az életről alkotott felfogásunkat?

Gregg Braden (GB): Darwin állítása szerint a természet alapvető szabálya, hogy „a legerősebb marad életben”. Ez azt feltételezi, hogy mind versengünk egymással az erőforrásokért a túlélés érdekében. Darwin vélekedése a versengésről, a konfliktusról, a hiányról és a túlélésért folytatott harcról szilárdan megtestesül a ma érvényben lévő gazdasági és társadalmi rendszerekben. Csakhogy ez az alapelv cserben hagy bennünket, meghiúsul, hiszen fenntarthatatlan – mivel Darwin nézetei egy elavult tudomány hamis előfeltevésein alapulnak.

Darwin több mint 150 évvel ezelőtt élt, a mai életünktől erősen különböző világban, és akkor még nem születtek meg a modern természettudományok eredményei. Alázatos volt és tisztességes, arra számított, hogy elmélete megbukik, amikor újabb teóriák megdöntik következtetéseinek kulcsfontosságú elemeit. Annak ellenére, hogy már léteznek cáfoló bizonyítékok, a tudományos körök még mindig fenntartják és védelmezik Darwin elméletét, és ma is a biológia és a fizika sztenderd modelljének részeként tartják számon.

 

 

Holott a XXI. századi természettudományos folyóiratok lektorált szakcikkei világosan bemutatják, hogy a természet nem versengésen, hanem együttműködésen alapul. Ha az összefogás megszűnik, az egy faj számára katasztrofális következményekkel jár. Problémamegoldó módszereink és a mindennapi döntéseink megmutatják, milyen messzire távolodtunk el a harmónia természetes szabályaitól. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy befogadjuk ezeket a gondolatokat. A saját szemünkkel láthatjuk világszerte, ahogyan az új bizonyítékok összecsapnak és megvívják harcukat a régi elméletekkel.

TA: Kik a modern emberek, és hogyan jöttek létre?

GB: Okleveles geológusként az evolúcióra tényként tekintek – a fosszíliákban számos életformának láttam a nyomait: fejlettebb állatok, rovarok, növények. Csakhogy a konkrét bizonyítékok nem támasztják alá az elméletet az emberek esetében.

Az ember evolúciós családfáját gyakran úgy ábrázolják, hogy a modern embert helyezik a fa tetejére, és minden alsóbb ág egy-egy olyan életformát képvisel, amelyről azt hisszük, hogy megelőzött bennünket. Ezeken a rajzokon az ágakat szaggatott vonallal jelenítik meg, mert nincsenek kézzelfogható bizonyítékaink, hogy alátámasszuk ezeket az összefüggéseket. „Kikövetkeztetett” vagy spekulatív kapcsolatoknak nevezzük őket. Létezőknek hisszük őket, pedig a legkiválóbb tudományos elmék, a legnagyszerűbb egyetemek, a legnagyobb összegű alapok és a legkiválóbb technológia 150 év alatt sem talált bizonyítékot, amellyel igazolni lehetne ezeket.

 

 

A legfrissebb izgalmas DNS-bizonyítékok azt mutatják, hogy az evolúció, ahogyan mi értjük, nem az emberiség története. A genomunk nem rejt elég DNS-t azon életformákból, amelyekről azt hittük, bennünket előztek meg: ilyen például a neandervölgyi ember. Nem a Neander-völgyből származunk. Együtt éltünk a Földön a neandervölgyivel, de nem származhatunk tőle.

A modern DNS-bizonyítékok azonban még ennél is továbbmennek, és azt támasztják alá, hogy az anatómiailag modern ember körülbelül 200 000 évvel ezelőtt tűnt fel a bolygón. Nincs ellentmondás arra vonatkozóan, hogy mikor jelent meg – csak arra, hogy hogyan. Úgy tűnik, hogy nincs olyan evolúciós ösvény, amely az anatómiailag modern emberhez vezetne, mert a DNS-ek azt bizonyítják, hogy mindezek a dolgok gyorsan és nagyjából egy időben történtek. A modern ember azóta nem változott.

TA: Mit ért „irányított mutáció” alatt?

GB: Tudjuk, hogy 200 000 évvel ezelőtt történt valami, amit nem írhatunk az evolúció számlájára. Itt van például a véralvadási képességünk. Ahhoz, hogy a vérünk megalvadjon, 20 fehérjének kell jelen lennie a testünkben. Ha egyetlen fehérje is hiányzik ezek közül, a vérünk egyszerűen nem fog megalvadni. Ha csak EGYETLEN ilyen fehérje nem lett volna meg a legrégebben élt őseinkben, az első adandó alkalommal, hogy vágás vagy karmolás esik rajtuk, elvéreztek volna. Egy másik jó példa a cilia, a csilló – ez a kígyózó, hullámzó, aprócska „végtag”, amelyet számos sejten megfigyelhetünk, többek közt a hímivarsejteken is. Hogy ezek az aprócska, kígyózó és hullámzó végtagok mozoghassanak, 40 összetevőnek MIND egyszerre kell a helyén lennie. Ha csak egy komponens is hiányzik, a kígyózó, hullámzó mozgás nem következik be.

200 000 évvel ezelőtt tehát ezekkel az összetett biológiai rendszerekkel jelentünk meg épen és egészben. Ha minden komponensnek a helyén KELL lennie ahhoz, hogy működjenek a rendszerek, az azt jelenti, hogy nem fejlődhettek fokozatosan, és nem is növekedhettek lassan, hosszú időn keresztül. Az organizmus nem élte volna túl a növekedési folyamatot.

Ez elvezetett oda, amit ma „tiltott területnek” hívnak a tudományos életben, mert úgy tűnik, hogy a DNS-változások, amelyeket az emberi testben látunk, és amelyek azzá tesznek bennünket, akik ma vagyunk, szándékosak. A „szándékosság” kifejezés olyan, mint egy lökéshullám, amelyet visszaver az evolúcióbiológia, mert azt jelenti, hogy nem véletlen mutációkkal és a „vakszerencse biológiájának” termékeivel van dolgunk.

 

 

A természettudomány ma olyan felfedezésekkel áll elő, amelyek nem illenek bele a korábban elfogadott történetbe. Így aztán most döntés előtt állunk: megengedjük-e, hogy a modern világ nagyszerű tudománya létezésünk legmélyebb igazságaihoz elvezessen bennünket? Be tudjuk-e fogadni a történetet és vele együtt azt, amire képessé tesz, amire feljogosít bennünket? Vagy úgy határozunk, hogy inkább megrekedünk a korlátozott érvényességű modellben, amelyet már nem támasztanak alá a bizonyítékok? Itt tartunk most.

TA: A vallásos szövegek alátámasztják a „szándékos eredet” elgondolást?

GB: Megvizsgáltam néhányat a legősibb és a legkedveltebb spirituális tradíciók közül és a nagy világvallások történelmi tradícióit is. Amennyire különböznek egymástól egyes jellegzetességeiket tekintve, olyannyira megfigyelhető, hogy néhány átfogó motívumot illetően nagyon is konzisztensek ezek a hagyományok. Szinte univerzális jelenség, hogy ezek szerint az ősi spirituális szövegek szerint mi egy másik intelligencia beavatkozásának eredményei vagyunk. Ezt az intervenciót a különféle szövegek különbözőképpen írják le.

Az őslakosok hagyományaiban, ha valami igaz, a motívum konstans, még ha a történetek egyes vonásaikban el is térnek egymástól. Például szinte egyetemes az őslakos tradíciókban annak az özönvíznek a története, amely elárasztotta a Földet. Az egyes szokások megőrizték a törzsi vagy családi történeteket arról, hogy mit jelentett ez számukra, így aztán variálják, mivel különbözőképpen élték meg, az átfogó motívum azonban uralkodó és érvényes. Geológusként én visszanyúlhatok a földtani adatokhoz, amelyek igazolják, hogy az özönvíz valóban megtörtént – ez tehát igaz.

Ehhez hasonlóan, a világ szent tradícióiban nagyon is megegyezik, honnan eredeztetik az embert. Minden hagyománynak megvan a maga saját története, de közös motívum, hogy szándékos, intelligens törekvés eredményei vagyunk.

TA: Hogyan lettünk „rendkívüli képességekre neurológiailag behuzalozva”?

GB: A technológia odáig fejlődött, hogy ma már képesek vagyunk DNS-mintát venni az őseinknek, elődeinknek hitt életformák csontvelőjéből. Ezt a DNS-mintát aztán össze tudjuk hasonlítani a mai DNS-ünkkel. Ez a genetikai tervrajz arról árulkodik, hogy a modern emberek valóban 200 000 évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, és azóta semmit sem változtunk. Ráadásul arról is árulkodik, hogy mindazon rendkívüli képességek és potenciál, amely ma a rendelkezésünkre áll, a kezdettől fogva megvolt. Nem lassan fejlődött ki, nem fokozatosan és hosszú idő alatt.

 

 

Ennek egyik kulcseleme, amit „kiterjedt ideghálózatnak” hívunk. Úgy jelentünk meg 200 000 évvel ezelőtt, hogy az agyunk 50%-kal nagyobb volt, mint a legközelebbi főemlős rokonunknak. Titokzatos, ami lehetővé tette ezt az agyat: a 2-es humán kromoszómában történt fúzió. A 2-es humán kromoszóma egy, a korábban már meglévő főemlős-kromoszómák fúziójának eredménye, ami úgy zajlott le, hogy az emberi agy új agykérgét és oly sok kizárólagosan emberi képességet eredményezett, mint például a szimpátia, az empátia, az együttérzés, az önszabályozás és az intuíció. Mindezek azért lehetségesek, mert bekövetkezett ez a genetikai változás. Amikor a kiterjedt ideghálózatról beszélünk, még mindig próbáljuk megérteni, mit is takar.

TA: Mi az a „kicsi agy” a szívben? És hogyan lehetséges, hogy a „szív bölcsessége” egy kifinomult technológia?

GB: 1991-ben a tudósok mintegy 40 000 specializált sejtet fedeztek fel az emberi szívben, amelyeket szenzoros neuritoknak neveztek el. Ezek alapvetően agysejtekhez hasonlítanak, csakhogy nem az agyban vannak, hanem a szívben. Ezek a sejtek gondolkodnak, éreznek, emlékeznek, a koponyabeli agytól függetlenül érzékelnek, ezért kapták a „kicsi agy a szívben” nevet. Mindannyian tudjuk, hogy képesek vagyunk az agyunkat és a szívünket egymástól függetlenül használni. Most viszont már azt is kezdjük megérteni, hogy lehetséges ennek a két külön szervnek a harmonizációja, összhangba hozása egyetlen nagy teljesítményű rendszerré úgy, ahogyan arra más életforma nem képes – hogy elérjük a „szív és agy koherenciáját”. Legjobb tudomásunk szerint erre más életforma nem képes tudatosan szükség vagy tetszés szerint, saját elhatározásból abban a pillanatban, amikor csak úgy dönt. Úgy hisszük, mi vagyunk az egyetlen életforma, amely rendelkezik ezzel a rendkívüli képességgel.

Sokan olyan spirituális gyakorlatot folytatnak, melynek során félrevonulnak egy csendes helyre, zenét hallgatnak, talán még gyertyát vagy füstölőt is gyújtanak, és mindezekkel optimális körülményeket teremtenek a szív és az agy koherenciájához. Ám amikor a legnagyobb szükségünk van erre a képességre, általában kinn vagyunk a világban, nyilvános helyen, nyomás alatt. Talán gyorsan kell döntést hoznunk – például élet-halál kérdésben. Tehát amikor leginkább szükségünk lenne erre a fajta bölcsességre, a körülmények egyáltalán nem optimálisak.

 

 

Hogyan érjük el ezt a hatalmas bölcsességet akarattal? A modern tudomány szerint a szív és az agy koherenciája már nagyon egyszerű légzési és koncentrációs technikákkal is elérhető. És a világszerte megtalálható őslakos-tradíciókból is megtanulhatjuk, hogyan érjük el a szív és agy harmóniáját – pl. a tibeti, a délnyugat-amerikai sivatagi, az ausztrál, a Yucatán-félsziget őserdeiben élő és a perui őslakosoktól és még másoktól. Bármennyire is különbözzenek ezek a hagyományok egymástól, mindegyik megtanulta, hogyan férjen hozzá ehhez a velünk született bölcsességhez, ami még csak most kezd divatba jönni a modern urbánus környezetben.

Ebben találhatunk rá valódi erőnkre – a képességünkre, hogy elérjünk ehhez a szívbéli bölcsességhez, ha úgy döntünk, hogy hozzá akarunk férni, ahelyett, hogy arra várnánk, hogy a külvilág körülményei tegyék elérhetővé számunkra.

TA: Van még valami, amit szívesen megosztana az olvasóinkkal?

GB: A legújabb könyvem, Az emberiség ereje, arra invitál, hogy felszabadítsuk magunkat a hamis feltételezések és az elavult tudomány alól a XXI. században. Kövessük a nyomokat, és találjuk ki, hogy mi a valódi történetünk! Ez a felfedezés oly módon egyesíthet bennünket, ahogyan a korábbi elméletek elválasztottak. A velünk született képességnek köszönhetően, amikor tudatosan megteremtjük a szív és az agy koherenciáját, arra is képesek leszünk, hogy jobb egészségi állapotba hozzuk magunkat és különb világot teremtsünk a gyerekeinknek. Életünk átalakulóban van, és ha nem tudjuk, mit jelent számunkra ez a változás, ijesztő lehet, és harcolunk ellene. Ha azonban elfogadjuk a személyes erőnket és az önszabályozó képességeinket, kevésbé találjuk majd fenyegetőnek a változást, és készségesebben fogjuk felfedezni és követni, ahová vezet.

Forrás: https://trulyalive.net/

 

Ajánlott könyvek: