Amikor hozzáláttam e könyv megírásához, összeszedtem minden bátorságomat, és új szereplőket, új eseményeket alkottam a világ egyik valaha is élt leghíresebb emberének élettörténetében.
Buddha híres volt, ez már igaz, de mégis titokzatos. Megpróbáltam kiemelni Buddha személyét az idők homályából: hús-vér embert akartam ugyan formálni belőle, ám eközben lénye titkait is meg kívántam őrizni. Századokkal ezelőtt a képzelet tényekből szőtt mesét, létrehozva a herceg történetét, aki eleven istenné vált. De vajon ő valóban „istenné” akart-e válni? Valóban az volt-e a szándéka, hogy eltűnjék az anyagi világból, és csupán a tökéletesség példájaként emlegessék a továbbiakban?
Buddha története, amely kétezer éven keresztül gyarapodott egyre terjedelmesebbé, mint valami lassan lavinává dagadó hólabda, az idők során fokozatosan a felszínéhez tapadó csodák és istenségek egyvelegévé duzzadt. Buddha azonban, ha önmagáról beszélt, soha nem említett egyetlen csodát vagy istenséget sem. Valójában ő maga sosem hitt a csodákban és az istenekben. Az sem foglalkoztatta, hogy személyiségként tisztelet övezze. Számos beszéde egyikében sem tesz említést családi életéről vagy bármifajta személyes részletről.
Bizonyára egyáltalán nem tartotta magát szentnek – oly módon, ahogy Krisztus tette azt az Újszövetségben.
Önmagát inkább olyasvalakinek látta, „aki felébredt” – a Buddha név pontosan ezt jelenti. Ilyen hát az a személy, akit ebben a könyvben szerettem volna megjeleníteni. Titkának lényege sem egyéb, mint hogy ő volt az első emberi lény, aki valaha is elérte a megvilágosodás állapotát, és aki teljes, hosszú életét azzal töltötte, hogy megkísérelt minket, többieket is fölébreszteni. Buddha minden tudását fáradságos úton, gyakran bizony keserű tapasztalat árán szerezte. Megjárta a szenvedések poklát – majdnem belé is pusztult utazásába –, valami hihetetlenül értékessel tért azonban vissza e poklok mélyéről. Buddha szó szerint az igazsággá vált. „Mindaz, aki engem lát, a tanítást látja – mondta –, s mindaz, aki a tanítást látja, engem is lát.”
Úgy írtam ezt a könyvet, mintha zarándokutat tettem volna közben. Bár sok külsőségben a képzeletemre hagyatkoztam, remélem, lélektanilag igaz képet tudtam adni arról, mit érezhet egy kutató, amíg felfedezőútját járja. Buddha élete mindhárom szakaszában Sziddhártha hercegként, Gautama szerzetesként és a Könyörületes Buddhaként – ugyanolyan halandó volt, mint te vagy én, csakhogy ő elérte a megvilágosodás állapotát, és ekképpen a halhatatlanság szintjére emelkedett. A csoda csupán az, hogy Buddhát is mindvégig emberi szív vezette útján. Éppoly emberi, mint a tied vagy az enyém – és éppoly sebezhető is.
Forrás: Deepak Chopra – Buddha c. könyve