„Egy szép napon megszabadulok önösségemtől, és feleszmélek.” Hogy ki tesz ilyen kijelentést? Hát persze, hogy az ego. Az egót félreállítani igazán nem olyan nehéz – valójában gyerekjáték. Mindössze annyi a dolgod, hogy tudatosítod magadban a gondolataidat és érzelmeidet, amint felmerülnek benned. És ez nem is igazán „cselekvés”, inkább csak egyfajta éber „észlelés”. Ebben az értelemben tehát igaz, hogy az égvilágon semmit nem kell tenned, ha meg akarsz szabadulni az egótól. Amikor pedig bekövetkezik a váltás a gondolkodásról a tudatosságra, az ego ravaszságánál sokkalta magasabb rendű intelligencia kezd munkálni az életedben. Felfedezted a belső teret.

Az Egység az élettel című kötetben Eckhart Tolle korábbi könyvének ékköveit, esszenciáját válogatta ki – a számára legértékesebb idézeteket és leginspirálóbb, mélyreható részleteket tárja az olvasó elé, amelyek segítenek az elmélyülésben, egy inspiráló, meditatív állapotba terelve az olvasót, s így könnyedén az eredeti kötet tanításainak legjavára összpontosíthat.

Feleszmélés
E szó valódi jelentését csak akkor ismerheted meg… ha feleszméltél.

Ha egyszer átélted az eszmélést, többé nem veszel bele a gondolataidba, hanem a hátterükben álló tudatosságként ismered fel magad. A gondolkodás ekkor megszűnik öncélú és független tevékenység lenni, mely valóságos megszállottsággá fajulva az egész életeden eluralkodik, és átadja helyét a tudatosságnak. A trónfosztott gondolkodás tehát szolgájává szegődik a tudatosságnak, ami nem más, mint akaratlagos összekapcsolódás az egyetemes intelligenciával. Más szóval nevezhetjük jelenlétnek is: avagy a gondolatok nélküli tudatnak.

 

Milyen kapcsolat áll fenn a tudatosság és a gondolkodás között? A tudatosság a gondolatok tere, miután e tér ráeszmélt önmagára.

 

Az emberiség rendeltetése felülemelkedni a szenvedésen, ám nem úgy, ahogyan az ego gondolja. Az ego számos tévképzete, önáltató vélekedése közül az egyik, hogy „nekem nem szabadna szenvednem”. Épp e gondolat a gyökere gyötrelmeinknek. A szenvedésnek nemes célja van, éspedig a tudat kibontakoztatása (a feleszmélés), illetve az ego felemésztése. A keresztre feszített emberfia archetipikus kép. Ő jelképez minden férfit és nőt. Míg ellenszegülsz a szenvedésnek, a fejlődés folyamata lassú, mivel ellenállásod csak megszilárdítja az ego helyzetét. Ha azonban elfogadod a szenvedést, a folyamat felgyorsul, éspedig amiatt, mert immár tudatosan éled át a gyötrelmeket. Elfogadhatod a saját szenvedésedet, de valaki másét, teszem azt, a gyermekedét vagy a szüleidét is. S a tudatos szenvedéssel máris kezdetét veszi a megnemesedés. A gyötrelem tüze a tudat világosságává válik.

Az egód azt hajtogatja, hogy „nekem nem szabadna szenvednem”, és e gondolattól csak még jobban gyötrődsz, hiszen nem egyéb ez, mint az igazság kifacsarása, ami mindig ellentmondásos dolog. Az igazság ugyanis az, hogy „igent” kell mondanod a szenvedésre, mielőtt felülemelkedhetnél rajta.

Az eszmélés lényegi eleme, hogy felismerd lényed öntudatlan aspektusát, a töprenkedő, szájaló, tüsténkedő egót. Amint szembesülsz öntudatlanságoddal, a felismerés puszta aktusa tudatosságra ébreszt, s máris végbemegy az eszmélés. Semmi értelme küzdeni az ego ellen, hisz’ úgysem győzheted le – éppúgy, ahogyan a sötétséget sem oszlathatod szét a karjaiddal hadonászva. A tudat világossága az, amire szükséged van, s e fény te magad vagy!

A legtöbb ember arra pazarolja életének javarészét, hogy megszállottan hajszolja az anyagi javakat. Az egójuk azért kutat szüntelen és alakít ki kötődéseket, hogy pótolja a puszta Lét hiányzó tapasztalatát. Becsüld érdemük szerint a külvilág dolgait, és fordíts gondot rájuk, ám légy tisztában vele, hogy kötődni az egód késztetésére kezdesz hozzájuk. Igazság szerint soha nem is egy dologhoz ragaszkodsz, hanem egy olyan gondolathoz, amely az „én, nekem, enyém” fogalomköréhez kapcsolódik. Valahányszor maradéktalanul elfogadsz egy veszteséget, túllépsz az egón, és felszínre kerül valódi lényed, az az én, mely a színtiszta tudat maga.

 

 

Egyeseknél az eszmélés akkor következik be, amikor hirtelen tudatosulnak bennük azok a gondolatok, melyeket sosem tudtak igazán kiverni a fejükből – különösképpen azok a makacs negatív képzetek,
melyekkel egész életükben azonosultak.
És akkor egyszeriben feltámad bennük a tudatosság, mely tisztában van ugyan a gyötrelmes gondolattal, ám csupán kívülről szemléli azt.

 

Az emberélet „visszatérő” szakaszában, mely a testi alak meggyengülésével vagy felbomlásával jár – akár az öregedés, akár betegség, megrokkanás, veszteség vagy valamiféle személyes tragédia folytán –, jóval nagyobb a valószínűsége a spirituális eszmélésnek, vagyis annak, hogy a tudat egyszerre megszűnik azonosulni a forma világával.

Mindazonáltal ahogy a tudatosságod elmélyül, és fokozatosan kiragadod az ego kezéből az életed feletti ellenőrzést, felesleges kivárnod, míg világod az öregedés vagy valamely személyes tragédia révén beszűkül vagy összeomlik, csak hogy végre ráeszmélj belső célodra. Amint az új tudatállapot egyre jobban elterjed e planétán, mind kevesebb embernek lesz szüksége holmi megrázkódtatásra ahhoz, hogy átélje a feleszmélést. Tudatosan is végigmehetünk az eszmélés folyamatán, miközben továbbra is részesei maradunk a gyarapodás és fejlődés „kiáradó” ciklusának. Amikor ezt a ciklust többé nem sajátítja ki az ego, a spirituális dimenzió éppúgy utat találhat e világba a kiáradó mozgás – gondolkodás, beszéd, cselekvés és alkotás – révén, mint a visszatérés, vagyis a csend, a puszta Lét, és a forma felbomlásának szakaszában.

Szeretni annyi, mint felismerni magad a másik emberben. Az illető „másságáról” ekkor kiderül, hogy puszta illúzió, a színtisztán emberi világ, a forma birodalmának káprázata. Amikor a másik ember rád ismer, e felismerés mindkettőtökön keresztül erőteljesebben vonzza e világba a puszta Lét dimenzióját. Ez az a szeretet, ami megváltja a világot.

A belső tér
Amikor a tudatot többé nem köti le teljes egészében a gondolkodás, egy része megmarad a maga forma nélküli, abszolút, eredeti állapotában. Ez a belső tér.

A tértudatosság az az állapot, amelyben nem csupán a külvilág tárgyai járnak folyton az eszedben – ez ugyanis mindig érzéki észleleteket, gondolatokat és érzelmeket szül –, hanem megtalálható életedben a tudatosság mélyáramlata is. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy miközben továbbra is a külvilág dolgait (a tárgyakat) tartod szem előtt, egyidejűleg tudatosítod is magadban e tényt. Ha képes vagy egyfajta éber belső csendességet megtapasztalni a háttérben, miközben életed előterében zajlanak az események, akkor máris helyben vagy! E dimenzió mindenkiben megtalálható, ám a legtöbben mit sem tudnak róla. Olykor e kérdéssel szoktam rámutatni:

 

 

„Képes vagy érezni a saját Jelenlétedet?”

 

A tértudatosság nem csupán az egótól, hanem a tárgyfüggőségtől, az anyagelvűségtől és anyagiasságtól való megszabadulást is jelképezi. E világnak egyes-egyedül ez a spirituális dimenzió képes transzcendens, igaz értelmet adni.

Amikor többé nem azonosulsz maradéktalanul a forma világával, a tudat – valódi kiléted – megszabadul az alakiság börtönéből. S ezzel feltárul előtted a belső tér. Egyfajta csendességként, mély és enyhet adó belső békeként árad el rajtad, melyet a látszólag kedvezőtlen külső események sem foszlathatnak szét. Egyszerre úgy érzed, hogy tér nyílt az esemény körül. Ugyanígy távlatból tudod szemlélni az érzelmi hullámhegyeket és -völgyeket, de még a fájdalmas élményeket is. És mindenekfelett tér támad a gondolataid között. S e térből nem evilági békesség árad rád – hiszen ez a világ a forma birodalma, a békesség pedig maga a tér. Isten békéje ez.

Immár anélkül élvezheted és értékelheted e világ dolgait, hogy olyan fontosságot és jelentőséget tulajdonítanál nekik, amit nem érdemelnek meg. Részesévé válhatsz a teremtés táncának, és anélkül cselekedhetsz, hogy kötődnél a cselekvés kimeneteléhez, vagy észszerűtlen követelményeket támasztanál a világgal szemben, úgymint „tégy engem elégedetté és boldoggá; add, hogy biztonságban érezzem magam; mondd meg nekem, ki vagyok!” A világ mindezt úgysem adhatja meg neked, s csakis akkor szabadulhatsz meg az önmagad okozta szenvedéstől, ha többé nem támasztasz ilyen elvárásokat. Hiszen minden ilyen gyötrelem a forma világának túlértékeléséből és abból fakad, hogy mit sem tudsz a belső tér dimenziójáról. Ha ez a dimenzió jelen van az életedben, bízvást kiélvezheted a világ dolgait, élményeit és érzéki gyönyörűségeit anélkül, hogy egészen elvesznél bennük, s lelkileg kötődni kezdenél hozzájuk – magyarán hogy függővé válnál a világtól.

Amennyiben a belső tér dimenziója elveszett vagy inkább ismeretlen számodra, a világ dolgai abszolút jelentőséget nyernek; olyan súlyra és fontosságra tesznek szert, amivel valójában nem rendelkeznek. Ha nem a formanélküliség perspektívájából szemléled a világot, fenyegető hellyé, és végső soron valóságos siralomvölggyé válik.

Fedezd fel a belső teret oly módon, hogy hézagokat iktatsz gondolkodásod folyamatába. E röpke szünetek híján a gondolkodás sablonossá és lélektelenné válik, és a kreativitás szikrája sem fedezhető fel benne – az emberek túlnyomó részének elmeműködése mindmáig ilyen. A hézagok tartama miatt nem kell aggódnod; esetenként néhány másodperc már megteszi! A gondolatfolyam e szünetei idővel úgyis maguktól válnak majd egyre hosszabbá anélkül, hogy bármiféle erőfeszítést kellene tenned ennek érdekében. A tartamuknál tehát fontosabb, hogy minél gyakrabban iktasd be őket, s ekként napi tevékenységeidet és gondolatfolyamodat rendszeres térközök tagolják.

Tudatosítsd magadban a légzésedet! Figyeld meg, milyen hatékonyan vonhatod el ily módon a figyelmedet a gondolkodásról, és hozhatsz létre térközöket!

A belső tér felfedezésének, a megtapasztaló, a forma nélküli én fellelésének legfőbb akadálya, hogy olyannyira lenyűgöz maga a megtapasztalás, hogy egészen beleveszel. Ez annyit jelent, hogy a tudatot elzsongítja a tulajdon álma. Minden gondolat, minden érzelem és élmény olyannyira leköt, hogy gyakorlatilag szakadatlanul egyfajta álomszerű állapotban leledzel. Ez volt az emberiség normális tudatállapota évezredeken keresztül.

Forrás: Egység az élettel

 

Ajánlott könyvek:

EGYSÉG
AZ ÉLETTEL

A siker alapelvei könyv

A LÉLEK
LAKHELYE

A MINDENNAPI ÉLET MÁGIÁJA