Franz Bardon
(1909. december 1. – 1958. július 10.), a csehszlovákiai Opavában született, Viktor Bardon és felesége, Hedwika (leánykori nevén Heroldkova) elsőszülött fia. 12 testvére volt, legtöbbjük már gyermekkorában meghalt. Felnőtté csak négy húga válhatott, Stefanie, Anna, Marie és Beatrix.
Mágus, a Hermetikus Mágia tanítója. A Frabato szó a Franz (FRA), Bardon (BA), Troppau (nemetül)-Opava (csehül) (TO) szavak összefoglaló rövidítéséből áll.
Élete az egy,igaz hermetikus mágiáról szólt. Három kötetet írt,ezek sorban: Az Igazi Beavatás Útja, A Mágikus Idézés Gyakorlata és a Az Igazi Kabbala Kulcsa. Negyedik,önéletrajzi kötete: Frabato,a Mágus,melyet tanítványával Otti Votavova-val íratott meg. Bardon műveinek legjellemzőbb vonása az egyszerűsége, viszonylag kevés az elméleti rész, a hangsúlyt inkább a gyakorlati feladatokra helyezi.
Ki volt Franz Bardon?
Franz Bardon egyike a huszadik század legkiemelkedőbb, de egyben legkevésbé ismert okkultistáinak és mágusainak. Leginkább az 50-es években kiadott négy könyvéről ismert. Sokan vették át a módszereit és szaknyelvezetét, anélkül, hogy hivatkoztak volna rá.
Bardon különleges volt olyan szempontból, hogy a gyakorlást és a gyakorlatiasságot helyezte mindenek felé. Bár a könyvei tartalmaztak elméleti részeket, a hangsúly a mágikus gyakorlatok kézzelfogható, felhasználható eredményein volt. Állítása szerint az volt a célja, hogy az elhivatott mágiatanulónak a lehető legteljesebb és legjobb tanításokat adja át, amik elérhetők okkult páholyok és magántanárok nélkül. Sikerrel járt? Az egyetlen módja, hogy eldöntsd, ha kipróbálod a tanításait!
Bardon élete és munkássága
Bardon nem próbált meg legendát csinálni magából. Az egyetlen utalás személyére a munkáiban a helyenként előforduló megjegyzés, hogy ő maga is kipróbálta ezt vagy azt a kísérletet vagy rituálét.
Egy tanítványa és közeli barátja Otti Votavova szerint Franz Bardon volt a legidősebb 13 gyermek közül, és ő volt az egyetlen fia egy nagyon istenfélő keresztény mágusnak, Viktor Bardonnak. Apja elért egyfajta spirituális előrelépést, de úgy érezte, hogy képtelen elérni egy fejlettebb beavatást és imádkozott érte, hogy fia megkapja ezt az áldást. A történet úgy szól, hogy egy előrehaladott lélek lépett be fia, Franz testébe, hogy aztán Viktor beavatója legyen.
Későbbi élete során Bardon színpadi bűvész lett és Németországban szert tett némi hírnévre is az 1920-as és 1930-as években „Frabato” művésznéven.
Letartóztatás és bebörtönzés a Harmadik Birodalomban
Bardon egyik tanítványának hanyagsága miatt a nácik letartóztatták és bebörtönözték mindkettőjüket 1941 végén vagy 1942 elején.
Miután visszanyerte szabadságát, Bardon ismét elkezdte okkult munkásságát és gyógyítását. Valószínűleg ez az utolsó munkája sodorta bajba a Cseh hatóságoknál. Erősen ellenezték az ilyen dolgokat a politikailag nagyon elnyomott háború utáni Csehszlovákiában.
Letartóztatása és halála
Bardon utolsó éveiről Ruggeberg ezt írta: „Bardon foglalkozása természetes gyógyító volt. A második stádiumig képes volt meggyógyítani a rákot, acél és sugarak nélkül, csak a saját maga által, növényekből készített és alkímiailag kezelt gyógyszerivel. Ezért a hivatalos gyógyászatot alkalmazó orvosok nagyon féltékenyek lettek, mert nem voltak képesek ilyen sikereket elérni a saját kémiai és nukleáris kezeléseikkel. Miután 1956-ban kiadta könyveit, pár ember meglátogatta Németországból. Az orvosok kihasználták ezt az alkalmat és megvádolták Bardont, hogy Nyugatnémet kém és ezért 1958-ban a csehszlovákiai Opavában letartóztatták.” Bardon 1958. július 10-én halt meg. Hogy halála és letartóztatása között milyen kapcsolat van, ha egyáltalán van, nem lehet megállapítani.
Franz Bardon írásai
Minden könyv egy nagyjából azonos mintát követ: egy rövidebb-hosszabb elméleti tárgyalás, amit gyakorlati utasítások követnek. Kihívás elolvasni és megérteni őket, mivel németről – és előtte valószínűleg csehszlovák nyelvről – fordították le őket egy nem köznyelvi angolra.
Bardon nyilvánvaló őszintesége maradandó benyomást hagy. Ragaszkodik hozzá, hogy minden lehetőt megtegyen azért, hogy átadjon egy okkult fejlődési rendszert az elhivatott tanulónak, aki nem talál magának tanárt vagy nem tud csoportban dolgozni. Ezzel egy időben sokszor elismétli, hogy ő maga személyesen is kipróbált ilyen és olyan kísérleteket, rituálékat vagy eljárásokat.
Forrásai
Sok okkult elmélete visszavezethető korábbi munkákra, olyanokra, mint Eliphas Levi vagy Barrett „A Mágus” c. könyve. Bardon látszólag szintén ismerte a tibeti okkultizmust, vagy valamilyen szinten Alexandria David-Neel munkáit, akire többször is hivatkozik, és akitől jelentős mértékben át is vett dolgokat.
A tanuló felkészítése
Bardon módszerének alappillére, hogy a mágusnak egyensúlyban kell lennie az elemekkel, amik felépítik a saját lényét. Az olyan tanuló, akiben túlárad vagy hiányzik bármely elem nem érhet el nagy sikert, nem számít mennyire keményen dolgozik. Egy jó hasonlat rá az autómotor: nem számít, mennyi üzemanyagot töltünk bele, csak bizonyos mennyiségű energiát tud generálni, ha nincs megfelelően beállítva és kiegyensúlyozva. Az a különbség az embereknél, hogy a mi határainkat magunk szabjuk meg.
Bardon ragaszkodik hozzá, hogy a tanuló az elején kezdje, és ne hagyja ki a kiképzése egyik lépését se. A tanulónak minden lépést teljesen el kell sajátítania, mielőtt továbblépne a következőre. Végezetül, ahogy azt sok tanár mondja, a tanulónak teljes és pontos jegyzőkönyvet kell készítenie. Enélkül nehéz megismételni a sikert és elkerülni a hibák megismétlését.
Egy csodálatos könyv a szellemekkel való kommunikációról
Bardon második kiadott könyve, „A mágikus idézés gyakorlata” egy figyelemre méltó és egyedülálló 500 oldalas alkotás. Az első rész aprólékosan leírja a számos eszközt és készüléket, amire a mágusnak szüksége van a munkához. Az általa leírt témák között van: A Mágikus Kör, Háromszög, Füstölő, Tükör, Lámpa, Varázspálca, Kard, Tőr, Háromágú szigony, Korona, Kalap és a Mágus-szalag. Ez a könyv sokkal inkább szertartás-orientált, mint az előző, aminél nincs szükség sok eszközre. „A mágikus idézés gyakorlata” egy klasszikus mágikus varázskönyv, vagy használati útmutató – valószínűleg a valaha írt legjobb.
A könyv második része egy hatalmas katalógus a szellemekről és lényekről, amikkel a tanuló képes kapcsolatba lépni, miután tökéletesen elsajátította az első könyvben leírt technikákat. Egy rövid bekezdés kíséri a legtöbb bejegyezést, ami elmagyarázza a lény különlegességeit és céljait, és hogy milyen jártasságot, tudást vagy előnyt jelenthet az okkult művelőjének. Bardon többször állítja, hogy ő maga személyen kapcsolatba lépett ezekkel a lényekkel és személyes tapasztalatairól ír. Valójában azt is leírja, hogy számos entitást kihagyott, mert nem megfelelőek a kezdők számára.
Összefoglalás
Bardon azt képviselte, hogy türelmesnek, elhivatottnak, és őszintének kell lenni, ítélkezések nélkül. Ragaszkodott hozzá, hogy csak egyensúllyal és túlzások nélkül lehet sikert elérni a mágiában.
Bardon azt nyújtja, amit ígér: alapos mágusi útmutatás a szorgalmas és elhivatott tanulónak, aki bármilyen okból kifolyólag nem tud, vagy nem akar mágusi rendhez vagy csoporthoz tartozni. Néha kihívást jelent megfejteni a munkáit a többszörös fordítások miatt, de kiegészítő mágiatanulmányozással a dolgok tisztábbak lesznek.