Interjú Gregg Bradennel. –  Az a megtiszteltetés ért, hogy Gregg Bradennel készíthetek interjút. Gregg egy ötszörös New York Times-bestseller szerző, kutató, oktató, előadó és nemzetközileg elismert úttörője a modern tudomány, a spiritualitás és az emberi potenciál témái között lévő szakadékok áthidalásának.

 

Gregg! Megkérhetlek, hogy mondj pár szót magadról?

Azt hiszem, mindig őszintén jártam az úton. Egy vidéki közösségben születtem az Egyesült Államok középső részén, Észak-Missouriban. Őszinte leszek, egy diszfunkcionális, alkoholista családból származom. Az apám egy erőszakos alkoholista volt.  A bántalmazást az anyám, én és az öcsém szenvedtük el. Szóval, gyerekkori traumák túlélője vagyok. Egészen kiskoromtól fogva a természetbe, a zenébe és a tudományokba menekültem a megrázkódtatások elől. Biztonságban éreztem magam a természetben, zenélés közben – úgy fejezhettem ki magamat, hogy közben nem ítélnek meg, mert akkoriban még senki sem hallgatta a muzsikámat.

A tudomány volt az a menedék, ami segített megérteni a létezésünk mély igazságait. Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Honnan kerültem ide? Ötévesen már ezeken a kérdéseken törtem a fejemet. Bár az édesanyám nem mindig értette, hogy mit csinálok, mindig is támogató volt velem és a szenvedélyeimmel szemben. Vettünk dinós könyveket, és memorizáltam az összes dinoszaurusz nevét. Beszereztünk csillagászati könyveket is, és megtanultam az összes bolygót. Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó és az összes csillagképet is. Vásároltunk könyveket az ókori Egyiptomról, és elsajátítottam az összes fáraó és dinasztia nevét; és az édesanyám mindebben nagyon támogatott.

Az a tapasztalatom, hogy a spiritualitás a szó legmélyebb értelmében a kapcsolatokról szól. A saját magunkhoz fűződő kapcsolatunkról. A földhöz fűződő, a múlthoz kapcsolódó, a jövőhöz kötődő kapcsolatunkról, a másokhoz fűződő, a kozmoszhoz, a magasabb hatalmakhoz, Istenhez fűződő kapcsolatunkról. Számomra legalábbis ezek a viszonyok formálták a kezdetektől fogva a spirituális nézőpontomat. Az, hogy az esetemben ilyen korán elkezdődött, valószínűleg a neveltetésem kihívásaira vezethető vissza.

 

Hogyan definiálod a tudatot, és hogyan kezdődött a tudatra ébredésed folyamata?

A tudat minden. A tudományos nézőpontomból tekintve minden. Természetesen megkülönböztetem az életet és a tudatosságot. Ahogy látom a dolgokat, a tudat az, ami mindent mozgásban tart, amiből minden felépül. Egy kőnek is van tudata, olyan mértékű, amilyen. Másfajta tudatossága van, mint egy emberi lénynek. Egy fűszál is tudat. Minden fa az, minden állat, baktérium, az összes életforma.

A tudat világában élünk, ahol minden tudatos. Fiatalkorom óta ezt gondolom, amióta elkezdtem a törzsi népeket tanulmányozni és időt tölteni közöttük.

A felnőtt életem javarészében a törzsi tradíciókat kutattam, hogy megérthessem, mi az, amit ők egykor tudtak, és amit mi még csak kapizsgálunk, vagy ami akár teljesen ki is kopott a tudományos világunkból. Elkezdtem az ősi szövegeket és tekercseket tanulmányozni, a kéziratokat és a szóhagyományt. A kilencvenes–kétezres években sok időt töltöttem Tibetben a szerzetesek és az apácák között. Akkoriban 26 napon át vezettem csoportokat a Tibeti-fennsík tizenkét kolostorába és két apácazárdájába. Minden évben ellátogatok Peruba. 1989 óta voltam az Andokban, Bolíviában, persze Indiában, Nepálban és az amerikai sivatagban is délnyugaton.

Az összes hagyomány azt tanítja, hogy nem különálló elemek vagyunk, hanem a világ részei, és a tudatunk az, ami összeköt a világgal.

Ahogy elfogadjuk, hogy a része vagyunk, és nem különállók, képessé válunk arra, hogy részt vegyünk a világ történéseiben. Szándékosan használtam ezt a kifejezést. Nem az a lényeg, hogy irányítsuk vagy manipuláljuk a világot. Nem az a fontos, hogy ráerőltessük a környezetünkre az akaratunkat. Az elfogadás erőt ad ahhoz, hogy részt vegyünk és része legyünk a mindenség tudatának.

 

 

Mi az, aminek a leginkább tudatában vagy a mindennapi életed során?

Mindenütt azt tanítják nekünk, hogy a civilizáció 5000 éve alakult ki. Ez a perui civilizáció 5000 éve ért véget, és legalább 2000 évvel azelőtt alakult ki. Tehát azt látjuk, hogy van egyfajta folyamatossága a tudásnak, ami már réges-rég velünk van. A tudomány csupán körülbelül 300 éves, és egyfelől amikor felbukkant, semmissé nyilvánította ezeket az ősi tudásokat, másfelől a tudomány most már túl van a kvantumfizikán, a -tudományokon, a molekuláris biológián és kémián, és most már tudományosan is bizonyított rengeteg olyan alapelv, amit az őseink szentként tiszteltek. Két különböző nyelvről van szó, amelyek a világhoz fűződő viszonyunkról mesélnek, viszont sok esetben ugyanazt mondják.

A mindennapi életemben arra törekszem, hogy tudatosítsam azt, hogy mások társaságában mennyire vagyok jelen. Amikor másokkal vagyok együtt, az egy tudatos meditáció. Számomra az egy gyakorlat, hogy jelen vagyok, figyelek, ha a másik beszél, ténylegesen meghallgatom, hogy mit mond a másik, és nem a saját válaszomon gondolkodom mielőtt még a mondandója végére ért volna. A minél teljesebb jelenlét számomra egyfajta tapasztalás, jártasság. Törekszem minél kedvesebbnek lenni. Azt hiszem, ez nagyon fontos. Ez nem azt jelenti, hogy mindennel egyetértek, hogy nem mondok ellent. Semmi bajom nincsen azzal, ha nem értek valakivel egyet. De van az egyet nem értésnek is egy kedves módja, ami nem lekicsinylő vagy kritikus.

Számomra fontos, hogy tudjak kedves lenni. A harmadik dolog, hogy akárhová megyek, azt gyakorlom, hogy jobb állapotban hagyjam ott a helyet, mint ahogy találtam. Ha egy reptéri mosdóba megyek, jobb állapotban hagyom ott a mosdót, mint amikor beléptem. Ha a repülőn ülök, ha egy étteremben vagyok, ha az erdőben járok és szemetet látok, nem számít, nekem az a fontos, hogy amikor továbbmegyek, akármi is az, ahonnan továbbindulok, legyen jobb helyzetben, mint amikor odaértem.

 

Mi volt a legmélyebb belső változás, amit személyesen megtapasztaltál a tudatod transzformációja által? Hogyan hatott ez az életedre mind spirituális, mind gyakorlati szempontból?

Azt hiszem, hogy kisgyermekkoromban lehetett. Azok az olvasók, akik ismerik, hogy milyenek a diszfunkcionális, egészen pontosan az alkoholista családok, tudhatják, hogy az alkoholista személy egyik jellemzője, hogy folyton kritizálja a körülötte élőket. Becsmérli a képességeiket, leszólja az eredményeiket, és egy olyan személy számára, aki nem tudja, hogyan kezelje ezt a kritikát, könnyen úgy tűnhet, hogy a tényleges valóságot hallja saját magáról. Ha újra meg újra azt hallja, hogy nem elég jó, nem ér semmit, semmit sem tud jól csinálni, könnyen elhiheti, hogy ez az igazság.

Számomra a kiskori transzformáció akkor történt meg, amikor őszintén megkérdeztem magamtól, hogy ez tényleg igaz-e, amit folyton hallok. Például megkaptam, hogy nem tudok zenélni, hogy soha nem viszem semmire és sohasem leszek tudós. Ezt mind. Amikor kicsi voltam, volt egy időszak, amikor elhittem mindezt. Egyik reggel felébredtem – nem tudom, hogy mi volt az oka –, de megkérdeztem a szívemet – nem az agyamat –, hogy tényleg valós-e az, amit folyton hallok. Akkor ráébredtem, hogy csak akkor igaz, ha hagyom, hogy az legyen.  A múltunk csak akkor definiál minket, ha úgy döntünk, hogy az meghatároz bennünket. Mindannyiunknak vannak traumái a múltban.

Mindenkinek kihívásokkal kellett szembenéznie, átélni krízishelyzeteket, de csak akkor fog a trauma az életünk végéig meghatározni bennünket, ha azt választjuk, hogy megengedjük a megrázkódtatásnak, hogy determináljon bennünket. Az életemben elég hamar eljött az az idő, amikor azt mondtam, hogy úgy döntök, hogy több leszek a múltamnál. Szerencsés vagyok, mert viszonylag hamar elértem erre a pontra, és ez mind a mai napig érezteti a hatását. Azt kell mondanom, hogy amikor az életemben egy kihívással szembesülök, egy olyan perspektívából reagálok rá, ahol úgy döntök, hogy több leszek, mint a korlátozó tényezők, úgy határozok, hogy túllépek a sértettségen, a veszteségen, az áruláson.

Velem is megesett, hogy a szemembe hazudtak, loptak tőlem, vagy nagyon mélyen megbántottak. Nagyon könnyű belecsúszni ezekbe az érzésekbe, és nem mondom, hogy lepereg és többet már nem is gondolsz rá. Ezek az érzelmek bennünk vannak, birtokoljuk őket. De nem az agyammal uralom, mert az agy az mindig egy poláris szerv: jobb félteke, bal félteke, jó, rossz, helyes, helytelen, siker, kudarc, értékes, értéktelen. A szív nem poláris szerv, az nem így gondolkodik. Amikor szívből kezdem el megoldani a problémáimat, akkor nem arról szól, hogy jó, rossz, helyes, helytelen, siker, kudarc. Hanem arról, hogy elhatározom, hogy a tőlem telhető legjobb személy leszek abban az adott helyzetben. Ha mindent megtettem, ami tőlem tellett és nem tudok már többet tevékenykedni, ez minden, és ezzel ki vagyok békülve, akkor készen állok a továbblépésre.

 

Mi az a jó tanács, bölcsesség, amit szívesen megosztanál az olvasóinkkal a tudatossá válás fontosságáról?

Mindannyian tudatosak vagyunk. A kulcs abban rejlik, hogy minél jobban ismerjük önmagunkat, annál jobb eszközkészletünk lesz arra, hogy bármit is sodorjon utunkba az élet, egészséges módon tudjuk kezelni azt. Minél inkább meg kell ismernünk magunkat. Ha elhisszük azt, amit a hamis tudomány állít, hogy korlátozott lények vagyunk, hogy el vagyunk választva egymástól, hogy a környezetünk és a körülmények tehetetlen áldozatai vagyunk, ha mindezt elfogadjuk, akkor eléggé gyötrelmes életre számíthatunk, és a szenvedés ebből fakad. Meg kell érteni a létezésünk mögött meghúzódó mély igazságokat, hogy mindannyian különlegesek vagyunk, páratlan lények sajátos potenciállal. Mi vagyunk az egyetlen életforma, amelyik képes arra, hogy irányítsa a saját biológiáját.

Mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy dönthetnek, hogy erősebb immunrendszert alakítunk ki, úgy határozhatunk, hogy felébresztjük a hosszú életért felelős enzimeket. Azt is választhatjuk, hogy ellenállóbbak leszünk az életünkben fellépő traumákkal szemben. Dönthetünk úgy, hogy felülemelkedünk a sértettségen és a szenvedésen. Semmilyen más életforma nem képes arra, hogy ezt a lépést tudatosan megtegye. Ez a velünk született képességünk, és ahogy fokozatosan felfedezzük, nem az változik meg, hogy mi történik a világban, hanem az, hogy milyen érzéssel és hogyan reagálunk a világ történéseire. A legnagyobb hatalmunk ebből fakad.

 

Kérlek inspirálj minket azzal, hogy mesélsz egy kicsit az éppen aktuális projektjeidről.

Geológus szakértőként olyan régészeti kutatásokban veszek részt, amelyek a kozmoszhoz és a múltunkhoz kötődő viszonyunkban hoznak új felfedezéseket. A tudomány nagyon tisztán megmutatja, amit tanítottak nekünk: a civilizáció primitív formában alakult ki 5000 éve, és azóta egy folyamatos növekedés és fejlődés történt, mi vagyunk minden idők legfejlettebb civilizációja technológiai szempontból.

A gond az, hogy a tudományos eredmények már nem támasztják alá ezt a narratívát. A feltárások azt mutatják, hogy a civilizációk korszakokban jönnek létre.

Mi most a legutóbbi 5000 éves ciklusban járunk, és a régészeti feltárások egy, a miénket megelőző másik 5000 éves szakaszról tanúskodnak, ami 10000 éve, a legutóbbi jégkorszak végén kezdődött.

Nagyon fejlett és kifinomult technológia nyomait látjuk, hideg és meleg folyóvizet, földalatti csövekbe helyezett vezetékekben áramló elektromosságot, színes üvegablakokat, fejlett matematikát, kozmológiát, és az egész előtt egy újabb 5000 éves ciklust. Ha elkezdünk a saját életünkre tapasztalatok periódusaként gondolni, és megvizsgáljuk a ciklusok kezdő- és végpontjait jellemző körülményeket, azt látjuk, hogy a korszakaink mindig háborúval és konfliktussal zárulnak le.

A klímaváltozás is ciklikus. Amikor az éghajlat megváltozik, és kevés lesz az étel, a módosult éghajlat miatt nehezen lehet megtermelni a táplálékot, és az emiatt kirobbanó konfliktusok a múltunk leghatalmasabb civilizációit is romba döntötték.

Érdemes megértenünk, hogy egy periódusban vagyunk, és most záródik le egy éghajlati ciklus. Ez egy fő tényezője a jelenlegi ciklusnak. A konfliktusok jelenléte egy másik fő faktora a mostani szakasznak. Az incidensek is ciklikusan jelentkeznek. Tehát most egy konfliktusciklus végén is járunk.

 

 

A fő kérdés az, hogy ugyanazokat a döntéseket hozzuk-e meg, mint a múltban?

Vagy képesek vagyunk tanulni a múltból és új választásokat hozni, amelyek összehoznak bennünket, mint egy globális családot, és amelyek segítenek felülemelkednünk, hogy jólétben élhessünk a most kialakuló új világban. Ne csak túléljünk, hanem jól éljünk, egymást segítve, és betartva az együttműködés természeti alapelvét. A kérdés az, hogy meg tudjuk-e lépni ezt a döntést, vagy visszatérünk a múltbeli választásainkhoz, és újra a körülmények és az erőszak áldozataivá válunk?

Azt gondolom, hogy egy nagyon izgalmas lehetőség előtt állunk, mert ez egy nagyon ritka pillanat. Keveset esik meg, hogy az emberiségnek lehetősége nyílik ennél a keresztútnál állni úgy, hogy közben a tudatában vagyunk annak, hogy éppen egy döntést hozunk meg.

Nemrégiben felkértek arra, hogy kollégámmal, dr. Bruce Liptonnal, Tudat, a belső teremtő című könyv szerzőjével együtt tartsunk egy előadást az ENSZ-nek New Yorkban. Bruce az élettudományok szakértője, én a földtudományoké vagyok. Mindketten az idő ciklikusságáról beszélünk és arról, hogy nagy valószínűséggel mire lehet számítani a következő tizenöt év során. Tőlünk azért kérték ki a véleményünket, mert az Egyesült Nemzetek Szövetsége, az ENSZ össze akar állítani egy tervet és a hozzá szükséges erőforrásokat, embereket és technológiákat, hogy fel legyenek készülve arra, ami közeleg, bármi is az.

A következőket mondtam: „Ha meg van bennünk a kellő bölcsesség ahhoz, hogy felismerjük a múlt ciklusaihoz fűződő viszonyunkat és azt, hogy most a periódusok melyik pontján tartunk, akkor ahhoz is meg van bennünk az elégséges tudás, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek túllépnek azon, ami eddig történt. Nem fogom tévedésnek nevezni őket, mert nem gondolom, hogy hibák lettek volna, de úgy vélem, hogy azok a választások olyan következményeket vontak maguk után, amelyeket most nem akarunk megtapasztalni. Hiszek benne, és tudom, hogy e tekintetben nagyon sokan nem értenek egyet velem, de arra számítok, hogy ebben a generációban látni fogjuk, és ez az, ami engem nagyon is inspirál… szóval úgy gondolom, hogy valami olyasmi fog történni a jelenlegi nemzedékben, amire az ismert történelem 5000 vagy talán 10000 éve alatt nem volt példa.”

Azt gondolom, hogy bekövetkezik az, hogy a globális családunk meghozza azt a döntést, hogy maga mögött hagyja a háborút, mint problémamegoldó eszközt. Nem azt mondom, hogy itt-ott nem lesznek kisebb konfliktusok, mert ez hozzátartozik az emberi természethez. De azok a fajta harcok, amiket a huszadik században és azelőtt megtapasztaltunk, és az a gondolat, hogy a hadviselés megoldhatja a problémáinkat, úgy vélem, nagyon hamar elavulttá válnak. Mert a háborús gondolkodás szerint van, aki győz és van, aki veszít, és hogy a győztes jól jön ki az egészből. A manapság jellemző háborúk és a rendelkezésünkre álló hadi technológia azt jelenti, hogy mindenki veszítene. A jelen pillanatban lehetséges összecsapásokban nincsenek győztesek.

Számomra rendkívül inspiráló ránézni arra, hogy most hol tartunk a ciklusokon belül, és meglátni az előttünk álló választásokat. Most felismerjük, hogy lehetőségünkben áll olyan döntéseket hozni, amelyek hatására eltávolodunk a háborútól.

Társadalmi szinten kormányokat és egyéneket, valamint az ENSZ-t látom. Fivéreket és nővéreket látok, mindenkinek elege van a háborúból. Azt észlelem, hogy mindenki belefáradt abba, amit a hadviselés hozott a világba. Mi lenne, ha azt kérdeznénk magunktól, hogy meddig tudunk most eljutni! Vajon milyen messzire tudjuk vinni ezt a világot és milyen gyönyörűvé tudjuk tenni együtt ezt a helyet?

Ha belenézel a mainstream televízióba, ott nem ezt mondják neked. Amiket a színfalak mögött látok, de a média nem beszél róla, mindennek láttán feltámad bennem a vágy, hogy mindenki lássa mindezt, és számomra ez a legfőbb inspiráció.

 

 

Mi a legnagyobb probléma ma a világban?

Azt gondolom, hogy bármely problémát nézzük is, legyen szó az ISIS-ről a Közel-Keleten, vagy az emberkereskedelem atrocitásairól, a rabszolgaságról, legyen szó a pusztító tüzekről és az arra adott reakcióinkról, legyen szó a gyűlöletről, a fiatal gyerekek droghasználatáról, a függőségről, a fiatalok öngyilkossági rátájáról, nézhetjük bármelyiket, mert a világ nagy problémáinak, akármilyen különbözőek is színleg, egy közös eredője, mindegyikük abból fakad, hogy mit tanítottak nekünk arról, hogy mit gondoljunk saját magunkról, és az a helyzet, hogy amire oktattak, nem igaz.

Azt tanították, hogy függetlenek vagyunk egymástól, hogy különállóak vagyunk a világtól. Arra képeztek bennünket, hogy egy véletlenszerű folyamat eredményei vagyunk, előreláthatatlan mutációké, és hogy az evolúció, a küzdelem, a versengés és a konfliktusok folyamatán át érte el a fajunk a ma látható sikert. A modern tudomány azt mondja, hogy ezekből semmi sem igaz. A közös nevező, ahogy megváltoztatjuk azt, hogy hogyan gondolkodunk saját magunkról, attól, hogy kik vagyunk, és mi a viszonyunk a világgal, ahogy átalakítjuk a gondolkodásunkat, ahogy módosítjuk a problémákra adott megoldásainkat, és azt, hogyan élünk, tükrözni fogja a modern tudomány új felfedezéseit.

A jelenlegi legnagyobb kihívásunk az, hogy itt van ez az új nemzedék, és nekünk most adott a lehetőség, hogy olyan értékeket ültessünk beléjük, amelyek azt hirdetik, hogy a természet a kooperációra épül, nem a versengésre és a konfliktusokra. Azt mondjuk nekik, hogy ti a világ alkotórészei vagytok, nem vagytok különállóak a világtól, hogy a természet a barátod, és nem az ellenséged. Arra tanítjuk őket, hogy mindannyian olyan mélyen kapcsolódunk egymáshoz, hogy az életünkben meghozott döntések által hatással vagyunk egymásra és a barátainkra, a szomszédainkra és az egész társadalomra.

Gondolj csak bele, hogy milyen lenne a világ, ha a fiatalok egy teljes generációja így gondolkodna, ahelyett, hogy azt hinné, hogy egy olyan világban élünk, ahol ember embernek farkasa, ahol mindenért meg kell küzdeni, és ahol ki kell iktatnod a versenytársaidat és a világ a küzdelemre épül. Képzeld el, milyen más lenne a világ, és nekünk most adott a lehetőség, hogy megteremtsük ezt a környezetet. Az emberiség új története van kibontakozóban és ez a cselekmény egy gyönyörű, reménnyel és lehetőségekkel teli történet, ami azokra a mély igazságokra épül, amit a modern tudomány tár elénk. Úgy vélem, hogy ez a kulcs a gondolkodásunk megváltoztatásához. És amikor átalakítjuk a gondolkodásmódunkat, a világ is egy szempillantás alatt meg fog változni.

Forrás: www.thriveglobal.com

 

Ajánlott könyvek:

AZ ISTENI
KÓD

A siker alapelvei könyv

AZ EMBERISÉG
EREJE

HEAL –
A GYÓGYÍTÓ BENNED ÉL