Az Osho Zen Tarot paklija 79 lapból áll, melyeket Ma Deva Padma művésznő illusztrált.

A kártyák a jelen pillanatban való létezést hangsúlyozzák, és azt, hogy a MOST az, ahol az igazi erő rejlik. A kártyák mellé egy komoly könyv is jár, amiben megtalálhatjuk az egyes lapok mélyebb jelentését, valamint nyolc különböző kirakási módot is.

Ami tetszik benne:

  • A paklinak jó a tapintása, különösen keveréskor.
  • A kártyák a klasszikus Rider-Waite-pakli kreatív és spirituális újragondolásai.
  • A kártyák megmagyarázzák önmagukat, így bárki számára könnyen elemezhető.
  • A kártyák segítenek a jelen pillanatra fókuszálni.

Azonban:

  • A Nagy Arkánum lapjain is római számok vannak (ez egyeseknek zavaró lehet).

Ezernyi dolgot imádok az Osho Zen Tarot-val kapcsolatban, de az abszolút kedvencem az a lapok tapintása. A kártyákat megfelelően erős papírra nyomtatták, hogy időtállók legyenek, mégis elég hajlékonyak ahhoz, hogy jól lehessen keverni őket. A bevonatuk valahol a matt és a fényes között helyezkedik el, így nem zavaróan csúszósak. Ráadásul a kártyák mérete is ideális – 7,6 cm x 11,4 cm-esek –, tehát kicsit szélesebbek és kevésbé magasak, mint a legtöbb tarotpakli, ezért  kicsit könnyebb keverni, ha olyan kis kezeid vannak, mint nekem.

Az Osho Zen Tarot a Rider-Waite-Smith Tarot immár klasszikussá vált témáit és képeit veszi alapul, és egy spirituális, Zen perspektívából gondolja újra őket. Az eredmény pedig rendkívül friss és inspiráló! Azok a kártyák, amelyek a Rider-Waite-pakliban gyakran hidegen és reményvesztetten hagynak, mint például az Érmék Ötös, az Osho Zen Tarot-ban pulzálnak a lehetőségek ígéretétől, így aztán könnyen észre lehet venni, hogy milyen módokon tudnál az éppen aktuális küzdelmeidből kitörni.

Az Osho Zen Tarot a tradicionális tarot-t egy pozitív és erőt adó módon alkotja újjá, mégsem válik túlságosan rózsaszín ködössé vagy émelyítően lelkessé. Például a Kardok Tízes helyett az Újjászületést (Felhők 10) találjuk, és ennek megfelelően nem egy fickót látunk a képen, akinek tíz kardod döftek a hátába, hanem egy fiatal fiút, aki egy oroszlánból emelkedik ki, ami viszont egy tevéből emelkedik ki. Ebből a képből egyértelmű, hogy a kártya lényege a felemelkedés, és a különféle fázisokon való áthaladás, a folyamatos fejlődés. Hihetetlen könnyű a kártyákat úgy értelmezni, hogy az segítő és erőt adó legyen.

Az Osho Zen Tarot egyediségének egyike abban rejlik, hogy meglepően jól tárja fel az elménk működési hibáit, és azt, hogy az egónk mennyiféleképpen tart minket rabságban – és mindezt úgy, hogy közben lehetséges szabadulási útvonalakat és megoldásokat is felkínál. Példának okáért, a Kelyhek Négyes helyett a Múlthoz való ragaszkodást találjuk, és a kép rendkívül világosan megmutatja a kártya jelentését és azt is, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy azonnal jobban érezhessük magunkat.

 

 

Ezzel pedig elérkeztünk az Osho Zen Tarot egy másik erősségéhez – mégpedig ahhoz, hogy lényegében bárki képes a kártyákat kielemezni. Minden kártyán szerepel egy-két szó, ami összefoglalja az adott lap esszenciáját. Ha eddig küszködtél a tarot megtanulásával, és a hagyományosabb paklik, mint például a Rider-Waite-Smith Tarot, nem rezonálnak veled, akkor ez a kártyacsomag kiváló alternatívának bizonyulhat.

Azok a kártyák, amelyek a Rider-Waite-pakliban zavarba hoztak, az Osho Zen-pakliban kristálytisztán tárják fel önmagukat, és gyakran azon kapom magam, hogy hirtelen minden világos!
Az udvari kártyák értelmezése is sokkal könnyebb, így soha nem kerülsz abba a helyzetbe, hogy bambán bámulsz a Kardok Királyára, és azon morfondírozol, hogy „ez most akkor vajon mit jelenthet”?

Ez a pakli neked való, ha:

  • A Rider-Waite-pakli kitanulásával hiába küszködsz.
  • A hagyományos tarot-paklikat túl ijesztőnek vagy negatívnak találod.
  • Az udvari kártyák kikészítenek!
  • Jobban érdekel a jelen pillanat, mint az, hogy mit hoz a jövő.
  • Érdekel a meditáció és a Zen.

Az Osho Zen Tarot az egyik abszolút kedvencem, és gyakran használom mindszemélyes, mind a kliensek számára nyújtott elemzéseim során. Azt vettem észre, hogy az Osho Zen Tarot arra inspirál, hogy a MOSTban éljek, és hogy a dolgok megértéséhez és a rajtam kívül álló dolgok megváltoztatásához a saját bensőm felé forduljak. Ezekből a kártyákból sugárzik a bölcsesség. Ami azt illeti, olyan ezekkel a kártyákkal dolgozni, mintha egy személyes megvilágosodott Zen mester ülne veled együtt a szobában!

Forrás: www.daily-tarot-girl.com

 

Ajánlott könyvek:

OSHO
ZEN TAROT KÁRTYA

A siker alapelvei könyv

FÉRFIAK
KÖNYVE

3 LÉPÉSRE
A FELÉBREDÉSTŐL