Pamela Colman Smith nevét elsősorban talán a nagyhírű Rider-Waite tarot-paklihoz készített rajzai után ismeri a világ. A tarot-val ismerkedők gyakran ezt a paklit használják kezdeti lépéseikhez. Smith extravagáns, bohém művész volt – rengeteget utazott, s olyan hírességekkel került közeli munkakapcsolatba, mint Bram Stoker és William Butler Yeats.
A korai évek
Pamela Colman Smith (1878–1951) Londonban született, de a gyerekkorát főleg Manchesterben és Jamaicán töltötte a szüleivel. Smith kétrasszú volt: anyja jamaicai származású, míg apja fehérbőrű amerikai volt.
A tinédzser Pamela – akit Pixie-nek becéztek – a Pratt Intézetbe, egy New York-i művészeti iskolába járt. Miután 1896-ban elvesztette édesanyját, az érettségi előtt otthagyta az iskolát, s egy utazó színjátszó csoporthoz csatlakozva úgymond nomád trubadúr módjára élte az életét. Színpadi munkája mellett Smith tehetséges jelmeztervezőként és díszletépítőként is hírnévre tett szert. A huszadik század elején ez meglehetősen szokatlan foglalkozásnak számított egy fiatal, egyedülálló nő esetében. Aktív szerepet vállalt a századforduló női választójogi mozgalmában is.
Szerelmi életéről keveset tudunk, azt azonban igen, hogy sosem ment férjhez, s gyerekei sem voltak. Nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a nőket részesítette előnyben. Az életrajzával foglalkozó történészek nemegyszer találgatásokba bocsátkoztak a lakótársával, Nora Lake-kel, illetve közeli barátnőjével, Edith Craiggel kapcsolatban, aki köztudottan leszbikus volt.
Smith kreatív, intelligens emberekkel vette körül magát, akik nagyra értékelték a művészet iránti szenvedélyét, egzotikus megjelenését, valamint szabad szellemiségét egyaránt.
Művészi pályája
Smith egy olyan sajátos stílust alakított ki, amely rövid idő alatt nagyon keresett művésszé tette, s leghíresebb rajzainak némelyike Bram Stoker és William Butler Yeats műveiben jelentek meg. Ezenfelül ő is írt könyveket, melyeket természetesen ő maga illusztrált, többek között egy jamaicai népmesegyűjteményt Annancy Stories címmel.
Dianca London Potts szerint „Smith nevét a jamaicai folklór ihlette miniatűr színházi darabjai és illusztrációi tették ismertté, aminek köszönhetően New York művészéletében és számos külföldi művészi körben is híressé vált, s egy keresett illusztrátor és közössége izgalmas, extravagáns alakja lett”.
1907-ben Alfred Stieglitz fényképész és művészetpártoló lehetővé tette, hogy Smith kiállíthassa nála a festményeit. Ő volt az első festő, akinek Stieglitz tárlatot biztosított a galériájában, ahol a hangsúly mindaddig az új művészeti formára, a fényképészetre helyeződött.
Közös munkája William Butler Yeats-szel, akinek a verseskötét illusztrálta, számos fordulatot hozott Smith életébe. 1901-ben a költő bemutatta az Arany Hajnal Hermetikus Rendjéhez tartozó barátainak. Smith itt találkozott többek között Edward Waite költővel és misztikussal, aki 1909-ben azzal bízta meg, hogy készítse el készülőfélben lévő új tarot-paklija illusztrációit.
Waite egy olyan tarot-paklit szeretett volna kiadni, amelyben minden egyes lapot illusztráció díszít – s ez teljes mértékben újdonságnak számított. A tarot története során egészen addig a pakliknak főként a Nagy Arkánum részét látták el ábrákkal (ritkán pedig csak az udvari lapokat). Mindezidáig egyetlen egy olyan pakli létezett, amelyben az elsőtől az utolsóig minden lapot illusztrációk díszítettek, ez pedig a Sola Busca pakli volt, amely egy gazdag milánói család megrendelésére készült az 1490-es években. Waite azt javasolta Smithnek, hogy merítsen ihletet a Sola Busca pakliból, s a két pakli szimbolizmusa között valóban sok hasonlóság fedezhető föl.
Smith volt az első művész, aki az udvari kártyákon is jellegzetes emberi alakokat jelenített meg. Ahelyett, hogy pusztán egy adott számú kehely, érme, bot vagy kard képével illusztrálta volna a lapokat, emberi ábrákkal gazdagította a jeleneteket, s az okkult szimbolizmusnak olyan rendkívül szerteágazó képi világát alkotta meg, amely a modern tarot-pakliknak egyfajta zsinórmértékévé vált. A képeket kedvenc technikáját alkalmazva, guásfestékkel alkotta meg, amely az áttetsző vízfestéket természetes pigmentekkel ötvözi egy kötőanyag segítségével, s amelyet gyakran alkalmaztak a reklámgrafika területén is.
A végeredményt, a 78 lapból álló paklit „Rider és fia” jelentette meg, s lévén az első tömegpiaci tarot-pakli, méregdrága áron, hat shillingért bocsátották forgalomba. A kiadó és Edward Waite nevéből adódóan a paklit azóta is a Rider-Waite pakliként emlegetik, noha azóta már bizonyos körökben inkább a Waite-Smith vagy Rider-Waite-Smith pakliként utalnak rá, a művész iránti elismerés jeléül.
Két évvel nagyhírű tarot-illusztrációi elkészítése után Smith katolikus hitre tért, s vagy egy évtizeddel később az örökségül kapott pénzéből paplakot építtetett Angliában, Cornwallban. S bár továbbra is képzőművészként tevékenykedett (többek között propaganda-grafikákkal is foglalkozott a második világháború évei alatt), a művészetével nem keresett sokat, sőt, még tarot-képeiért sem kapott szerzői jogdíjat. Jóllehet művészi munkája nagy hírnévnek örvendett, sosem sikerült nagy bevételekre szert tennie, s végül nincstelen szegényként halt meg Cornwallban 1951 szeptemberében. A halála után személyes tárgyait – többek között eladatlan műveit – árverésre bocsátották, hogy felhalmozott tartozásait rendezni tudják.
Forrás: www.thoughtco.com
Ajánlott könyvek: Arthur Edward Waite – AZ EREDETI RIDER TAROT (KÁRTYACSOMAG)
