Ennek a csodálatos, 78 lapból álló kártyacsomagnak és útmutatónak a legfőbb célja, hogy ösztönözze a spirituális fejlődést és az önvizsgálatot a női archetípusok hangsúlyozásával. A kártyalapok élénk és misztikus képi világával, inspiráló üzeneteivel segítenek a befelé tekintésben. Gondolj rá úgy, mint a belső hangodat felébresztő csodálatos eszközre.
Ma Deva Padmát már egész kiskorától vonzotta a képzőművészet. Tehetsége korán megmutatkozott, rajztanárai folyamatosan mentorálták útján. Spirituális útkeresése Indiába vezette, ahol a hiteles bölcsesség forrását kutatta. 1975-ben Osho tanítványának fogadta és később az Osho Zen tarot kártya illusztrálásában is segített neki. Az általa készített paklikat időtlen klasszikusoknak tartják, és továbbra is kiemelkednek a sok száz tarot és orákulumpakli közül.
A Szakrális Nő Tarot
A női erő végtelenül értékes – az élet, lélek, intuíció, gyengédség, valamint a céltudatosság és a védelem hevessége hatja át. A könyv számos terítést kínál a megválaszolandó témákhoz és a kérdések mélységéhez igazodva. Használhatjuk kedvenc elrendezésüket, vagy akár kísérletezhetünk újakkal is. Sok intuitív felismerés rejlik az első benyomásodban, mielőtt a racionális elme elkezdene alkotni és értelmezni. Jegyezd fel érzéseidet, a színeket, a kártyák neveit és az első gondolatokat, amelyek felmerülnek, mielőtt a felismerés elmélyítése érdekében az útmutatóhoz fordulsz.
Az alábbi lépések segítenek a ráhangolódásra és a terítésekben:
- Tisztítsd meg az elméd!
- Légy jelen itt és most!
- Összpontosítsd szándékodat a felismerés elérésére!
- Keverd meg a kártyákat, háromszor bontsd szét a paklit, rakd újra össze, majd terítsd szét a lapokat!
- Válaszd ki a terítéshez szükséges kártyákat, és helyezd őket a megadott sorrendbe!
- Fordítsd fel a kártyákat a húzás sorrendjében!
- Vedd szemügyre a képeket és jegyezd meg az első benyomásaidat, majd olvasd el mélyebb értelmezésüket a füzetben!
A kártyák öt nagy csoportra oszthatók:
LÉLEK ••
a lila szín jelöli minden kártya alján. Ez a lapcsoport tartalmazza az emberi tudat fejlődésének spirituális kulcsait, és hagyományosan Nagy Arkánumként ismert. A Szakrális nő tarot-ban ez a lapcsoport a „0 Kezdet” című kártyával kezdődik, amelyet az I–XXI (1–21) római számok követnek.
FÖLD ••
a zöld szín jelöli minden kártya alján. Ez a testiség, az anyagelvűség és a környezet színe, és hagyományosan az érmék lapcsoportjaként ismert. Egyes paklikban korongként, érmeként, pajzsként, szivárványként stb. ábrázolják.
TŰZ ••
a piros szín jelöli minden kártya alján. Ez a dinamikus mozgás és az energia lapcsoportja, és hagyományosan a botok lapcsoportja néven ismert. Egyes paklikban treff ként, villámként, varázslatként stb. ábrázolják.
LEVEGŐ ••
a szürke szín jelöli minden kártya alján. Ez az értelem, a gondolkodás és a magatartás lapcsoportja, és hagyományosan a kardok lapcsoportjaként ismert. Egyes paklikban nyilak, felhők, kihívások stb. formájában ábrázolják.
VÍZ ••
a kék szín jelöli minden kártya alján. Ez az érzékenység, az érzelmek és a kapcsolatok színe, és hagyományosan a kelyhek lapcsoportja néven ismert. Egyes paklikban kelyhek, tálak, kőrök stb. néven is ismert.
Húzz egy kártyát és nyerj betekintést a Szakrális nő tarot misztikus világába!
Ismerd fel saját lényed legnagyobb kincsét és a kártyák segítségével indulj el az önbecsülés és belső béke felé vezető úton!
„A Szent nő minden esetben a létezés szíve felé mutat. Ő mindenkiben ott van.”