„Kezdem megérteni, hogy amikor a saját eredetemet és célomat kutatom, nem is saját magammal kapcsolatban keresek válaszokat… Ebben a ráébredésben pedig egyszerre kezdek ráismerni a világ eredetére és céljára.”
– MARTIN BUBER

 

Üzenet Mark Nepótól Az ébredés könyve szerzőjétől a szeretetről – Ha magunkat szeretjük, a világot szeretjük. Mert ahogy a tűz, a kő és a víz mind-mind molekulákból áll, minden, ideértve téged és magamat is, a kezdet egy parányi darabkájában kapcsolódik össze.

 

És mégis, hogyan szeretjük magunkat? Néha ez olyan nehéz, mint megnézni a fejünk tetejét. És amennyire fontos, olyan csalóka lehet. Számtalanszor próbáltam már, és buktam bele. És csak azt mondhatom, hogy önmagunkat szeretni olyan, mint egy átlátszó madarat etetni, amely mindenki más számára láthatatlan. Csendben kell felajánlanod maroknyi titkodat, mint valami finom magot. Miközben a titkaidat eszi, amelyek nem titkok többé, a madár ragyogni és fényleni kezd, a hangja pedig, melyet csak te hallasz, a te saját hangod, terveknélkül. És a testén keresztülfolyó fény addig füröszt téged, amíg el nem kezdesz csodálkozni azon, hogy miért voltak valaha is öklödbe zárva a tenyeredben lévő kincsek. Azt fogják gondolni, hogy bolond vagy, amiért olyasvalaminek szolgálsz, amit senki más nem lát. Az átlátszó madár azonban csak enni, repülni és dalolni akar. Csak azt akarja, hogy a fény megtöltse a begyét. És nagy néha, ha valaki eléggé szeret téged, megpillanthatja, amint a madár kiszáll a fészkébôl a félelmeid mögött.

 

Így tanultam meg, hogy semmi máshoz nem fogható bátorság kell ahhoz, hogy magunkat szeressük. Ehhez olyan valamiben kell hinnünk és mellette hûségesen kitartanunk, amit senki más nem lát, és ami a világban tart minket – ez pedig a saját önértékelésünk.

 

A fogantatás minden nagy pillanata – a hegyek, a fák, a halak, a próféták és az igaz, tartós barátságok születése – egy mindenki számára láthatatlan helyen kezdődik, és a mi feladatunk vigyázni arra, hogy az, ami ilyen csodálatosan elkezdôdött, ki ne hunyjon. Mert amint megtelt fénnyel, minden biztonsággal – nem minden fájdalom nélkül, de akadálymentesen – haladhat a maga útján. A szárnyaid alatt hasító levegô pedig ugyanaz, mint amelyik a torkomban rezeg, és az üres, behavazott padok ugyanannyira hozzánk tartoznak, mint azok az üres alakok, akik tavasszal rajtuk fekszenek.

Ha hiszünk abban, amit senki sem lát, rájövünk, hogy mind egymás vagyunk. És az élet minden pillanata, bármilyen nehéz legyen is, egyetlen közös pontba tér vissza, ahol az én és a világ egy, és ahol a fény egyszerre árad ki és be. Amint odaérkezem, rájövök – valóságossá válik elôttem –, hogy ez a pillanat, bármilyen legyen is, pontosan megfelelô ahhoz, hogy éljek, és ahhoz is, hogy meghaljak.

  • Csendben ülve hagyd, hogy minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre kerülj a központodban, és anélkül, hogy értékelnéd vagy megválogatnád azt, ami ott vár rád, ismerd meg egy régi és eredeti részét annak, aki vagy. Lehet ez a nevetésed, a makacsságod vagy akár az, hogy szereted a virágokat vagy az esôt.
  • Tartsd meg ezt a régi és eredeti részedet a lélegzetedben, ahogy elindítod a napot.
  • Nyitottan lelj rá erre a mélységes részedre másokban is, mert sok levelet érint ugyanaz a szellô.

 

Forrás: Az ébredés könyve

Ajánlott könyv:

Mark Nepo

AZ ÉBREDÉS KÖNYVE