Négy kristály, amely hatékonyan veszi fel a harcot a szorongással. A szorongás egy olyan érzés, amelyet a legtöbb ember élete során legalább egyszer megtapasztal. Túlzott nyugtalanság és aggódás jellemzi, amelyet néha pánikroham is kísér.
A szorongásos betegségek – amelyek sokkal komolyabbak, mint az enyhe szorongás – a leggyakrabban előforduló mentális betegségek közé tartoznak az Egyesült Államokban, és a népesség mintegy 18%-át érintik. Különféle fóbiák, számos szociális stresszfaktor és sok más egyéb tényező miatt is kialakulhatnak.
Vannak, akik a hagyományos terápiák mellett a gyógyító kristályok erejét is bevetik annak érdekében, hogy végre megszabaduljanak szorongásaiktól. Sokan hisznek abban, hogy rengeteget segít nekik az, ha ezeket a köveket maguk körül tudják. A kristályok működését arra alapozzák, hogy minden mentális, fizikai és lelki betegség a negatív energiák folyománya. Úgy tartják, hogy a kristályok képesek eltávolítani ezeket a negatív energiákat, és megtisztítják a tereket és az embereket.
„A kristálygyógyítás során a kristályokat a testre vagy a test mellé helyezem, így fejtik ki gyógyító hatásukat. Megváltoztatják rezgésüket, amivel megváltoztatják a test energiakerekeinek, azaz a csakráknak a rezgését is, eközben pedig kitisztítják belőlük az összes negativitást, és lehetővé teszik, hogy azok ismét csúcsteljesítményen pörögjenek. A tökéletes egészséghez egyensúlyra van szükség, a kristályok pedig segítenek helyreállítani ezt az egyensúlyt.”
Ha te is szorongástól szenvedsz, de azon vagy, hogy sokkal pozitívabb légkört teremts magad körül, akkor hívd segítségül ezeket a kristályokat:
1. Kék csipkeachát
A kék csipkeachát pontosan úgy néz ki, ahogyan azt a neve alapján gondoljuk. Csodálatos kék kőről van szó, amelynek látványos szürke és világoskék csíkjai a nyugodt óceán hullámaira emlékeztetnek. Az achát lecsillapítja a stresszes és szorongással teli helyzeteket, és segít minket a múltbéli ítélkezések és elutasítások miatt elnyomott érzéseink ellensúlyozásában. Azok számára is kiváló, akik nem mernek nyilvánosság előtt beszélni, vagy nem merik megosztani gondolataikat és ötleteiket ismeretlenekkel.
2. Gagát
A gagát tulajdonképpen megkövesedett, metamorf uszadék fa. Fekete színű, puha, könnyen és jól fényesíthető. Szabad szemmel vizsgálva nagyon nehéz elhinni, hogy a gagát eredetileg nem is kő, hanem fa volt. Nagymértékű nagyítással azonban lehet látni az átalakulást. A gagát komoly erővel bíró kő, amely nyugtató energiákat bocsát ki, így nagyszerű segítője lehet azoknak, akik szorongástól szenvednek, depressziósok vagy éppenséggel gyászolnak. Úgy tartják, hogy lenyugtatja a téveszmékből táplálkozó, félelmekkel és szorongással teli gondolatokat, valamint megvédi viselőjét a negatív energiáktól, és elősegíti a tisztulást.
3. Sungit
A sungit egy sötét, fémes kinézetű kő, amelyet Oroszországban víztisztításra is használnak. Úgy tartják, hogy a sungit elősegíti a test méregtelenítését és megtisztulását, így segít kitisztítani azokat a rendellenes mintákat, amelyek különféle érzelmi nehézségek vagy állandó negativitás formájában mutatkoznak meg. Nyitva tartja a testet, és a fény segítségével segít legyőzni a stresszt, a szorongást, az álmatlanságot, és egyben gyógyír az alacsony energiaszintre is.
4. Hematit
Karperecként viselve a hematit rendkívül hatékonyan távolítja el a stresszt és a szorongást testünkből. Kiváló alapozó tulajdonságai révén viselőjét a Föld természetes frekvenciájára hangolja. Amikor az ember megtalálja ezt a frekvenciát, lehetősége nyílik a megfiatalodásra. Ilyenkor sokkal szabadabbnak, kipihentebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat. Ezek az érzések pedig a gyökereiknél ragadják meg a szorongást.
A fentiekben négy olyan kristályt mutattunk be, amelyek segítenek csökkenteni a szorongást, de ezeken kívül még számos hasonló tulajdonságokkal rendelkező kő létezik.
(Forrás: www.davidwolfe.com)