Április 14 – Május 14.
A Nap áthaladása a Halakból a Kosba csökkenti az igen kedvezőtlen együttállásban résztvevő bolygók számát – ez a tényleges közérzetünkön sokat nem fog változtatni, főleg azokon a tartós hatásokon nem, amelyek csak a későbbiekben fognak jelentkezni; azonban a Nap számára a Kos egy kedvező helyzet, ahol ereje teljében van. Legalább a veszély felismerésére és a vele való hatékony szembenézésre lehetőséget ad. A Halakra jellemző határozatlan és szervezetlen viselkedést tettrekész beállítottság váltja fel. Ez főleg április 24-étől lesz igaz, amikor a Nap elfoglalja az ún. tetőzési pontját. Kedvező hatás az is, hogy a Vénusz ismét direkt irányba fordul – a retrográd periódusok az intenzív karmikus tisztulás periódusai, amelyek fokozott szenvedéssel járnak, alábbhagynak. Ez a Vénusz esetében elsősorban az érzelmi élet területét érinti.
Máskülönben továbbra is megterhelő események vesznek körül minket. Először 15-étől a Szaturnusz kerül pontos együttállásba a Ráhuval, ami éppen a kitartásunktól és a körülmények türelemmel való viselésének képességétől foszt meg bennünket. Majd 20-ától ugyanez történik a Vénusszal, ami pedig az érzelemvilágunkat bolygatja fel, és az ártalmas ösztönkésztetések elszabadulását segíti elő. Ekkor alakul ki az a helyzet, hogy valamennyi bolygó a Ráhu és a Ketu között helyezkedik el (kivéve a Holdat, amely mozgásának gyorsasága folytán két hetet tölt el a két objektum között, és kettőt azokon kívül). Ez az ún. kála-sarpa-yoga, ami az általános káros jelzések között az egyik legerősebb. Ártó tetteket, árulást, a kedvező eredmények késlekedését mutatja. Ez az alakzat is sokáig velünk marad az égen, csak június elején várható változás.
24-étől – éppen akkor, amikor a Nap a legkedvezőbb pozíciójába jut – két napon keresztül bolygóháború zajlik a Szaturnusz és a Vénusz között. Ebben az évben ez elég sűrűn ismétlődik, hiszen január 18-án és április 7-én is zajlott már egy összecsapás a két égitest között. Akkor a Vénusz hátráltában találkozott a Szaturnusszal, most pedig ismét megelőzi. Ahogy az előbbiekben is, e két bolygó háborúja az érzelmi élet és a kötelezettségek közötti konfliktus formáját ölti, és bizonyára a türelem elvesztésében, lázongásban és hirtelen felindulásból elkövetett ellenszegülésben nyilvánul meg. Mindeközben a Hold visszaérkezik a Halakba, 5-re egészíti ki a többes együttállásban résztvevő égitestek számát. (Most két hétig a kála-sarpa-yo-gában is részt vesz.) Ráadásul 25-én éri el leggyengébb pozícióját a Merkúr, ami az intelligencia elvesztését, rossz döntéseket és káros befolyásolhatóságot vetít előre.
Ezután jó néhány napig semmilyen különösebb új együttállás nem alakul ki – a meglévőkkel is bőségesen el vagyunk látva. Végül május 7-ének hajnalán a Merkúr követi a Napot a Halakba, és ezzel a négybolygós együttállás, majdnem két hónapnyi fennállás után, végre szétoszlik. Habár hatásainak nagy részét még nem is kezdtük el tapasztalni; a gondolkodásunkra eddig gyakorolt káros hatásai enyhülni kezdenek. A következő napon ehelyett a Ketu és a Hold együttállása zavarja elménk működését. A hónap utolsó napján az amúgy lassan mozgó Jupiter lép át az Ikrekbe. Ez a bolygó általában egy-egy évet tölt egy jegyben. Az Ikrekben a legkedvezőbb hatásait a tanulásban, a képességek fejlesztésében érezhetjük. Amennyiben erre lehetőségünk nyílik az elkövetkezendő időkben, érdemes élni a lehetőségekkel.