Ezen a héten a fő momentum természetesen az új év kezdete lesz, de arra figyeljünk oda, hogy az új évünket január 5-én kezdjük! Mert amit azon a napon kezdünk el, azt képesek leszünk sokáig fenntartani! De a december 27. és 29. is kellemes napnak ígérkezik.
Ebben az időszakban a Hold vándorlása miatt vigyáznunk kell magunkra a csípőnktől le egészen a lábujjaink végéig! Kerüljük a beavatkozásokat, legyen az bármilyen hétköznapi is. Tehát a pedikűrösünket is próbáljuk későbbre tenni!
Kos
(március 21 – április 20)
Az év végéhez igazodva a befejezések és a lezárások fognak előtérbe kerülni! Mindez nyugodt és békés lelkülettel. Nem lesz bennünk keserűség vagy félelem, hogy a lezárás után miként lesz és hogyan. És ez most mindenféle lezárásra igaz lesz. Emberekre, emberek okozta helyzetekre, kellemetlen szituációkra – mindenre! És nem csak kellemetlen helyzetekre, elég lesz a lezáráshoz az is, ha az hátráltató számunkra.
Bika
(április 21 – május 21)
Ezen a héten arra kell vigyáznunk, hogy ne az év folyamán megtörtént kellemetlenségekre és nehézségekre összpontosítsunk. Mert előfordulhat, hogy jobban előtérbe kerülnek a negatív élmények. Viszont ennek az „alábukfencnek” kiváló ellenszere a felfelé áramló spirituális elmélkedés. Mi mindent tanultunk, mi mindenben tudtunk változtatni az elmúlt évben megtörtént kellemetlenségek miatt. És ez a lényeg!
Ikrek
(május 22 – június 21)
Ebben az időszakban az együttműködéseink kerülnek előtérbe – a Vénusz és a Hold miatt kifejezetten az élvezetek szempontjából. Szóval a munkatársainkkal a karácsonyi céges összejövetelen, és természetesen otthon is a családunk körében tegyünk ki magunkért. A lényeg az, hogy kényeztessük azokat, akikkel együtt szoktunk működni. Legyen az professzionális szinten, vagy vállvetve, bajtársiasan küzdve, mondjuk a kiegyensúlyozott családi légkörért.
Rák
(június 22 – július 22)
Ebben a szakaszban az lesz a fő érzet, hogy segítsünk másokon. A lehető legkülönfélébb módokon. Például a hozzánk közel állóknak az ünnepi készülődésben, vagy számunkra teljesen ismeretleneknek, akik nehezebb helyzetben vannak, mint mi. De lehet ez spirituális segítségnyújtás is a szeretteinknek, akikkel több időt tudunk eltölteni az ünnepek alatt.
Oroszlán
(július 23 – augusztus 23)
Ezen a héten az lesz a legdominánsabb érzet, hogy változtassunk, alakítsunk az életünkön, az életviteli rendszereinken. És ezen a héten meglesz az erőnk ahhoz, hogy meg is tudjuk valósítani az új elképzeléseinket, és meglesz az a belső, lelki erő is, hogy végig tudjuk vinni a változtatást. Hogy az első szakaszban, amikor még nem alakult ki az új rendszer életszerűsége, akkor is fent tudjuk tartani az újdonsült mechanizmusokat.
Szűz
(augusztus 24 – szeptember 23)
Az énünk és az otthonunk kerül a fő fókuszba ebben az időszakban. Kiváló időszakunk lesz arra, hogy olyan energetikai változtatásokat is beiktassunk, amivel képesek leszünk az otthonunk hangulatát és harmonikusságát fejleszteni. Amikor is már szimplán az is lehetőség a töltődésre és regenerálódásra, hogy otthon vagyunk. Szóval elő a vasztu és feng shui könyvekkel, és alakítsunk az otthonunkon.
Mérleg
(szeptember 24 – október 23)
Ez a hét a kifelé áramoltatásról fog szólni. Tegyünk, tegyünk és tegyünk – és persze beszéljünk is ezerrel. A környezetünkben most a mi energetikánk fog mozgásba hozni egy csomó mindent. Így ne fogjuk vissza magunkat, mert most mi leszünk azok, akik hozzátesszük azt a pici kis pluszt, hogy ténylegesen beinduljanak dolgok, vagy éppen mi leszünk az a kis extra, ami elősegíti valaminek a befejezését.
Skorpió
(október 24 – november 22)
A beszéd és a kommunikáció kerül előtérbe ebben az időszakban. És ez lesz az, ami behozza a harmóniát és a nyugalmat a környezetünkbe. Mert egy jó hangvételű beszélgetés vagy egy szívhez szóló jó tanács most sokkal erősebben hat, mint máskor. Szóval bátran nyissuk ki a szánkat, de figyeljünk oda arra, hogy amit mondunk, azt szépen mondjuk, hogy könnyebb legyen elfogadni a jó tanácsunkat.
Nyilas
(november 23 – december 21)
Az énünk, a környezetünk és az otthonunk kerül terítékre ebben az időszakban. Meg kell próbálnunk úgy harmóniát és egyensúlyt teremteni, hogy a spirituális és a materiális rész is egyenletes legyen. Szépítsük is a környezetünket, de tegyünk azért is erőfeszítést, hogy energetikailag is rendben legyen minden. Úgymond emeljük a saját és a környezetünk rezgését is, hogy a harmónia hosszú távú legyen.
Bak
(december 22 – január 20)
Aktív és kommunikatív hétnek nézünk elébe, de arra vigyázzunk, hogy nehogy túlterhelődjünk, túlpörögjünk. Próbáljunk leadni dolgokat, persze nem a fontosakat, hanem azokat, amelyek szinte teljes mértékben feleslegesek. Hiszen mindenkinek vannak ilyen dilijei. Dolgok, amelyek sok energiát visznek el, de nem igazán adnak hozzá az életünkhöz. Ez a szakasz most kiváló lesz ezek leadására.
Vízöntő
(január 21 – február 19)
Az énünk és a vágyaink fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Fizikailag úgy fogunk tudni tenni a vágyaink eléréséért, hogy bizonyos dolgokat feladunk, másokat kirakunk az életünkből. Mentálisan és finomszinten pedig úgy tehetünk a vágyainkért, hogy az általunk tisztelt és megbízhatóként titulált személyekkel átbeszéljük az elképzeléseinket és megvitatjuk azok létjogosultságát az életünkben.
Halak
(február 20 – március 20)
Az életfeladatunk kerül fókuszpontba ezen a héten. És az a belső erő is, hogy képesek legyünk tenni azért, hogy megvalósítsuk azt, hogy tényleg felnőjünk azokhoz a feladatokhoz, amelyek a minket definiáló és megalkotó életfeladataink, felelősségeink! Mind belsőleg, mint külsőleg. Tehát úgy is mint egy jó anyuka vagy apuka, de úgy is, mint egy kiváló tanár, főnök, szakács vagy éppen táncos.