Olvasd el heti horoszkópunkat
(2019. június 28 – július 5)

Ezen a héten egy ritka és különleges asztrológiai esemény áll össze július 4-én. Ez akkor formálódik, amikor a Hold a Rák jegyének egy bizonyos szakaszában tartózkodik, csütörtökön. Ez elképesztően jó nap arra, hogy komoly előrelépéseket tegyünk meg a materiális életünk területén. A már meglévő vállalkozásaink terén is, és a még megvalósítandó területeken is.

Ezen a héten mindenképp kerüljük akár a legapróbb beavatkozásokat is, a fejünk búbjától egészen le a felső emésztőrendszerünk szervéiig. A májunkig, a hasnyálmirigyünkig és az epénkig. Ez mindenre vonatkozik, ami a két említett végpont között van, tehát a nyakra, a karjainkra, a mellkasunkra, a tüdőnkre, a szívünkre stb.


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

Mi magunk, a családi atmoszféra, amiben élünk, és az otthonunk fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban, és szinte teljesen a fizikai világ szempontjából. Szóval töltsünk együtt sok időt, szépítsük a lakóhelyünket vagy a nyaralóhelyünket, és próbáljunk olyan fizikai dolgokat betervezni az életünkbe, mint pl. a közös sportolás, ami nem marad el, amikor eltelik ez a hét, hanem folytatódik a jövőben is.



Bika

(április 21 – május 21)

A beszéd és a kommunikáció nagyon fontos lesz ezen a héten, akár abból a szempontból is, hogy nehezebb köröket is le tudjunk kommunikálni, és arra is, hogy megoldásokat találjunk a családunk belső nyugalmát régóta feszítő helyzetekre is. Mindentől függetlenül arra kell majd vigyázni, hogy a könnyebbség végett nem menjünk bele olyan helyzetekbe, ami most esteleg gyors megoldást jelentene, de hosszú távon újra feszítené a békét.


Ikrek

(május 22 – június 21)

Olyan intenzív események és hangulatok változhatnak bennünk, hogy talán az lenne a legegyszerűbb, ha ezt az időszakot ténylegesen csak olyan emberekkel töltenénk el, akik nagyon közel állnak hozzánk. Ezek lehetnek akár barátok vagy rokonok is, de csak a nagyon közeli köreinkből, akik akár azt is jól kezelik, ha egy kicsit hülyébbek vagyunk a szokásosnál is! Ez persze nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy most kontroll nélkül csináljunk bármit is.


Rák

(június 22 – július 22)

Munka, család, pénzkereset és az ezekhez a témákhoz kapcsolódó tengelyek fogják kitölteni ezt az időszakot, és az, hogy mindez emberileg hogyan hat ránk. Valószínű, hogy már dolgoznak bennünk olyan folyamatok, ami miatt akár egy intenzívebb váltást is meg mernénk lépni ezen a héten, de erre most még nem jött el az idő. Legyünk körültekintők, és ha már azt érezzük, hogy megvan a megoldás, azt szép nyugodtan kezdjük el megvalósítani.


Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

Az lesz a fő hívás ezen a héten, hogy rakjunk rendet a saját portánkon. Ez persze a legkisebb mennyiségben lesz jelen a fizikai világban, inkább a barátok és a munka táján lesz intenzívebb az érzet. Szóval higgadtan és nyugodtan engedjük el azokat az embereket és azokat az élethelyzeteket, amelyek rossz irányba visznek, és sohase feledjük, hogy attól még nem lesz valaki kellemetlen alak, mert a rosszat hozza ki belőlünk. Egyszerűen csak nem biztos, hogy tudunk produktívan együttműködni.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

Ez a hét azt a spirituális hívást tolja elénk, ami időről időre mindenki életében felüti a fejét. Miért vagyunk itt, mi az életfeladatunk, tényleg abból áll az élet, hogy az iskola után dolgozzunk és utána meghaljunk? És az ehhez hasonló témakörök. A különbség most az lesz, hogy mindez a munkánk és a megélhetésünk irányában még inkább intenzív lesz. Főként etikai szempontból, és hogy mennyire vagyunk képesek azonosulni tetteinkkel és feladatainkkal.


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Ebben az időszakban próbáljuk meg egyesíteni a külső feladatköreinket és a belső világunkat. Hogy igenis tükrözze énünket, még az olyan abszolút külvilági életterületeket is, mint a munkánk, vagy az, hogy mit csinálunk a munkánk gyümölcsével. Például mire költök pénzt, tehát mit értékelek annyira, hogy arra pénzt is költsek, de azt is, hogy mit milyen módon engedek be az életembe.



Skorpió

(október 24 – november 22)

Értékrendi és spirituális dolgok fogják kitölteni a hetünket, de most nehéz lesz a bennünk éppen zajló folyamatokat kommunikálni a külvilág felé. Próbáljunk belső munkát végezni, és minél jobban kizárni a külső zavaró tényezőket. Miután már minden leülepedett bennünk, és ezek a belső folyamatok valamelyest le is zajlottak, már sokkal könnyebb lesz mindent úgy szavakba önteni, hogy azt a környezetünk meg is értse.


Nyilas

(november 23 – december 21)

Ezen a héten elképesztő odafigyeléssel és körültekintően kellene viselkednünk a partnereinkkel. Nemcsak azért, mert most durvábbak vagy éppen haragosabbak lennénk, hanem azért is, mert mi magunk lehetünk olyan passzban, ami miatt nem biztos, hogy annyira kellemes velünk együttműködni. Az sokat segít, ha nagyon formálisak, nagyon udvariasak és nagyon odafigyelők vagyunk.


Bak

(december 22 – január 20)

Ezen a héten kiváló lehetőségek adódnak arra, hogy segíteni tudjunk másokon. És ez nemcsak arról szól, hogy ettől majd jól érezzük magunkat és hogy mennyire jó fejek vagyunk. Ez a hét arról is fog szólni, hogy milyen nehéz másokon segíteni, hogy nemcsak segíteni kell tudni, de jól is segíteni, ami akár azt is felül tudja írni, hogy amikor mi szorultunk segítségre, talán nem is úgy volt minden, mint amikor ezt mi megéltük.


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Ebben az időszakban nem lesz elég, hogy mindent a legkörültekintőbben végiggondolunk, hogy tervezünk, vagy akár még az se, ha több variációval készülünk minden eshetőségre. Ebben a szakaszban mindent ki is kell próbáljunk. És ha két lehetőség van valamire, akkor ki kell próbálni mindkét verziót, mielőtt döntést hozunk. Macerás, de most ez lesz a legcélravezetőbb módszer.


Halak

(február 20 – március 20)

Ahhoz, hogy jól alakuljanak a dolgaink ezen a héten, elképesztően sokat kell majd kommunikálnunk. Ez mindig is egy módszere annak, hogy el tudjunk dolgokat intézni, meg tudjunk oldani helyzeteket, de most arról is sokat kell majd kommunikálnunk, hogy mi hogy vagyunk, mi hogy érezzük magunkat, hogy a környezetünk is bele tudjon rázódni abba, hogy velünk miként kell megtalálni a közös hangot.

www.bhaktikutir.hu