Ebben az időszakban az április 17., 22. és 23. lesznek a könnyebb, kedvezőbb lehetőséggekel bíró napok. És már most megragadnám a lehetőséget, hogy előre szóljak, hogy április 26-án lesz az év legjobb asztrológiai napja. Így ha fontos dolgokba szeretnénk belevágni, mindenképpen azt a napot válasszuk!

Testileg ennek a szakasznak az elején a bokáinkra és a lábainkra kell majd vigyáznunk, míg április 22–24-ig pedig a fejünkre. Hiszen a Hold újfent körbeért a Föld körül, és egy új kört kezd meg április 3. hetétől!


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

Az énünk, a terveink és az ambícióink fogják kitölteni ezt az időszakot az életünkben. Ahogyan az indiai mondás szól: „a kis emberek más emberekről suttognak, a nagy emberek pedig a terveikről, elképzeléseikről beszélnek”. Szóval eljött az idő arra, hogy tervezzünk, álmodjunk, hogy mire végre lehet hajtani, addigra fel legyünk készülve.



Bika

(április 21 – május 21)

A munka és a pénzkereset dominálja ezt a szakaszt, mindezt a 12-es ház tematikájában, ami a veszteség az asztrológiában. De a 12-es ház lehet külföld is, elzártság is, távolság is. Szóval probáljunk meg minden más verziót, mint a veszteség. Távmunka, ami kötődik az elzártsághoz, ami kapcsolódik külföldhöz.


Ikrek

(május 22 – június 21)

A lelkünk és a munka/pénzkereset területek kerülnek előtérbe ezen a héten. És ebben a szakaszban a lehető legjobb módszer arra, hogy ezek a területek találkozzanak, az mások segítése. Tehát, ha valami újat kell keresnünk, vagy csak szimplán tennénk már valamit a nagy közösért, akkor azokat a területeket kell megvizsgálni, ahol mások megsegítése a fő szempont.


Rák

(június 22 – július 22)

A lelkünk és a munka/életfeladat témakörök fogják kitölteni ezt az időszakot. A lelkünk most igényelni fogja, hogy valamit aktívan tegyünk érte, ami jellegében inkább spirituális. Szóval meditáljunk, tanulmányozzunk ősi kultúrákből eredő tanításokat, böjtöljünk, bármi jó, ami egy kicsit is arra visz minket, hogy aktívan tegyünk a belsőnk épüléséért.


 Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

A lelkünk, a belső életünk és a partnerkapcsolatunk jellemzik ezt a szakaszt. Szóval tennünk kell a belsőnk nyugalmáért és a lelkünk kiegyensúlyozottságáért, de azzal a könyített lehetőséggel, hogy mindezt együtt csináljuk a partnerünkkel, ami nagyon jót tesz a kapcsolatunknak is!



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

A partnerkapcsolatunk és a feszültségeink fognak jobban előtérbe kerülni ezen a héten. Amin nem kell aggódni, nem kell rágörcsölni, mert minden csak addig hibátlan, ameddig érintetlen. Tehát ha kapcsolatban vagyunk, akkor ott előbb vagy utóbb kialakulnak feszültségek, de ezek kezelésére a lehető legjobb módszer a kommunikáció!


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Tanulás, gyakorlás, együttműködés, ezek lesznek a fő motívumai ennek az időszaknak. Bátran vágjunk bele új dolgok elsajátításába, mert lehet, hogy szükségünk lesz olyan képességekre a közeljövőben, amelyek most még nincsenek a birtokunkban, és ha már belemélyedtünk, akkor meg gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.



Skorpió

(október 24 – november 22)

Tanítás, kommunikáció és mások megsegítése. Most ezek lesznek életünk fő momentumai. Keressük a lehetőségeket, a fórumokat, magukat az embereket, ahol segíteni lehet és tudunk. És ez „nemcsak” azoknak lesz jó, akiket segíteni tudunk, akit támogatni tudunk, hanem nekünk is jót tesz, nagyon jót.


Nyilas

(november 23 – december 21)

Aktivitás és tanulás lesznek azok az erők, amelyek meg tudnak minket mozgatni ebben a szakaszban. Szóval, ha most otthon vagyunk és akár aránylag nyugalmi állapotban, akkor is kezdjünk el valamit nagyon aktívan csinálni vagy tanulni. Ez olyan erőt kölcsönöz a lelkünknek, ami elengedhetetlen, hogy aktívan és tudásra szomjazott állapotban tartson minket. És már kész is a körforgás.


Bak

(december 22 – január 20)

Beszéd, kommunikáció és a belső elmélyülés területei fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. És ez most nemcsak a mi belső elmélyülésünket, hanem másokét is jelentheti az életünkben. Próbáljunk olyan módon kommunikálni a környezetünkkel, hogy az lehetőség legyen nekik megnyílni és megnyugodni.


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Mi magunk, a körvetlen környezetünk és az aktivitás témakörei kerülnek terítékre ezen a héten. Szóval aktivizáljuk magunkat és a közvetlen környezetünket. Ez lehet bármi: rendrakás, a szekrényekből selejtezés, a lakás átrendezése, a konyha és a kamra kitakarítása. Az a lényeg, hogy együtt csináljuk, és főként az, hogy csináljuk.


Halak 

(február 20 – március 20)

Mi magunk, a közvetlen környezetünk és az elzártság/magány érezete lesz, ami kitölti ezt a szakaszt az életünkben. Szóval beszélgessünk minél többet, azokkal is, akikkel nem tudunk személyesen találkozni, de békeidőben a közvetlen környezetünknek számítanak. Hívjuk fel szeretteinket, barátainkat, kommunikáljunk velük, mert ez most nagyon fontos, nekik is és nekünk is!

www.bhaktikutir.hu