Ebben az időszakban az augusztus 22-re eső Ganésha-nap lesz a legfőbb nap a kalendáriumban. Ganésha az akadályok elhárítója az ősi indiai kultúrában, így ha bármi komolyba szeretnénk vágni a fejszénket, azt tervezzük erre a napra. Augustus 23-án pedig a nagy bölcsek napját ünneplik Indiában, így ha új tanulmányokra adnánk a fejünket, a kezdést időzítsük erre a napra.
Ebben az időszakban fizikailag a lengőbordáinktól a csípőnkig kell hogy jobban vigyázzunk magunkra. Ez szervileg az emésztésünket és a nemi/ivar szerveinket jelenti. Ami ettől függetlenül babaprojekt szempontjából egészen kiváló is tud lenni, hiszen könnyebb a fogantatás, ha a mama szervezete éppen egy picit érzékenyebb állapotban van!

KOS
(március 21 – április 20)
Érzékenyebben és spirituálisabban fogjuk látni a mindennapokat ebben az időszakban, és másoknak is segítünk saját észrevételeinkkel, megvilágosodásainkkal. Arra természetesen vigyázzunk, hogy ne prédikáljunk és ne legyünk túl erőszakosak, mert a rosszul megválasztott stílussal akár a mondanivalónkat is elronthatjuk.

BIKA
(április 21 – május 21)
Az intuitív oldalunk kerül előtérbe ezen a héten, de „bikásan”. Elsőként szép lassan és biztosan meg fogjuk vizsgálni az adott témaköröket és történéseket, majd miután rájövünk, hogy mely részekben nem tudunk nagy kárt tenni, átengedjük magunkat az intuiciónak, a belső megérzéseinknek és az adott témakörön belül ténylegesen hagyni fogjuk a kibonatkozását!

IKREK
(május 22 – június 21)
Az együttműködéseink kerülnek fókuszba az életünk különböző területein. Ideális időszakunk lesz tanulásra, akár régi dolgok terén, akár új területek felfedezésében. Kiváló időszakunk lesz új életviteli rendszereket felépíteni. De ezeket mind akkor fogjuk a lehető legjobb minőségben megélni, ha összefogunk másokkal! Így az együttműködéseink is nagy hangsúlyt fognak kapni!

RÁK
(június 22-július 22)
Aktív időszakot fogunk megélni, és ha ügyesek vagyunk, akkor meglehetősen szervezetten. Úgy tudjuk ugyanis a lehető legjobban megoldani a dolgokat, ha felkészülünk, tervezünk, számításokat végzünk, tehát ha összeszedettek vagyunk, és nem bízunk semmit a véletlenre. És csak e lépések után vetjük bele magunkat a közepébe!

RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
A kommunikációs vonalaink fognak most fókuszba kerülni, és minden téren. Tehát mind a beszélt, mind az írott kommunikáció is feltűnhet a hét folyamán. Sőt, a személyes, egyénre szabott tanácsadás és a nagy közönségnek előadott mondanivaló is előtérbe kerülhet. A lényeg az, hogy szánjunk rá időt, készüljünk fel rá, legyünk körültekintőek, és akkor minden jól is fog menni.

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
Mi magunk és a lelki nyugalmunk kerül terítékre ebben az időszakban. És ami ehhez kelleni fog, az az, hogy töltsünk el egy kis időt egymagunkban. De az is, hogy próbáljunk olyan emberekkel beszélgetni, akiknek a társaságában töltekezni is tudunk. Legyünk aktívak, és tegyünk meg olyan dolgokat, amelyek emelik az életviteli színvonalunkat, és ezek után meg is lesz az a nyugalom.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Ezen a héten arra kell majd vigyáznunk, hogy ne prörgjük túl magunkat. Hogy ne vigyük túlzásba a kommunikációt, és ne legyünk túl buzgók. Próbáljunk meg egy kicsit elcsendesedni és olyan dolgokkal lefoglalni magunkat, amelyek csendesek, kreatívak, alkotó jellegűek és amelyek nemcsak díszítik az életterületeinket, de szinte terápiássá is teszik a környezetüket.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Lehet, hogy egy kicsit túl hangosnak és erőszakosnak fogjuk megélni a környezetünket ebben a szakaszban, így meg kellene próbálni egy kicsit elvonulni a mindennapoktól. Dolgozzunk a terveinken és a vágyainkon, és csak olyan emberekkel vitassuk meg az elképzeléseinket, akikkel vagyunk olyan viszonyban, hogy tudunk együtt csendben lenni, sértődés nélkül is.

NYILAS
(november 23 – december 21)
Az énünk és a munkával kapcsolatos életterületek kerülnek fókuszba. De ahhoz, hogy minden olyan simán menjen, ahogy szokott, szükség lesz a személyes varázsunkra is. Most nem fogunk tudni lepasszolni dolgokat, delegálni teendőket másokra stb. Most nekünk kell beletenni azt a kis pluszt, amitől az majd jó lesz, szép lesz, finom lesz!

BAK
(december 22 – január 20)
Eljött az idő, hogy bizonyos dolgokat lezárjunk, befejezzünk. Semmi esetre sem haragból vagy keserűségből, inkább abból a megfontolásból, hogy ami nincs jó hatással ránk, ami hátráltat, az már ne kapjon több szerepet az életünkben. Arra már ne kelljen többlet energiát fordítani vagy éppen ne kelljen eltűrni ezt-azt. Fókuszáljunk a pozitívumokra!

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Nagy szerepet kapnak a vágyaink, az álmaink, az ambícióink és a terveink. Viszont ahhoz, hogy ezek be is érjenek, szükségünk lesz némi segítségre is – főként az anyagiak, az aprólékos teendők elvégzése terén –, és némi lelki támogatottságra is. Ezzel megmaradhat nekünk az a szabadság, hogy képesek legyünk alkotni és álmodni, a külsőségek nyomása nélkül.

HALAK
(február 20 – március 20)
A munkánk és az együttműködéseink fognak fontos szerepet kapni ez alatt az időszak alatt. Szívjuk fel magunkat, és tegyünk meg mindent, amit csak tudunk. Hiszen amit most képesek vagyunk megvalósítani, az sokáig képes lesz jó irányba befolyásolni az életünket. És ne szégyelljünk segítséget kérni másoktól, hiszen ebben a szakaszban érkezhetnek be olyan külsős infók, amelyek szintén hosszú távon segítenek majd.
Forrás: www.bhaktikutir.hu