Ebben az időszakban december 5-én, 6-án, 7-én és 11-én is Mritju jóga lesz, vagyis halál bolygóállás. Tehát nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ne kezdjünk olyan dolgokba, amelyekben nem vagyunk magabiztosak, járatosak. December 8-án és 10-én pedig Sziddha jóga lesz, amikor is minden, ami teszünk, amit tervezünk, sokkal jobban fog alakulni.
Ebben az etapban fizikailag a mellkasunktól le egészen a csípőnkig kell vigyáznunk magunkra. Tehát a tüdőnkre is, de az emésztésünkre is. Valamint figyeljünk jobban oda a gerincünkre és a csípőnkre is, amennyiben az ízületek szempontjából nézzük az érzékenyebb testi szakaszt.

KOS

(március 21 – április 20)

Ezen a héten érzelmi és szellemi síkon fognak megtörténni a főbb események. Kiváló időszak lesz a lágyabb vonalakon, mint például a meditáció és/vagy az elmélkedés, ugyanakkor jó időszakot élünk meg döntéshozatal szempontjából is. Így amellett, hogy az érzelmi területekre több energiánk jut, meglesz a lehetőség arra is, hogy az aktuális történésekben végig tudjuk rágni magunkat az érveken és az ellenérveken is, mielőtt döntést hoznánk.

BIKA

(április 21 – május 21)

Menni és tenni kell. Szóval menjünk elébe, legyünk aktívak és kezdeményezők. Most sok minden azon fog múlni, hogy mennyire tudjuk meghajtani magunkat. És ez igaz lesz a tanulmányainkra is! Arra viszont figyeljünk oda, hogy ebben a szakaszban csak abban az irányban tudunk majd komolyabb erőfeszítéseket kifejteni, amely irányban lelkileg és érzelmileg is elhivatottak vagyunk.

IKREK

(május 22 – június 21)

Próbáljunk ne azonnal nekifeszülni a teendőinknek ezen a héten. Elsőként kommunikáljunk, hallgassuk végig szeretteink, barátaink tanácsait, és vizsgáljunk meg mindent a saját józan paraszti eszünk mércéjével is. Az is megoldás lehet, ha terveinket megpróbáljuk beiktatni az életviteli rendszerünkbe, hogy kiderüljön, mennyire fenntartható az, amit elterveztünk, és mennyire kivitelezhető!

RÁK

(június 22-július 22)

Ebben az időszakban fizikailag kell utánamennünk a dolgoknak. Elsősorban mi magunk és a környezetünk kerül terítékre. Szóval foglalkozzunk magunkkal, pihenjünk, töltődjünk, tegyük azt, ami jólesik és hasznos, és persze foglalkozzunk a közvetlen környezetünkkel is. Idetartozik a lakó- és munkakörnyezetünk is, és bármilyen hely vagy közeg, ahol egyébként sok időt töltünk el, mind teendők, mind pihenés szempontjából.

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

Ezen a héten az lesz a legmegfelelőbb hozzáállás mindenhez, ha először felmérjük a helyzetet, megvizsgálunk minden opciót, elkezdünk kommunikálni és meghallgatjuk a különféle véleményeket, majd picit mi magunk is átengedjük magunkon az egészet. Aztán csak ezek fényében tesszük meg a szükséges lépéseket. Persze mindent, ami tőlünk telhető. Ezen a héten ez lesz a feladatok végrehajtásának menete, ha sikeresek akarunk lenni.

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

Ebben a szakaszban a szükséges töltődésünket kétféleképpen leszünk majd képesek megoldani. Egyrészről az is egy opció, hogy picit elvonuljunk, és sok pihenés közepette töltsük újra elemeinket. Másrészről az is kiváló lehetőség, ha a családtagjainktól és a barátainktól próbálunk egy kicsit felturbózódni. Hiszen lelkek vagyunk, így tárgyaktól és élettelen dolgoktól sohasem kaphatjuk meg azt, amit egy másik érző lélektől.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

A munkánkkal kapcsolatos felismerések fogják kitölteni ezt a hetet. De ne feledjük, a munka az munka. Tehát ha a munkánk nem ideális, akár bevétel szempontjából, akár kihívások és beteljesedés szempontjából, akkor változtassunk rajta. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy azonnal rúgjunk fel dolgokat, sokkal inkább azt, hogy kezdjünk el tenni azért, hogy belátható időn belül képesek legyünk jó változtatásokat beiktatni.

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

Az énünk spirituális oldala fog előtérbe kerülni, és a lelkiek terén alakulnak majd dolgok a héten. Azon belül is abban az irányban érhetnek minket felismerések, hogy milyen materiális dolgokról, „javakról” vagyunk képesek lemondani annak érdekében, hogy lelkiekben tovább tudjunk fejlődni. Hiszen minél egyszerűbb, minél kevesebb külsőséggel terhelt az életvitelünk, annál könnyebb magasztosabb dolgokra koncentrálni!

NYILAS

(november 23 – december 21)

Némi nehézségbe ütközhetünk ezen a héten, de a terv az lenne, hogy képesek legyünk nyugodtak és békések maradni a nehezebb helyzetekben is. Sőt, bátran merjünk segítséget kérni. Meg kell tanulnunk, hogy az emberek nagy többsége jó érzésű és segítőkész, de nem gondolatolvasó. Tehát ha szükségünk van némi segítségre, vagy akarunk valamit, azt fogalmazzuk meg, és beszéljük ki magunkból.

BAK

(december 22 – január 20)

Ebben az időszakban az lesz a legfőbb hívás, hogy képesek legyünk másokkal együttműködni. Minél több az ember vágya, ambíciója, annál könnyebb, kellemesebb és biztonságosabb az, ha valakivel képesek vagyunk együtt, vállt vállhoz vetve haladni az életben. Nem beszélve arról, hogy kevésbé fárasztó is, ha valakivel/valakikkel együtt csinálunk ezt-azt.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Némi súrlódásra és nézeteltérésre is kell számítanunk ezen a héten, de nem azon lesz a hangsúly, hogy minden nehezebb legyen. A lényeg az lesz, hogy a nehézségek ellenére képesek legyünk a sérelmek elengedésére, arra, hogy gyakoroljunk megbocsátást, vagy ha ezek nem mennek, legalább a jótét felejtést gyakoroljuk, amikor is nem azért nem haragszunk mert nincs rá ok, hanem azért, mert már túl vagyunk rajta.

HALAK

(február 20 – március 20)

Ebben az időszakban az intellektusunkra kell majd hagyatkoznunk, és arra, hogy képesek legyünk változtatni a nem működő dolgainkon. Így képesek lehetünk új életviteli rendszereket beiktatni a mindennapjainkba, amihez most a hideg fejjel való gondolkodás fog kelleni, valamint elhatározottság, hogy képesek is leszünk megvalósítani az elképzeléseinket.

Forrás: www.bhaktikutir.hu