Ebben a szakaszban a fő momentum az lesz, amikor a Nap belép a Bak jegyébe január 15-én. Az indiai asztrológiában ez azt jelenti, hogy az általunk lakott északi félteke elkezd újra a Nap felé fordulni. Pont ezért a most következő félév sokkal kedvezőbbnek számít, mint a július 15-től kezdődő félév. De a január 17-re eső Gyógyító Buddha nap is igen kellemesnek ígérkezik.
A nyakunktól a csípőnkig lenne érdemes vigyáznunk magunkra, mert most ezek a testrészek lesznek érzékenyebbek a Hold áthaladása miatt. Szóval a felületi kezelésektől a komoly beavatkozásokig vigyázzunk mindennel.
Kos
(március 21 – április 20)
Aktív és kommunikatív hetünk lesz. Meglesznek hozzá azok a partnerek is, akikkel jó, érdemes és hatékony együttműködni. Ha tehát valami nagyba szeretnénk vágni a fejszénket, akkor ez most egy olyan szakasz, amikor érdemes belekezdeni. Persze az asztrológia egy szimbólumrendszer-értelmezéssel járó tudomány, tehát ha nagyon aktívak szeretnénk lenni a partnereink irányába és kényeztetni, szeretgetni akarnánk őket, akkor ez a hét arra is kiváló.
Bika
(április 21 – május 21)
A beszéd, a kommunikáció és a tanácsadás nagyon előtérbe fog kerülni ebben a szakaszban, főként azzal a felhanggal, hogy segítsünk másokon. Sokszor érezzük majd, hogy miközben tanítunk és „tanácsadunk”, rájövünk, milyen jó is az, amit mondunk, és hogy milyen jó lenne, ha mi magunk is csinálnánk mindazt, amiről éppen értekezünk. Szóval még a tanulás is összejöhet saját magunktól ezen a héten.
Ikrek
(május 22 – június 21)
Mi magunk és a környezetünk kerül fókuszba ebben az időszakban, és legfőképpen abból a szempontból, hogy miként alakítsunk ki új életviteli rendszereket, ami gyökeresen meg tudja majd változtatni az életünket, valamint mindenkit és mindent, ami egyébként körülvesz bennünket. Mindezt természetesen közös konszenzussal. Nem lenne jó, ha zsarnokként kitalálnák valami újat, majd azt átvernénk a többieken.
Rák
(június 22 – július 22)
Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni ezen a héten, de úgy, hogy minden más szinte ki is záródik az életünkből. Szóval ideális hét lesz arra, hogy minőségi időt töltsünk el egymás társaságában, és úgy általánoságban azon legyünk, hogy minél harmonikusabban és minél lágyabban érintkezzünk egymással. A külvilág kizárása, mint belső igény, azért fontos, hogy még jobban tudjunk magunkra összepontosítani.
Oroszlán
(július 23 – augusztus 23)
A terveink, a vágyaink, az ambícióink kerülnek előtérbe ebben a szakaszban. De most meglesz az időnk és az elhatározásunk, hogy tegyünk is annak érdekében, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Sőt, a többlet-erőfeszítés, az elkerülhetetlen nehézségek és kétségek most inkább tüzelni fogják a vágyainkat és az elhatározottságunkat, és nem hátráltatni bennünket.
Szűz
(augusztus 24 – szeptember 23)
Mi magunk, a munkánk és a pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. És egy rakás dologra fény derül. Most fognak kiderülni olyan dolgok, amelyek magyarázatot adnak olyan történésekre, amelyeket eddig úgy éltünk meg, mint kár vagy veszteség. Ez a hét arra is kiváló lesz, hogy ezekből a történésekből tanuljunk, hogy bizonyos dolgok kioldódjanak bennünk, esetleg hogy felülíródjanak emlékek.
Mérleg
(szeptember 24 – október 23)
Ezen a héten meglesz az az erőnk, az a kitartásunk, hogy végre befejezzünk bizonyos dolgokat az életünkben. Olyan teendőket, feladatokat, amelyek már régóta húzódnak a környezetünkben, és amelyek már terhelők ránk nézve. Nem feltétlenül hatásukban, de szellemileg az a tudat, hogy még mindig nem készültünk el, még mindig nem tettünk pontot az i-re. Most meglesz az az extra kis löket, amivel lezárhatjuk az említett területeket.
Skorpió
(október 24 – november 22)
Ebben az időszakban az lesz a belső indíttatásunk, hogy mindent spirituálisan, és mindent egzisztenciálisan vizsgáljunk meg. És nem a megélhetés vagy a pénz szemszögéből, hanem abból a szempontból, hogy mennyire fontos az, ami körülvesz minket, ha a dolgok lényegét nézzük. Viszont arra vigyázzunk, hogy bennünk lesz egy picit az, hogy túlzásokba essünk, és úgy gondoljuk, hogy minden haszontalan, ami nem kapcsolódik a nagy képhez, az univerzális egységhez stb.
Nyilas
(november 23 – december 21)
Az együttműködéseinken lesz a hangsúly ezen a héten. Elég erősen fókuszba fog kerülni a munkánk és az üzletfeleink, de a másik oldalról a partnerünk és a barátaink is. Az is előtérbe kerül majd, hogy mennyire van meg az egyensúly az adok-kapok területén. Szóval ha úgy érezzük, hogy adósai vagyunk a környezetünknek, akkor tegyünk értük, de ha úgy látjuk, hogy mi magunk nem kapjuk meg azt a figyelmet, energiát, amit mi beleteszünk a dologba, akkor ezt hozzuk szóba!
Bak
(december 22 – január 20)
A munkánk, a velünk dolgozók, és a feladatunk ellátásához szükséges erőfeszítés fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. És az, hogy ez milyen hatással van ránk. Ha azt érezzük, hogy túlságosan is sokat kivesz belőlünk mindaz, amit csinálnunk kell, és így már nem marad idő élni és létezni, akkor itt az idő, hogy elindítsuk a változtatás folyamatát. Mert persze nem lehet azonnal borítani mindent, de elindítani el kell a folyamatot!
Vízöntő
(január 21 – február 19)
Az lesz a belső indíttatásunk ebben a szakaszban, hogy mindent vizsgáljunk meg intellektuálisan. Hogy agyaljunk végig mindent, ami velünk kapcsolatba kerül. A napjainkat az összes teendőjével. A környezetünkben szerepet betöltő embereket, de még a mi hozzáállásunkat is, mindennel kapcsolatban. Valószínűleg egy teljesen új értékrend kialakításával fogjuk tudni csak leállítani a folyamatot, de legalább jól át lesz gondolva az új rendszer!
Halak
(február 20 – március 20)
Ezen a héten intenzív belső munkát fogunk megélni, mert mindkét agyféltekénk be lesz kapcsolva. Mindent képesek leszünk megvizsgálni érzelmileg, és racionálisan is! Az lesz az alap igény, hogy a két felünk konszenzusra is jusson egymással. Ezt elősegítve bátran forduljunk olyanokhoz, akik nagyon jól ismernek minket, és akik rálátnak mindkét oldalunkra. Hatalmas segítséget jelenthetnek.